Júniusban érkezik a márkakereskedésekbe a frissített Peugeot 508, ami a korábbi egyetlen karom (nappali menetfény) helyett most már hárommal rendelkezik,
A legfrissebb elérhető adatok szerint, míg 2021-ben országos szinten közel 50 ezer fővel csökkent az állandó lakosság, addig a falusi csok által preferált települések alig hatezer főt veszítettek népességükből, s a különbség arányaiban is megmutatkozik. A lakosságszám változás azt jelzi, hogy jól teljesít a konstrukció a kistelepülések népességcsök
Eljött a nagy nap, amelyre október 27. óta várnak a Ferencváros és egyben a magyar labdarúgás hívei: ellenfelet kapnak a zöld-fehérek az Európa-liga nyolcaddöntőjére. A sorsoláson nyolc csapat közül kap egyet a magyar bajnok. Az első találkozón, március 9-én idegenben kezd majd a Fradi, a március 16-i visszavágót pedig a Puskás Arénában játssza maj
Békefi Viki és Feng Ya Ou óriási örömhírcunamival indították az évet. Amellett, hogy összeházasodtak, kiderült, hogy hamarosan szülői örömök elé is néznek.
A fogyasztói infláció már túl van a csúcspontján, de az elmúlt évben tapasztalt – harminc éve nem látott mértékű − áremelkedés hosszú távú hatásairól még jó darabig zajlik majd a vita. Jerome Powell, a Fed elnöke a múlt hónapban még nem volt meggyőződve, és úgy nyilatkozott, hogy „jóval több bizonyítékra” van még szükség ahhoz, hogy kimondhassuk: a
Ez a történet kísértetiesen hasonlít a majomhimlő (monkeypox, új nevén mpox) esetére, melynél az volt a baj, hogy Afrikából több olyan állatot importáltak az Egyesült Államokba, amelyek megfertőzték a farmokon élő prérikutyákat, de ez már csak azután derült ki, miután a megfertőzött prérikutyákat továbbadták (eladták) különböző magánszemélyeknek.
Az Audi azt tervezi, hogy autógyárat épít az Egyesült Államokban, hogy kihasználja azokat a támogatásokat, amelyeket az inflációcsökkentő törvény (IRA) keretében nyújt az USA, nyilatkozta a vállalat vezérigazgatója, Markus Duesmann a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak.
Az Orosz Labdarúgó Szövetség (RFSZ) hiába fellebbezett a svájci legfelsőbb bíróságnál, a testület elutasította a panaszát, amelyet a válogatottak és a klubcsapatok nemzetközi vérkeringésből történt kirekesztése miatt nyújtott be.
A népszerű színésznő ma idilli párkapcsolatban él, ám Gáborral közös életük sem volt mentes a mélypontoktól. Több mint húsz éve vannak együtt, pedig egyszer majdnem véget ért a kapcsolatuk.
Lance Stroll továbbra is reménykedik benne, hogy versenyezhet a jövő hétvégén Bahreinben. A héten ugyanezen a pályán megrendezett egyetlen előszezoni teszten ugyanakkor hiányzik az Aston Martin csapattulajdonos Lawrence Stroll 24 éves fia. Az új csapattárs, Fernando Alonso mellett Strollt eddig a csapat tartalékosa és regnáló Formula 2-es bajnok Fe
Február 27-én 18 órától kiállítással emlékeznek kiállítással a tragikus balesetben 42 évesen elhunyt fotóművészre, fotóriporterre, Móricz-Sabján Simonra az Einspach Fine Art & Photography galériában (1054 Budapest, Hold utca 12.).
A legtöbb ember, ha fáj valamije vagy kellemetlen tünetet tapasztal, néhány nap várakozás után orvoshoz fordul. Ők reálisan fel tudják mérni, mekkora lehet a baj, amire szeretnének enyülést találni, nem így a hipochonderek. Ők vagy orvosról orvosra járnak és nem hiszik el, hogy tüneteik mögött semmi komoly betegség nem áll, vagy rettegnek a szűrővi
Megszületett a kormánydöntés arról, hogy a főváros 54 milliárdnyi európai uniós forrásból 51 új, alacsony padlós, légkondicionált, korszerű CAF-villamost vásárolhat - írta Karácsony Gergely főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán.
Az Egyesült Államok az akkumulátorgyártás kritikus nyersanyagaira kötött részleges szabadkereskedelmi megállapodással kész elérhetővé tenni az európai autógyártók számára is az elektromos autókra adott amerikai adókedvezmény igénybe vételét - jelentette ki Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter a G20-ak pénzügyminisztereinek konferenciáján az india
Az ukrán elnök pénteken ígéretet tett arra, hogy országa 2023-ban győzelmet arat, miközben ő és más ukránok pénteken az orosz támadás első, komor évfordulójára emlékeztek, amelyet Zelenszkij "életünk leghosszabb napjának" nevezett.
382 millió követővel hivatalosan is Selena Gomez lett a nő, akit a legtöbben követnek az Instagramon – ezzel letaszítva trónjáról Kylie Jennert, akinek jelenleg „csak” 380 millió követője van.
A 2019-es sikerévet követő összeomlásból máig nem tudott feltápászkodni az európai újautópiac: a 26 uniós tagországban, valamint Nagy-Britanniában, Svájcban, Norvégiában és Izlandon olyan kevés autó talált gazdára, amire utoljára 1985-ben volt példa. A 2020-as koronavírus-járvány, az utána érkező félvezetőhiány, majd az ukrán-orosz háború kitörését
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem kíván szózatot intézni az országhoz az Ukrajna elleni háború kirobbantásának első évfordulója alkalmából – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a RIA Novosztyi hírügynökséggel.
Janet L. Yellen pénzügyminiszter pénteken, a G20-as csoport pénzügyminisztereinek találkozóján személyesen szólt a jelenlévő magas rangú orosz tisztviselőknek, hogy bűnrészesei a háborúnak.
A portugál gyümölcs-, zöldség- és virágexport értéke új rekordot állított fel 2022-ben, elérte a 2040 millió eurót, ami 15,6 százalékos növekedés 2021-hez képest, jelentette be a Portugal Fresh ágazati szövetség Berlinben, a Fruit Logistica kiállításon.
Aki sok mindenhez ért, az valójában nem ért semmihez – szokták mondani, csakhogy ez nem minden esetben igaz. A polihisztorokra gondolva például kifejezetten nagy tévedésnek látszik ez az állítás.
Az ukrajnai háborút "minden józan számítás szerint" nem lehet megnyerni, ezért is van szükség mihamarabbi tűzszünetre - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Oroszország és Ukrajna között zajló konfliktussal kapcsolatban a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Tavaly közel 207 ezer Peugeot 208-ast adtak el Európában, ezzel a francia kisautó lett a legnagyobb darabszámban eladott autó a kontinensen. A listán a második a Dacia Sandero, a harmadik pedig a Volkswagen T-Roc.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan figyeli az online pénztárgépek bevételi adatait, és összeveti az Online Számla rendszer információival és a beadott bevallásokkal is. Így került az ellenőrzési szakterület látókörébe egy élelmiszerboltot működtető egyéni vállalkozó, aki áfabevallásában a kelleténél kevesebb bevételt tüntetett fel, szj