Egyelőre a korábbi aggasztó előrejelzésekhez képest csak kis mértékben, de elkezdett növekedni a magyar munkanélküliség. Ugyanakkor a foglalkoztatottak száma továbbra sem csökkent.
A fiatal fiú hétfőn úszásoktatáson vett részt, amikor hirtelen rosszul kezdte érezni magát. Ezt azonnal jelezte a tanárnak, kiszállt a medencéből, de amikor elindult az öltöző felé, akkor rohamot kapott.
Azt írták, hogy a vádlottak közül két 43 éves férfi egy harmadik társukkal - akivel szemben külön eljárás folyik - legkésőbb 2020 elején megállapodott abban, hogy Budapesten és más településeken, utcán vagy parkolókban álló, lezártan hagyott gépkocsikat tulajdonítanak el. A vádhatóság szerint több lopásban mind a hárman közreműködtek, a többi esetb
Az ENSZ 141 szavazattal 7 ellenében, 32 tartózkodás mellett felszólította Oroszországot, hogy haladéktalanul és feltétel nélkül vonuljon ki Ukrajnából adta hírül még csütörtök este a Guardian.
A címvédő Golden State Warriors kikapott a Los Angeles Lakers vendégeként az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA) az All Star-hétvégét követő első játéknapon.
Egyelőre a korábbi aggasztó előrejelzésekhez képest csak kis mértékben, de elkezdett növekedni a magyar munkanélküliség. Ugyanakkor a foglalkoztatottak száma továbbra sem csökkent.
155 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatásból folytatódik a Visszhang-domb turisztikai fejlesztése illetve felújítják a Csokonai- és a Dózsa György utca közötti lépcsőt. A munkálatok várhatóan csak a szezon után kezdődnek el – írja az Infostart a Tihanyi Visszhang helyi lapra hivatkozva.
A Parlamenti Imacsoport tagjai 24 órán keresztül imádkoznak a békéért az ukrajnai háború kitörésének évfordulóján - közölte Vejkey Imre KDNP-s képviselő, az imacsoport vezetője csütörtök este az MTI-vel.
Az egy éve tartó orosz-ukrán háború kapcsán a fegyverszállítások mellett talán az ukrán hátországot, az energetikai infrastruktúrát és civil épületeket ért rakéta- és dróntámadások kerültek a sajtó és a közvélemény figyelmének középpontjába. A bombázások sok ezer civil ember életét oltották ki, korábban jelentős nagyvárosok váltak szinte a földdel
Az internet a végtelen szabadság és kibontakozási lehetőség tere, vagy inkább a belső és külső kontrollok hiánya miatt az emberi természet legsötétebb bugyrainak Jurassic Park-ja? A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Scores Group kutatócéget bízta meg 2022-ben, hogy tárja föl, milyen kép rajzolódik ki az internet magyarországi megítélésé
Ukrajna első unikornisának, a Grammarlynek a története egy igazi sikersztori. Az MI-alapú helyesírás-ellenőrző alapítói azóta sem felejtették el, honnan jöttek. A cég a Forbes.hu-nak azt is elárulta, mi történt a kijevi irodájukkal az elmúlt egy évben.
2023 januárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 699 ezer fő, a munkanélküliek száma 192 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalék volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A munkanélküliek száma 2023 januárjában 192 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalék volt – tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az integrált ERP, vagy vállalatirányítási rendszerek jó ideje forradalmasították már a globális gazdaságot és a vállalkozások működését. Mára gyakorlatilag elengedhetetlenek bizonyos vállalkozásméret vagy a folyamatok bizonyos összetettsége felett. Az ERP rendszer bevezetése hosszú távú befektetés, amely jelentős előnyöket jelenthet a vállalkozás s
Továbbra is megpróbálja tárgyalóasztalnál rendezni az amerikai inflációcsökkentő törvény (IRA) miatt kipattant konfliktust az Európai Bizottság. Valdis Dombrovskis március elején utazik Washingtonba, hogy engedményeket taposson ki az EU-s cégeknek.
Mateusz Morawiecki Lengyelország miniszterelnöke a Wszystko co Najważniejsze című havilapban értekezett arról, hogy az orosz-ukrán háború egy éve után milyen tanulságokat lehet levonni.
Dunai Tamás halála nem csak a nézőket törte meg, kollégái számára is hihetetlen, hogy többé már nem állhatnak vele egy színpadon. Szinetár Dóra szívszorító szavakkal és egy videóval búcsúzott.
Brüsszel vég nélkül mantrázza a szankciós politika sikerét, a gazdasági adatok azonban csak nagyon kis részben támasztják ezt alá. Putyin háborús gépezete nem gyengült meg, az orosz gazdaság pedig az idén növekedési pályára áll. Az elmúlt egy esztendő tanulságaiból azonban a Nyugat semmit nem vont le.
Nagy átszervezéseken eshetett át a Ferrari csapata. Az egyik komolyabb változás az olasz istálló berkein belül pedig Inaki Rueda gyárba „száműzése” volt – írja a Corriere della Sera. A spanyol szakember az utóbbi években mindig jelen volt a versenyhétvégék folyamán a Ferrari pitwallján. Rueda a Vörösök főstratégája volt, és egy ideig jól is végezte
Európa legnagyobb autópiacán tavaly eladott új személyautók több mint háromnegyede, konkrétan 77,3 százaléka szürke/ezüst, fekete vagy fehér volt - derült ki a német szövetségi közúti közlekedési hatóság (KBA) legfrissebb adataiból. 2015 óta minden évben a szürke/ezüst található az első helyen, mely fényezés tavaly 30,8 százalékos részesedést szerz
A negyedik negyedévben lényegesen elmaradt az előzetes becsléstől a német statisztikai hivatal, a Destatis végleges kalkulációja a németországi bruttó hazai termék alakulásáról mind negyedéves, mind éves bázison. A 2022-es negyedik negyedévben az előző negyedévhez képest ár, szezonális és naptári kiigazítással 0,4 százalékkal csökkent a bruttó haza