2023. február 7. kedd

febr. 7
8:45
Megérkeztek a Gidránok: Páncélozott harcjárműveket kap a Magyar Honvédség (hirado.hu)
Magyarország a béke mellett köteleződött el, ennek fenntartásához egy komoly erőt felmutató haderőre van szükségünk.
febr. 7
8:45
Szeizmológus: Erős utórengések követhetik a mostani földmozgást Törökországban (hirado.hu)
A hétfői földrengés epicentruma körülbelül 15-20 kilométeres mélységben volt.
febr. 7
8:45
Számos erős utórengés követheti a pusztító erejű törökországi földrengést (vg.hu)
A hétfői földrengésnek már négyezernél is több halálos áldozata van.
febr. 7
8:45
Erős utórengések követhetik a mostani török-szíriai földmozgást: két-három évig is tarthatnak (Life)
Akár két-három évig is tarthatnak az utórengések a hétfői, Törökországot és Szíriát sújtó földmozgás után, és nem zárható ki, hogy ezek meghaladják a 6-os erősséget - mondta Tóth László szeizmológus kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
febr. 7
8:45
A 7 legidegesítőbb szokás repülés közben a légiutas-kísérők szerint (Hamu és Gyémánt)
Azt gondolnánk, hogy repülőn utazni könnyű dolog: csak felülünk rá, elfoglaljuk a helyünket, majd leszállunk róla. Pedig van egy sor szabály, amit sokan nem tartanak be, ami megnehezítheti a személyzet dolgát, ráadásul a többi utast is zavarhatja. A Travel + Leisure megkérdezett pár légiutas-kísérőt arról, hogy melyek a legbosszantóbb dolgok, amike
febr. 7
8:47
KCNA: Az észak-koreai hadsereg kiterjeszti és rendszeresíti hadgyakorlatait (hirado.hu)
A kommunista ország tavaly rekordszámú, összesen 37 ballisztikus- és cirkálórakéta-tesztet hajtott végre.
febr. 7
8:48
A kevesebb decemberi munkanap meglátszik az ipari statisztikákban is (Menedzsment Fórum)
Tavaly decemberben a nyers adatok szerint 2, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint viszont 5,7 százalékkal volt nagyobb az ipari termelés, mint 2021 utolsó hónapjában. Éves szinten 5,8 százalék volt a növekedés.
febr. 7
8:48
Nagyot ugrott az ipari termelés egy év alatt (Privátbankár)
Tavaly decemberben a nyers adatok szerint 2, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint viszont 5,7 százalékkal volt nagyobb az ipari termelés, mint 2021 utolsó hónapjában. Éves szinten 5,8 százalék volt a növekedés.
febr. 7
8:48
Örökre kitiltotta a járatairól a gépen verekedő magyar utast a Wizz Air – Sokmilliós kárt okozott a légitársaságnak (Blikk)
Soha többé nem szállhat Wizz Air-járatra az a magyar utas, aki őrjöngeni kezdett a Dzsiddából Budapestre tartó gépen. A légitársaság összeszámolta, milyen típusú károkat kell megfizetnie a férfinak.
febr. 7
8:48
Megszólalt Kucsera Gábor szeretője (Metropol)
10 év házasság után válik a sztárpár. Tápai Szabina sokáig bízott abban, hogy Kucsera Gábor jó útra tér.
febr. 7
8:48
Erős utórengések követhetik a törökországi földmozgást (Mandiner)
Akár két-három évig is tarthatnak az utórengések a hétfői, Törökországot és Szíriát sújtó földmozgás után, és nem zárható ki, hogy ezek meghaladják a 6-os erősséget – mondta Tóth László szeizmológus kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
febr. 7
8:48
Kiszivárgott, miről döntöttek Orbánék a soproni kormányülésen (Nyugati Fény)
Nem kevés pénz sorsa forog kockán.
febr. 7
8:49
Csökkent a cápatámadások száma 2022-ben (hirado.hu)
A vízi sportokat űzők számához képest a cápatámadások kockázata rendkívül alacsony – közölte az egyetem.
febr. 7
8:51
Hiába várták a bónuszokat a bankárok, rossz hírt kaptak (Portfolio)
Elhalasztották néhány bankár keddre kitűzött teljesítményértékelését, így szinte biztosan csúszni fog a bónuszok kifizetése a Credit Suisse-nél – számol be a hírről a Bloomberg.
febr. 7
8:51
Borzalmas levelet kapott Lagzi Lajcsi: ekkor vonulhat börtönbe a mulatós legenda (Pénzcentrum)
Jó eséllyel élete egyik legnehezebb időszaka előtt áll a mulatós legenda, akit jögerősen 3 év 6 hónap szabadságvesztésre ítéltek. A Bors szerint pedig meg is érkezett a behívó, amiből kiderült, pontosan mikor is kell megkezdenie büntetését.
febr. 7
8:51
Több dzsihadista megszökött egy szíriai börtönből a földrengés miatt (ATV)
A hétfői észak-szíriai súlyos földrengést kihasználva az Iszlám Állam terrorszervezet több tagja megszökött egy börtönből a térségben – közölte a büntetés-végrehajtási intézet egyik illetékese az AFP francia hírügynökséggel.
febr. 7
8:51
„Nagyon izzadtam” – gyógyíthatatlan betegséggel diagnosztizálták a 26 éves férfi (Ripost)
Egyszerű tünetekkel kezdődtek a férfi megpróbáltatásai.
febr. 7
8:51
Itt nézheted élőben az F1-es Alfa Romeo bemutatóját! (m4sport.hu)
Utolsó szezonjának vág neki az Alfa Romeo nevén a Sauber F1-es istálló. Keddi bemutatójukon talán az első 2023-as versenyautót is megcsodálhatjuk? Itt követhető élőben a 10 órakor kezdődő esemény!
febr. 7
8:51
Az energiaválság sem törte meg a magyar ipar lendületét (vg.hu)
A legnagyobb súlyú járműgyártás, valamint a villamos berendezés gyártásának kibocsátása jelentősen nőtt az év végén a KSH szerint.
febr. 7
8:51
Akio Toyoda szerint a csendes többség kételkedik az akkumulátoros elektromos technológia kizárólagosságában (Márkamonitor)
Az autóipar egyik vizionárius vezetőjének tartott Toyota-vezér, Akio Toyoda még egy decemberi interjú során elárulta, hogy az autóipar csendes többségéhez tartozik abban a kérdésben, hogy vajon kizárólag az akkumulátoros elektromos járművek jelentik-e a jövőt, és hozzátette, egyre nagyobb a nyugtalanság az autógyártók részéről a teljes átállás végs
febr. 7
8:51
Magyar a bahmuti pokol újabb áldozata: Még nem tudják, mikor temethetik el a hős parancsnokot (BorsOnline)
Újabb kárpátaljai katona halt hősi halált.
febr. 7
8:51
Komoly ellenőrzést vezet be hazánk az ukrán gabona esetében (Agrofórum)
A magyar kormány megvédi a magyar termelőket Brüsszel tétlenségével szemben, ezért szigorú minőségi és élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzést rendel el hazánk az Ukrajnából érkező gabonák esetében - közölte Nagy István agrárminiszter.
febr. 7
8:51
Kitálalt Kucsera Gábor eltitkolt szeretője, döbbenetes dolgokat mondott el (Promotions)
Kucsera Gábor volt szeretője robbantott.
febr. 7
8:53
Erőre kapott a magyar ipar (Portfolio)
Decemberben kedvezően alakult az ipari termelés Magyarországon a KSH friss jelentése szerint. Ezzel kéthavi negatív trend tört meg. A részletes adatok azonban vegyes képest festenek, hiszen több ágazat is visszaesett.
febr. 7
8:54
"Még két-három évig" - A tudós elmagyarázza, mitől utórengés az utórengés (Infostart)
Tóth László szeizmológus elárulta, három tektonikai lemez találkozik Törökország alatt.
febr. 7
8:54
Vallomást tesz a bíróság előtt a 322 milliós csalással vádolt Fekete Dávid (Blikk)
Megkezdődött a 322 millió forintos csalással vádolt egykori megasztáros tárgyalása.
febr. 7
8:54
Felpörgött a járműgyártás az év végén (Piac és Profit)
2022 decemberében az ipari termelés volumene 2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,7 százalékkal emelkedett.
febr. 7
8:57
Írországban vett céget a Richter (Portfolio)
Írországban vásárolt céget a Richter, az OC Distributors nevű vállalat számos nőgyógyászati készítmény marketing és értékesítési jogait birtokolja.
febr. 7
9:00
Örökre kitiltotta a járatairól a gépen verekedő magyar utast a Wizz Air – Sokmilliós kárt okozott a légitársaságnak (Blikk)
Soha többé nem szállhat Wizz Air-járatra az a magyar utas, aki őrjöngeni kezdett a Dzsiddából Budapestre tartó gépen. A légitársaság összeszámolta, milyen típusú károkat kell megfizetnie a férfinak.
febr. 7
9:00
Süddeutsche Zeitung: Kína hatalmas akkumulátorgyárat akar építeni Magyarországon, a lakosok tiltakoznak (Mandiner)
A lap szerint az ország „keleti felének ellenállása” modellértékű lehet Magyarországon.
febr. 7
9:00
Ragyogó napsütés és szúrós hideg várható, a frontérzékenyek fellélegezhetnek (Magyar Nemzet)
A legtöbb időjárás okozta tünet enyhül, megszűnik, csupán a fagy okozhat kellemetlenséget.
febr. 7
9:00
Az éves átlagon teljesített az ipar 2022 decemberében (Üzletem)
2022 decemberében az ipari termelés volumene 2,0 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 5,7 százalékkal haladta az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
febr. 7
9:02
Riasztó előrejelzés: akár 2-3 évig is lehetnek erős utórengései a hétfői földmozgásoknak (Blikk)
Akár két-három évig is tarthatnak az utórengések a Törökországot és Szíriát sújtó hétfői földmozgások után, és nem zárható ki, hogy ezek meghaladják akár a 6-os erősséget is – mondta Tóth László szeizmológus kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
febr. 7
9:03
Megregulázná az Európai Bizottság a gyógyszerpiacot, megszüntetnék a gazdag országok előnyét (Adózóna)
A versenyjogot akarja módosítani az az uniós jogszabálytervezet, amellyel az Európai Bizottság a gyógyszerárak csökkenését igyekszik elérni – idézi a hvg.hu a Politico brüsszeli szerkesztősége írását.
febr. 7
9:03
Egyre nagyobb bajban Putyin kormánya: 25 éve nem történt ilyen Oroszországban (Portfolio)
Az orosz kormány olaj- ás gázbevételei jelentősen visszaestek januárban, hozzájárulva az 1998 óta a legnagyobb költségvetési hiányhoz – írja a Bloomberg.
febr. 7
9:03
Komoly vetélytársakat kapott a holland paradicsom (Agroinform)
Hogyan hat ez az árakra?
febr. 7
9:03
Sopron: A kormány támogatja a miniszteri összeférhetetlenséget, de hétfőn nem volt róla szó (ATV)
Hétfőn nem tárgyalták az Erasmus-programot estig Sopronban, de az már kiderült, Orbán Viktor és a kormány is támogatja a miniszteri összeférhetetlenséget. A MOK-nyomásgyakorlásának követelései “feltételezhető”, hogy napirendre kerülnek.
febr. 7
9:03
Mexikó ellenzi a „Maradj Mexikóban!” amerikai migrációs program újraindítását (hirado.hu)
A mexikói külügyminisztérium nem indokolta meg, miért ellenzi a program újraindítását.
febr. 7
9:03
KSH: 2,0 százalékkal nőtt az ipari termelés decemberben (hirado.hu)
Az ipari termelés tavaly decemberi részletes adatait február 13-án közli második becslése alapján a KSH.
febr. 7
9:03
Újabb földrengés csapott le kedden: már több mint 4 ezer a halott, borzasztó a helyzet (Pénzcentrum)
Törökországban és Szíriában átlépte a négyezret a hétfői földrengés halálos áldozatainak száma; Törökországban a katasztrófavédelem (AFAD) 2921 halottról számolt be, Szíriában pedig legkevesebb 1444 ember vesztette életét.
febr. 7
9:03
Verstappen feladta a Netflix-bojkottját: Remélem, boldogok! (m4sport.hu)
A korábbi évek bojkottja után Max Verstappen beadta a derekát a Drive To Survive-nak, és 2022 után 2023-ban is részt vesz a Netflix-sorozat készítésében. Elmondta, miért.
febr. 7
9:03
A gabonaalku működését továbbra is akadályozzák az oroszok (vg.hu)
A havi ötmillió tonnás célt egyetlen hónapban sem sikerült megvalósítani az orosz halogatás miatt.
febr. 7
9:03
Jó hírt kaptak a magyar autósok: zuhanásnak indulnak a benzinárak (BorsOnline)
Eláruljuk, mikortól csökken a benzin ára a kutakon.
febr. 7
9:03
Már látszik, meddig tart az erősen fagyos idő, a hajnalok még nagyon hidegek lesznek napokig (SzMo)
A jövő hét végére már nemigen fog nulla fok alá hűlni a hőmérséklet éjszaka sem.
febr. 7
9:03
Rejtély övezi a tragédiát: méterekre a menedéktől halt meg két magyar túrázó Spanyolországban (Life)
Két, ötven év feletti magyar nő veszítette életét még decemberben a spanyolországi Sierra Nevada hegyláncon.
febr. 7
9:03
Mexikó ellenzi a "Maradj Mexikóban!" amerikai migrációs program újraindítását (Magyar Hírlap)
A program keretében, Donald Trump elnöksége alatt mintegy 74 000 ember haladt át Mexikón.
febr. 7
9:03
Saját munkavállalóival kampányol a BioTechUSA (MMonline)
Életünk legjobb formája néven indított kampányt a BioTechUSA, hogy felelős nemzetközi nagyvállalatként és a magyar fitnesz iparág első számú szakértőjeként felhívja a figyelmet az életmódváltás fontosságára, és segítsen elindulni az ehhez vezető úton. A cégcsoport saját munkavállalóin keresztül mutatja meg, hogy Lifestyle Program névre hallgató dig
febr. 7
9:03
Mexikó ellenzi a „Maradj Mexikóban!” amerikai migrációs program újraindítását (Demokrata)
A Migránsvédelmi Program értelmében a menedékkérőknek az amerikai határ déli oldalán kell maradniuk kérelmük elbírálásának ideje alatt.
febr. 7
9:06
Megrázó képek! Durva baleset történt Biatorbágynál (BorsOnline)
Nem indult jól a hét a magyar utakon, hatalmas balesethez riasztották a tűzoltókat hétfőn kora reggel az M0-s autóút és az M1-es autópálya csomópontjához.
febr. 7
9:06
Élve találtak rá a romok alatt a Chelsea volt játékosára (Infostart)
Portugál sajtóhírek szerint élve, de súlyos sérülésekkel úszta meg a katasztrófát Christian Atsu, a Hatayspor középpályása.

Keresés