A FIFA díjátadó gála mellett két foci bajnokság valamint az amerikai futball és kosárlabda kupa meccseit láthatjuk, de lesz még sznúker, lósport valamint tenisz közvetítés is.
Ahogy arról már beszámoltunk, pénteken a magyarországi töltőállomások zöme anyavállalatától megkapta a 21 forintos üzemanyagár-emelésre vonatkozó utasítást, amit ma juttatnak érvényre. A rendelkezésre álló adatok mentén kiszámoltuk, hogy mennyibe kerülhet most átlagosan egy liter benzin a hazai kutakon.
Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 13,4 százalékkal kisebb, az egyéb építmények építésében 2,5 százalékkal nagyobb volt a termelés. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 19,2 százalékkal visszaesett.
A Lewotobi Laki-laki vulkán kitörésével a levegőbe került nagy mennyiségű hamu miatt mintegy 6500 embert telepítettek ki az elmúlt napokban az indonéziai Flores szigetén, Kelet-Nusa Tenggara tartományban - közölték a hatóságok hétfőn.
Nem maradt el Győzike válasza Dúró Dórának, aki a nemtetszésének adott hangot azért, mert többek között Novák Katalin köztársasági elnök is felköszöntötte születésnapján a showmant.
Az inflációt automatikusan követő lakásbiztosítások díja közel 18 százalékkal emelkedhet az idén, ám érdemes résen lennie az érintetteknek és megnézni a meglévő szerződést - közölte a Netrisk. Könnyen lehet, hogy az ajánlatokat összehasonlítva kedvezőbb konstrukcióra lehet váltani. Erre alkalmat ad majd a márciusi lakásbiztosítási kampány, amelyben
A szovjet underground irodalmi élet egykori kulcsfigurája és az ukrajnai háború kritikusa napokkal azután halt meg, hogy Moszkvában elgázolta egy autó.Nyitókép: Natalia Senatorova
Macron elnök gondos politikai mérlegeléssel szervezte át kormányát, tekintetbe véve a politikai centrum jobbra tolódását. Az új miniszterelnök bemutatta kabinetjét - külön meglepetés az új kulturális miniszter. Káncz Csaba jegyzete.
Decemberben 1528,4 milliárd forintra esett vissza a központi kormányzat likvid betéteinek állománya, ennél alacsonyabb összeg utoljára 2020 nyarán volt a kormány jegybanknál vezetett számláján – derül ki az MNB előzetes statisztikai mérlegéből. Ráadásul egy ennél is régebbi csúcsot is megdöntött a statisztika, ugyanis 2016 óta először fordult elő,
Múlt héten a Portfolio is beszámolt róla, hogy Görögország az athéni nemzetközi repülőtér tőzsdei bevezetését tervezi, most pedig az is kiderült, hogy a görög Hellenic Republic Asset Development Fund már kezdeményezte is az athéni repülőtérben lévő 30 százalékos részesedésének tőzsdei bevezetését - számolt be a Bloomberg.
A védelmi miniszter úgy véli, a szervezet lángba akarja borítani Ciszjordániát és a Templom-hegyet, amely mind a zsidók, mind a muszlimok számára szent hely.
Az amerikai hadsereg elfogott egy újabb rakétát, amelyet a jemeni húszi lázadók lőttek ki vasárnap az amerikai haditengerészet egyik Vörös-tengeren cirkáló hadihajója felé – közölte a hadsereg regionális parancsnoksága hétfőn az X közösségi médiaplatformon.
A nehéz évek után jó lenne bizakodni, de a szakember szerint az elmúlt évtized legnagyobb kockázata lesz az idei termelésben, ugyanakkor ez ellen mi magunk is tehetünk.
A világ első számú olivaolaj-termelő országában, Spanyolországban több mint 165 százalékkal drágult az olivaolaj az elmúlt 3 évben, elsősorban a száraz időjárásnak köszönhetően - számolt be a European Supermarket Magazine.
Állami kutatóintézetek, egyetemek és katonai szervek vásároltak az elmúlt egy évben Nvidia chipket, amiket haditechnika és a mesterséges intelligencia területén a legjobbnak tartanak.
A BMW Group 2023-ban világszerte 2 555 341 darab új autót értékesített, amely 6,5 százalékos abszolút fejlődést jelent. A müncheni központú vállalatcsoport tisztán elektromos meghajtású modelljei iránt mutatkozó kereslet mindegyik értékesítési régióban nőtt, az értékesített modellek immár 15%-a tisztán elektromos meghajtású. A BMW márka a 2023-as é
Amikor először utazunk valahová, minden programajánló a szokásos turisztikai célpontokat említi: a műemlékeket, a múzeumokat, az éttermeket. Azonban ezeken kívül is vannak olyan káprázatos helyszínek, amelyeket mindenképp érdemes felkeresni.
Az észak-koreai állami média hétfői közlése szerint Phenjan egy nappal korábban új, hiperszonikus fegyverrel felszerelt, szilárd hajtóanyagú közepes hatótávolságú rakétát tesztelt.
A legjobb éjszakai krémek nem csak érett bőrre valók, a közhiedelemmel ellentétben szinte minden bőrtípus számára hasznos a mélyen tápláló éjszakai hidratáló krémek következetes használata.Nem kell megvárnunk egy bizonyos életkort ahhoz, hogy az éjszakai krémet elkezdjük bevezetni a bőrápolási rutinunkba. Ezek ugyanis ugyanolyan fontos szerepet kel
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 2024. szeptember 26. és 29. között rendezi meg a 29. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, melynek díszvendége a Magyarországon is népszerű Jón Kalman Stefánsson lesz.Jón Kalman Stefánsson a kortárs izlandi irodalom egyik legjelentősebb, világirodalmi rangú alkotója. 1963-ban született Reykjavíkban
A megelőző évhez képest 2023-ban is az élen végzett a JimJam gyermekcsatorna a magyar piacon. A Nielsen Közönségmérés konszolidált adatai szerint a 18-49-es korosztályban első helyen zárt. Szintén dobogós, harmadik helyen végzett a 4-14-es célcsoportban is, a szülői korosztály magas nézettsége a műszeresen nem mért, 4 évesnél kisebb gyerekek erős j
Károly épp Birkhallból vezetett Balmoralba felesége, Kamilla, valamint saját csapatuk társaságában, mikor váratlan telefonhívást kapott – azt mondták neki, húzódjon félre, ugyanis rossz hírt kell közölniük vele.
Aktívan, a tavalyi évnél 21 százalékkal erősebb forgalommal zárta a decembert az ingatlanpiac. Az év végi hajrának köszönhetően így éves tekintetben elérte a szakértők által várt 90-110 ezres sávot a szegmens. A Duna House által becsült 7 813 tranzakcióval a december a harmadik legerősebb hónapot jelenti az évben, ami nagyon ritka jelenség, hiszen
Tizenegy ügynökség közül került ki győztesen a Greenroom és az IPG Mediabrands párosa a Várda likőr 2024-es kommunikációjára kiírt tenderen. A St. Nicolaus csoporthoz tartozó Várda-Drink Zrt., a magyar szeszesital és pálinkapiac egyik meghatározó szereplője, azért írta ki a tendert, hogy megújítsa egyik legfontosabb márkájuk – a Várda likőr – márka
Újabb vulkánkitörést jelentettek vasárnap Izlandról. A Reykjavíktól 40 kilométerre délnyugatra fekvő halászváros csaknem 4 ezer lakosát kitelepítették.
Nem engedett a sofőr felszállni egy férfit Pécsett egy helyi járatú buszra, mert az utas az elektromos rollerjét is magával vitte volna, amit a vezető nem engedett. Az erről folyó vita majdnem fél órán át tartott, amely idő alatt az utasoknak várakozniuk kellett.
Egy embernek több mint egy évre elegendő potencianövelőt próbált Magyarországra csempészni egy dél-koreai férfi Röszkénél, gyógyszerhamisítás miatt emeltek vádat ellene - tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője.