A magyarok egyelőre nem számítanak az infláció jelentős csökkenésére, de annyiban javult a helyzet, hogy a 2023 év eleji 87 százalékhoz képest már csak 78 százalékuk vár további drágulást - egyebek között erre jutott a K&H biztos jövő felmérése, amely többek között a középkorúak inflációs várakozásait vizsgálta. A kutatás szerint 10 százaléknál ala
A 2024-es vetési szezon kezdetéhez közeledve a gazdák egyre nagyobb figyelmet fordítanak az előkészületekre. A hibridek vagy a megfelelő növényvédő szerek és tápanyag-utánpótlás gondos megválasztása nagyban hozzájárulhat a gazdák idei sikeréhez.
Szita Zoltán erre gondolt, amikor azt mondta, csak csapatként tudnak nyerni. A csapatkapitány, Lékai Máté azt mondja, ha tudná, mennyi van még a csapatban, akkor Nostradamusnak hívnák.
A shared service vagy business service iparág az utóbbi tizenöt év jelentős munkahelyteremtője, már mintegy 100 000-en dolgoznak ilyen egységekben, jellemzően nyelveket magas szinten beszélő diplomások. Megnéztük, hogy kik a jelentős szereplők, az utóbbi egy évben hogyan változott a létszám e cégeknél.
Az elmúlt hetekben látványos halpusztulás zajlott le a Pátkai-tározón, amelynek a Velencei-tó vízszintjének szabályozásában is szerepe van. A tározó vízminősége szinte egész évben pocsék, a felhalmozódott üledék mellett erről a túltelepített halállomány és az etetőanyagok is tehetnek, de érezhetők a klímaváltozás hatásai is.
A Szallas.hu adatai szerint 2023-ban az egy főre jutó átlagos foglalási ár éjszakánként 13 ezer forint volt, ami 17 százalékos emelkedést jelent 2022-höz viszonyítva, a régiók közül a Balaton, a települések között pedig Budapest, Siófok és Eger lettek 2023 legkedveltebb úti céljai.
Kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően pedig az európai, valamint amerikai tőzsdéken is esésre van kilátás. Elsősorban a kamatvágással kapcsolatos kommentárok aggasztják a befektetőket, miután hétfőn az EKB egyik döntéshozója úgy fogalmazott, hogy idén nem számíthatunk kamatvágásra. Ami a gazdasági eseményeket
Országszerte 63 helyszínen veszi át a benzinkutakat az Orlen a Moltól, ezért tapasztalhatták az autósók, hogy több korábban MOL kutat pirosra festettek át. Elsőként az M1-es bevezetőjén történt meg a csere - írja a VG. A MOL közzétette az érintett kutak listáját és a dátumokat, amikre érdemes lesz figyelni a következő hónapokban.
A román és a bolgár kormány által bevezetett gabonaimport engedélyezési rendszerhez hasonlót tervez Lengyelország is, hogy ezzel enyhítse Lengyelország és Ukrajna között kialakult feszültséget, illetve a hetek óta tartó blokádot a két ország határán – jelezte egy névtelen lengyel kormányzati illetékes a Reutersnek.
Továbbra is a mediterrán célpontok a legnépszerűbbek, és minél előbb foglal valaki, annál kedvezőbb feltételekre számíthat – tudta meg az InfoRádió Bakó Balázstól, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivőjétől.
Amikor a fiatal színész megkapta a Pinokkió főszerepét, ezzel egy nagy lehetőséghez is jutott egy új felfogású előadásban. Hogy mit élt át a próbák során és milyen hatással volt rá a szerep, most arról mesélt nekünk.
Kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, elsősorban a kedvezőtlen kínai gazdasági adatok miatt. Ezt követően Európában is nagyobb eséssel indul a nap, valamint az amerikai tőzsdék is mínuszban nyithatnak. Elsősorban a kamatvágással kapcsolatos kommentárok aggasztják a befektetőket, miután hétfőn az EKB egyik döntéshozója úgy fo
Közép- és Dél-Németországban a fagyos eső miatt szerdán több száz repülőjáratot kellett törölni és a vonatforgalmat korlátozni - számolt be a Reuters. A meteorológiai szolgálat csúszós utakra és heves havazásra figyelmeztetett.
Ha kiesik egymillió járulékfizető a rendszerből, azzal nem lehet biztosítani kétszázezerrel több nyugdíjas ellátmányát, valódi reformra lesz szükség – írja a nyugdíjszakértő. Mit lehet tenni?
Kedden teljesen megváltozott egy szerencsés ember élete, ugyanis valakinek sikerült eltalálnia az Eurojacpot nyerőszámait, amivel 120 millió eurót, azaz nagyjából 46 milliárd forintot nyert.
Tavaly csaknem megháromszorozódott – nagyjából 190-re emelkedett – a Dél-Koreába átszökő észak-koreaiak száma az előző év adataihoz képest – jelentette be szerdán a szöuli országegyesítési minisztérium.
A BUX ugyan némileg felülteljesít a nemzetközi átlaghoz képest a nyitást követően, de esésben van a magyar index is. A blue chipek vegyes képet mutatnak: kisebb pluszban a Richter és a Mol, esik a Magyar Telekom és az OTP.
Kedden azonnali hatállyal szerződést bontottak az olasz labdarúgó-bajnokságban kilencedik helyen álló AS Roma vezetőedzői posztjáról José Mourinho. Aa portugál szakember egy érzelmes instagram-videóval búcsúzott az olasz fővárostól és a szurkolóktól.
Habár Katalin hercegné és Meghan Markle viszonya mindig is problematikus volt, a leendő királyné bizonyos okból kifolyólag örülne, ha Harry felesége még mindig a királyi család tagja lenne.
Egy pilóta elárulta, milyen egyszerű dolgot kellene minden utasnak beszereznie a repülés előtt.Jeanie Carter, a Wheels Up légiközlekedési cég pilótája szerint az utasoknak nem szabadna palackozott víz nélkül felmennie a repülőre. Carter is mindig visz magával a fedélzetre, mivel a kereskedelmi járatokon azt tapasztalta, hogy bizonyos esetekben a lé