2024. január 23. kedd

jan. 23
0:40
Az AfD bedobta, hogy népszavazást tartana Németország kilépéséről az EU-ból (Telex)
A második legnépszerűbb német párt vezetője szerint kormányra kerülve az EU reformjáért dolgoznának, ha ez nem sikerülne, akkor jöhetne a referendum a dexitről.
jan. 23
0:40
Antiszemita megjegyzései után Elon Musk a fiával együtt Auschwitzba látogatott (naphire.hu)
A milliárdos azután látogatott el az egykori haláltáborba, hogy tavaly az X-oldalán (korábban Twitter) antiszemita összeesküvés-elméleteket osztott meg.
jan. 23
0:40
Az árokba lökte az autót (Nyíregyháza)
A ráfutásos baleset az Oláh-réti csomópontnál történt, személyi sérülés szerencsére nem történt
jan. 23
0:42
Megszólalt a kamu Azahriah–Szoboszlai-klip készítője: azért nem fedi fel magát, mert az sok embert megbotránkoztatna (Blikk)
Felszántotta az internetet Azahriah és Szoboszlai Dominik közös dala, amiről persze, hamar kiderült, hogy a mesterséges intelligencia segítségével készült. A sikerszám készítője – aki csak "A Frontembernek" hívja magát – most először nyilatkozott, méghozzá eltorzított hanggal és maszk mögött.
jan. 23
0:44
Csodás magyar nők: Epres Panni és Csősz Boglárka is szerepel egy nemzetközi reklámfilmben (Glamour)
A jó alvás elengedhetetlen az egészséges élethez, ezt nem lehet eleget hangsúlyozni. Nagyon sokan szenvednek azonban időszakos vagy krónikus alvászavaroktól, esetleg az életmódjuk miatt alszanak keveset.
jan. 23
0:44
PM: a kormány tovább csökkenti a hiányt és az államadósságot (Magyar Hírlap)
A költségvetés forintadóssága december végéig 3112,4 milliárd forinttal, 36 888,0 milliárd forintra nőtt, a teljes államadósság 72,5 százalékát adja, míg 2022 december végén ez az arány 74,1 százalék volt.
jan. 23
0:44
Európa Tanács: Az unió polgárai egyre intoleránsabbak a szexuális kisebbségekkel szemben (Mandiner)
A szervezet emberi jogi biztosa szerint aggasztó a helyzet.
jan. 23
0:44
Folytatódik a zuhanás: Esik a forint, újabb mélypontra került az árfolyam (Nyugati Fény)
Veszélyes szinteket karcol a magyar fizetőeszköz.
jan. 23
0:44
Ukrajna visszaszólt Ficónak: nem fognak feladni területeket (Telex)
A szlovák kormányfő arról beszélt, az orosz–ukrán háborúnak csak úgy lehet véget vetni, ha Ukrajna átadja területének egy részét Oroszországnak.
jan. 23
0:44
Vérfagyasztó részletek a 13 éves lány elrablásáról: egy cetli menthette meg az életét (naphire.hu)
Egy férfi elrabolta, szexuálisan bántalmazta és megfenyegette. Három nappal később hihetetlen leleményességgel sikerült kiszabadulnia.
jan. 23
0:44
A villanyoszlop állította meg (Nyíregyháza)
Az autós valószínűleg nem jól választotta meg a sebességét így keletkezett a baleset.
jan. 23
0:48
Stana Alexandra Marics Petiről: "Ez aztán tényleg olyan élmény, amit az ember soha nem felejt el" (Glamour)
Stana Alexandra legújabb Instagram posztjában megható sorokkal mondott köszönetet Marics Petinek. Elöljáróban annyit elárulunk, hogy több közös fotót is megosztott egykori - és úgy tűnik, jelenlegi - táncpartnerével.
jan. 23
0:48
Gyász: elment Gigi (Magyar Hírlap)
Elhunyt Luigi Riva, az olasz válogatott gólrekordere.
jan. 23
0:48
Hajléktalanszállóra kényszerült a zenetanár, az egykori elismert underground-zenész (Mandiner)
Fontos alakja volt a magyar punkzene történetének a ’70-es években, jelenleg kilátástalan a helyzete.
jan. 23
0:48
Bejelentették: Korlátozások várhatók, komoly késésekre figyelmeztet a MÁV (Nyugati Fény)
Nehéz napok jönnek.
jan. 23
0:48
Az utolsó nagy dobására készült a visszavonult tolvaj, azért lopta el anno Dorothy cipőjét (Telex)
Mint kiderült, a férfi nem is ismerte az Óz, a csodák csodáját. Azt hitte, azért értékes a cipő, mert igazi rubinok fedik.
jan. 23
0:48
Országos botrány lett a macskagyilkos orosz kalauz szadista tettéből (naphire.hu)
Az orosz RZhD vasúti óriásvállalat bocsánatot kért annak a macskának a gazdáitól, amelyik elpusztult, miután egy kalauz a fagyos hidegbe dobta az állatot a vonatról.
jan. 23
0:48
Több Kresz-táblát kellett cserélni egy sofőr miatt (Nyíregyháza)
Az sofőr nem jelentette a történteket, így veszélyeztette a közlekedés biztonságát.
jan. 23
0:52
Csillagjegyek, akik a leggyakrabban válnak el (Glamour)
Egy kapcsolat elején minden tökéletes, de ahogy múlik az idő, és egyre több kihívás elé kerül egy pár, úgy dobják be egyre gyakrabban a törölközőt. Vajon befolyásolja az asztrológia, ki mennyit hajlandó küzdeni egy kapcsolatért? Asztrológus szakértőnk szerint igen, azonban leszögezi, hogy a tipizálás helyett sokkal fontosabb a szabad akarat.
jan. 23
0:56
Nem Meghan Markle volt az egyetlen, aki öngyilkos akart lenni a királyi családban (Glamour)
Azok, akik bizonyítékot keresnek arra, hogy a brit királyi család fontosnak tartja a mentális egészség problémáját, gyakran húzzák elő Vilmos herceg, Harry herceg és Katalin hercegné egyik közös, 6 évvel ezelőtti felvételét. A Heads Together nevű kampány videóját nézve a szkeptikusabbak viszont felteszik a kérdést: mennyire hihetünk a látszatnak eb
jan. 23
1:00
Bekanalazzuk a vegyszereket úgy, hogy nem is tudunk róla - mutatjuk, hogyan védekezhetünk (Glamour)
A mindennapi életünkben sajnos még mindig sok vegyszert használunk, hiszen a boltok polcain sorakoznak a vegyszeres mosó- és öblítőszerek, mosogatószerek, fertőtlenítők, felmosók, lemosók és még sorolhatnánk. Csakhogy ezek használata az egészségünk és a környezet szempontjából is káros.
jan. 23
1:04
Ha 12-ből igaz rád 9, nagyon magas az érzelmi intelligenciád (Glamour)
Az érzelmi intelligencia a személyes és a professzionális siker elengedhetetlen feltételévé vált és jelentősége egyre inkább felerősödik. Szervezetpszichológusként megtapasztaltam az érzelmi intelligencia átalakító erejét egyéni és csapatszinten egyaránt.
jan. 23
1:18
Fantasztikus helyeket fedezett fel Bangkokban Vásáry André (Blikk)
Thaiföldre utazott a barátaival Vásáry André. Az énekes a fővárost igyekszik lépésről lépésre felfedezni, a városnéző túrát pedig rendszeresen dokumentálja az Instagram-oldalán.
jan. 23
1:18
Mennyi lehet Valójában a Bitcoin értéke 2024-ben? Szakértők válaszolnak (ProfitLine)
Az előző hónapok során a bitcoin döbbenetes sikereket tudott elérni, aminek köszönhetően a népszerű kriptó növekedése túlszárnyalta a szektor túlnyomó részét. Bár még 2024 első hónapját tapossuk, ennek ellenére a BTC az első hetek során közel 20 százalékkal vált értékesebbé.
jan. 23
1:18
Ösztönző szabályozás és potenciális adómentesség segítheti az on-site erőművek fejlesztését (NRGreport)
A globális kihívások, így kiemelten a klímaváltozás és az orosz-ukrán konfliktus okozta energiaválság a 2023. évre vonatkozóan is azt eredményezte, hogy az energetikai szabályozás a magyar jogalkotó által kiemelten kezelt terület maradt.
jan. 23
2:12
Ön is visszakaphat pénzt a NAV-tól! Kinek jár és hogyan kell visszaigényelni?! (ProfitLine)
Az év elején érdemes kitölteni az adóelőleg-nyilatkozatot azoknak, akik jogosultak valamilyen adókedvezményre a személyi jövedelemadó terén. Így a munkáltató már a januári fizetésnél figyelembe tudja venni ezt a nyilatkozatot. Erről szól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfői közleménye. Ki kaphat vissza pénz és mennyit?
jan. 23
2:12
Nagy dobásra készülnek a kínaiak: éveken belül piacra kerülhet a töltés nélküli akkumulátor (Mandiner)
Nem véletlen, hogy megmozgatta az újságírók fantáziáját, amikor kiderült, hogy az új nukleáris akkumulátor élettartama akár 50 év is lehet.
jan. 23
2:24
A január tényleg a válások hónapja? – Utánajártunk! (Mandiner)
Egyes statisztikák szerint az év első hónapjában megnövekszik a forgalom a válóperes ügyvédeknél. Azonban pánikra semmi ok: ami eltört, sokszor még megjavítható! Csak pár fontos szabályt kell betartani a párterapeuta szerint!
jan. 23
2:24
Vigyázzon, mit mond egyeseknek az egyik csillagjegy! (Karrier Trend)
A Rák vigyázzon magára, a Skorpió számára szerencse ma váratlan helyekről érkezik meg! Karrier horoszkóp: 2024.01.23. Kos Amikor az egyik probléma megszűnni látszik, egy másik újra előkerül. A mai munka
jan. 23
3:12
Ön is kérhet 8000 Ft nyugdíjemelést! Mutatjuk hogyan kell (ProfitLine)
Az igényelhető nyugdíj neve: méltányossági nyugdíj. Pontosan mit is jelent a méltányossági nyugdíj 2024-ben a jogszabály szerint? Érdemes ismerni a pontos szabályokat, mert akár havi max. 8.000 Ft-ot is kérelmezhetünk méltányossági emelésként. Hogyan lehet élni ezzel a lehetőséggel? Ki igényelheti és milyen összegű nyugdíj esetén tudunk élni a leh
jan. 23
3:24
Az internetfelhasználók 78%-a már a közösségi médiát használja elsődleges információforrásként (Karrier Trend)
Bár a fiatalok körében az Instagram és a TikTok a nyerő (a 14-25 éves korosztály akár 4 óránál is többet lóg a neten), a vállalkozások továbbra is, a vetélytársaival szemben
jan. 23
3:39
Két Oscar-díjas színész is versenyben az Arany Málnáért (Infostart)
Két Oscar-díjas színész, Russell Crowe és Helen Mirren is esélyes az Arany Málna díjra: a citromdíjakat odaítélő testület hétfőn hozta nyilvánosságra idei jelöléseit.
jan. 23
3:48
Dárdai Márton a magyar labdarúgó-válogatottat választotta (Igényesférfi.hu)
Dárdai Márton, a másodosztályú Hertha BSC védője a magyar labdarúgó-válogatottat választotta.
jan. 23
3:48
Brutális dolog történt Majka feleségével, Dundika kíméletlen őszinteséggel beszélt a megpróbáltatásokról (Promotions)
Nem úgy sikerült az álomnyaralás mint tervezték.
jan. 23
3:54
Amerikában az év virága lett (Magyar Mezőgazdaság)
Az amerikai 1-800-Flowers Inc. virágkereskedés idén is megválasztotta az év virágát, 2024 a Paeonia éve lett. Kivételes szépségű, sokrétű szimbolikával rendelkező virág a bazsarózsa.
jan. 23
4:00
A tévé távirányítóját azért találta fel egy mérnök, mert a főnöke nagyon utálta a reklámokat (Telex)
Korábban is voltak már "távirányítók" vastag kábellel a tévéhez kötve, de az első vezeték nélküli fénnyel vezérelte a tévét. Az áttörést azonban az ultrahang hozta meg.
jan. 23
4:12
Rejtélyes népi hős rongálja a traffipaxokat (Infostart)
Óriási a népszerűsége Olaszországban Fleximannek.
jan. 23
4:12
Remek hír érkezett, tovább csökken az európai gáz ára (naphire.hu)
A múlt heti 11 százalékos esést követően hétfőn napközben tovább csökkent az európai gázár.
jan. 23
4:18
Ősi kamaszok tízezer éves rágógumija (Magyar Hírlap)
Az őskori rágógumi még a nyílhegyeken használt mérgek nyomait is tartalmazta.
jan. 23
4:18
Kulcs az alkalmazkodóképesség és az adatalapú működés (KKV Magazin)
A 2016. év végén alakult, és a Magyar Marketing Szövetség exkluzív szakmai közösségeként működő Marketing Döntéshozók Klubja idén immár nyolcadik alkalommal gyűjti össze azt, hogy mi várható a marketing és kommunikáció területén az előttünk álló esztendőben. Tizenegy, különböző szektorokból érkező hazai marketing és kommunikációs döntéshozó nyolc k
jan. 23
4:18
Egy jól árazott monopusher kronográf a Vulcaintől (Kronometer)
Amióta a Vulcain visszatért jobbnál jobb órákat adnak ki, ami nem a legnehezebb, hiszen csak saját régi modelljeiket hozzák vissza, de azokat úgy, hogy fel is kapjuk rá a fejünket.…
jan. 23
4:18
Mesterséges intelligencia választhat mostantól bort számunkra (Magyar Mezőgazdaság)
A kutatók által kifejlesztett mesterséges intelligencia-alapú eszköz a fogyasztó ízlését, költségkeretét is számításba véve ajánl bort.
jan. 23
4:21
Mennyi idő alatt derül ki a szexuális úton terjedő betegség? (Vital)
Aki óvszer nélküli szexuális kapcsolatot létesített, több partnere van, illetve nincs tisztában partnere szexuális egészségével, nagyobb kockázatnak van kitéve a szexuális úton terjedő fertőzésekkel szemben. Mivel ezek a fertőzések hosszú ideig tünetmentesek lehetnek, ezért a szűrővizsgálatoknak kiemelt jelentősége van. Időbe telhet azonban, amíg a
jan. 23
4:24
A vesetranszplantáció és ami mögötte van - Miként jut el a donorszerv a beteghez? (WebBeteg)
Milyen feltételei vannak annak, hogy valaki egy másik ember veséjéhez juthat? Miként kerül az adott donorszerv a beteghez? Hogyan, milyen körülmények között utazik a vese? Mi az a veseriadó? Dr. Rokszin Richárd és csapata megadja a választ mindenre.
jan. 23
4:30
Brutális átalakulás: 169 kilót fogyott a magyar mesterszakács (Blikk)
Mindig csak egy keveset kell elvenni abból, amennyit enni szoktunk, és akkor már jó lesz – egyszerűnek hangzik a tanács, de a megvalósítás már biztos nem megy ilyen könnyen. Magyar Zoltán mesterszakács viszont tudja, miről beszél: három év alatt 170 kilót fogyott le a hihetetlennek hangzó, 289 kilós testsúlyából.
jan. 23
4:30
Sokkoló felfedezést tett egy vízvezetékszerelő, rejtélyes csontokat talált a fürdőszoba alatt (ATV)
Egy brit vízvezetékszerelő megdöbbentő felfedezést tett egy fürdőszobafelújítás során, amikor több mint 20 csontot talált a padlódeszkák alatt.
jan. 23
4:30
Értékesítési rekorddal zárt a BMW M (autopro)
A kínálatát gyors ütemben elektrifikáló divízió először adott át 200 ezernél több autót egy évben.
jan. 23
4:30
Ha így készíted az édesburgonyát, extrán ropogós lesz: seperc alatt elfogy (Femcafe)
Ma már egyre több magyar háztartásban számít népszerű köretnek az édesburgonya, amelyet tulajdonképpen könnyű elkészíteni, azonban ha igazán ropogós végeredményre vágyunk, nem árt követni néhány apró szabályt.
jan. 23
4:30
Napi horoszkóp - január 23: Az egyik csillagjegy megvallja bűneit, a Mérleg halálra keresi magát (Promotions)
Az élet a legnagyobb tanítómester, ami közhely, de mélységesen igaz. Íme a keddi horoszkóp.
jan. 23
4:33
Drasztikus változás jön a társasházi közös költségnél (Infostart)
Az infláció és a banki díjak változása miatt jelentősen emelkedni fog a lakástulajdonosok terhe.

Keresés