A 2023-as év egészére rányomta a bélyegét a háború, a szankciós energiaválság és a veszélyes világgazdasági környezet. Ezek a külső tényezők jelentős nyomás alá helyezték a magyar költségvetést is. A büdzsé ugyanakkor a kedvezőtlen körülmények ellenére is biztosította és idén is biztosítja a nyugdíjak értékének megőrzését, a családtámogatások és a
A jövő víziója egy olyan mezőgazdaságot tár elénk, amelyben a termesztők közvetlen kapcsolatba léphetnek a növényeikkel és reagálhatnak rájuk, folyamatosan finomítva a termesztési stratégiáikat a növények visszajelzései alapján.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A kormány korábban azt mondta, a miniszterek és az államtitkárok fizetése sem emelkedett tavaly. A Belügyminisztériumban a jelek szerint más volt a helyzet.
Leépítések, felvásárlások, kevés tőzsdei kibocsátás és kockázati tőke – a fintech világ 2023-ban sem állt jobban, mint az emlékezetesen rossz 2022-es évben, mégis van ok reményre! A fintech szektor 2023-ban újra növekedési pályára állt, mondhatni újjászületett, továbbá sok korábbi terhétől is megszabadult. Azt azonban a hatalmas lendület ellenére s
Az Alternatíva Németországért társelnöke úgy nyilatkozott a napokban, ha a pártja megkaparintaná a hatalmat, szeretné megreformálni az Európai Bizottságot, valamint párhuzamot vont a briteknek a kilépésével.
Mielőtt hatalomra került volna, a Római Birodalom egyik legnagyobb hatású császárát kalózok rabolták el. Julius Caesar erős jelleme azonban rabként is megmutatkozott, a legendák szerint ugyanis nem úgy viselkedett, ahogy azt egy átlagember tenné. Julius Caesar, mielőtt legendás római hadvezérré vált volna, rendkívül mozgalmas és kalandos f
Mit tehet az USA vagy a britek Jemenben, létezik olyan megoldás, amely tartós békét hozhat Izraelnek, miért nem áll valójában senki nyerésre Ukrajnában, netán kitör a háború a tajvani választások eredménye miatt? Négy konfliktuszóna, négy kérdés, és aki válaszol, Demkó Attila, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője.
A Stellantis új elektromos platformot mutatott be, ami képes az akár 800 kilométer hatótávot biztosító akkumulátorok és „extrém” teljesítményű erőátviteli rendszerek befogadására is.
Ausztrália szankciókkal sújtott egy orosz hackert, mert köze volt az ország története egyik legjelentősebb kibertámadásához, amely a Medibank biztosítót vette célba - közölte kedden az ország belügyminisztere. Claire O'Neil tudatta, hogy Alekszandr Jermakov ellen célzott pénzügyi büntetőintézkedéseket és beutazási tilalmat vezettek be.
A Magyar Szocialista Párt Országgyűlési Képviselőcsoportja kezdeményezi az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását a Svéd Királyságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényjavaslat elfogadása érdekében.
Mivel etessük a kölyökcicát, és mi az, amit még véletlen se adjunk neki? Hogyan szokhatja meg a leghamarabb az új helyét, és mit tehetünk azért, hogy a lehető legjobban érezze magát? Fogadd meg a tanácsainkat, hogy minél gördülékenyebben induljon a közös életetek!
A Megoldások a holnapért kihívás 2024-es hívószavai a fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség. Ezekben a kategóriákban várják a tudomány és a technológia világa iránt érdeklődő, 7-12. osztályos kreatív ötletgazdák jelentkezését február 20-ig. A kihívás nemcsak teret ad a tehetségnek, de meg is mutatja, miképpen gondolkodnak ma a fiatalok a t
Újabb céggel bővül a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) standard piaca; január 26-án már ebben a kategóriába forognak a jelenleg az Xtend piacon jegyzett Gloster törzsrészvényei. A társaság közleménye szerint a BÉT jóváhagyta a társaság kérelmét és felvette a terméklistára a Gloster Infokommunikációs Nyrt. papírjait. A tőzsdei kereskedés a társaság 18 176
A győri Széchenyi István Egyetem mobilitással kapcsolatos kutatás-fejlesztési és képzési tevékenysége mellett az autó-motor sport több területén is jelentős eredményeket mutat fel. A hallgatói évek alatt megszerzett tudást és tapasztalatot sokan kamatoztatják versenycsapatok technikai teamjeiben. Ők azok, akik adatelemzőként század- vagy tizedmásod
Egy-egy illat képes visszarepíteni bennünket a múltba – segítenek újraélni az érzelmekkel teli emlékeket. De vajon miért ilyen élénkek a szagok által visszahozott pillanatok, és mire használhatjuk ezt a tudást?
A vállalatok nagy többsége szerint az ESG a jövőben rendkívül vagy nagyon fontos lesz üzleti működésük szempontjából – mutat rá a BDO kutatása. A felmérés feltárt néhány különbséget abban, hogy a kkv-k és a nagyvállalatok miként integrálják az ESG-intézkedéseket működésükbe. Továbbá egyértelműen kiderült az is, hogy a régió vállalatai még nincsenek
Tegye fel a kezét, aki kapott olyan becenevet óvodában, iskolában, amit utált! Miért is kellene eltűrnünk, hogy mások úgy használják a nevünket vagy adjanak nekünk újat, ahogy nekik tetszik? A pedagógiai szakértő szerint:
Egy 2023 áprilisában kezdődött kriptovaluta átverés során a támadóknak sikerült több mint 42 ezer áldozatot becsapniuk és 32 millió dolláros nyereséggel
Az alábbi 5 tippel távol tarthatjuk őket.Poratka vs. ágyi poloskaAz ágyi poloskákkal ellentétben a poratka mikroszkopikus mérete miatt nem látható, azonban észrevehetők azok a helyek otthonunkban, ahol szívesen időznek. Az ágyi poloska nagyobb és sötétebb színű, így könnye(bbe)n kiszúrható, és míg az csíp, a poratka nem, mivel az ágyban és az ottho
Tavaly márciusában mégis részesültek illetményemelésben Pintér Sándor és államtitkárai. A múlt évben még ezzel teljesen ellentétes hírek láttak napvilágot.
Aligha lehet azt állítani, hogy nem állt volna elő több javaslattal a német védelmi miniszter egy évvel ezelőtti hivatalba lépése óta. Talán ezért is vezeti Boris Pistorius meglehetős fölénnyel a politikusok népszerűségi listáját. Elemzők szerint ugyanakkor a fő ok mégis az, hogy a legkeményebben képviseli a Bundeswehr érdekeit.