Szeretne dolgozni a nyugdíj mellett Galkó Balázs, aki most elárulta, 150 ezer forintot kap havonta a nyugdíjemelés után. Korábban portásnak jelentkezett a Radnóti Színházba, de nem kapta meg az állást, az igazgató, bár szeretne neki segíteni, de nem a 74 éves színésznek való ez a munka - az az ígéretet kapta Kováts Adéltól, hogy talál neki valamily
Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) leállította a Boeing 737 MAX keskeny törzsű repülőgépek további gyártását, ugyanakkor engedélyt adott a 737 MAX 9-es típusnak, hogy egy alapos ellenőrzési folyamatot követően újra repülhessen. A típus repülési tilalmának elrendelését az Alaska Airlines egyik repülőgépének törzsrobbanása váltotta ki - sz
Az állatvilág nyers ereje egyszerre képes megrémiszteni és ámulatba ejteni mindannyiunkat. A héten ezeket a reakciókat sok felhasználóból egy TikTok-videó váltotta ki, amely egy szirti sas és áldozata végzetes találkozóját mutatja be.
Két 16 éves fiú ellen indítottak eljárást a Mátrix Projektben nyomozó gyulai rendőrök, mert telefonokat árultak az interneten, így csaltak ki pénzt több embertől. Internetes hirdetésekkel csapott be embereket országszerte két 16 éves fiatal, akiket 2024. január 23-án állítottak elő és hallgattak ki a rendőrök. A csökmői és füzesgyarmati fiúk hirdet
Folytatódtak a harcok csütörtökre virradóra a Gázai övezet déli részén lévő Hán-Júnisznál, az izraeli hadsereg (Idf) felszólította az ott élőket, induljanak tovább a várostól délebbre található Rafah felé.
A University of Texas Southwestern Medical Centerben a kutatóknak sikerült elkülöníteniük egy sertés agyának vérellátását, majd leválasztani az agyat a test többi részétől úgy, hogy egy új eszközzel működőképesen tartották az agyat - írja a Yahoo a kutatók jelentése nyomán.
Az utóbbi napok gyengülése után már 387 felett kezdi a kereskedést a forint az euróval szemben. Már nem az a kérdés, hogy kitört-e az árfolyam a korábbi szűkülő háromszögből, hanem az, meddig tarthat a vesszőfutás.
Hogyan számítódik a nyugdíj esetében a részmunkaidős foglalkoztatás? 6 és 5 órás foglalkoztatás teljes szolgálati időnek minősül, vagy csak arányosan? Olvasónk kérdéseire Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
A Williams-testvérek vezérletével az Athletic Bilbao hosszabbításban 4–2-re legyőzte a katalánokat a spanyol Király-kupa negyeddöntőjében, így bejutott a legjobb négy közé.
A Sierra Space rendszeresen kísérletezik a modulokkal, hogy felmérjék a teherbírásukat. Legutóbbi alkalommal már az Orbital Reef leendő lakóegységeinek teljes méretű prototípusát szakították cafatokra.
Hivatalos bejelentést tett a Drive to Survive soron következő évadával kapcsolatban a Netflix. A 2023-as Forma-1-es szezon eseményeit feldolgozó részeket február 23-tól lehet majd megtekinteni a streamingszolgáltató oldalán. A sorozat – ami először a 2018-as év eseményeit dolgozta fel – mostani évadában a Red Bull történelmi éve játssza majd a fősz
Egy aligátorpark igazgatója szerint a hüllők így menekülnek a hideg elől. Esténként kidugják az orrukat a vízből, hogy kapjanak levegőt, miközben a víz megfagy körülöttük.
Jens Bühler tölti be januártól a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának (Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.) igazgatói pozícióját, illetve Ceo funkcióját. A vállalatnál 21 éve különböző vezetői pozíciókban dolgozó szakember új szerepkörében a folyamatban lévő gyárbővítésért, valamint az Mma (Mercedes-Benz Modular Architecture) és Mbeam (Mercedes-B
Egy, mindkét szolgáltató által használt, szerverközpontban volt váratlan áramszünet, emiatt sok felhasználónak órákig nem volt telefon-, tévé- és internetszolgáltatása.
Mintegy 130 neves európai adójogász professzor közösen szorgalmazza egy Európai Adóügyi Együttműködési Ügynökség létrehozását egy Paolo Gentiloni gazdasági biztosnak címzett nyílt levélben. A szakértők egy aprólékosan kidolgozott, kész rendelettervezetet is mellékeltek az Európai Bizottságnak küldött javaslathoz, ami paradigmaváltásra szólítja fel
Eddig nem fizettek kártérítést az esztergomi robbantásban elhunyt rendőr családjának, mert az ügy még folyamatban van. Az államtitkár szerint ha lezárul a nyomozás, a törvény szerint fognak eljárni.
Thaiföldön az alapnyugdíja nagyjából havi 10 ezer forintnak megfelelő bath. A dolog azért viszzás, mert a nyugállományba vonult köztisztviselők, katonák és rendőrök ehhez képest jelentős összeget kapnak, de tömegek kénytelenek fillérekkel beérni.
Emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt 6 év 6 hónap, 6 év, illetve 5 év fegyházbüntetésre ítélt a Miskolci Törvényszék szerdán három embert, akik rendszeresen nehéz fizikai munkára kényszerítettek kiszolgáltatott embereket egy borsodi kistelepülésen.