Idén már harmadszor hajtott végre fegyverkísérletet Kim Dzsongun rezsimje. Szakértők szerint ugyanakkor ez csak erőfitogtatás, valójában nem készülnek támadásra.
Az Árukereső.hu legfrissebb adatai alapján Magyarország, valamint a teljes régió is leginkább a télre készült az elmúlt napokban, hetekben, kereséseik pedig a mínuszok elleni küzdelemhez szükséges eszközök beszerzésére irányultak: a padlóburkolattól egészen a bojlerekig.
Magyarországi, vajdasági és felvidéki szervezetek együttműködésével a fiatalokat önkéntes programok és akciók szervezésében segítő online kézikönyv jelent meg uniós támogatással - tájékoztatta a szegedi Talentum Alapítvány az MTI-t.
A tea a világ összes szegletében népszerű, illetve mindenkinek megvan a saját szokása, hogyan is fogyasztja. Nemrég azonban egy amerikai kutatás arra mutatott rá, hogy egy elsőre furcsának tűnő hozzávaló bármelyik teatípust és fogyasztási formát feldobja. Michelle Francl amerikai vegyész nemrégiben tett vizsgálatai során kimutatta, hogy a
Bergmann Ernő nem érzi hősies cselekedetnek a hétfőn történteket, inkább csak kötelességnek. A cukrász egy szánkó kötelével mentette ki a bajba jutott korcsolyázót.
A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, az ipari termelői árakról és a külkereskedelemről közöl adatokat.
Színészek, artisták és mutatványosok utcai előadásai nyitották meg Velencében a február 13-ig tartó karnevált szombaton, amely idén a város szülöttje, Marco Polo halála hétszázadik évfordulójáról emlékezik meg.
Az Avengerrel a Jeep már elektromos modellt is kínál, de az elektromos változat csak Európában érhető el a benzines és hibrid modellek mellett. A Stellantis bemutatta az első teljesen elektromos Jeep-modellt, amely szintén világszerte elérhető lesz.
Képünk illusztráció Fotó: police.hu Összeütközött egy gépkocsi és egy Székesfehérvár és Bodajk között közlekedő vonat Fehérvárcsurgónál, az Igari úti átjárónál. A székesfehérvári hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett egy embert feszítővágó segítségével kiemeltek az autóból, és átadták a mentőknek. A vonaton t
Ursula von der Leyen hangsúlyozta, az EU-nak új utakat, közös és tartós megoldásokat kell találnia a mezőgazdaságot érintő egyre sokasodó kihívásokra és problémákra, ezért a brüsszeli testület párbeszédre hívja a szektor szereplőit.
Az After+ aktuális témája a Szegény párák, ami a rendező, Jorgosz Lánthimosz életművének esszenciája, de közben képes újat is mutatni. Kommentelők szerint ez "a mentális betegséggel küzdők Barbie-ja", amiben a rendező és Emma Stone párosa szintet lép.
Egymás után zárnak be a falusi kocsmák. Részben a társadalmi szokások átalakulása, az alkoholfogyasztás visszaszorítására tett kísérletek is magyarázzák a folyamatot, de sok helynek a koronavírus-járvány miatti bezárások tehettek be.
Több közelmúltban tett nyilatkozatból is arra lehet következtetni, hogy mégis maradhat az ukrán tranzit és jelentős gázalku készülődik az EU és Oroszország között.
A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, az ipari termelői árakról és a külkereskedelemről közöl adatokat. Az amerikai jegybank is kamatdöntő ülést tart 30-31-én.
Az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatokról, és a nézeteltérésekről is tárgyalt Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója és Wang Yi, kínai külügyminiszter, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatója szombaton Bangkokban.
A Morningstar előzetes adatai szerint az elmúlt két év során 75%-kal zuhant az éghajlatváltozásra összpontosító befektetési alapok forgalma. A magas kamatlábak miatt eleve kevésbé voltak vonzók a rosszabbul teljesítő eszközök, de ellenkampányt is kaptak a klímavédelmi eszközök.
Vadnai Jonatán a kilencedik, testvére, Benjamin pedig a 36. helyen zárta a hat futamból álló kvalifikációs sorozatot a vitorlázó ILCA 7-es (korábbi Laser) hajóosztály világbajnokságán Adelaide-ben, így hétfőtől mindketten a legjobbakat felvonultató arany csoportban folytatják majd a viadalt.
Az utóbbi napokban megdöbbentő részletek derültek ki az újpesti gázolóról, M. Péterről, ahogyan a tragédia napjáról is. A férfi, mielőtt autóba ült, szerelmi bánata miatt öt-hat üveg sört, illetve röviditalokat is ivott. Az ügy kapcsán olvasóink véleményére is kíváncsiak vagyunk.
Minden párkapcsolat bonyolult és kihívásokkal teli terület, különösen a férfiak számára. Bár a szándékok jók lehetnek, néha előfordulhatnak nem szándékos hibák, amelyek befolyásolhatják dinamikáját. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a férfiak leggyakoribb hibáit a kapcsolatokban, azzal a céllal, hogy világos betekintést és gyakorlati megoldásokat nyújt
Rekordszámú ember próbált meg bejutni az Egyesült Államokba Mexikó felöl 2023 decemberében - derül ki a szövetségi határőrizet szombaton nyilvánosságra hozott hivatalos adataiból.
Széles körben hasznosulhat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacelemzése, amelyben a zöld állítások elterjedtségét és a fogyasztók döntéseire gyakorolt hatását vizsgálták - közölte a versenyhatóság az MTI-vel csütörtökön, a témában folytatott szerdai nemzetközi megbeszélés alapján.