Önkéntesek segítségével költözhet vissza otthonába egy 80 éves férfi Hódmezővásárhelyen, aki elhanyagolt életkörülményei miatt betegedett meg. Nemrégiben a házában a gázt is kikötötték szivárgás miatt.
A Valentin-napi köröm trendek kapcsán talán a cukorkaszívek és a csóknyomok túlságosan cukorkás változatai juthatnak eszedbe, de mi azért vagyunk itt, hogy megmutassuk: a Valentin-napi körmök díszítésének nem kell feltétlenül giccsesnek lennie! Sőt, rengeteg olyan szívecskés körömdizájn létezik, ami kifejezetten menő - és amit jóval február 14-e ut
A Spiegel értetlenül áll az előtt, hogy a szélsőjobboldaliként megbélyegzett párt betiltását követelő tüntetések megerősítették, és nem gyengítették azt.
Liberális programot hirdetett a Momentum frissen megválasztott elnöke. Új szövetségeseket keresne, mert szerinte a NER-t nem lehet leváltani a 2010 előtti világ árnyaival.
Továbbra is szökésben van a rendőrök elől menekülő ámokfutó, akit több mint 10 kilométeren át üldöztek a Nógrád megyei Pásztónál, csütörtökön. Igazoltatni akarták a sofőrt, aki gázt adott, és továbbhajtott. Egyik nézőnk kocsijának is majdnem nekiütközött, amikor forgalommal szemben hajtott fel a 21-es útra. Végül Jobbágyiba érve kigyulladt az autój
1956 óta nem történ olyasmi, mint most: magyar rendező vitte színre Antonín Dvořák Ruszalka című operáját. A művet Szikora János rendezésében szombaton mutatták be a Magyar Államai Operaházban. A jelmezeket a világhírű Zoób Kati divattervező készítette.
Bűnügynek induló, de végül szívet melengető jelenet történt Kölnben, a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari szakkiállítási vásárán. Egy magyar édességgyártó cég standja ugyanis riasztást kapott a rendezvény biztonsági szolgálatától: valaki dézsmálja a készleteiket.
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
Újabb rutinos RTL-es riporter kapott szerepet a csatorna reggeli műsorában. Szondi Vanda, a Híradó, a Házon kívül és a XXI. század riportere volt a hétfői Reggeli vendégműsorvezetője.
Elindult első útjára a világ legnagyobb tengerjáró hajója. A fedélzeten akár 10 ezren is lehetnek egyszerre. A jegyek egymillió forinttól indulnak, ezért számtalan szolgáltatást igénybe lehet venni. Bár az építők szerint nem kell aggódni, a környezetvédők szerint a hajó gázmeghajtása összességében jobban fogja károsítani a légkört, mint a hagyomány
Donáth Anna, a Momentum Mozgalom új elnöke szerint a szabadságszerető magyarok, így a Momentum politikusainak is az a feladata, hogy reményt adjon az egyre inkább apátiába süllyedő országnak.
Emberölés miatt keresik azt a férfit, aki a gyanú szerint tegnap este az útra lökte vitapartnerét Budapesten. A 66 éves férfit halálra gázolta egy taxi. Úgy tudjuk, hogy a két ember nem ismerte egymást. Mindketten egy közeli vendéglőben voltak, annak ajtajában kezdődött a veszekedés. A lökdösődő elmenekült, a rendőrök még most is keresik.
Miért szeretjük annyira Puskás-Dallos Bogi Instagramját? Mert tartalmas, inspiráló, helyet kap a filtermentes valóság és egy csipetnyi csillogás is. De leginkább azért szeretünk elmerülni benne, ami mindezt összeköti: a tudatos jelenlét és az okos időbeosztás, amit Bogi ilyen fiatalon megtanult.
Egy év alatt több mint 400 millióval, 675 millióról több mint 1 milliárd forintra nőtt az erzsébetvárosi köztisztasági cég költségvetése. A Színes Erzsébetváros közérdekű adatigénylések sorával próbálta kideríteni, hogy mire ment el a pénz. Takarításra, kapták a semmit mondó választ, így most perre mennek.
Megérkezett hozzánk is A szabadság hangja, a gyerekprostitúció és emberkereskedelem ellen harcoló amerikai propagandafilm, ami még nem kacsintás a QAnon felé, de már több mint konzervatív szórakoztatás: egy olyan ember szentté avatása, aki azóta inkább abbahagyta az önjáró gyerekmentést, mert többek között szexuális zaklatással is megvádolták.
Növelné a költségvetés hiányát a pénzügyminiszter. Varga Mihály Sopronban azt mondta, emelkedne a munkanélküliség, ha az eredetileg tervezett 3 százalék alatt tartanák a deficitet. Ám Mellár Tamás közgazdászprofesszor, a Párbeszéd képviselője szerint választási osztogatásra kell a pénz a kormánynak. A piaci elemzők forintgyengüléssel számolnak a kö
Sikerült eloltani a tüzet azon a tankeren, amelyre húszi lázadók lőttek ki rakétákat Jemen partjai közelében. Egy indiai hadihajóra volt szükség, hogy megfékezzék a lángokat. A támadásban senki nem sérült meg. Az Irán támogatását élvező lázadók ezúttal ballisztikus rakétákat használtak.
Újabb kétnapos sztrájkba kezdtek a Volánbusz sofőrjei. Úgy, mint decemberben, most is a béremelésükért küzdenek a munkabeszüntetéssel. Országszerte több ezer járat maradhatott ki vasárnap. Voltak olyan utasok, akik nem tudtak a munkabeszüntetésről, így akár órákat vártak az állomáson. A Volánbusz azt közölte, a buszvezetők 17 százaléka nem vette fe
Beszakadt a tihanyi Belső-tó jege egy korcsolyázó nő alatt pár napja. Egy balatonfüredi cukrász sietett a segítségére, erről felvétel is készült. A férfi azt mondta a Híradónak, hogy sosem csinált még ilyet, de sok hasonló esetről hallott, ezért nem ijedt meg és tudta, hogy mit kell csinálni ha valaki bajba kerül.
Magyarországon – a Központi Statisztikai Hivatal mérései szerint – körülbelül huszonötezren válnak el évente. Ez a szám igen magas, hiszen a házasodási kedv egyre csökken. Az elvált szülők gyerekeinek nagy része pedig az anyával nő fel. Vajon hova tűnnek az apák a képből?
A Prince of Persia 14 év után kapott újabb rebootot Lost Crown címmel. A sorozat gyökereihez visszatérő játék nagyon jó érzékkel gyúr össze máshonnan elcsent játékelemeket, a végeredmény pedig teljesen korrekt, de nem kiemelkedő.
"Ha valamit besorolunk így kategóriákba és így nemekhez kötjük, az egyáltalán nem egy ilyen jó hozzáállás, mivel egy lány is focizhat és egy fiú is horgolhat" – mondta Nyikonyuk Balázs, aki a Cápák között történetének legfiatalabb vállalkozója. Azt is mondta, előző iskolájának szerette volna bizonyítani, mit ért el. Az, hogy ott elnyomták, mély seb
Hivatalosan csak a jövő hét végén kezdődik a velencei karnevál, de már ezen a hétvégén maszkos alakok, és színpompás hajók lepték el az itáliai várost. Közben Csehországban is megtartották a karneváli időszakhoz tartozó télűző menetet, amelynek a velencei ünnepségsorozathoz hasonlóan évszázados hagyománya van.
677 millió forintért, 2 millió 250 ezer forintos négyzetméteráron épült meg egy bölcsőde a Nógrád megyei Kazáron. Hadházy Ákos független képviselő szerint ennyiért budapesti luxusvillákat lehet kapni. A település polgármestere korábban az építőanyagok drágulásával indokolta, miért kértek a tervezettnél is több pénzt a bölcsődére.
A napjegyét, azaz a csillagjegyét általában mindenki ismeri, és a hosszú évek alatt ezzel szeretne hasonulni. Néha könnyeden el tudjuk sajátítani, ilyenkor a lélek képes emlékezni az eredeti céljára, és pontosan tudja, miért inkarnálódik. A 12 energiamintázat közül azt választjuk, ami a legközelebb áll hozzánk.