Ahogy azt korábban a Nap Híre is megírta, a gyors sebességgel terjedő kanyaró miatt már az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is figyelmeztetést adott ki, ugyanis tavaly január és október között megháromszorozódott a fertőzöttek száma Európában az előző év adatai hoz képest. Ráadásul Romániában tavaly december elején országos járványnak nyilvánított
A múlt év utolsó hónapjában havi összevetésben csökkentek az országos és a budapesti átlagos albérletárak a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint, ám a január első két hetében Budapesten drágulás látható a kínálati piacon.
Magyarországon 189 millió eurónyi bevételkiesést okozott a vállalkozásoknak a hamisítványok forgalmazása, és emiatt 4466 ember munkája szűnt meg - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal (SZTNH) hétfőn az MTI-vel az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatala (EUIPO) 2018-2021 időszakot vizsgáló tanulmánya alapján.
A szakértő elmondja, milyen következtetésekre jutott a lelőtt Il-76-os szállítógép kapcsán. Hiányoznak a holttestek, de akkor mi lett a hadifoglyokkal?
Csaknem egy évvel a közfelháborodást kiváltó brutális leszámolássorozat után bíróság elé állították a botrányos "antifa-támadások" néven elhíresült akciók elkövetőit. Hétfőn reggel a bandának csupán három tagját vezették a Fővárosi Törvényszék épületébe, a többiekkel szemben elfogatóparancs van érvényben.
Az időskori hámszemölcs (keratosis seborrhoica) lényegében nem igazi szemölcs, hanem jóindulatú bőrelváltozás, ami egyike a legáltalánosabb, nem daganatos időskori bőrelváltozásoknak. Színe lehet fekete, sötétbarna, vagy sárgásbarna, megjelenése miatt könnyen összetéveszthető a közönséges anyajegyekkel.
Az unió célzott, fájdalmas szankciókat vezetne be a magyar gazdasággal szemben. Ennek már a híre is elég volt, hogy a forint és a tőzsde is sokkot kapjon.
A sajtónyilvános évadnyitó verseny január 8-án volt a kamara szegedi székházában, ezen automatikai technikus, gépgyártás-technológiai technikus és vendéglátás-szervező szakmákban versenyző diákok előválogatójának kulisszái mögé pillanthattak be az újságírók. Beregszászi Ferenc a sajtónyilvános, írásbeli első fordulón A versenyek megkezdése előtt Be
A költségvetésben tervezettnél is sokkal nagyobbra nőtt a Nyugdíjbiztosítási Alap 2023-as hiánya. A Bankmonitor összegyűjtötte, hogyan alakultak tavaly a járulékbevételek és a nyugdíjkiadások, és a számokból kiindulva kell-e számítani a jövőben a nyugdíjrendszer érdemi átalakítására.
Az ikonikus művész körülbelül egy évszázada elveszettnek hitt festményét, a Fräulein Lieser portréját, április 24-én árverezik el a bécsi im Kinsky aukciósházban. Az osztrák modernizmus újrafelfedezett mesterműve Gustav Klimt (1862 – 1918) egyik utolsó alkotása. Mint kiderült, a festmény évtizedek óta egy ausztriai állampolgár magántulajdonában vol
Tavaly év végén a vártnál magasabb szinten alakult a GDP-arányos államadósság, hiszen csak jelképes csökkenést láthattunk 2022 végéhez képest. A 2024-es adósságcsökkenés viszont ennél is nagyobb kihívás lehet, hiszen a csökkenő infláció miatt a nominális növekedésünk érezhetően lassul majd, miközben a költségvetés helyzete finoman szólva is ingatag
Tavaly novemberben derült ki, hogy Gajdos búcsúzik az ATV Híradójától, miután már többedszerre késett a műsor felvételéről. Most az is kiderült, hogy a népszerű televíziós Gesztesi Károly fiának, Gesztesi Máténak adja át a stafétabotot.
Radics Gigi és Marics Peti között csak úgy forr a levegő! Viszont annak ellenére, hogy mindketten szinglik, tisztázták: nem táplálnak romantikus érzelmeket egymás iránt.
A stylist szerint sokan az akaratukon kívül is belecsúszhatnak egy Mephisto-szerű szerepbe, ezért a kormánykritikus médiaszereplőknek nagyon el kell gondolkozniuk azon, hogyan viszonyulnak mindehhez, mert egy lépésre vannak attól, hogy a hatalom majmaivá váljanak. "Bárkinek letolom a gatyám egy kis tapsért" – ezzel a Lakatos Márk regényéből vett id
Új típusú, többször használatos szállítórekeszeket vezet be 2024-ben a zöldség-gyümölcs osztályain a Spar Magyarország. Az összecsukható, újrahasznosítható, könnyen tisztítható, strapabíró rekeszek valamennyi üzletben megjelennek az év folyamán.
Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme és az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat. Ezek alapján ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet és a pénztárakba befizetett összegek után járó adó-visszatérítés összege. Az igazolásokat nem kell
Thierry Neuville fantasztikus szombati és vasárnapi vezetéssel megnyerte a WRC-szezonnyitó Monte-Carlo Rallyt. A belga versenyző úgy érzi, most valóban minden a helyére került a csapatban, hogy idén elérjék céljukat.
Az infláció lényegesen magasabb lett a vártnál, ezért a nyugdíjak értékének megőrzéséhez az államnak a tervezettnél nagyobb összeget kellett nyugdíjakra költenie.
Azt már biztosan tudod, hogy a tej, a hús és a tojás hűtőbe való élelmiszerek. Vannak azonban kevésbé nyilvánvaló termékek, amiket szintén a hűtőben kellene tárolnunk, de nem is tudunk róla. Mutatjuk őket!TortillaVannak olyan márkájú tortillák, amik hajlamosak a penészesedésre. Ezért aztán érdemes a csomagolásukat elolvasni, ott ugyanis feltüntetik
A programon tájékozódhat, hogy a napjainkban egyre nagyobb számban megjelenő digitális támadások ellen, hogyan védekezhet hatékonyan, milyen módszereket alkalmazhat a gyors és megbízható adatkezeléshez.
Szijjártó Péter a reggeli elindulása óta beszámol a közösségi felületén a kárpátaljai történésekről. Cikkünk folyamatosan frissül új képekkel és bejegyzésekkel.