2024. január 29. hétfő

jan. 29
6:12
Nagyon tolja a kormány a devizakötvényeket, rengeteg pénzt visz el az adósság (Menedzsment Fórum)
Ha a kormány néhány évvel korábbi nyilatkozatait megnézzük, amikor próbáltak forintban és lehetőleg a hazai finanszírozók felé eladósodni, akkor komoly váltásnak tekinthető, ami mostanában történik. Az év első három hetében már két nagy devizakötvény-kibocsátáson vagyunk túl, persze nem véletlenül.
jan. 29
6:12
Már minden hetvenedik dolgozóra jut egy ipari robot a hazai gyártóiparban (ProfitLine)
Évente körülbelül 1000 ipari robotot helyeznek üzembe Magyarországon, így a gyártóiparban 10 ezer dolgozóra már jóval több mint 100 robot jut idehaza. Ez ugyan kissé elmarad a nemzetközi átlagtól, de a régió több országának számait így is felülmúlja. A terület egyik hazai szakértője szerint a következő években hazánkban is a globális trendeknek meg
jan. 29
6:12
Elrendelték az Evergrande kínai ingatlanóriás felszámolását, 300 milliárd dolláros adósság temeti maga alá (444.hu)
Az Evergrande a világ legeladósodottabb vállalata, összeomlása komoly gazdasági válsághullámot is előidézhet.
jan. 29
6:12
Baj van a Balatonnál, rendkívüli döntést hoztak (naphire.hu)
Már hetek óta átlagosan 126 centiméteres a vízszint a Balatonnál, és mivel ez a téli üzemi szintnél is magasabb, így hétfőtől még intenzívebben eresztik majd a Balaton vízszinjét.
jan. 29
6:15
Veszélyben a gyerekek - Új és sürgős lehetőség a háziorvosoknál: be kéne adatni az influenza elleni védőoltást (Infostart)
15 százalékkal nőtt az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma, és megfordult a trend, most már több az influenzás, mint a covidos. Az influenza pozitivitási aránya csaknem 19 százalék, ami 4 százalékkal haladja meg az igazolt covidos fertőzések számát. Molnár Zsuzsanna, az NNGYK Járványügyi és Védőoltási Osztály vezetője szerint olt
jan. 29
6:15
Elegük lett a túl sok utcai vásárból a belvárosi üzlettulajdonosoknak: "Mire ideérnek a vevők, már megvettek mindent, amit akartak" (rtl.hu)
Akár 30 százalékos bevételkiesést is okozhatnak a szinte egymást érő utcai vásárok azoknak a tulajdonosoknak, akik a belvárosi rendezvények környékén üzemeltetnek boltot – tudta meg az rtl.hu. Sok vállalkozó már a bezárást fontolgatja, pedig éppen az ilyen esetek miatt született az a szabályozás, amely szerint egy adott területen évente legfeljebb
jan. 29
6:17
Már négy éve nem üzemelt a telex, mégis tízmilliókat fizetett érte az V. kerület (rtl.hu)
A kilencvenes években szinte minden cégnek volt telexe, ma már azonban csak múzeumban csodálhatjuk meg ezeket a gépeket. 2002. június 5-én kapcsolták ki az utolsó hazai telexközpontot, ennek ellenére az V. kerület 2006-ban és 2007-ben több mint 40 millió forintot számolt el telefonálásra és telexküldésre – a hírről 2015-ben ezen a napon számolt be
jan. 29
6:18
Csökkenő tendenciát mutatnak a Grayscale bitcoin eladásai (Kripto Akadémia)
A bitcoin továbbra is a december eleje óta tartott sávban mozog. Bár a múlt hét elején rövid időre elhagyta ezt a régiót, akárcsak a korábbi csúcsok után, most a mélypont környékéről is hamar visszatalált. Az árfolyam a hétfő hajnali órákban kicsivel a 2024-es nyitó szint alatt mozgott. A Grayscale a múlt héten is folytatta az […]
jan. 29
6:18
Itt vannak a számok: tényleg bezuhant a lakáspiac (Azenpenzem)
Nem tért magához a lakáspiac tavaly a harmadik negyedévben sem, sőt az előző negyedévhez képest csökkentek az árak. 2023 első kilenc hónapjában mintegy harmadával kevesebb használt lakás cserélt gazdát, mint 2022 hasonló időszakában. Az új lakások esetében fele annyit értékesítettek – derült ki a KSH és az MNB legfrissebb adataiból. A jegybank szer
jan. 29
6:18
3+1 tipp, melyekkel könnyedén leküzdheted az egészségtelen finomságok utáni sóvárgást (Femcafe)
Az új év kezdetén sokan megfogadják, hogy egészségesebb étrendre váltanak, belevágva viszont a legtöbben azt tapasztalják, hogy a rengeteg finomságnak ellenállni bizony igencsak nehéz feladat.
jan. 29
6:18
Van oltás a malária ellen (Magyar Hírlap)
Éveket késett a várva várt áttörés, de idén megtörtént, és el is kezdték oltani a gyermekeket malária ellen.
jan. 29
6:18
A fővárosi átlagbérrel 12 millióval több lakáshitel vehető fel, mint a szabolcsival (Bank360 blog)
A fővárosi átlagkeresettel akár 4 millió forinttal nagyobb és kedvezőbb kamatozású személyi kölcsön igényelhető, mint a csaknem kétszázezerrel alacsonyabb szabolcsival. Lakáshitelnél 12 millió a különbség, de ugyanakkora összegnél a törlesztőkben nincs különbség.
jan. 29
6:18
Lehet, hogy kamu a Trump-ellenes hiszti, Joe Biden és a demokraták őt akarják ellenfélnek az elnökválasztáson? (Mandiner)
Izgalmas politikai machinációkról ír néhány amerikai lap: lehet, hogy a demokraták úgy utálják Trumpot, hogy mégis szeretik.
jan. 29
6:18
Tápoldatozni vagy nem, ez itt a kérdés – kell-e télen extra muníció növényeinknek? (egy.hu)
Kell-e télen tápoldatozni a szobanövényeket, tette fel kérdést nekem minap egy kedves ismerősöm. Annyi minden olvasott erről, teljesen elveszett az információk tengerében. Bár sokat foglalkoztam a témával, most magam is újra utánanéztem, mit mondanak a szakértők – és miután több növényes oldalra is kattintottam, megértettem, miért ez a bizonytalans
jan. 29
6:20
Ellopták a szimbólumod? Te hibád, mert hagytad (Mandiner)
Ha az LMBTQ-komjúniti zászlaját lehet szivárványosnak nevezni, akkor minden további nélkül a tádzsikot is lehet magyarnak. Ne hagyjuk elrabolni a szivárványt! Király-Kiss Miklós írása.
jan. 29
6:22
Guardiola újabb tanítványa ostromolja a csúcsot – Szoboszlaiéknál is beválhat? (Mandiner)
Halmozza a rekordokat a német listavezető, de nagy kérdés: a sikeredző megérett-e már Jürgen Klopp pótlására.
jan. 29
6:24
Kim Dzsong Un közölte: sürgető a haditengerészet nukleáris felfegyverzése (Blikk)
Tengeralattjáróról indított manőverező robotrepülőgépek tesztjét felügyelte Kim Dzsong Un észak-koreai vezető – jelentette helyi idő szerint hétfőn az észak-koreai kommunista párt központi lapja.
jan. 29
6:24
"Ez egy PR katasztrófa lenne a Tesla számára" – adásvételi szerződéshez ragaszkodik a magyar állam, de olyat a Tesla nem ad (SzMo)
Kérdéses, hogy a vállalkozók számára kiírt elektromos autó pályázaton mi lesz a Teslát vásárlókkal. A Tesla magabiztos, az általunk megkérdezett pályázatírónak viszont azt írta a minisztérium, ragaszkodnak az adásvételikhez.
jan. 29
6:24
Szögeczki Ági brutálszexi gazellacombokat villantott, a Való Világ megmondó nagyasszonya még a ciciket is kipakolta (Promotions)
Ági nem szégyellős, már a villában is szerette megmutatni azt ami szép.
jan. 29
6:24
Magyarországra is megérkezett a Honor szupervékony hajlítható telefonja (Rakéta)
A Honor Magic V2-t egy kisebb táblagéppé lehet szétnyitni, ám alig vastagabb, mint egy hagyományos okostelefon.
jan. 29
6:24
Garancia az orgazmusra, 80 ezer termék az Ecserin – így épült fel az ország legnagyobb szexshopja (Forbes)
Önképzés, önismeret, önkritika. Ez is mind kellett hozzá, hogy Pörzse Norbert felépítse az ország legnagyobb online szexáruházát, a Vágyaim.hu-t. Így lett a mammutos xboxozásból közel 3 milliárd forintos biznisz, az erotikából pedig érték, bizalom és edukáció.
jan. 29
6:24
Latvala: Kaptunk néhány kritikát az ügyfeleinktől a Rally2-es autóval kapcsolatban (Racing)
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke elismerte, kaptak néhány kritikát a Rally2-es autóval kapcsolatban a Monte-Carlo Rally idején.
jan. 29
6:26
Százmilliókat csináltak telefonfóliából (Forbes)
Prémium minőség és design, exkluzív vásárlási élmény, verhetetlen garancia és pimasz marketingkommunikáció: az alapítók szerint ez a Slim Store sikerének receptje. A tulajdonosok, Bodnár Richárd és Csereklei Dávid új szintre emelték az okos eszközök fizikai védelmét, és a receptjük úgy tűnik bevált. Egy apró, de észrevehető karcolásnál a telefon ki
jan. 29
6:27
Ha vonattal utazik, akkor ezt nem árt tudnia (Infostart)
Körülbelül hárommillió percet, vagyis öt év nyolc hónapot késtek a MÁV vonatai 2023-ban.
jan. 29
6:30
Korhatár előtti ellátás melletti keresőtevékenység: mikor kell szüneteltetni az ellátás folyósítását? (Adózóna)
A korhatár előtti ellátásokban részesülők nem minősülnek saját jogú öregségi nyugdíjasnak annak ellenére, hogy például az ellátás összegének meghatározásánál az öregségi nyugdíjra vonatkozó szabályokat alkalmazzák. Az év elején mindig kiemelt érdeklődés övezi, hogy a korhatár előtti ellátás melletti keresőtevékenység miként végezhető, mikor kell em
jan. 29
6:30
Mikor lesz az Orbán-Zelenszkij csúcs? - Szijjártó ma készíti elő Kulebával Ungváron (ATV)
Ma lesz a Szijjártó-Kuleba külügyminiszteri találkozó Ungváron. “Már van egy megállapodás arról, hogy annyi órát szánnak rá, amennyi szükséges ahhoz, hogy minden kérdést megvitassanak és megegyezzenek abban, hogy mikor, hol - és milyen lehetséges megállapodásokkal - kerülhet sor" Orbán Viktor és Zelenszkij találkozójára - nyilatkozta korábban az uk
jan. 29
6:30
Megkezdte a közös üzemanyacella-gyártást a Honda és a GM (autopro)
Az amerikai és a japán gyártó közösen fejleszti a hidrogénes mobilitást.
jan. 29
6:30
Davos (Magyar Hírlap)
Bár a Világgazdasági Fórum látványosnak szánt összejövetelei egyre unalmasabb színjátékká válnak, azért érdemes e rendezvény kapcsán eltöprengeni az emberi világ legmélyebb összefüggéseiről.
jan. 29
6:30
Klímasemleges műtrágyázás (Magyar Mezőgazdaság)
Teljes mértékben megvalósítható az üvegházhatású gázok kibocsátásának akár 90 százalékos csökkentése a műtrágyagyártás során a következő 20 évben.
jan. 29
6:30
Átverés az ázsiai háromkerekű Tesla, az eTukTuk? (BitcoinBázis)
Az előző napokban sok szó esett egy egészen elképesztő új projektről, ami hamarosan fundamentális hatást gyakorolhat akár milliók életére. Azonban
jan. 29
6:30
Nem tudom, mit főzzek ma – Palócleves, tikka masala és gyümölcsjoghurtos fánk (Street Kitchen)
A palócleves után jól tud esni egy kis indiai ízvilág. A tikka masala az egyik legismertebb indiai csirkés kaja, ami nem véletlen! Az egész menüt öblítsétek le Nóri király puha fánkocskáival!
jan. 29
6:33
Mutatjuk, milyen időjárással indul január utolsó hete (Blikk)
Enyhe, derült idővel indul január utolsó hete: a legtöbb helyen csapadékmentes, napsütéses időre számíthatunk napközben, de éjjel azért erősen lehűl majd a levegő.
jan. 29
6:33
Bod Péter Ákos: Magyarország egy szomorú zsákutcába hajt bele, és egyre gyorsabban haladunk (Portfolio)
Magyarországról jól képzett, fiatal, motivált munkavállalók vándorolnak ki, akiknek a helyére olyan külföldi betanított munkások érkeznek, akik napi 10-12 órát tudnak dolgozni a nagy iparvállalatoknál, amelyek egyébként kifejezetten alacsony hozzáadott értéket teremtenek – mondta a Portfolio-nak adott interjújában Bod Péter Ákos. A Budapest Corvinu
jan. 29
6:36
Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január végétől (HR Portál)
Az adóhivatal közzétette, hol terveznek ellenőrzéseket végezni február elejéig.
jan. 29
6:36
Itt a volánbuszos sztrájk második napja, hosszú a lista a nem közlekedő buszokról (444.hu)
Csak az elégséges szolgáltatás biztosított.
jan. 29
6:36
Tavaly csaknem 20 százalékkal emelkedett a fizikai átlagórabér (Magyar Hírlap)
A Trenkwalder csaknem 7000 munkavállaló béradatait feldolgozva megállapította, hogy a legtöbb régió fizikai átlagórabérei között nincsen jelentős eltérés, 1700-1900 forint közötti sávban mozognak.
jan. 29
6:36
Elrendelték a kínai ingatlanóriás, az Evergrande felszámolását (Telex)
A hongkongi bíróság azután döntött így, hogy a vállalat nem tudott megegyezni hitelezőivel az adósságok átütemezéséről.
jan. 29
6:36
Döbbenetes jelenet az RTL adásában (naphire.hu)
A Csipcsiripp Plüssmanufaktúra elképesztő nagyot ment az RTL üzleti showműsorában: a Cápák között történetének eddigi legfiatalabb vállalkozója horgolt plüssfiguráival nyűgözte le a Cápákat, hárman is befektették a 16 éves fiú üzletébe.
jan. 29
6:42
Robbanás végzett egy nigériai iszlám iskola több diákjával (Infostart)
Nigériában robbanás végzett egy iszlám iskola legalább hat diákjával - közölték vasárnap a helyi hatóságok.
jan. 29
6:42
A sátán leheletével lopnak kriptót a tinderes csajok (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok kolumbiai nagykövetsége figyelmeztetést adott ki, miután novemberben és decemberben 8 amerikai állampolgár vesztette életét online társkereső alkalmazásokhoz köthető bűncselekményekben. A gyanús halálesetek nem szándékos gyilkosságok voltak, hanem a helyiek által a “sátán leheletének” nevezett rablások következményei. Az áldozat
jan. 29
6:42
7 hormon, aminek a működését minden nőnek értenie kell (WebBeteg)
Az agyunk irányítja a gondolatainkat és cselekedeteinket, ám ha a szervezet belső működéséről van szó, a hormonoké a főszerep.
jan. 29
6:42
Szijjártó leírta: azért nem lesz “tutira semmi gond" a holnapi találkozón (ATV)
A külgazdasági és külügyminiszter bízik a Kelemen atya által írtal írt sms-ben: eszerint “a győri bencés rendház összes szerzetese imádkozik érte".
jan. 29
6:42
100 tonna összegyűjtött hulladék: egyre tisztább a Tisza (AQUA)
Egyedülálló innovációk sora és több mint 100 tonna hulladék összegyűjtése az eredménye Hulladékmentes Tisza programnak. „Bár a Tisza teljes hulladékmentesítéséhez több időre lesz szükség, a magyarországi és a kárpátaljai szakaszon is jelentős eredményeket ért el a négy éve futó projekt. Legfőbb eredményei olyan innovációk, amelyek mind azt a célt s
jan. 29
6:42
A megélhetési világmegváltók gránátokról álmodnak (Mandiner)
Újrahasznosított szívószálak helyett.
jan. 29
6:45
Szijjártó Péterért imádkoznak ukrajnai útja előtt (rtl.hu)
Kelemen atya megígérte, hogy imádkoznak Szijjártó Péterért. A külügyminiszter szerint most már biztos, hogy nem lesz semmi baj.
jan. 29
6:45
Szerelmi bánata miatt ihatott vezetés előtt az újpesti gázoló, egy darabig azt hitte, csak falnak ütközött (rtl.hu)
M. Pétert korábban felfegyverkezve elkövetett garázdaság és testi sértés miatt is elítélték már.
jan. 29
6:48
Íme a válasz a gyorshajtók kifogásaira: védhető a száguldozás? (Autónavigátor)
Az extrém mértékű gyorshajtás veszélyes. Ennek ellenére nap mint nap találkozom olyanokkal az utakon, akik semmit és senkit sem tisztelve
jan. 29
6:48
Állandóan poros a lakás, hiába takarítasz? Talán ez állhat a háttérben! (Femcafe)
A por egy gyakori háztartási probléma, amivel naponta szembesülünk, annak ellenére, hogy rendszeresen takarítunk. De vajon mi is okozza valójában?
jan. 29
6:48
Tóth Gabi Papp Máté Bencéről: "úgy érzem, végre elfogadták, hogy egy pár vagyunk" (SzMo)
Az énekes és szerelme együtt léptek fel a hétvégén Győrben. A nézők nagyon szerették a produkciót, Gabi pedig elárult néhány dolgot a kapcsolatukról.
jan. 29
6:48
Számonkérően nehéz kvíz: az első három kérdést sem fogod hibátlanul teljesíteni (Promotions)
Számokkal kell babrálni egy kicsit, nem lesz könnyű.

Keresés