2024. január 29. hétfő

jan. 29
7:33
Teljesen elzárhatja a pénzcsapokat az EU, ha Orbán nem szavazza meg az Ukrajnának szánt támogatást (rtl.hu)
Az ötlet kitervelői szerint roham indulna a forint ellen és keményen megdrágulna az államadósság finanszírozása, továbbá meglódulna az infláció.
jan. 29
7:35
Jön a jegybankok idei első sortüze (Portfolio)
A héten elsősorban jegybanki kamatdöntések uralják a hangulatot a piacokon, hiszen az MNB mellett a Fed és a Bank of England is idei első döntését ismerteti majd. Emellett érkeznek sorra az előzetes GDP-adatok, melyekkel teljes képet kapunk a 2023-as évről.
jan. 29
7:36
Brutális robbanás rázott meg egy iskolát, több diák is életét vesztette (ATV)
Robbanás végzett Nigériában egy iszlám iskola legalább hat diákjával - közölték vasárnap a helyi hatóságok.
jan. 29
7:36
Vezetőváltás a hazai autógyáraknál – ez történt a 4. héten (autopro)
Összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a múlt héten.
jan. 29
7:36
Szolgálatban: illegális bevándorlókat tartóztattak fel a rendőrök (Magyar Hírlap)
Húsz határsértő ellen intézkedtek az egyenruhások a hétvégén.
jan. 29
7:36
Zelenszkij az X-en jelentette be, hogy hétvégére országa megerősödik (Mandiner)
Érdekes felvételt tett közzé az ukrán elnök.
jan. 29
7:36
7 napos időjárás-előrejelzés: brutális fordulat jön, vége a télnek (naphire.hu)
Nyugodt, többfelé ködös időjárással indul a jövő hét, de a hét közepén megvastagszik a felhőzet és több helyen lehet gyenge eső, majd a hét végén már változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel. A hét elején még jellemzően 10 Celsius-fok alatti maximumok várhatók, majd a hét második felében már 10 Celsius-fok feletti maximumok is e
jan. 29
7:42
Kiss J. László: Németország most valóban Európa beteg embere (Infostart)
Gyengélkedik Európa legerősebb gazdasága, a közszolgálati Deutsche Welle egyenesen "Európa beteg emberének" nevezi Németországot, aminek a jelek szerint nehéz lesz idén elkerülnie, hogy ne csökkenjen a GDP-je. Arról, hogy mennyire aggasztó a helyzet, és egyáltalán mi a legnagyobb gond a német gazdaságban most, Kiss J. Lászlót, a Budapesti Corvinus
jan. 29
7:42
Elfogták a keresztény hívekre szentmise alatt támadó iszlamistákat Törökországban (HírTV)
Korábban az Iszlám Állam jelentkezett a támadás elkövetőjeként.
jan. 29
7:42
Külföldi munkaerővel rendelkező digitális cégeket csábítana Magyarországra Rogán Antal minisztériuma (Telex)
A Miniszterelnöki Kabinetiroda törvényjavaslata szerint bizonyos társaságok mentesülnének a közterhek és a helyi iparűzési adó fizetése alól.
jan. 29
7:48
Felhőmizéria: Helyreállították a Microsoft Teams működését (Mínuszos)
Helyreállították a Teams szolgáltatásait, miután egy fennakadás miatt elérhetetlenné vált az üzenetküldő platform. „Hosszú megfigyelési és a hibák elhárítására fordított erőfeszítések után szombaton helyreállítottuk a Microsoft Teams szolgáltatásunkat. A szolgáltatás funkciói helyreálltak, és visszaálltak az optimális állapotba” – számolt be a Reut
jan. 29
7:48
Elkezdenél futni? Íme 5 tipp, hogy szokás váljon belőle (Hamu és Gyémánt)
Rászántad magad a futásra, de félsz tőle, hogy nem fogsz tudni a megfelelő tempóban fejlődni? Szeretnél rendszeresen mozogni, de nem mindig találod hozzá a motivációt? Ne aggódj! Mutatunk 5 tippet, ami segít abban, hogy közelebb kerülj a célodhoz.
jan. 29
7:48
A halálos fenyegetés ellenére Ungvárra érkezik Szijjártó Péter (Magyar Hírlap)
A külgazdasági és külügyminiszter ukrán hivatali kollégájával, Dmitro Kulebával tárgyal majd.
jan. 29
7:48
Folytatódik a sztrájk, majdnem húszezer járat maradhat ki (Forbes)
Aki ma busszal menne bárhová, annak érdemes előtte alaposan tájékozódni, mert mintegy 19 ezer járat maradhat ki országszerte.
jan. 29
7:48
Tudtad, hogy ez is magyar? – Tojásfehérjéből készít tejtermékeket egy szigetcsépi vállalkozás (egy.hu)
A tejről sokak lemondanak akár meggyőződésből, akár egészségi okokból, ezért évről évre ismertebbek a növényi tejpótlók, ezeket viszont ízük, állaguk, erős allergizáló hatásuk miatt nem kedvelik néhányan. Számukra, és igazából mindannyiunk számára jó hír az, hogy egy magyar cég olyat hozott létre, amit eddig senki más: tojásfehérjéből készítenek kü
jan. 29
7:51
Tényleg a szakadékba löki a forintot Brüsszel terve Magyarország ellen? (Portfolio)
A forint további gyengülésével fenyeget az a vasárnap esti hír, mely szerint az Európai Bizottság komoly gazdasági és piaci támadásra készülhet Magyarország ellen, amennyiben a csütörtöki uniós csúcson Orbán Viktor nem szavazza meg az Ukrajnának szánt támogatást. A hír hatására már reggel gyengüléssel kezd a magyar deviza, de egyelőre nem beszélhet
jan. 29
7:54
Újabb kórházak állították le ellátásaikat (444.hu)
Békésben például fogászat nincs, lehet menni Szegedre.
jan. 29
7:54
"Nincs a szerelemnek hatalmasabb gyilkosa, mint a megszokás" – Petőfi Sándor és Szendrey Júlia koltói nászútjáról (WMN)
Koltó: a hely, ahol mézesheteit töltötte Petőfi Sándor és Szendrey Júlia. De tényleg olyan csodálatos volt-e ez a nászút, mint amilyennek képzeljük? És vajon miért akart kiugrani az ablakon az ifjú feleség?
jan. 29
7:54
A meteorológusok két szót közöltek a hétfői időjárásról, komoly változás küszöbén állunk (Promotions)
A meteorológusok már látják a változást, ami hét közepén fog bekövetkezni.
jan. 29
7:54
Az elhallgatás módszertana: így tussolja el a baloldal a hídpénzbotrányt (Mandiner)
A hídpénzbotrány kezelése kapcsán többnyire a kínos hallgatás a jellemző a baloldali médiumoknál.
jan. 29
8:00
Vége a magánéletnek? (Magyar Hírlap)
Az egyre több arcfelismerő rendszer miatt ma már egyre nehezebb megőrizni a magánszférát, és ez még csak a kezdet.
jan. 29
8:00
Izraeli kormány: Konstruktív tárgyalás folyt egy estleges tűzszünetről (Demokrata)
Jelentős szakadékok tátonganak az egyes álláspontok közöt – közölte Benjámin Netanjahu.
jan. 29
8:00
680 milliós megbízást kapott Balásy Gyula egyik cége Schadl idején a végrehajtói kartól (Telex)
A végrehajtói kar több NER-es kötődésű céggel is szerződött, amikor még a korrupcióval vádolt Schadl György vezette a testületet.
jan. 29
8:00
Forró zuhany a repülőút után? Többet árt, mint használ (in.hu)
Egy légitársasági szakértő azt állítja, hogy érdemes kihagyni a forró zuhanyt egy hosszú repülőút után, bármennyire is jól esne. Hogy mi húzódik emögött?Nincs is, ami jobban esne, mint egy hosszú zuhanyzás a repülőgépen való tartózkodás után, és lemosni magunkról az "út porát".Egy légitársasági szakértő azonban elárulta, miért érdemes inkább a hűvö
jan. 29
8:00
Ilyen nincs: megint gyengült a forint, nézze, mennyi az euró (naphire.hu)
Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a bankközi devizapiacon péntek kora estéhez képest.
jan. 29
8:06
Halálos fenyegetés árnyékában Szijjártó Péter - "Tutira nem lesz semmi gond" (Infostart)
Most készítik elő Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij közelgő találkozóját.
jan. 29
8:06
Húsz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén (Demokrata)
Az elmúlt héten az ország területén 38 határsértőt tartóztattak föl és kísértek vissza.
jan. 29
8:06
Tengeralattjáróról indított rakétatesztet felügyelt Kim Dzsong Un (Demokrata)
Tengeralattjáróról indított manőverező robotrepülőgépek tesztjét felügyelte Kim Dzsong Un.
jan. 29
8:06
Az ukrán háború így érhet véget - a volt NATO vezér elárulta, mi a legvalószínább forgatókönyv (Növekedés)
.
jan. 29
8:09
Több mint 16 ezer pedagógus inkább nemet mondott a minősítésre (rtl.hu)
Csak 1671 fő vesz részt a Pedagógus II. fokozatra irányuló, már nem kötelező eljárásban.
jan. 29
8:12
Bedöntené Brüsszel a magyar gazdaságot és a forintot, ha Orbán Viktor nem köt alkut (Menedzsment Fórum)
Forgatókönyv készült a magyar gazdaság sérülékenységeinek kihasználásáról, a február 1-jei EU-csúcs után élesedhet.
jan. 29
8:12
Volán-sztrájk: rengeteg buszjárat marad ki, megnéztük, mi a helyzet az állomásokon (Blikk)
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet vasárnapra és hétfőre hirdetett sztrájkot. Megnéztük, mekkora fennakadásokat okoznak a reggeli csúcsban a járatkimaradások.
jan. 29
8:12
Sokkoló lépésre szánta el magát az X, letiltották Taylor Swift nevét a keresőben (ATV)
Jó oka volt arra a közösségi oldalnak, hogy meglépjék ezt a súlyos döntést.
jan. 29
8:12
Vujity Tvrtko fia hivatalosan is Guinness-rekorder lett – ebben felülmúlhatatlan Barnabás (SzMo)
Bár sokan csak játéknak gondolnak rá, az ESport komoly fizikai és lelki felkészülést igényel. A riporter fia nem bízta a véletlenre a világelsőséget.
jan. 29
8:12
Tenisz: Jannick Sinner egy év leforgása alatt 40 millió eurót keresett (Magyar Hírlap)
Az ausztrál nyílt teniszbajnokságon vasárnap aratott első győzelmével beírta magát az olasz tenisz történelmébe a dél-tiroli Jannik Sinner.
jan. 29
8:12
Évente 1200–1500 kilométernyi ivóvízhálózat felújítása a terv (Demokrata)
A kormány mintegy ezermilliárd forintot költött az infrastruktúra megújítására az elmúlt években.
jan. 29
8:12
A NATO vezetője kijelentette: Ukrajnát teljes jogú tagként meg kell hívni a szövetségbe (Mandiner)
Jens Stoltenberg vörös posztót lebbentett az oroszok előtt.
jan. 29
8:12
Ebből vajon mi sül ki? Halaszthatatlan tárgyalásra sietett Szijjártó Péter hétfőn (Nyugati Fény)
Már csupán napok vannak hátra az uniós csúcsig.
jan. 29
8:12
Az ATV megnevezte a kirúgott híradós, Gajdos Tamás utódját (Telex)
Házon belül oldották meg a pótlást.
jan. 29
8:12
Rémisztő a helyzet, megrohamozták a magyar határt: itt a rendőrség közleménye (naphire.hu)
Több mint nyolcezren érkeztek Ukrajnából vasárnap.
jan. 29
8:14
Több mint nyolcezren érkeztek Ukrajnából vasárnap (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 56 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
jan. 29
8:15
Ütemterv - Nekidurálja magát a kormány az ivóvízhálózat felújításának (Infostart)
Évente akár 1200-1500 kilométernyi ivóvízvezeték is megújulhat az ezt kiegészítő infrastruktúrákkal, a szivattyúkkal és a vezérlést végző gépparkkal együtt.
jan. 29
8:18
Itt a lebomló, komposztálható bálakötöző! (Agroinform)
A CNH befektetési cégén, a CNH Ventures-en keresztül támogatja az első komposztálható hálócsomagolás fejlesztését mezőgazdasági bálákhoz.
jan. 29
8:18
Napi horoszkóp: A Halak tarol, a Nyilas jelentős összeghez jut - január 29. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
jan. 29
8:18
Ki lehet Xavi utódja a Barcánál? (Igényesférfi.hu)
Mint ismert, a Villarreal elleni mérkőzést követő sajtótájékoztatón Xavi Hernández bejelentette, a szezon végén távozik a Barcelona labdarúgócsapatának éléről.
jan. 29
8:18
A közösségi platformoknak fájhat Taylor Swift álpornója (Bitport)
A múlt héten felbukkanó és a közösségi médiában gyorsan pörgő deepfake tartalom miatt valószínűleg szigorodik a szabályozói környezet. Az X a hétvégén le is tiltotta az énekesnőre vonatkozó kereséseket.
jan. 29
8:18
Nacsa Lőrinc: A magyarok többsége kiállt a gyermekek védelme mellett (Demokrata)
A magyar emberek elsöprő többsége elutasította az LMBTQ-lobbit a nemzeti konzultációban.
jan. 29
8:18
Rogánék újabb területen könnyítenék meg a vendégmunkások alkalmazását (Forbes)
Rogán Antal minisztériuma az akkumulátoripar után újabb szektorban igyekszik vonzóbbá tenni Magyarországot az olyan cégek számára, melyek az Európán kívülről érkező munkaerőre alapoznák vállalkozásukat.
jan. 29
8:18
Új európai doktori program indul a design-kutatás területén (Autószektor)
A négy éven át tartó Marie Sklodowska Curie projekt célja, hogy a design új megközelítésű kutatásaival segítse az aktuális globális kihívások leküzdését, a zöld átmenetet. A fókuszban alapvetően a klímavédelem és az innováció demokratizálása áll, ezen belül a témák változatosak lehetnek, legyen szó idősekről, oktatásról vagy az energiafelhasználás
jan. 29
8:18
Joghurtos fánk baracklekvárral (Street Kitchen)
Puha fánkok kelesztés és dagasztás nélkül. Vedd elő a kedvenc lekvárod a hűtőből, és állj neki elkészíteni ezeket a fánkokat, mert garantáltan mindenki imádni fogja őket!

Keresés