Az Európai Bizottság sürgeti a nagy technológiai vállalatokat, köztük a Google-t és a Metát, hogy foglalkozzanak a fehéroroszországi kormánypárti kiadványokat előnyben részesítő algoritmikus elfogultságával kapcsolatos aggályokkal. A száműzetésben élő fehérorosz újságírók azt állítják, hogy a Lukasenko elnök rendszerével szemben kritikus tartalmaka
Tavaly tovább mérséklődött a Magyarországon felhasznált földgáz és villamosenergia mennyisége. Gázból mintegy 8,5 milliárd köbméter fogyott tavaly, a 2022-es szinthez képest 1 milliárd köbméterrel, 10,9 százalékkal, a 2021-eshez mérten 2,5 milliárd köbméterrel, 23 százalékkal kevesebb - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
Azonban politikus marad, szerinte a magyar vidék és a pártja is számíthat a munkájára. Márki-Zay Péter arra biztatja: induljon el a polgármesterségért Hódmezővásárhelyen.
A szeptemberben világbajnoki ezüstérmet nyert Fritsch Róbert, valamint Torba Erik és Bognár Erika is új súlycsoportban mutatkozik be Zágrábban a birkózók szerdán rajtoló nemzetközi rangsorversenyén, mely az egyetlen kiemelt viadal a februári Európa-bajnokság előtt.
"A férfinak sem lehetősége, sem szándéka nem volt a hirdetésben vállaltak teljesítésére, azokkal kizárólag a sértettektől akart pénzt kicsalni" – írta az ügyészség.
Tori Spellingre a kilencvenes évek hajnalán mosolygott rá a szerencse, amikor fontos szerepet kapott az idehaza is jelentős sikerrel vetített ifjúsági sorozatban, a Beverly Hills 90210 címűben. Az azóta eltelt három és fél évtizedben azonban számos plasztikai műtéten átesett, ma pedig már olyan, mintha másvalaki mosolyogna ránk az őt ábrázoló fényk
Léteznek olyan fóbiák, amely az emberiség jelentős részénél fel-felbukkannak: ilyen többek között a magasságtól, a pókoktól, a kígyóktól vagy a tömeg való félelem. A kulturális különbségek miatt viszont előfordulhatnak olyan fóbiák, amelyek a világ egyes tájain furcsák lehetnek. Ebből mutatunk most párat alábbi cikkünkben!
A 81. Golden Globe-gála legnagyobb nyertese Christopher Nolan Oppenheimer című filmje volt: az atombomba atyjáról készült életrajzi filmet öt díjjal jutalmazták. De azért más is örülhetett.
Ezeknek a területeknek nem csupán az jövő önvezető autóiban (és az autonóm autózás előszobájának tekintett aktív biztonsági és vezetéstámogató rendszerekben) van kiemelt szerepe, hanem a tervezési és gyártási folyamatok optimalizálásában is. A jövőképében önmagát a világ vezető mobilitási szolgáltatójaként definiáló vállalat innovációs tevékenységé
Tarolt Christopher Nolan Oppenheimere, amely a nyolc fő kategóriából öt díjat zsebelt be a magyar idő szerint hétfőn hajnalban megrendezett Golden Globe-gálán.Kiosztották a 2024-es Golden Globe-díjakat, a többszörös díjazott filmek között szerepel az Oppenheimer, a Barbie, a Szegény párák és Egy zuhanás anatómiája is szerepel.A legjobb film díját d
Xavi Hernández az elmúlt hetekben bizalmat szavazott a Ronald Araújo-Jules Koundé párosnak, így a Barcelona sztárjátékosa, Andreas Christensen teljesen kiszorult a kezdőcsapatból.
A semmihez sem fogható, zárt, érintetlen Galápagos-szigetek bolygónk lenyűgöző szépségének és sokszínűségének bizonyítéka. Tudósokat, utazókat, kalandorokat csábít a kék messzeségbe, hiszen nem kevesebbet ígér, mint minden lépésnél egy újabb csodát. Joó Zsófia cikkének részlete a Hamu és Gyémánt magazin téli lapszámából. Az Ecuador partja
Számtalan repesz fúródott Dósa D. Bálint testébe, ahogy felrobbant mellette egy tankelhárító gránát. A rakétát egy Hamász-terrorista lőtte a magyar fiatalember és társa felé, akiknek az volt a feladatuk, hogy védjenek egy iskolaépületet. A férfi az izraeli hadsereg deszantosa, holott két évvel ezelőtt még semmi köze nem volt a fegyverekhez.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! FTX Az év végi hírtemetőre időzítették azt a bejelentést, hogy az amerikai
Január 1-jétől 75 százalékos, szabadalmi eljáráshoz kapcsolódó támogatást vehetnek igénybe a hazai kis- és középvállalkozások, egyetemek, kutatóhelyek vagy magánszemélyek - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.
Az öntözés hektáronként másfél tonna terméstöbbletet hozott tavaly a kukorica vonatkozásásában, a szántás elhagyása viszont a várakozásokkal ellentétben nem eredményezett értékelhető növekedést.
Brazíliai kutatók kimutatták, hogy egy egyszerű egyensúlyteszt előre jelezheti a halálozási kockázatot. Az izomvesztésből sok mindenre lehet következtetni.
Hamarosan megépülhet az első LNG-terminál Szlovákiban. A cseppfolyósított földgáz tárolására alkalmas komplexum a pozsonyi teherkikötőben, a városközpont közelében kaphat helyet. A környezetvédelmi miniszter megadta az engedélyt, környezetvédők azonban tiltakoznak a beruházás ellen, mivel úgy vélik, az építkezés veszélybe sodorhatja a Párizsi Megál
A Pimco és a Vanguard amerikai befektetési óriások az elmúlt hónapokban török eszközöket vásároltak, arra számítva, hogy az ország a jövőben is magas kamatlábakat fog fenntartani – írja a Reuters.
A fül-orr-gégészeti ügyeleti ellátás során szinte mindennap találkoznak az orvosok idegen testtel kapcsolatos problémával, amikor különböző tárgyak kerülnek az orrba, a fülbe vagy éppen a nyelőcsőbe. Volt olyan eset, amikor igencsak rácsodálkoztak: ez miként került oda? Dr. Ternai Zitát, az MRE Bethesda Gyermekkórház fül-orr-gégész szakorvosát fagg
Az új név már ismert, most az új színekről folynak a találgatások. A jelek szerint a Stake-Sauber F1-es csapata ezen a téren is valami teljesen újjal állhat elő.
Ha helytállónak bizonyulnak a kabinet prognózisai, a magyar gazdaság növekedése 2024-ben éllovas lehet az Európai Unióban. A célul kitűzött hazai GDP-növekedés messze felülmúlja a régiós és a nyugat-európai várakozásokat.
Meglepő és méretes üzletre került sor Észak-Amerikában a tavalyi év legvégén. A Versatile nagytraktorokról ismert kanadai gyártóvállalat orosz kézből törökbe került.