2024 március elsejétől új rendszer váltja fel a MÁV-nál és a Volánnál az eddigi kedvezményrendszert. Az új rendszerben nem lesz szükség igazoló dokumentumokra, pecsételni való űrlapokra vagy külön fényképes igazolványokra, minden 14 év alatti és a 65 év feletti utas díjmentesen, minden a 14 és 25 év közötti utas pedig félárú jegy igénybevételével u
Cameron nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy kapott-e szakértőitől olyan jogi állásfoglalást, amely szerint Izrael a hadműveletek során megsértette a nemzetközi jogot.
Magyarország elítéli az Izrael ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon indított jogi támadást- tette közzé Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden közösségi oldalán.
Tátrai Tünde, a Corvinus Egyetem kutatója, a Közbeszerzések Tanácsának tagja 1300 szerző közül került be egyedüli magyarként a világ top tíz, közbeszerzéssel foglalkozó tudósa közé.
2023-ban is a véradások szervezése volt a legnagyobb feladata a Magyar Vöröskereszt Békés vármegyei szervezetének. Tavaly összesen 928 alkalommal rendeztek véradást, ezeken mintegy 18 ezer 800-an jelentek meg. Ezek az adatok mindkét esetben magasabbak, mint 2022-ben. 2024-ben is tovább folyik a munka, hiszen minden nap biztosítani kell a vérellát
Az orr melléküregeinek a leggyakoribb megbetegedése a gyulladásos betegség, amely lehet heveny vagy idült, lehet allergiás eredetű, okozhatják vírusok vagy baktériumok.
Szalmonella lehetséges jelenléte miatt visszahívta a forgalmazó az Alnatura és Bio Primo gojibogyóját (gojibeeren) - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján kedden közzétett felhívásban.
Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor ez az egyik kedvenc témám, és ha valaki lelkes olvasóm, és nyomon követi a cikkeimet, akkor nagyon sokat tud tanulni belőle, és ezáltal sokkal jobban képes lesz megérteni saját magát. Az asztrológia egy önismereti út, sajnos sokaknak nagyon rossz véleménye van róla, pedig zseniálisan lehet használni az életünk
Egy fiatal, ózdi férfi belehalt a húsevő baktérium okozta fertőzésbe. De mi ez a manapság oly sokat emlegetett kórokozó? És mit jelent, hogy egy baktérium "szuper"? A kettő ugyanaz? És tényleg ennyire veszélyes?
A kertészeti termeléshez sok háttérterület kapcsolódik, az öntözéstől a felhasznált anyagokon át az energiaellátásig. Mindegyik más szabályozás alá esik, amit jól kell ismerni a lehetőségek kiaknázásához.
Az egészségügyi kockázatok ellenére, szinte minden élelmiszerünk műanyagokkal szennyezett – derült ki az amerikai Consumer Report független nonprofit fogyasztóvédelmi szervezet friss felméréséből.
Nagyító rovatunkban ezúttal a feszült német belpolitikát vesszük górcső alá. A szeptemberi keleti tartományi választások előtt a hagyományos pártok kétségbeesett erőfeszítéseket tesznek az AfD térnyerésének megakadályozására. Káncz Csaba jegyzete.
Kiegyensúlyozott, 4 százalék feletti gazdaság növekedés lehet az idén - mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán az MTI összefoglalója szerint. A nemrégiben kinevezett helyettes államtitkár ezzel a friss prognózisával még a kormány hivatalos előrejelzésénél is optimistább.
Túlméretes járműszerelvény indul 22.00 órakor, a Hegyeshalom határról, majd végig halad az M1-es autópálya - 13-as főút Komárom/Kisbér csomópont - 81-es főút Mór célállomás útvonalon – írta az Útinform. Hozzátették: a járműóriást sárga villogóval felszerelt kocsikkal kísérik, alkalmanként a forgalmat is megállítják. További autós tartalmakért kö