2024. január 9. kedd

jan. 9
6:48
Új korszak kezdődik a szuperhősök történetében? (Márkamonitor)
Szinte semmilyen szempontból sem átlagos Marvel sorozattal nyitja az évet a Disney+. Maya Lopez, vagyis Echo karaktere a 2021-es Sólyomszem (Hawkeye) szériában már bemutatkozott, de képességeit, eredettörténetét és motivációját eddig még nem teljesen ismerhették a nézők.   Az indián felmenőkkel rendelkező, születése óta siket antihős egy hidegvérű
jan. 9
6:48
Fény derülhet a naprendszer eredetére (Mínuszos)
A Naphoz hasonló fiatal csillagot térképezett fel egy magyar vezetésű nemzetközi kutatócsoport. Varga József vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport olyan fiatal csillagot figyelt meg, mint amilyen a Nap is lehetett a kialakulásakor. A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) közleménye szerint a kutatók a Naprendszer eredetét tanulmány
jan. 9
6:48
Fokozhatatlanul átverős kvíz: a magyar átlag vajon túljut a 3. kérdésen? (Promotions)
Csupán 10 kérdésre kell helyes választ adnod majd, de nem lesz egyszerű.
jan. 9
6:48
Végre kiderült, miért sárga színű a vizelet (Magyar Hírlap)
A kutatók most megtalálták a folyamatért felelős enzimet.
jan. 9
6:48
2024-ben az AI fűtheti a félvezetőpiac növekedését (newtechnology.hu)
A KPMG LLP a Global Semiconductor Alliance megbízásából készített 2024-es kilátásokra vonatkozó felmérést, amiből kiderült: a mesterséges intelligencia feljebb ugrott a rangsorban, mint félvezető-értékesítést ösztönző ágazat. A 19. éve készülő globális félvezetőipari kutatás 2023 negyedik negyedévében készült, 172 olyan félvezetőipari vezető megkér
jan. 9
6:50
Taroltak a kötvényalapokba fektetők (Azenpenzem)
Világszerte jelentősen estek a kötvényhozamok 2023-ban, a december pedig csak ráerősített ezekre a folyamatokra. Jól teljesítettek a tőzsdék is. A kötvényalapokba fektetőknek pedig eljött végre a Kánaán. Két pocsék év után kiugró nyereséggel zártak itthon a rövid- és a hosszúkötvény-alapok is.
jan. 9
6:54
Kiderült miért eshetett ki menet közben a vészkijárat ajtaja a repülőn (Blikk)
Az amerikai United légitársaságnál több hiányosságot, egyebek mellett kilazult rögzítéseket találtak az átnézett Boeing 737 Max 9-es gépeken – közölték hétfőn a vizsgálat első megállapításaként, amit azután rendeltek el, hogy az Alaska Airlines hasonló típusú gépéről a levegőben levált egy oldalpanel pénteken, jókora nyílást hagyva a repülőn.
jan. 9
6:54
Szörnyű baleset a fővárosban, több mentőautót riasztottak (ATV)
Össszeütközött egy kisbusz és egy személyautó Budapest I. kerületében, a Rudas fürdő közelében, a baleset a villamosforgalmat is akadályozza - közölte honlapján a katasztrófavédelem kedd kora reggel.
jan. 9
6:54
Robbantásokkal hergeli Dél-Koreát az épp 40 éves diktátor (Növekedés)
A világ vezetői közül talán az egyik legveszélyesebb diktátor, aki már 13 éve hatalmon van, a 40. születésnapját ünnepli. Nem tudni, hogy ajándék gyanánt-e, de Kim Dzsongun az elmúlt napokban nagy durrogtatásokkal ijesztgette Dél-Koreát, háborús feszültséget gerjesztve.
jan. 9
6:54
"Ő egy szimbólum, a tornasport nagyasszonya" – ötkarikás aranyérmes a Mandinernek Keleti Ágnesről (Mandiner)
Élő legenda – nincs rá jobb jelző. A világ legidősebb olimpiai bajnoka, Keleti Ágnes kedden, január 9-én ünnepli a 103. születésnapját.
jan. 9
6:54
Szoboszlai Dominik lett az év sportolója, a fociválogatott az év csapata (Telex)
A Liverpool játékosa szerint a 2023-as év fénypontja a magyar válogatott menetelése volt, veretlenül, csoportelsőként jutottunk ki az Európa-bajnokságra.
jan. 9
6:54
A Liberty Dunaújváros újraindította a hengerműveket (Gyártástrend)
A Liberty Dunaújváros, Magyarország legnagyobb acélgyártója újraindította hengerműveit, valamint a horganyzottlemezt előállító galvanizáló sort - közölte a társaság az Mti-vel.
jan. 9
7:00
"Az egyik legszebb, legbiztonságosabb, legélhetőbb ország a miénk" – Mága Zoltánnak még Donald Trump is állva tapsolt, de Amerikából is hazahúzta a szíve (Blikk)
Mága Zoltán nem csak Magyarországon, de világszerte elismert hegedűművész. Az utóbbi időben rengeteget koncertezett Amerikában, illetve társadalmi ügyekben is rendszeresen szerepet vállal.
jan. 9
7:06
Évekre leállították a vasúti forgalmat Kolozsvár és Nagyvárad között (Infostart)
A vasúti közlekedés pálya korszerűsítés miatt szünetel. A vonatok helyett autóbuszokkal oldják meg az utasok szállítását.
jan. 9
7:06
Laza rögzítések miatt történt baleset a repülés közben ajtaját-ablakát elveszítő Boeingen (444.hu)
A közlekedésbiztonsági illetékes hangsúlyozta, hogy teljesen másként végződhetett volna az eset, ha a gép már elérte volna az utazómagasságot.
jan. 9
7:06
Baleset: össszeütközött egy kisbusz és egy személyautó a fővárosban (Magyar Hírlap)
A villamosforgalmat is akadályozó baleset történt Budapest I. kerületében, a Rudas fürdő közelében.
jan. 9
7:06
A Partizán újra felkérődzte a vérvádat (Mandiner)
A kisebbik probléma az, hogy az, aki ilyesmit állít, az marha.
jan. 9
7:06
Tüntetések Németországban: rettegnek a szélsőjobbosok beszivárgásától (naphire.hu)
A hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy a radikális csoportok célja egy szélesebb körű mozgalom elindítása.
jan. 9
7:08
Vitorlás vb: Érdi Mária feljött a negyedik helyre (Magyar Hírlap)
A Mar del Platán címvédőként versenyző magyar vitorlázó hétfőn az aranycsoportban előbb negyedik helyen ért célba, majd 46. lett, de utóbbi eredményét kiejtheti, így pontszámban a dobogó közelébe ért a vb honlapja szerint.
jan. 9
7:12
Lemondott a francia miniszterelnök (ProfitLine)
Benyújtotta kormánya lemondását hétfőn Élisabeth Borne francia miniszterelnök, és Emmanuel Macron köztársasági elnök elfogadta.
jan. 9
7:12
Joe Biden továbbra is bízik a védelmi miniszterében, pedig az négy napig titkolta még a Fehér Ház elől is, hogy intenzíven kezelik (444.hu)
Az elnök azt kívánja, védelmi minisztere mielőbb felépülve térjen vissza a Pentagonba.
jan. 9
7:12
Miben van Lázár János? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 9
7:12
Sokaknak kétszer annyiba kerülne a bérlet, de a közlekedési államtitkár szerint "nincs tragédia" (Telex)
Egyértelműen Csepel járna a legrosszabbul a Budapest-bérlet megszüntetésével, de Soroksár és a XVI. kerület is sokat veszíthet a változtatással. Nagy Bálint államtitkár szerint minden rendben lesz: ha valaki HÉV-ezni szeretne, csak meg kell vásárolni a megyebérletet. Azt nem tette hozzá, hogy aki tovább is szeretne utazni, annak ugyanúgy meg kell m
jan. 9
7:18
Avokádó, a zöld arany, amire még a drogkereskedők is rátették a kezüket (Agroinform)
A bevételek vetekszenek a marihuánaültetvényekéivel.
jan. 9
7:18
Nem csillapodik a helyzet a magyar határon, a rendőrség folyamatosan intézkedik (ATV)
Csaknem tízezren érkeztek Ukrajnából hétfőn.
jan. 9
7:18
5 apró szokás, ami sokkal egészségesebbé tehet, és semmibe nem kerül (Glamour)
Az év első napjai nagyszerű lehetőséget kínálnak arra, hogy átgondold, hol tartasz jelenleg, milyen életvitelt folytatsz, és esetleg mivel teheted még jobbá az életedet. Utóbbiban kulcsfontosságú szerepe lehet minden olyan szokásnak, ami egészségesebbé tehet. Sok közülük ráadásul semmibe nem kerül, így csak némi elhatározásra és kitartásra van szük
jan. 9
7:18
A Samsung elindította az MI-alapú képernyőtechnológia korszakát (Márkamonitor)
A Samsung a Ces 2024 kiállítás megnyitója előtt jelentette be a Qled, Micro Led, Oled és Lifestyle kijelzőinek legújabb termékcsaládját. A következő generációs Mi-alapú processzorok bevezetésével ezek a modellek az Mi-alapú képernyőtechnológia korszakát indítják útjára, amelyek újraalkothatják az okoskijelzők lehetőségeiről alkotott elgondolásunkat
jan. 9
7:18
Földönkívülieket, titkos fegyverkísérletet és a KGB-t is sejtették a háttérben (Magyar Hírlap)
A Gyatlov-rejtély.
jan. 9
7:18
A német gazdák blokádja miatt leállt a Vw emdeni gyára (Autószektor)
Gyártás a VW emdeni gyárában. Hétfőn szünet volt Fotó: VW A gazdák tiltakozása következtében a Volkswagen emdeni gyárában hétfőn leállt a termelés. "A gyártás ma befejeződött" – mondta hétfőn a VW szóvivője. Az üzemhez vezető útvonalakat a gazdák tiltakozása elzárta. Ezért az alkalmazottak nem tudnak dolgozni. Ez érintette a belsőégésű motorral sze
jan. 9
7:18
Megfejtették a Cerne Abbas-i óriás rejtélyét? (Helló Magyar)
Az Oxfordi Egyetem kutatói szerint a Cerne Abbas-i óriás Herkules képét ábrázolja, és a szász korban a seregek gyülekezőpontjaként szolgált.
jan. 9
7:18
A pénzügyi tanácsadók tárt karokkal várják a spot Bitcoin ETF-eket (BitcoinBázis)
Az Egyesült Államokban a legtöbb pénzügyi tanácsadó tárt karokkal fogadná a Bitcoin tőzsdén kereskedett alapokat (spot Bitcoin ETF). A válaszadók
jan. 9
7:18
A kereskedőkkel fizettetik ki a nagyvonalú engedményt az autógyártók? (Villanyautósok)
Nem mindenki örül a nagylelkű ajánlatnak.
jan. 9
7:21
Sok autós megzavarodik az új 260-as útnál, szembe mennek a forgalommal (Infostart)
Több autóst is lencsevégre kaptak, akik menetiránnyal szembe hajtottak a 26-os út új szakaszánál, de többeknek a körforgalom is gondot okozott már.
jan. 9
7:24
Újra beindult a termelés a Dunaferrnél (HR Portál)
A Liberty Dunaújváros egyik célja az indokolatlan működési költségek csökkentése, de az átszervezés során megtartja alkalmazottait.
jan. 9
7:24
Hátborzongató dolgot talált a pár az elrejtett bőröndben, amire a felújítás közben bukkantak rá (SzMo)
A brit pár nemrég vette meg az 1966-ban épült házat. A felújítás során egy rejtett tárolóban bukkantak rá a bőröndre, benne egy babával.
jan. 9
7:24
Az árammal stimulált „talaj” felgyorsítja a palánta növekedését (Agrofórum)
Amikor egy újfajta termesztőközegben árammal stimulálták az árpapalánták gyökérrendszerét, az 50%-kal gyorsabban fejlődött. A kutatók hidropóniás (talajmentes, tápfolyadékkal végzett) termesztéshez fejlesztették ki a különleges „termőföldet”.
jan. 9
7:24
Fontos változás lépett életbe a hazai boltokban, ez most sokakat érint (Promotions)
A változás az összes hazai élelmiszerüzletet érinti.
jan. 9
7:24
Nógrádi György: Egyfajta végső állomása felé közeledik a háború (Magyar Hírlap)
A biztonságpolitikai szakértő szerint az USA tolta egymásra Kínát és az Oroszokat, miközben a Közel-Keleten is meggyengültek a pozíciói.
jan. 9
7:24
Szakértő: Szabadságharc vár az európai nemzetekre (Mandiner)
"Európai rendszerváltásra van szükség, amelynek Magyarország az élharcosa lehet" – mutatott rá a XXI. Század Intézet legfrissebb elemzése.
jan. 9
7:24
Ismét újít a digitális világban a Visa (Fintech)
A Visa elindítja Web3 Loyalty Engagement Solution nevű platformját, amellyel újradefiniálhatja a hűségprogramok világát.
jan. 9
7:30
Út közben kiszakadt repülőablak - megvan a vizsgálatok első eredménye (Infostart)
Az amerikai United légitársaságnál több hiányosságot, egyebek mellett kilazult rögzítéseket találtak az átnézett Boeing 737 Max 9-es gépeken - közölték hétfőn a vizsgálat első megállapításaként, amit azután rendeltek el, hogy az Alaska Airlines hasonló típusú gépéről a levegőben levált egy oldalpanel pénteken, nagyméretű nyílást hagyva a repülőn.
jan. 9
7:30
Lázat és véroxigént mér, EKG-t készít és sztetoszkópként is működik a Withings egészségügyi svájci bicskája (Rakéta)
.
jan. 9
7:36
A MAGE által is támogatott döntéssel fejlődhet az európai e-mobilitás (autopro)
Fontos javaslat elfogadásáról döntött az Európai Tanács december végén.
jan. 9
7:36
Ezért lehet más színű a két szemünk (Magyar Hírlap)
A természetben nemcsak az embereknél fedezhető ez a jelenség.
jan. 9
7:36
2024.01.09. – Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
“Kafarneum városában Jézus szombaton bement a zsinagógába, és tanított.”
jan. 9
7:42
Az egészségügyi államtitkár szerint nem gond, ha Egerből Debrecenig kell utazni szemészeti ellátásáért (Portfolio)
A hétvégén a Nemzeti Népegészségügyi Központ több, az egészségügyi ellátás részleges vagy teljes leállását érintő határozatot tett közzé honlapján. A leállásokra reagálva Takács Péter  egészségügyért felelős államtitkár a Népszavának azt mondta, ideiglenes intézkedésről van szó, beteg ellátatlanul nem marad.
jan. 9
7:42
Forogni kezdett a nő gyomra, amikor megtudta, kivel csalta meg a férje (Femcafe)
Hősnőnk mindig is odaadó feleség és gondoskodó édesanya volt, s szemernyi kételye sem volt afelől, hogy férjével tökéletes a kapcsolatuk. Egy ponton túl azonban minden megváltozott.
jan. 9
7:42
Lemostuk a cseheket a pályáról (Demokrata)
Negyeddöntős a női vízilabda-válogatott is.
jan. 9
7:42
Mélyülő válságban Scholz és a német kormány: még javában tüntetnek a gazdák, de már most tudni, kik csatlakoznak a sztrájkhoz szerdától (Mandiner)
A német gazdák szerint a gazdacsaládok és a hazai mezőgazdaság jövője a tét. Szerdán a mozdonyvezetők is sztrájkba lépnek.
jan. 9
7:42
Őrizetbe vettek egy embert, miután kocsijával a Fehér Ház kerítésének hajtott (Telex)
Joe Biden nem tartózkodott Washingtonban a történtek idején, az ütközés okát még vizsgálják.

Keresés