2024. január 5. péntek

jan. 5
15:00
100 évesen elhunyt a Mary Poppins színésznője, aki Mrs. Bankset alakította (Sassy)
Glynis Johns természetes körülmények közt hunyt el.
jan. 5
15:00
Advent után: téli álomba szenderül a Kossuth tér (Nyíregyháza)
Idén három hétre karcsúsodott az adventi időszak, de a korábbi évekhez képest teljességében éltük meg az ünnepi előkészületeket a nyíregyházi belvárosban. 12 színpadi produkció és a városi karácsonyi hangverseny nyújtott szellemi táplálékot, de a pecsenye, kalács és forralt bor is vonzotta a városlakókat.
jan. 5
15:00
Megújul Békéscsabán a Gyulai út 1. szám alatti, volt tervező iroda épülete (Gyulatelevízió)
Az ingatlan 2012 előtt ezt a funkciót töltötte be és a Békésterv irodái kaptak benne helyet. 2014 óta több alkalommal próbálkozott a Békés Vármegyei Önkormányzat az épület tulajdonjogának megszerzésével. Ennek az volt az oka, hogy uniós forrásból abban az esetben tudták volna felújítani, hogyha legalább 51 százalékos tulajdonba kerülnek. A 2014-2
jan. 5
15:02
MKT-előadás: A jó alkotásnak is kell a cégér (Növekedés)
A jó alkotásnak is kell a cégér! Kultúra és marketing. Ezzel a címmel tart előadást a Magyar Közgazdasági Társaság Kultúragazdasági Szakosztályának felkérésére Hannya Eszter kulturálismarketing-szakértő 2024. január 11-én, csütörtökön 14 órától a Webexen és az MKT YouTube-csatornáján.
jan. 5
15:06
Orbán Viktor: Elment Magyarország barátja, köszönünk mindent! (Infostart)
Jacques Delors valóban kibékítette Franciaországot Európával és Európát a saját jövőjével – jelentette ki a francia államfő az Európai Bizottság volt francia elnökének állami búcsúztatásán Párizsban. A megemlékezésen Orbán Viktor is részt vett.
jan. 5
15:06
Lengyelországban mérséklődött az infláció decemberben éves és havi szinten (Adózóna)
Mérséklődött az éves és a havi szintű infláció Lengyelországban a statisztikai hivatal pénteken ismertetett nem végleges adatai szerint – közölte az MTI.
jan. 5
15:06
Elnyelte a föld Kulcsár Edina luxusautóját, sokkoló, mi történhetett a Porschével (ATV)
Kulcsár Edina egy évvel ezelőtt fantasztikus ajándékot kapott a férjétől, G.w.M-től, aki egy méregdrága Porsche Macan autóval lepte meg.
jan. 5
15:06
Vilmos herceg tönkretehette a családját és a válás közeleg? Éveken keresztül megcsalhatta a feleségét a trónörökös (Promotions)
Vilmos herceg nem tudja letagadni, a félrelépésétől hangos most minden
jan. 5
15:06
Huncut iskolások kedvenc csínye mentette meg a vízbe esett horgász életét (Magyar Hírlap)
Hihetetlen történet.
jan. 5
15:06
Komáromi Zoltán: Több mint 1 millió magyar maradt háziorvosi ellátás nélkül Orbán elhibázott egészségpolitikája miatt (Nyugati Fény)
Az árnyékkormány fizetős magánkórházak helyett erős állami egészségügyet akar.
jan. 5
15:06
Itt a vízkereszt: az egyik legősibb keresztény ünnepre készülünk (Nyíregyháza)
Vízkereszt ünnepére készülnek a keresztények. A katolikusok ilyenkor Jézus születésére, a keresztségre, a kánai menyegzőre, valamint a Háromkirályok látogatására emlékeznek. A népszokásokat illetően is gazdag hagyománnyal bír vízkereszt ünnepe, hiszen a megszentelt vizet sokféle módon használták fel. A legtöbb családnál vízkereszt jelenti azt is, h
jan. 5
15:08
Az izraeli hadsereg szerint "teljes erőbedobással" folynak a harcok Gázában (Magyar Hírlap)
A védelmi miniszter háború utáni tervet mutatott be.
jan. 5
15:08
Valóságos csoda történt a börtönbüntetését töltő Lagzi Lajcsival (Nyugati Fény)
Erre nem is számított a zenész.
jan. 5
15:12
Ökoturisztikai attrakció és túraközpont nyílt a Tisza-tónál (Spabook)
Természetbúvár játszóház és túraközpont épült Tiszafüreden, a létesítmény idén tavasszal nyílik meg a látogatók számára – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzati Hivatal közleményben az MTI-vel. A KÉRÉSZ ökoturisztikai központ rossz…
jan. 5
15:12
Napokon belül elkezdődhetnek a leomlott diákotthon állagmegőrzési munkálatai (Magyar Hírlap)
Az érsekség a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalhoz is támogatási kérést nyújtott be.
jan. 5
15:12
"Orbán már akkor európai ügyekkel foglalkozott Delors-ral, mikor Daniel még csak 10 éves volt" – keményen kiosztották a német EP-képviselőt (Mandiner)
Orbán Balázs csendre intette a méltatlankodó Daniel Freundot.
jan. 5
15:12
Szokatlanul nehéz nap Chegaga dűnéin (Autószektor)
A második szakaszon elszenvedett futóműtörést hajnalra kijavította a magyar alakulat szervizcsapata, így Varga Imre pilóta és navigátora, Toma József Csimpi ott lehettek a harmadik menet rajtjánál. A mért táv 463 kilométer volt, amelyből körülbelül 100 kilométert tett ki a dűnézés - ez pedig minden korábbinál keményebben megdolgoztatta a 200-as raj
jan. 5
15:12
Óva intett a katasztrófavédelem: Súlyos árat fizethetünk ezért a januári szokásért (Nyugati Fény)
Nem éri meg kockáztatni.
jan. 5
15:12
36 éves cső adta meg magát (Nyíregyháza)
A helyreállítás megkezdődött, ami a szolgáltatást minimálisan érinti.
jan. 5
15:14
Kicserélték a tükröket (Nyíregyháza)
A tükröket még decemberben rongálták meg ismeretlenek.
jan. 5
15:18
Mészáros Lőrinc négy keréken is elindult az ország meghódítására (Menedzsment Fórum)
Mészáros Lőrinc legújabb cége segíthet Önnek megtalálni a legrövidebb utat A-ból B-be, de minden egyebet is intéz, ami a kocsikkal kapcsolatos.
jan. 5
15:18
Influenzajárvány: veszély a tömegközlekedési eszközökön (WebBeteg)
Az influenzaszezonnal évről évre szembesülnünk kell november végétől kora tavaszig, amely a lakosság jelentős részét érinti. Ha sorra vesszük a fertőzés rizikófaktorait, joggal tarthatunk a tömegközlekedési eszközök használatától, hiszen a zsúfolt helyek kifejezetten kedveznek a fertőzések terjedésének. Mit tehetünk, hogy elkerüljük az influenzajár
jan. 5
15:18
Ismét emelkedik az infláció Európában (ProfitLine)
Az eddig publikált adatok alapján a vártnak megfelelően felpattant decemberben az infláció az Eurózónában.
jan. 5
15:18
Jöhet a kettős nyugdíjkorhatár Magyarországon? Nagy változás érik a Nők40 nyugdíj kapcsán (Pénzcentrum)
A mostani hatszázalékos emeléssel jobban járhatnak a nyugdíjasok, mint az előző évben, mert a kormányzat szerint idén ennyi lehet az infláció mértéke, de az elemzői konszenzus szerint lehet, hogy 4 és 6 százalék között alakul majd az infláció - mondta el Farkas András nyugdíjszakértő az InfoRádióban. A szakértő emlékeztetett, hogy tavaly januárban
jan. 5
15:18
Sokkot kaptak a rendőrök: 9 éves sofőrt kapcsoltak le az egyenruhások Orosházán (ATV)
A fiatal gyermek ráadásul nem is egy kocsit, hanem rögtön egy mezőgazdasági munkagépet vezetett a városban.
jan. 5
15:18
Vége a kizsákmányolásnak: egy generáció, amely felrúgja a munkahelyi normákat (Portfolio)
Ha lejár a hivatalos munkaidejük, egy percet sem maradnak tovább; ha betegek, tényleg kiveszik a betegszabijukat; őszintén beszélnek a mentális problémáikról a munkahelyükön is; valamint lazán kommunikálnak a munkatársaikkal – HR-szakértők szerint ez jellemzi az 1990-es évek közepe és a 2000-es évek vége között született Z-generációt, amivel korább
jan. 5
15:18
Mi történik Borbély Alexandrával? Csak úgy ragyog legújabb fotóin (Glamour)
Bátran kijelenthetjük: Borbély Alexandra élete igazán irigylésre méltó: párjával, Nagy Ervinnel harmonikus párkapcsolatban élnek, családjuk pedig tündéri ikerlányaik, Elza és Franciska születésével vált teljessé. Egy dolog azonban nagyon hiányzott Alexandra életéből az utóbbi időben, és az pedig nem más, mint a színház.
jan. 5
15:18
Napokon belül elkezdődhetnek a székelyudvarhelyi diákotthon állagmegőrzési munkálatai (Demokrata)
A kivitelező a székelyudvarhelyi Kvadrum AXIS Kft.
jan. 5
15:18
A Binance a privát coinok törlésével fenyeget (BitcoinBázis)
A Moneronak (XMR) nem áll jól a szénája, amióta híre ment, hogy a Binance és az OKX törölné a listájáról.
jan. 5
15:18
Több mint húszezer tárgyat hagytak fent vonatokon és buszokon, a fele visszakerült a tulajdonoshoz (Telex)
Mobiltelefon, okosóra, laptop is volt a 2023-ban leadott talált tárgyak között, de maradt a vonatokon gitár és hegedű is.
jan. 5
15:24
Dubajban ragadtak csütörtökön a Wizz Air budapesti utasai (Infostart)
Törölték a járatot, és nem biztosítottak minden utasnak szálláslehetőséget.
jan. 5
15:24
RestPoll projekt: A beporzók élőhelyeinek helyreállítása Európában (Alternatív Energia)
A RestPoll projekt célja a beporzók élőhelyeinek tartós helyreállítása és összekapcsolása Európában.
jan. 5
15:24
Folytatódik az adok-kapok a Mol és a horvát üzemeltető között (Portfolio)
A Mol a Janaf állításaira válaszolva egy közleményben ismét kijelentette, hogy "a horvát olajvezeték-üzemeltető továbbra is aránytalanul magas, és tisztességtelen árat kér szolgáltatásaiért". A magyar olajcég szerint ez egy egyszerű európai árösszehasonlítás alapján bárki számára egyértelművé és nyilvánvalóvá válik - hozzáteszik: tény, hogy az elmú
jan. 5
15:24
226 km/órával fotóztak le egy Ferrarit Nógrád vármegyében (Autónavigátor)
Egy Ferrariban az ember nehezen bír a jobb lábával, de a közúti szabályok és a sebességkorlátozás még ezekre a különlegességekre
jan. 5
15:24
Harry dühösebb, mint valaha: a herceg teljesen kiakadt Károlyra, képtelen elfogadni, amit a király tett (Femcafe)
Harry herceg és Meghan Markle a hírek szerint nagyon szeretnék, hogy visszafogadja őket a királyi család, ám úgy tűnik, erre még egy náluk jóval bűnösebb embernek is nagyobb az esélye…
jan. 5
15:24
Újra megdöntené saját világrekordját a Széchenyi István Egyetem sikercsapata (Tiszta Jövő)
A SZEnergy Team májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a Shell-Eco Marathont.
jan. 5
15:24
Felgyújtották Siófokon a betlehemet (Magyar Hírlap)
Csütörtök éjszaka egy férfi szándékosan rongált és gyújtogatott Siófok belvárosában.
jan. 5
15:24
A rácsok mögött maradhat az Amnesty-vezér testvére (Demokrata)
Továbbra is börtönben tartaná a hatóság a számlagyár működtetésével gyanúsított exügyvédet.
jan. 5
15:24
Szörnyű hírt kapott Kijev: új, nagyszabású offenzívára készülhetnek az oroszok (Mandiner)
Ráadásul heteken belül megindulhat az támadás.
jan. 5
15:24
Tényleg Schmidt Mária vezeti a szabadkőműves Napraforgó páholyt? - Megérkezett a válasz (Nyugati Fény)
Novák Előd kérdésére az államtiktár válaszolt.
jan. 5
15:24
Hamilton elmondta, miért tesz olyat, amiről korábban úgy vélte, biztos nem fogja (Racing)
A hétszeres világbajnok szerint jelenleg csak veszíthet, de ennek ellenére úgy döntött, folytatja a próbálkozást, hogy visszatérjen a győztesek közé.
jan. 5
15:24
Tovább folytatódott az ellenőrzés (Nyíregyháza)
Az ellenőrzés mindkét irányban érintette a forgalmi sávokat.
jan. 5
15:24
Márciusig metszik a fákat Gyula közterületein (Gyulatelevízió)
A kivételek közé tartozik a képeken látható gömbkőris, ezt a fafajt ugyanis például az akáccal ellentétben nem két, hanem négy-öt évente metszik a téli időszakban. A Gyulai Közüzemi Kft munkatársai ezekben a napokban a város több helyszínen metszik a növényeket, pénteken a Jókai utcában dolgoztak. A beosztás az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan
jan. 5
15:26
Bejelentette az elektromos autóvásárlási pályázat végleges feltételeit a kormány (Portfolio)
Közzétette pénteken a kormány az elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlását segítő végleges uniós pályázati szabályokat, és egy hónap múlva, február 5-én ki is nyílik a 30 milliárd forintos támogatási keret. Az anyagból kiderült, hogy a budapesti cégek 10,8 milliárd forintos keretre pályázhatnak, vidéki cégek pedig 19,2 mil
jan. 5
15:26
A legerősebb összeállításban a magyarok a Davis Kupán (Magyar Hírlap)
Legutóbb 1978-ban játszottunk a németek ellen.
jan. 5
15:26
Hihetetlenül rosszul indult az éve Vajna Tímeának; csúnya sérülést szedett össze a híresség (Nyugati Fény)
Reméljük, gyorsan kiheveri.
jan. 5
15:30
Különleges átalakítást végeztek a világhírű Golden Gate hídon (Infostart)
Acélhálóval előzik meg az öngyilkosságokat a Golden Gate hídon, 2700 méteres szakaszon építették ki a fizikai akadályt. Évente átlagosan harmincan ugranak le San Francisco legismertebb hídjáról.
jan. 5
15:30
Meglepő eredmény: elkészült az első színhű kép a Neptunusz bolygóról, más, mint ahogy hittük (SzMo)
A közeli Uránusz bolygóhoz igen hasonló égitestről már korábban is tudták, hogy más lehet a színe, mint a közölt felvétel, de az erről szóló magyarázat az idők során valahol elmaradt.
jan. 5
15:30
Ez az orosz hekkertámadás a NATO-nak is komoly figyelmeztetés (Bitport)
Hat hónapig garázdálkodtak orosz hekkerek a legnagyobb ukrán mobilszolgáltatónál, majd mielőtt leléptek, a rendszerét is legyalulták.
jan. 5
15:30
Már 1,172 millióan töltötték ki a nemzeti konzultációt (Magyar Hírlap)
Kovács Zoltán szerint ezzel egy "rendkívül erős üzenet" fogalmazódik.

Keresés