Hogy mi a különbség a remények és a valóság közt, azt a karácsonyi műkereskedelmi árverések eredményeinek ismeretében lehet a valóságnak megfelelően értékelni. Mert ugyan nagyon is igaz a szólásmondás, miszerint „A remény hal meg utoljára”, ugyanakkor halálát, vagy életbenmaradását csak a biztos adatok alapján lehet eldönteni, meghatározni. Főként
Történelmi évet tudhat maga mögött a Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX index: az előző hónapok magabiztos növekedését követően decemberben több alkalommal is rekordot döntött a kurzus, végül 60 620 ponton zárta az évet, amely 38,4 százalékos növekedést jelent 2022-höz képest.
Az elmúlt tíz évben soha nem volt olyan alacsony a fő munkaviszony keretében foglalkoztatott pedagógusok száma, mint a mostani, 2023/2024-es tanévben - derül ki a Népszava cikkéből.
100 éves lett Lily Ebert, a holokausztot túlélő dédnagymama, aki mára több mint kétmillió követővel rendelkezik a TikTokon. A magyar származású Lilyt a brit király is felköszöntötte.
Habár évek óta nem beszéltek egymással, Meghan Markle-ben mind a mai napig féltékenység dúl, ugyanis Katalin hercegné miatt nem érheti el azt az egy dolgot, amire igazán vágyik.
Milyen mintát ad a gyerekeinek az anya, aki veszi az erőt és bátorságot, és lassan, de biztosan elkezd leválni róluk? Kőrizs Kata elmeséli saját tapasztalatait:
Bár minden jel arra utal, hogy az idei tél vagy véget ért, vagy egyszerűen elmarad, de ez azért nem így van. Előttünk van még számtalan hideg, nyirkos, sőt ködös januári, februári nap. Jó páran szaunázással védekeznek, mások kellemes éghajlatú vidékek felkeresésével, és akadnak olyanok is szép számmal, akik előszeretettel fogyasztanak ilyenkor fűsz
Interjút adott Tarlós István, a volt főpolgármester a Budapest-bérlet ügyéről, a jövő évi önkormányzati választásokról, valamint Karácsony Gergely és a kormány kapcsolatáról is kifejtette véleményét.
Kezdetek óta egy a jelszó: „pacal forever”! Így nem is volt számomra kérdés, hogy a téli időszak nagy favoritját, a székelykáposztát keresztezzem a pacalpörivel. És hááát, atyaúristen, kihagyhatatlan…
Antony Blinken amerikai külügyminiszter megkezdte szombaton Isztambulban legújabb közel-keleti útját, amely már a negyedik az izraeli-palesztin fegyveres konfliktus három hónappal ezelőtti kirobbanása óta.
A heves esőzések és az enyhe idő miatt megindult olvadásnak köszönhetően sok helyen megáradtak a folyók Európa-szerte, utakat és kerteket öntött el a víz, csónakokkal mentik a lakókat sok helyen. És a szakemberek szerint ez még nem a vége.
A 89 utas szállítására képes, háromajtós, 12 méter hosszú Solaris Urbino 12 electric H2 autóbusz február 1-ig közlekedik a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. menetrend szerinti vonalain. Utána Miskolcra, Kecskemétre, Kaposvárra, Zalaegerszegre és Győrbe kerül egy-egy hónapra, majd újra ugyanezekre a helyszínekre. Így eltérő időjárási körülmények közt l
Érkezik a Dűne és a Gladiátor folytatása is, külön filmet kap Furiosa a Mad Max-sagában, de a blockbustereken kívül is sok izgalmas film jön még a mozikba.
Akadozik a betegellátás a Szent János Kórházban, teljes osztályok állnak le ideiglenesen - derül ki azokból a dokumentumokból, amelyeket Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő tett közzé. Ezek alapján a gasztroenterológiai-, az endokrinológiai- és az anyagcsereosztály, valamint a neurológia sem fogad második kerületi beteget. A kórház híradónknak meg
Ahhoz, hogy egy közösség virágzó legyen, összetartásra van szükség – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton Sümegen, a Veszprém vármegyei település újbóli várossá avatásának 40. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.