Navracsics Tibor területfejelsztési miniszter megvédte a nem régiben elfogadott szuverenitásvédelmi törvényt, amely szerinte nem fogja befolyásolni a Magyarországnak járó, még befagyasztott uniós forrásokról szóló tárgyalásokat. A tárcavezető szerint megrekedtek a tárgyalások az Európai Bizottsággal a modellváltott egyetemeket irányító alapítványok
Továbbra sem tudni pontosan, hogy mikor született Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, aki a feltételezések szerint 1984. január 8-án született, de az észak-koreai állami médiumok hétfőn nem számoltak be a 40. születésnapjáról - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
A 81. Golden Globe alkalmával megkezdődött a várva várt 2024-es díjátadó szezon! Igaz, hogy ezen az eseményén a sztárok elsősorban a filmes és televíziós sikerek miatt gyűltek össze, de szerintünk a show legnagyobb sztárja a divat volt.
Nagy izgalmat keltett egy decemberben megjelent laptop és a benne működő, csúcstechnológiával készült processzor, de kiderült, hogy ez még nem a kínai áttörés a csipgyártásban.
Azonnali hatállyal kivonják a forgalomból a Rubophen Thermo 650 mg/10 mg granulátum belsőleges oldatot - jelentette be a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNGYK).
Már a tizenkettedik hónapja tart a kiskereskedelem visszaesése, amely 2022 decemberében 4,2 százalékos visszaeséssel kezdődött és tavaly novemberben is 5,4 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban. Meddig tart ez még? A béremelések segítenek a helyzeten? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő
Idén február 8. és 13. között tartják a hagyományos busójárást Mohácson. Az 1990 beöltözővel megrendezett, különleges látványosságra 60 ezernél is több vendéget várnak. A hatnapos rendezvény 15 helyszínén több mint 140 programon lehet majd rész venni, ezek jelentős része ingyenes.
Nagyhatótávolságú, tengeri és légi indítású precíziós fegyverekkel, köztük a Kinzsal hiperszonikus rakétarendszerrel mért reggel csoportos csapást ukrán hadiipari létesítményekre az orosz hadsereg - közölte hétfői hadijelentésében a moszkvai katonai tárca.
A közeljövőben a piacra kerülő, úttörő újdonság az autóipar technológiai fejlődésének az eredménye, aminek köszönhetően a sofőröknek és a rendőröknek is új vezetési módot kell majd megszokniuk. Hogy a járművet robotpilóta irányítja-e, azt a beépített türkizkék lámpáknak köszönhetően lehet majd látni. Az újdonság beépítésére már engedélyt kapott a n
Az RSM Hungary friss blogbejegyzésben összefoglalta, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2024 januárjától érvényben levő változásokkal kell tisztában lenniük a bérszámfejtéshez kapcsolódó adózás – szja, szocho – egészségbiztosítás, béren kívüli juttatások és minimálbér tekintetében.
Nagy hatótávolságú, tengeri és légi indítású precíziós fegyverekkel, köztük a Kinzsal hiperszonikus rakétarendszerrel mért reggel csoportos csapást ukrán hadiipari létesítményekre az orosz hadsereg – közölte hétfői hadijelentésében a moszkvai katonai tárca.
Kikerekedett a szeme a döbbenettől a fővárosban élő édesanyának, amikor egy idegen férfi családi fotóit, bankszámla- és egyéb adatait találták a fiával az iskolában kapott, európai uniós pénzből vett laptopon. Az újként hazavitt eszközt valaki már használhatta.
A kormány arról döntött, hogy az 1 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező élelmiszerkereskedőknek figyelemfelhívó tájékoztatót kell kihelyezniük, amennyiben egy termék kiszerelése csökkent. A szabály március 1-től él.
Shawn Mendes egész évben a természet szerelmese - és nem hajlandó csak azért felöltözni, mert tél van. Ezt bizonyítja legutóbbi videója, melyen szinte meztelenül csúszkál a havas hegyek között.
Hétfőn megkezdték annak az öt embernek a kimentését a délnyugat-szlovéniai Krizna-barlangból (Krizna jama), akik még szombaton estek fogságába a hirtelen lezúduló eső és a megemelkedett vízszint miatt – közölte Srecko Sestan, a szlovén polgári védelem parancsnoka.
Három és fél éves felújítás kezdődött el most, a buszos pótlás pedig még lóg a levegőben, de ha kész lesz, 160 kmh/-val repeszthetnek majd itt a vonatok.
Volt rá esély, hogy vasárnaptól akár nagyobb mennyiségű csapadék társaságában érkezik meg a lehűlés térségünkbe. Az előrejelzések szerint akár már vasárnap délután havazásra válthatott volna az eső, de erre végül nem került sor. A Gyulai Közüzemi Kft munkatársai hétfő hajnaltól ügyeletben voltak. Vízkereszthez kapcsolódóan szokás leszedni a díszeke
5-8 méter szélességű, lefelé húzódó olajfoltot észlelt egy horgász a Ráckevei-Soroksári Duna (RSD) ferencvárosi szakaszán, nagyjából a Francia-öböl torkolatával szemben a hétvégén. A vízügy műszaki alakulata szerencsére időben lokalizálta a szennyezést, amelyet a nyomok szerint egy illegálisan elvégzett olajcsere okozott.
Fontos szabályok léptek hatályba 2024. január elsején a háztartási méretű kiserőművek elszámolásánál, mert a két ünnep közt megjelent kormányrendelet tisztázta az összes részletszabályt, így egyfajta korszakhatárt is kijelölt a szaldó és a bruttó elszámolási rendszer között; az újonnan bevezetett havi szaldó körüli félreértéseket pedig egy friss en
Több mint 500 traktor a Brandenburgi kapunál, ezrek az autópályákon, kompra kényszerített alkancellár, hangadó szélsőjobboldaliak – elindult a nyolcnaposra tervezett gigasztrájk Németországban.
Az Egyesült Államok ötven évig a Hold felé sem nézett, de most elindult egy olyan misszió, amelyben sem a rakétát, sem a leszállóegységet nem a NASA építette, csak fizet a fuvarért, amivel a kereskedelmi űrverseny is új lendületet kaphat. A Peregrine–1-gyel emberi hamvak, időkapszulák is a Holdra jutnak, a magyar Puli Space is a megbízók között van
Életének 89. évében elhunyt Finta József építész, a nemzet művésze, Kossuth-, Ybl Miklós-, Steindl Imre- és Prima Primissa-díjas alkotó, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja, az Amerikai Építészeti Intézet tiszteletbeli tagja - tudatta hétfőn az MTI-vel a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).