A Liberty Dunaújváros, Magyarország legnagyobb acélgyártója újraindította hengerműveit, valamint a horganyzottlemezt előállító galvanizáló sort - közölte a társaság hétfőn.
Végül egy külvárosi ház udvarán megtalálták azt a kulcsfontosságú alkatrészt, amelynek elvesztése miatt kényszerleszállást hajtott végre az amerikai Alaska Airlines 737 MAX típusú repülőgépe – közölte vasárnap késő este az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NTSB).
Tovább gyűrűzik a fővárosi önkormányzat és a Lázár János vezette közlekedési minisztérium közötti vita az agglomeráció közlekedésről és a Budapest-bérletről. Ennek egyik kézzelfogható, negatívnak mondható fejleménye, hogy mától ritkított menetrenddel közlekedik a HÉV a szentendrei és a ráckevei vonalakon.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A karácsonyi szezon kezdetés azt hittük, véget ért a hosszú ideje nem működő mozgólépcsők időszaka. Korai volt az öröm: újra lerobbantak, sokszor kettő vagy három is áll egyszerre.
A héten folytatódhatnak az egyeztetések a Budapest-bérletről. A kormány szerint a főváros a vidék rovására kér több támogatást, a főváros viszont úgy látja, az állam nem akarja kifizetni a Budapestnek törvény szerint járó támogatásokat.
Világszerte közel kétszáz Boeing 737 Max 9 típusú, bizonyos konfigurációjú repülőgépet kötelezően ki kellett vonni a forgalomból, miután pénteken az Alaska Airlines egyik ilyen gépének kirobbant egy kabinpanelja.
A sok nehézség után ismét rátalált a boldogság Sydney van den Boschra! Miután a TV2 Szerencsekerék című műsorának háziasszonya békében lezárta házasságát, egy ideig magára koncentrált, a szerelem pedig váratlanul köszöntött be az életébe néhány hónappal ezelőtt a teniszedzőként dolgozó Benjámin személyében, aki a gyászban is nagy támasza volt.
Kivezették Németországban a villanyautókra vonatkozó állami támogatást, így a Volkswagen egy komolyat húzva csökkentette a teljes elektromos kínálatának az árait.
A műsorból való végleges távozása miatt immáron Vadon János nélkül, Sebestyén Balázs és Rákóczi Ferenc műsorvezetésével indult el a Balázsék című rádióműsor idei évadának első adása hétfőn, amiből kiderült, hogy a rádiónál nincsenek nagyon ráfeszülve arra, hogy új munkatársat találjanak, egyelőre csak Rákóczi Ferenc és Sebestyén Balázs ketten vezet
Novemberben tovább csökkent a hazai kiskereskedelmi forgalom. Az előző év azonos időszakához viszonyítva a visszaesés 5,4 százalékos volt, az előző hónaphoz képest viszont már 0,8 százalékos növekedést regisztráltak.
Hónapok óta szabadesésben van a búza és kukorica ára Magyarországon is. A gazdák egyelőre tétlenül szemlélik, sokan kivárnak az értékesítéssel a trendfordulóban bízva.
2024 sorsdöntő, választási szuperév lesz, és "tudjuk, hogy hatalmas lesz a nyomás, de a jövőben sem fogunk engedni semmiféle zsarolásnak és nem fogjuk feladni a nemzeti érdekek képviseletét" – írta hétfői Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerdától tovább csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára bruttó 2 forinttal. A benzin beszerzési ára a hét közepén nem változik, olvasható a holtankoljak.hu oldalán.
A hétvégén a Nemzeti Népegészségügyi Központ több, az egészségügyi ellátás részleges vagy teljes leállását érintő határozatot tett közzé honlapján. A 2023 decemberétől 2024 januárjáig terjedő időszakra vonatkozó intézkedések számos kórházat és osztályt érintenek országszerte - hívta fel a figyelmet Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő Facebook-olda
Bódi Sylvit még a mediterrán eső sem tántoríthatja el attól, hogy banánt vásároljon, ha nincs más lehetőség, az esernyőjén cipeli haza a több kilós fürtöket.
Nincs ok a pánikra, ki kell várni az alkalmas időt, amikor biztonságosan fel lehet őket hozni a felszínre – mondta az InfoRádióban a szlovéniai Krizna-barlangban rekedt turistákról és túravezetőkről a Magyar Barlangi Mentőszolgálat országos vezetője. Horváth Richárd hozzátette: a búvárok és a mentők ezekben az órákban is azt várják, hogy apadjon a
Tavaly csaknem 30 százalékkal 100 ezer fölé nőtt a wigo, a Wallis Autómegosztó Zrt. szolgáltatás felhasználóinak száma; az ügyfelek az 52 perces átlagos út alatt 15 kilométert, összesen 8 millió kilométert tettek meg, megegyezően a 2022-essel - közölte a cég az MTI-vel hétfőn.
Kuruzslás vétsége miatt 21 emberre szabott ki felfüggesztett fogházbüntetést a Pásztói Járásbíróság - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség hétfőn. Azt írták, hogy a vádlottak - 11 férfi és 10 nő - egy Nógrád vármegyei székhelyű közhasznú cégként nyilvántartásba vett szervezet keretében díjazás ellenében gyógyszermentes alkohol- és kábítószer-elvonó