2024. január 2. kedd

jan. 2
0:40
Borzalmas gyilkossággal zárult az óév: halálra késeltek egy 16 éves fiút (naphire.hu)
20 perccel éjfél előtt gyilkolták meg a kamaszt, aki a tűzijátékot szerette volna megnézni.
jan. 2
0:44
Anno azért nyertünk háborúkat, mert nem manőverről beszéltünk, hanem támadásról (Mandiner)
És nem kilépési stratégiáról, hanem győzelemről.
jan. 2
0:44
Brutálisan megverték Nagy Ferót (naphire.hu)
Rettenetesen megverték a zenészt. Erről ő maga beszélt.
jan. 2
0:48
Irán bekeményített: hadihajót küldött a Vörös-tengerre (Mandiner)
Teherán azután lépte ezt meg, hogy az amerikaiak elsüllyesztettek három húszi kishajót.
jan. 2
0:48
Rendkívüli hír: Istenes Bence pont akkora bunkó, amilyennek gondoltuk (naphire.hu)
Otthon pont akkora suttyó, mint a ringben.
jan. 2
1:12
Találtunk egy kriptót, ami a Pepe-nél is népszerűbb lehet (ProfitLine)
Bár még mindössze néhány hónapja érhető el, a Meme Kombat előértékesítése már most komoly hullámokat kavart a kriptotérben.
jan. 2
1:12
Egy kínai elektromos autó több mint 1000 kilométert tett meg egyetlen töltéssel (NRGreport)
A Nio EP9 elektromos szuperautó sem volt semmit, de a kínai márka most kezdte el igazán megmutatni sokoldalúságát, amikor az ET7-es limuzinnal 1044 kilométeres utat tettek meg, az akkumulátor teljesítményének mintegy 97 százalékát felhasználva.
jan. 2
1:42
2024.01.02. Üzenet: Hegedűs István (Gyulatelevízió)
Boldog ember az, akinek Isten az erőssége!
jan. 2
1:54
Macskajaj - Mi az, ami segíthet? (WebBeteg)
Az ünnepnapok, a szilveszter, a születésnapi partik, az esküvők és még számos esemény alkalmat szolgáltathat arra, hogy a résztvevők igyanak egy-két pohárral. Ha azonban valaki ennél gyakrabban nézeget a pohár fenekére, akkor másnap reggel könnyen előfordulhat, hogy iszonyú fejfájásra ébred, hányingere van, és nagyon szomjas. Adunk néhány tippet, h
jan. 2
2:00
Tippek, hogy jól kezdje az új évet és megelőzze a kiégést (WebBeteg)
Amikor a stressz túlterheléssel társul, az egyenes út a kiégéshez. Mit tehet, hogy megelőzze?
jan. 2
2:24
Az Evliya Çelebi nagy utazóról elnevezett út segít felfedezni Törökország rejtett csodáit (Utazási Élmények)
Történelmi utazásra invitál Törökország szívében az Evliya Çelebi út, amely egyedülálló kombinációját nyújtja az oszmán kori kalandoknak és a lenyűgöző tájaknak.
jan. 2
2:24
Mezőgazdasági gépésztechnikus szakma leírása (Szakmát Szerzek)
A mezőgazdasági gépésztechnikus szakember felelős a mezőgazdaságban használt erő- és munkagépek, önjáró betakarítógépek, valamint mezőgazdasági rakodógépek karbantartásáért, szakszerű üzemeltetéséért és esetleges hibák diagnosztizálásáért. Emellett irányító szerepe van a gépi munkák végzésében mezőgazdasági vállalkozásoknál és szolgáltatóknál, bizt
jan. 2
3:24
Január végéig lehet nevezni a Szamos Mátyás Tányérdesszert versenyre (Szakmát Szerzek)
Meghirdették a Magyarország étele – Szamos Mátyás Tányérdesszert versenyt. A nevezéseket január 30-ig várják. A Bartók-évhez kapcsolódva a verseny szlogenje és témája, a „Csak tiszta forrásból”. A megmérettetésre szakácsok, cukrászok, pékek, háziasszonyok jelentkezését várják.  A Szamos Mátyás Tányérdesszert versenyre legfeljebb öt elemből álló, in
jan. 2
3:48
Látványos csillaghullás várható január elején (Igényesférfi.hu)
Óránként akár 130 hullócsillagot is meg lehet figyelni a Quadrantidák meteorraj érkezésével. A légköri jelenség január 4-én a hajnali órákban lesz a leglátványosabb.
jan. 2
3:54
Magyar galambfajtákat a magyar udvarokba (Magyar Mezőgazdaság)
Őshonos nemzeti kincseink, a magyar galambfajtáink közül három olyan fajtáról beszélgettünk Bagdi Ferenc mikófalvai tenyésztővel, melyeket őstermelőként ő is tenyészt és nemesít. Az első a sorban egy postagalamb.
jan. 2
3:58
A polish – a legkisebb házinyúlfajta (Magyar Mezőgazdaság)
A polish jellemzően nem éri el az 1 kilogrammos testtömeget. A fajtát elegáns, egyenes tartás jellemzi. Miniatűr, finom csontozatú és karcsú nyulak, íves, mezei­nyúl-­szerű testtel.
jan. 2
4:12
300 köbméter hulladékot szedtek össze a főváros közterületeiről (ProfitLine)
Több mint 300 köbméter hulladékot szedtek össze a fővárosi közterületekről a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF köztisztasági divíziójának munkatársai január 1-jén, a szilveszteri ünnepléseket követően - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
jan. 2
4:12
Hibázott az ügyész: élhetne Jolánka néni, de elengedte a gyilkost (AC News)
Az encsencsi rablógyilkos 55-ször szúrta meg Jolánka nénit, akitől 12 ezer forintot és két kiló disznóhúst rabolt.
jan. 2
4:12
Döbbenetes részletek Nagy Feró brutális megveréséről (naphire.hu)
Mint arról beszámoltunk, brutálisan bántalmazták a kommunista időszakban a Beatrice frontemberét. Most sokkoló részletekre derült fény.
jan. 2
4:18
Ön is szívbeteg? Ezekre figyeljen oda télen (WebBeteg)
Amikor valódi téli hideg van és esik a hó, a szívbetegeknek nagyobb elővigyázatosságra van szükségük, mint más évszakokban. Az időjárás, a megerőltető fizikai aktivitás és a szívbetegségek összefüggéseiről dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa beszélt.
jan. 2
4:18
Napi horoszkóp - január 2: Az egyik csillagjegy jégszíve ma felolvad, a Bak nehezen találja a helyét az új évben (Promotions)
Nem mindenkinek indul könnyen az új év, sokan rögtön nagy nehézséggel találják szembe magukat. Íme a keddi horoszkóp.
jan. 2
4:18
Vékonyabb lett a Breguet sportórája (Kronometer)
Szigorú értelemben vett sportórája nincs a Breguetnek, de két sportosabb kollekciójuk is van, a nemrég frissített Type XX pilótaóra és a hajós Marine. Most az utóbbiból jelent meg egy új…
jan. 2
4:24
Dzsudzsák Balázs is segítette a felrobbantott Tek-es árváit (Blikk)
Ezer forint nem tűnik soknak, így talán olyan is akad, aki szégyellene ennyi pénzt felajánlani jótékonyságra. Mégis, zömében ilyen apróságnak tűnő adományokból jött össze több millió forint két, apa nélkül maradt kisgyerek és az édesanyjuk támogatására.
jan. 2
4:24
Meghalt egy magyar állampolgárságú izraeli túsz (Infostart)
Halottnak nyilvánították Ilan Weisst, az egyik magyar állampolgárságú izraeli túszt - jelentette be közössége, a Beeri kibuc hétfőn.
jan. 2
4:24
Teszten a Volkswagen ID.5 Pro (Zöldjárműipar)
Három, négy, öt, hat és már van hét is az ID. sorozatban. Mostani tesztünkben a crossover jellegű, kupés tetővonalú, hátsókerékhajtású és farmotoros ID.5 az alany, amely kényelemmel, technikai rátermettséggel, határozott izomzattal és bőkezűn mért hatótávval örvendeztetett meg. Ha a sorozatból eddig a négyes volt a kedvencem, akkor itt az ideje a t
jan. 2
4:24
5 pénzügyi lecke, amit a Z generációtól tanulhatsz (Karrier Trend)
Mindannyian tudjuk, hogy a Z generáció előrébb jár a divat, a popkultúra és hát…nagyjából minden területen. Persze ez nem jelenti azt, hogy az őket megelőző generációkkal valami baj lenne, különböző
jan. 2
4:30
Nem veszélytelen az automatizálás a kiberbiztonságban (autopro)
Ember és gép összehangolt munkája eredményez csak magas biztonságot.
jan. 2
4:30
Látnod kell, hogy néznek ki most a Sliders-sorozat sztárjai - Eljárt felettük az idő (Femcafe)
Ha mond neked valamit a " le ne késsük a csúszást", akkor bizony téged is beszippantott a Sliders című széria, ami anno óriási népszerűségnek örvendett. De amíg a sorozat örök, addig szembe kell nézni a fájdalmas valósággal, hogy egykori kedvenceink igencsak megöregedtek.
jan. 2
4:30
Rekordokat döntöget a TikTok (FinTechRadar)
A TikTok nemrégiben figyelemre méltó mérföldkövet ért el: az első nem játék jellegű mobilalkalmazás lett, amely 10 milliárd dolláros felhasználói költekezést generált.
jan. 2
4:42
Újra 7 százalék alatt a lakáshitelek kamatai (KKV Magazin)
A bankok többsége már most közzétette az ajánlatait, és ezek alapján mindenki 7 százalék alá megy a kamatokkal, de azok között jellemzően már csak néhány tizedszázalékos különbségek lesznek - írja gyorselemzésében a Bank360.hu.
jan. 2
4:42
Szoboszlaiért rettegnek a szurkolók: lesérült a magyar sztárfocista (AC News)
A Liverpool kezdőként pályára lépő játékosa a 64. percben megsérült, cserét kért, sántikálva ment az öltözőbe.
jan. 2
4:42
Mostantól a NAV mindent, de tényleg mindent tud rólunk (naphire.hu)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az év első napján élesítette az elektronikus áfarendszert (eÁFA) - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
jan. 2
4:48
Mi lesz a forinttal? Mi lesz az inflációval? Mi lesz a kamatokkal? (Márkamonitor)
Az idei évet meghatározta az infláció, ami továbbra is terítéken marad. A jövő év elején folytatódhat a dezinflációs folyamat, ám a lakossági fogyasztás élénkülése újabb inflációs nyomást hoz, ezért 2024 második felében 5 százalék körüli inflációra van kilátás, ami még mindig magas szintet jelent a célhoz képest. A forint viszonylag stabil lehet jö
jan. 2
4:48
Ezek a tökéletes apa ismérvei a férfi szerint, aki 36 gyermeket nevelt fel (Igényesférfi.hu)
Peter Mutabazi 36 árva gyermeket nevelt fel az elmúlt hat év során.
jan. 2
4:48
Váratlan esemény szakította meg az élő adást az RTL-en, a stúdióban óriási lett a meglepetés (Promotions)
Az élő adásban elképesztő dolog történt, a legaranyosabb eset az időjárás-jelentések történetében.
jan. 2
4:48
Vihar miatt pattogott a utasszállító a kifutópályán (Hamu és Gyémánt)
Viharokkal telve teltek a karácsony utáni napok az Egyesült Királyság és Írország számára, a szigetországot elérte ugyanis az Atlanti-óceán felől érkező Gerrit, amely erős szelet és áradásokat hozott magával.
jan. 2
4:48
Ciklámen növényvédelme (Magyar Mezőgazdaság)
A ciklámen kedvelt dísznövény, szépen virágzik természetes környezetben is, mint a hazánkban őshonos erdei ciklámen. A lakásokban díszítő faj a szobaciklámen, ami meglehetősen érzékeny a környezeti körülményekre.
jan. 2
4:48
Ezeken a repülőutakon utaztunk a legtöbbet 2023-ban (in.hu)
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb adatai szerint idén ősszel a nemzetközi légi forgalom elérte a járvány előtti állapot 98,2 százalékát. Ez azt jelenti, hogy a világ polgárai szinte ugyanolyan buzgalommal utaznak szerte a világban, mint 2019-ben.Minden egyes nappal fejlődik a fellendülés, és 2024 végére vissza kell érnünk a
jan. 2
4:54
Jön a kemény tél havazással: megvan a fordulat időpontja (Infostart)
Folytatódik az enyhe, de mozgalmas időjárás a következő napokban, de a hét végére kemény telet kapunk.
jan. 2
4:54
Ez történik a testeddel, ha minden nap iszol egy doboz üdítőt (Femcafe)
Bár legtöbben tisztában vagyunk vele, hogy a különféle üdítőitalok nincsenek kifejezetten pozitív hatással egészségünkre, sokan mégis nagyon gyakran fogyasztjuk őket. De mi is zajlik le pontosan a testünkben, ha rendszeresen, akár minden nap iszunk egy doboz üdítőt?
jan. 2
4:54
Hogyan tudjuk a madarakat télen is kertünkbe csalogatni? (Agrofórum)
Kérem válaszukat a következő kérdésre: hogyan tudjuk a madarakat télen is kertünkbe csalogatni? Köszönöm.
jan. 2
5:00
A fogyatékkal élők esélyegyenlősége elméletben létező szabály, de sokat kell küzdeniük érte (Telex)
A negyedmillió hazai látássérültnek a közlekedés sokkal nehezebb feladat, mint azoknak, akiknek jó a szemük: az akadálymentesítés nem mindenhol működik, gyakran saját magunknak kell kiharcolni. De ezért harcol egy szegedi szervezet is.
jan. 2
5:00
Látta, ahogy lelövik Lincolnt, 90 év múlva elmesélte a tévében (Telex)
Legalábbis Samuel J. Seymour azt állította, hogy látta. Senki nem tudta igazolni a sztoriját, ettől még lehet, hogy igaz.
jan. 2
5:02
Piros pesti trolik tűntek fel a szegedi utakon (Telex)
A Szegedi Közlekedési Társaság átmenetileg a fővárosból vett bérbe harmincöt éves Ikarus trolibuszokat.
jan. 2
5:09
Vonatszerencsétlenség Nagymarosnál: változik a menetrend (Infostart)
Újév napján késő délutánra sikerült beemelni és elszállítani az utolsó, Nagymarosnál kisiklott tartálykocsit is, így kedden hajnali négy órakor egy vágányon, villamosvontatással megindulhat a vonatforgalom - közölte a Mávinform hétfőn este.
jan. 2
5:12
Rettenetes tragédiával kezdődött az év Veszprémben (naphire.hu)
Halálra gázoltak egy gyalogost hétfő este a 8-as főúton Veszprémnél.
jan. 2
5:18
3 napos időjárás-előrejelzés: kiszáradni nem fogunk, az biztos (Agroinform)
Az előttünk álló 3 napot borús, de enyhe időjárás jellemzi.
jan. 2
5:18
Figyelmeztető jelek: így ismerheted fel az alacsony érzelmi intelligenciát (Igényesférfi.hu)
Az érzelmi intelligencia (EI) egy képesség, az intelligencia egyik fajtája, mellyel felfogjuk, megértjük és értékeljük mások emócióit.
jan. 2
5:18
Megrendíti a tudósokat az, amit Egyiptomban a fekete piramis alá temettek kétezer éve (Promotions)
Elképesztő dolgot nyelt el a homok.
jan. 2
5:18
Putyin megnevezte Oroszország valódi ellenségeit (Magyar Hírlap)
A Moszkva és Kijev közötti konfliktust a nyugati elitek rendezték meg.

Keresés