Nagyot esett a Samsung nyeresége a negyedik negyedévben, miután a cég első számú profitgyárában, a memóriachipek üzletágban durván csökkentek tavaly az árak. Az év vége felé már javulás látszik az iparágban, de elemzők szerint bár a Samsung kiemelkedő a chipek gyártásában, abban már kevésbé, hogy ezt profitra fordítsa.
"A szoba tényleg fehér"- jegyezte meg Jo Koy, a Golden Globe házigazdája a Beverly Hiltonban vasárnap este tartott nyitó monológjában. A filipínó származású komikus kritikai élű megjegyzése nagyon releváns és mindannyiunkat önvizsgálatra szólít fel.
Az eredeti tervek szerint hétfőn rajtolt volna el az év első Grand Slam-tornájának kvalifikációja, ám a melbourne-i esőzések miatt a szervezők törölték az aznapi programot..
Fotó: Varga Racing Team Rápihentek, majd nekivágtak a végeláthatatlanul hosszú nyugat-szaharai összekötőnek, amely során egy quados versenytársnak is segítséget nyújtottak egy kanna benzin formájában. Letudták a határátlépést, majd elrajtoltak a szelektív szakaszon és az első száz kilométeren minden kifogástalanul alakult. Így zajlott az Africa Eco
Az Apple megkezdte a kifizetéseket egy régóta húzódó csoportos perben, amelyben a felperesek azt állították, az Apple frissítésekkel szándékosan lelassította az iPhone-ok működését az Egyesült Államokban - számolt be a BBC.
A megfelelő étkezés természetes gyógyszer a testnek. Nagyon sokat számít mit és mikor viszünk be a szervezetünkbe, hiszen télen például a változékony idő miatt fontos támogatni az immunrendszerünket. Ezt apró lépésekben is megteheted: az egészséges és kiegyensúlyozott étkezés segít feltölteni a vitamin- és ásványi anyag raktárakat, emellett hatássa
2023 novemberében az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,6 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2023 októberéhez mérten 2,3 százalékkal mérséklődött.
Hétfőn életbe lépett a vörös kód Magyarországon. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -10 és -5 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken ennél több fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk.
Takács Péter azt elismerte, hogy az év végi, éveleji szabadságolások miatt van most egyes kórházi osztályokon kapacitáscsökkenés. Szerinte azonban beteg nem marad ellátatlanul.
Az avokádó csíráztatása régi-új „hobbi”. Hiszen mindazok, akik imádják az avokádót és kedvelik a növényeket, fájó szívvel dobják ki reggeli után az életerős avokádó magokat, amelyekből szépséges növény fejlődhetne.
A fogyasztói vélemények, motivációk, igények és médiaszokások terén piacvezető YouGov felvásárolta a GfK SE fogyasztói panelszolgáltatások üzletágát (a CPS GfK-t), amely vezető szerepet tölt be Európában a háztartási vásárlási adatok kutatása terén. Az ügylet a YouGov hosszú távú növekedési stratégiájára épít, és növeli a vállalat jelenlétét az FM
A Pantone Intézet idén is kihirdette az év színét, ami 2024-ben nem más, mint a Peach Fuzz. Ez az árnyalat egyes színtípusoknak rendkívül jól áll, további színekkel kombinálva pedig tökéletes párost alkot. Az év színe 2024 kisokosból most megtudhatod, hogyan vezesd be a ruhatáradba ezt a vidám pasztell színt! Ez az év színe 2024-ben: Peach
Sok mindent el tudunk képzelni Krúbiról, ám sikerült meglepnie minket. A rapper ugyanis a Legeslegjobb barátok című animációs film egyik karakterének lesz a magyar szinkronhangja.
Az anyanyelv használatának tiltása, állampolgári jogoktól való megfosztás, vagyonelkobzás, kényszermunka és kitelepítés – ezzel kellett szembenéznie a felvidéki magyarságnak 1945 után. Az Eduard Beneš nevével fémjelzett elnöki rendeletek magyarok százezreinek életét lehetetlenítették el, több tízezren kényszerültek otthonuk elhagyására, és rengeteg
Komoly problémákkal néz szembe Dolny Kubin, az "európai Detroitként" ismert szlovákiai régió legfontosabb városa, mivel az európai autóipar egyre inkább átáll az elektromos járműgyártásra, ez pedig hatással lehet a munkahelyekre és a beszállítói hálózatokra - írta a Bloomberg.
A feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés volumene, csak két alág kibocsátása nőtt: a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozásé, valamint a vegyi anyag, termék gyártásáé.
A Barclays brit nagybank megerősítette, hogy világszerte több ezer munkahelyet szüntetett meg egy hatalmas költségcsökkentő akció keretében - számolt be a BBC.
Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara új elnöke arról beszélt, hogy az egészségügyi ellátás színvonala sokat romlott az elmúlt 5-10 évben, s hogy a kormány az egészségügybe, az oktatásba és a szociális ügyekbe nemigen tesz forrásokat.
A Jog és Igazságosság lengyel párt alelnöke szerint Michel személyesen akadályozná meg Magyarország soros elnökségét annak érdekében, hogy ne Orbán Viktor legyen az Európai Tanács ideiglenes vezetője az év második felében.
Az állami elővásárlási jog bevezetése azért öl meg minden piacot, mert ha van ilyen, akkor a potenciális vevők nem szívesen költenek előzetesen az átvilágításra, a jogászokra, a finanszírozás előkészítésére, hiszen végül mehet minden kiadásuk a levesbe.