Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes a Facebook oldalán fejezte ki háláját a vízügyi szakembereknek, akik az elmúlt napok áradásai alatt kiemelkedő teljesítményt
Sajnos lehangoló képet mutat a magyarok fogainak állapotáról egy tavalyi felmérés, és ezen a helyzeten az alkoholfogyasztás sem segít. De nem mindegyik ital annyira káros ebből a szempontból...
Az egyik új lakossági állampapír a 3 éves fix kamatozású Fix Magyar Állampapír (FixMÁP) lesz. A másik pedig a Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP) új sorozata lesz.
Egy véletlenen múlt, hogy megölték a Hamász terroristái a magyar állampolgárságú Ilan Weiszt – ő az izraeli–palesztin háború első magyar származású áldozata.
Tavaly decemberben országosan 7813 lakóingatlan cserélt tulajdonost, 21 százalékkal több 2022 decemberénél, így éves szinten elérte a szakértők által várt 90-110 ezres sávot.
Magyarországon jelenleg olyan megbetegedések okozzák a halálozások nagy részét, melyek jelentős része megelőzhető, illetve korai stádiumban felismerve eredményesen gyógyítható lenne.
Tegnap óta hatályba lépett a jogszabály, ami szerint legfeljebb fix 3 százalékos kamattal lehet kínálni a CSOK Plusz lakáshiteleket. Azonban vannak bankok, ahol alacsonyabb kamattal is lehet igényelni a kedvezményes hitelt. A Portfolió összeszedte a részleteket.
A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Kozármisleny FC két új igazolást jelentett be: kapusposztra Oroszi István, támadóként Daru Bence érkezik a csapathoz.
A Mercedes-Benz komolyan felkészült a 2024-es Consumer Electronics Show-ra, azaz a CES-re. A január 9. és 12. között zajló, Las Vegasban rendezett kiállításon gyártók ezrei fognak bemutatni újabbnál újabb technológiai újításokat, köztük több autógyártó is. A Mercedes is ott lesz és az autógyártó több innovációt is visz magával, többek között MBUX V
Több mint 300 köbméter hulladékot szedtek össze a fővárosi közterületekről a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF köztisztasági divíziójának munkatársai január 1-jén, a szilveszteri ünnepléseket követően - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Elemzők által vártnál erőteljesebb lassult az építőipari kiadásnövekedés novemberben az előző hónaphoz képest az Egyesült Államokban. Az építőipar fontos indikátora annak, hogy a jegybanki kamatemelések fékezik-e a gazdaságot.
Jennifer Lopez és Ben Affleck összebújva várták az új évet: az énekesnő egy tündérmesébe illő fotót osztott meg arról, ahogy férjével egymást átölelve csodálják a szilveszteri tűzijátékot az ablakból.
Több mint 300 köbméter hulladékot szedtek össze a fővárosi közterületekről a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF köztisztasági divíziójának munkatársai január 1-jén, a szilveszteri ünnepléseket követően - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Hogyan tovább, Csehország? Tizenegy napja a prágaiak élete megváltozott, amikor egy fiatal férfi tüzet nyitott a Károly Egyetem begyik épületében és 14 embert megölt, 25-öt pedig megsebesített. Nyáry Luca kinti diákokkal beszélgetett arról, hogyan hat a közösségre, a társadalomra az ország történetének legpusztítóbb tömeggyilkossága.
A mai gyorsan fejlődő digitális környezetben a kriptovalutákba, különösen a Bitcoinba való befektetés ígéretes pénzügyi lehetőségként jelenik meg. A jelentős
Több mint 300 köbméter hulladékot szedtek össze a fővárosi közterületekről a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF köztisztasági divíziójának munkatársai január 1-jén, a szilveszteri ünnepléseket követően - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Idén is rengeteg érdekes film kerül a mozikba: az izgalmas folytatások, lebilincselő előzménysztorik, mókás animációs filmek és érzelmes életrajzi filmek mellett érdekfeszítő történelmi film is került a listára. Íme, 15 film, amit érdemes várni 2024-ben!
A Magyar Vitorlás Szövetség – a Balatoni Hajózási Zrt.-vel együttműködve – 2024. február 24-én, szombaton újra életre hívja a korábban közkedvelt Vitorlás Bált. A gálavacsora kiemelt célja az értékteremtés, amelynek fontos eleme, hogy a kiemelkedő egyéni és csapatteljesítményekről megemlékezzenek és köszönetüket fejezzék ki azon sportolók számára i
A megállapodást hétfőn írta alá az etióp kormány a Szomália nyugati részén fekvő, több mint három évtizede de facto független államként működő terület vezetésével.
Sébastien Ogier szerint a 2024-es rally világbajnoki cím sem fog kevesebbet érni a többinél, annak ellenére, hogy a címvédő Kalle Rovanpera nem tud az év végi elsőségért harcolni.
Eddig nem látott felvételeket, interjúkat is megnézhetünk a 2023-as atlétikai világbajnokság szervezőbizottsága által készített filmből, amelyet az M4 Sport január 2-án tűzött műsorra.
Nyolcvan település került át a katasztrófavédelem kéményseprőipari ellátási területéhez januárban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden a honlapján.
71,5 százalékot veszített az értékéből az X, mióta Elon Musk 2022 októberében felvásárolta írja a 24.hu. Az üzletember 44 milliárd dollárt fizetett az akkor még Twitter néven ismert vállalat átvételéért.