2024. január 2. kedd

jan. 2
20:00
Berki Mazsi másfél évvel a férje halála után végre megtalálta önmagát (BorsOnline)
Erején felül építette újra az életét.
jan. 2
20:00
Driftelve eredt a szabályszegő sofőr nyomába a rendőr (Mandiner)
2024 első instant karmája.
jan. 2
20:00
Varga Mihály: Újabb százhetvenmilliárd forintnyi uniós forrás érkezett hazánkba (Magyar Nemzet)
Ezzel az elmúlt öt napban összesen 470 milliárd forint hazánknak járó uniós forrást kaptunk meg.
jan. 2
20:00
Alonso az a versenyző, akiben a tehetség, a munka és az ész találkozik (Racing)
Korábbi ferraris kollégája, Rob Smedley magasztos szavakkal beszélt Fernando Alonsóról, akiben szerinte az autóversenyzés három legfőbb kvalitása egyaránt megtalálható.
jan. 2
20:02
Nagy Márton: nagyon közel a végleges megállapodás a Budapest Airportról (vg.hu)
A tranzakció gazdaságtörténeti jelentőségű a minisztérium szerint.
jan. 2
20:02
Meztelenül, az ágyból köszöntötte követőit Nádai Anikó (BorsOnline)
Ezzel kívánt boldog új évet.
jan. 2
20:02
Bill Clinton neve is benne lehet az Epstein-ügy titkosított dokumentumaiban (Mandiner)
A névsor közel kétszáz fős.
jan. 2
20:02
Nadal visszatérését még Thiem is megtapsolta (Magyar Nemzet)
Szűk egyéves kényszerpihenő után győzelemmel örvendeztette meg rajongóit a 22-szeres Grand Slam-győztes teniszező.
jan. 2
20:04
A Leopard harckocsik bütykölése nem segíti az ukrán védekezést (vg.hu)
A német harckocsik javítása nagyon sokáig tart, a német törvényhozás szerint sürgős intézkedésre van szükség a pótalkatrészek helyzetének gyors javítása érdekében.
jan. 2
20:04
"Hálás vagyok, mert okkal küldték hozzám!" A szívműtét után vesztette életét egy 4 éves kisfiú (BorsOnline)
Szerettei végig imádkoztak a gyógyulásáért.
jan. 2
20:04
A Nagy Testvér felülalkotmányoz (Mandiner)
Ergo: az alkotmányosság megszűnt, ne keressék.
jan. 2
20:04
Új helyzet, most már gyilkossággal gyanúsítják a világbajnokot (Magyar Nemzet)
Őrizetbe vette az ausztrál rendőrség Rohan Dennis olimpiai bronzérmes kerékpárost.
jan. 2
20:06
Pincében találták meg az eltűnt tinit, embertelen szörnyűségeket művelt vele az elrablója (Metropol)
A tinédzsert több mint egy hónapig kereste a rendőrség. A tettest letartóztatták.
jan. 2
20:06
Megszólaltattuk az embert, akinek az USA elnöke sem adhatott utasítást (ATV)
Az összes Apollo küldetést Gene Kranz vezette, akinek rátermettségének hála, az Apollo 13 legénysége túlélte a katasztrófát és a három űrhajós biztonságban visszatérhetett a Földre.
jan. 2
20:06
"Még utoljára boldog új évet kívánt" – Szilveszter éjjelén vetette magát a mélybe a magyar színész (Ripost)
Zsolt az év utolsó napján vetett véget az életének.
jan. 2
20:06
Jens Stoltenberg: Svédország hónapokon belül csatlakozhat a NATO-hoz (vg.hu)
A svédek teljesítették a Törökországnak tett ígéreteiket a főtitkár szerint.
jan. 2
20:06
L.L. Junior és Dárdai Blanka egzotikus utazással indították az évet (SzMo)
Még december elején derült ki, hogy ismét visszatalált egymáshoz Junior és a Brenka művésznéven híressé vált párja, Dárdai Blanka.
jan. 2
20:06
Ajtóstul rontott az újévbe a Richter, a többi blue chip viszont még keresi a formáját (vg.hu)
A pesti tőzsde visszafogott pluszban zárta az idei első kereskedési napot, egyedül a Richternek köszönhetően.
jan. 2
20:06
Itt az Ethereum nagy terve 2024-re (BitcoinBázis)
Az Ethereum alapítója közzétette 2024-re szóló ütemtervét, amely a skálázhatóság, a biztonság és a fenntarthatóság fejlesztésére összpontosít. Az Ethereum társalapítója,
jan. 2
20:06
Stoltenberg újabb dátumot mondott be: ekkorra lesz szerinte Svédország NATO-tag (Mandiner)
Nagyon bízik benne, hogy a washingtoni csúcson ott lehet Svédország is.
jan. 2
20:06
Szánthó Miklós: A woke-mozgalom egy összetett veszélyes fertőzés, de a magyar recept ennek az ellenszere (Magyar Nemzet)
Az Alapjogokért Központ főigazgatója a magyar politika sikerének titkairól írt az amerikai közönségnek véleménycikkében.
jan. 2
20:08
Victora Beckham újra akcióban: az alsógatyás David Beckham után a férje új, eddig titkolt arcát mutatta meg (Ripost)
Íme, a spicces David Beckham.
jan. 2
20:08
Hivatalos: a Tesla a király a villanyautó-piacon, de a BYD is felült a trónra (vg.hu)
A villanyautó-eladásoknál a BYD-del vívott csatát a Tesla nyerte 2023-ban.
jan. 2
20:08
Ismét megtámadtak egy zsidó férfit New Yorkban (Mandiner)
Omri Schwartz védekezni próbált, ezért a rendőrség letartóztatta.
jan. 2
20:08
Látszattevékenység az Amnesty International Magyarország-féle jogvédelem (Magyar Nemzet)
Az Ngo hallgat arról, hogy igazgatója, Vig Dávid mit tudott testvére súlyos jogsértéseiről, illetve hogy a több száz millió forintos számlagyárnak valóban lehetett-e köze a baloldal külföldi kampányfinanszírozásához.
jan. 2
20:10
Röpködnek a két számjegyű béremelések a boltokban: a munkaerőért harcol az Aldi és a SPAR (vg.hu)
A félmilliót közelíti az újonnan belépő áruházi dolgozó bére az Aldinál.
jan. 2
20:10
"A Hamász nem tud elbújni!" – újabb magasrangú vezetővel végeztek az izraeli erők (Mandiner)
Saleh al-Arouritra és kíséretére Bejrútban csaptak le.
jan. 2
20:10
Lekéste az utolsó buszt, ezért ellopott egy autót, hogy időben hazaérjen koccintani (Magyar Nemzet)
Így sem sikerült a küldetés.
jan. 2
20:12
Agyi érelmeszesedés (WebBeteg)
Mi okozhat agyi érelmeszesedést? Milyen tényezők növelik a kialakulásának kockázatát? Milyen következményei lehetnek az agyi érelmeszesedésnek?
jan. 2
20:12
Az Aldi megemeli a béreket januártól (ProfitLine)
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. munkatársai az értékesítés és a logisztika területén, valamint az irodai munkakörökben is egységesen 12 százalékos béremelést kapnak január 1-jétől - tájékoztatta a vállalat kedden az MTI-t.
jan. 2
20:12
Varga Mihály kedvező híreket hozott a tavalyi költségvetésről (vg.hu)
A pénzügyminiszter hangsúlyozta: 2024-ben folytatják a hiány és az államadósság csökkentését, a megindult gazdasági növekedés erősítését.
jan. 2
20:12
A jövőről beszélt Horváth Éva: "Remélem, nem sokáig tart már ez a kétlaki élet" (BorsOnline)
Második kisfiával kapcsolatban is fontos döntést hozott.
jan. 2
20:12
A Hajduk Splitnél folytatja Kleinheisler László (Demokrata)
A 29 éves játékos a görög Panathinaikosz csapatától szerződött kölcsönbe az idény végéig a horvát bajnoki éllovashoz.
jan. 2
20:12
Sapka, sál: még az észak-európaiakat is meglepte, milyen hideg van most náluk (Mandiner)
A hideghez hozzá vannak szokva, de a -40 fok még nekik is sok. Vagy inkább kevés.
jan. 2
20:12
Újabb magyar kvóta zsebben a párizsi olimpiára (Magyar Nemzet)
Salim Omar Gergely az előző, tokiói olimpiára is kijutott, és ott az ötödik helyen végzett.
jan. 2
20:12
Elhunyt Ana Ofelia Murguia, a Disney Oscar-díjas filmjének hangja (Magyar Nemzet)
Az 1933-ban született színésznő több mint száz szerepben tűnt fel a mozivásznon.
jan. 2
20:14
Elkaszálta az izraeli igazságügyi reformot az ország legfelsőbb bírósága (vg.hu)
A döntés szerint a Netanjahu-kormány reformjavaslata az izraeli demokráciát veszélyezteti.
jan. 2
20:14
Zelenszkij most van bajban: Erdogan alaposan keresztülhúzta a számításait (Mandiner)
Törökország kedden közölte, hogy nem engedi át a felségvizein az Ukrajnának szánt brit aknaszedő hajókat, mivel ez sértene egy, a tengerszorosokon háborús időben való átvonulásról rendelkező tengerjogi egyezményt.
jan. 2
20:14
A Mol-vezér szerint az orosz olajról leválni politikai, nem pedig üzleti alapú döntés (Magyar Nemzet)
Hernádi Zsolt: Semmilyen piaci racionalitás mentén nem lehet amellett érvelni, hogy az orosz kitettséget radikálisan csökkentsük és egy másikra cseréljük.
jan. 2
20:16
Elsült Giorgia Meloni párttársának fegyvere egy szilveszteri összejövetelen (vg.hu)
A fegyver Giorgia Meloni miniszterelnök párttársának tulajdona.
jan. 2
20:16
Közel a végső megállapodás a Budapest Airport ügyében – tavasszal megköthetik a szerződést (Mandiner)
A tárgyalások ütemezetten, az együttműködés jegyében és megfelelően haladnak a partnerek között – értesült az atv.hu.
jan. 2
20:16
Huszonnyolc kiskorú került kórházba, mert integetve sétáltak el a mérték mellett szilveszterkor (Magyar Nemzet)
A mentők országszerte 3103 esetet láttak el szilveszterkor.
jan. 2
20:18
Megölték légicsapásban Száleh Arúrit, a Hamász kettes számú vezetőjét (hirado.hu)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök még az október 7-i Izrael elleni támadás előtt megfenyegette, hogy megölik.
jan. 2
20:18
Dolly Parton énekelt egy dalt haldokló rajongójának, aki szeretett volna találkozni vele (ATV)
Miután LeGrand "LG" Goldnál IV. stádiumú vastagbélrákot diagnosztizáltak, a Utah állambeli férfi összeállított egy listát azokról a dolgokról, amelyeket a hátralévő idejében szeretne megtenni. A Dolly Partonnal való találkozás a 7. helyen volt "LG" listáján, amelyet fekete filccel írt egy szalvétára.
jan. 2
20:18
Ritka jelenet, teljesen kétségbeesett Szoboszlai edzője (Ripost)
Ilyen sem történt még Jürgen Kloppal.
jan. 2
20:18
Új taggal bővül a Brics: Szaúd-Arábia is csatlakozott az országcsoporthoz (vg.hu)
Az arab állam lesz a hatodik tag a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát tömörítő szövetségben.
jan. 2
20:18
Dobj el mindent: Dua Lipa rövid szőke hajjal pózol új fotóin (Glamour)
Éppen hogy csak beléptünk az új évbe, Dua Lipa máris előrukkolt egy szemkápráztató szőke bob frizurával. Erős váltás a rövid haj a hosszú, élénkvörös tincsek után, nem igaz? Azért van csavar a történetben.
jan. 2
20:18
Átalakul az állampapír-kínálat, új kötvények közül válogathat a lakosság (vg.hu)
A jövő héttől tovább csökken az Egyéves Magyar Állampapír és a Kincstári Takarékjegyek kamata. Jön a FixMÁP és új sorozattal érkezik az átalakított Bónusz Magyar Állampapír.
jan. 2
20:18
Megölték a Hamász politikai szárnyának második emberét (SzMo)
A hírt a Hamász is megerősítette. A támadást Bejrút egyik déli külvárosában, Dahijében hajtották végre.
jan. 2
20:18
Lenyomta a Teslát a Szegeden gyárat építő BYD (Mandiner)
Egyre gyorsabb ütemben terjeszkedik a kínai autógyár.

Keresés