Amerikai, ázsiai és európai egyetemeket utasított maga mögé a győri Széchenyi István Egyetem nemzetközi hallgatókból álló csapata egy vállalatirányítási versenyen. A második helyezést elért fiatalok három különböző terület szaktudását hozták a közös munkába, melynek célja egy vállalat sikeres működtetése volt szimulációs környezetben. Egy kanadai s
Az ASCO 327C sorozatú mágnesszelep közvetlen működésű, nagy átfolyású kialakítással rendelkezik a kiváló áramlásszabályozási teljesítmény és a működési biztonság érdekében. Az Emerson bemutatta az új ASCO™ 327C sorozat mágnesszelepet, amely közvetlen működésű, nagy átfolyású kialakítással rendelkezik, amely a hasonló szelepekhez képest kiváló áraml
Itt az ideje, hogy a vakcinázást egy átfogó betegségstratégia részének tekintsük, hogy megakadályozzuk a további terjedést – szorgalmazza az Állategészségügyi Világszervezet.
Csaknem 135 ezerre nőtt azoknak a magyaroknak a száma, akik a nyugdíjkorhatár betöltését követően még dolgoztak, a 65-74 éves korcsoportból pedig minden tizedik magyar még aktív volt 2023-ban.
Január elsejétől közel 9 ezer forinttal emelkedik a nyelvvizsga-támogatás összege, így a sikeres vizsga esetén akár 66 700 forint is visszaigényelhető. A nyelvvizsga bizonyítvány megszerzését 2018. januártól támogatja a kormány, amelyet eddig már több mint 170 ezer nyelvvizsgázó igényelt, csaknem hatmilliárd forint értékben. Kinek jár a nyelvvizsg
A forgalomban lévő villanyautó-akkumulátorok mennyisége iparági szakértők szerint jelenleg még kezelhető. De minél több elektromos autó közlekedik Európa útjain, annál több lesz a kiselejtezett akkumulátorok száma, amelyeket újra kell hasznosítani. Az osztrák Industrie Magazin annak járt utána, hogyan készül az iparág erre a kihívásra és az uniós a
A Reuters beszámolója szerint az amerikai bíróság végre beadta a derekát és úgy döntött, felfedi több tucat ember nevét, akik kapcsolódnak az elhunyt Jeffrey Epstein pénzemberrel szexkereskedelemmel kapcsolatos ügyéhez.
2024. január 1-jével lezárult a magyar számviteli és adótanácsadói piac két meghatározó szereplőjének – a 25. születésnapját nemrég ünneplő WTS Klient és a Finacont – egyesülése. A közel 300 szakértővel és 4,5 milliárd forintos összesített árbevétellel rendelkező új cég WTS Klient Gazdasági Tanácsadó Kft. néven működik tovább.
Folytatódik a januári enyheség, reggelente a legtöbb helyen a szélvédők kaparása nélkül indulhat a nap, de már nem sokáig - írta előrejelzésében a HungaroMet Nonprofit Zrt.
A győri Cső-Lavina Kft. tulajdonosa, Szórádi László azidén a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségétől Országos Év Vállalkozója elismerést kapott. A víz-gáz-központi fűtés, megújuló energiák, ipari és saválló szerelvények kereskedelmével foglalkozó családi vállalkozás ugyan győri, de hamar kiderül, a tulajdonos a Rábaközből hozta a muníciót
Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója azt mondta a Telexnek, hogy az Index cikkében nyilvánosságra hozott BKK-s levelezésben az agglomerációs megállapodás pénzügyi elszámolásáról volt szó, de a kifizetések nem voltak feltételei a Budapest-bérlet vagy bármilyen megállapodás meghosszabbításának. Az ÉKM velük csak annyit közölt: nem hosszabbítanak.
David Manning 2000 és 2001 között dicsérte agyon a Columbia Pictures akkoriban megjelenő filmjeit. Aztán kiderült, hogy nem is létezik. A lebukás majdnem kétmillió dollárjába került a Sonynak.
A legfrissebb adatok szerint 54-en sérültek meg és ketten vesztették életüket Kijevben az ukrán főváros ellen kedden végrehajtott nagyszabású orosz rakétatámadás következtében - közölte Szerhij Popko, a kijevi közigazgatás vezetője szerdán a Telegramon.
A kutatás a meddőség körüli tabu feloldásában is segíthet, hiszen nem az egyén hibája vagy kudarca ez az állapot, hanem az emberiség mértéktelen vegyi anyag használatának egyenes következménye. A társadalmi szintű beavatkozás mostanra kiemelten fontos ahhoz, hogy mindannyiunkat megvédjük a káros vegyi anyagoktól.
A filoxéra, más néven szőlőgyökértetű Amerikából behurcolt kártevő, ami Európában először 1863-ban Franciaországban jelent meg. Mintegy 30 év alatt elpusztította a kontinens kötött talajokra telepített, termő szőlőültetvényeinek közel kétharmadát.
A XXI. század első évtizedében soha nem látott innovációs robbanás zajlott le a pénzügyekben. Az újító megoldások azóta is folyamatosan szaporodnak és fejlődnek. Pénzügyeink intézését jelentősen megkönnyítették. Cikkünkben a pénzügyi szektorban zajló innovációs folyamatot elemezzük. Pénzügyek és újítások A pénz megjelenése maga is innováció volt.
Az év eleje remek alkalom arra, hogy a főnököddel átbeszéljétek az elmúlt időszakot, számvetést tartsatok és kitűzzétek a jövőbeni célokat. Ha nálatok is a napokban esedékes az év eleji nagy
Tapasztó Orsi kutatófizikus, mentálhigiénés szakember, influenszer, podcaster, anya, feleség – na és az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimi-realityjének egyik győztese. Portré.
Az előző negyedévi jelentős javulást követően év végére mérséklődött a hazai családi cégek hangulata, a K&H családi vállalatok index 0 ponton áll. Ennek oka, hogy a cégek jóval kisebb árbevétel-növekedést és nagyobb profitcsökkenést valószínűsítenek 2024-ben, ami a beruházási és foglalkoztatási szándékot is visszahúzta. A gazdaság alakulását te
Mindössze két nap alatt több mint 38 kilométeres utat tett meg egy spanyol származású német férfi a Grand Canyonban, amivel új rekordot állított fel, ugyanis ő lett a legidősebb, aki sikeresen teljesítette ezt a távot. Alfredo Aliaga Burdio elmondta, a teljesítménye azt mutatja, sosem késő elkezdeni valamit, hiszen ő is csak a 70-es évei közepén ke
Gulyás Gergely állításával ellentétben a szakképzésben dolgozó oktatók nem részesülhetnek a pedagógusoknak megígért, átlagosan 32,2 százalékos januári béremelésből – közölték a Népszava érdeklődésére a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) vezetői. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az atv.hu-n dec
A K&H innovációs indexéből nem csupán az derül ki, hogy mihez kezdenek az úttörő technológiával a magyar cégek, de a bank kutatása arról is részletes képet vázol, hogyan viszonyulnak az egyes vállalatok olyan kulcsfontosságú területekhez, mint az innováció vagy a digitális átállás.
Gryllus Dorka és Simon Kornél nem kis feladatot vállalt házaspárként: az Üvegfal című darabban egy bántalmazó kapcsolat épülését modellezik együtt. Vigyázat: az előadás felér egy gyomrossal!
Gulyás Balázs, a Magyar Tudományos Akadémiától elorozott kutatóintézetekből szervezett Magyar Kutatási Hálózat elnöke Jakab Rolandot nevezte ki a Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatójává 2024. január 1-jei hatállyal. Az új vezérnek e poszt mellett megmarad a hálózat irányító testületében 2023. július 15-e óta betöltött tagsága is. Kinevezése kapcs
A HMS Networks AB (publ) („HMS”), az ipari információs és kommunikációs technológia globális szolgáltatója a mai napon kötelező erejű megállapodást kötött a Spectris Group Holdings Limited társasággal a jól ismert amerikai szolgáltató Red Lion Controls üzletág megvásárlásáról. A Red Lion Controls Inc. és a Red Lion Europe GmbH részvényeinek 100 szá
A Hermus terve, hogy a hangsebesség ötszörösével repesztő utasszállítót épít, talán túl ambiciózus, de a Pentagon támogatását azért elnyerte. Hogy lehet-e rá üzleti modellt építeni, ez a nagy kérdés. Az amerikai légierő egyelőre lelkesen finanszírozza a szuperszonikus repülőkön és drónokon dolgozó csapatokat.
Szép nagy karácsonyi ajándékot kapott a Magyar Református Egyház az államtól azzal, hogy a Törökbálinti Tüdőgyógyintézetet a fa alá tette. Ez már a második egészségügyi intézmény, aminek a fenntartását gyakorolni fogja.
Sőt, a dietetikusok szerint mindenképpen fogyasztani kéne cukorbetegség esetén.Bár sok az ellentmondásos információ ezzel kapcsolatban, cukorbetegség esetén is ehetünk szénhidrátot, például gyümölcsöt. Az EatingWell nevű oldal regisztrált dietetikusokat kérdezett arról, mi a véleményük hat olyan gyümölcsről, amelyeket általában tiltottnak tartanak
Bruce Willis lánya, Scout LaRue Willis megosztott egy nagyon édes pillanatot, amikor átöleli demenciával küzdő édesapját az ágyban.A közkedvelt Die Hard színésznél, 68 éves korában, 2023 elején diagnosztizálták a frontotemporális demenciát (ismertebb nevén FTD-t). Egészségügyi küzdelmére azonban már egy évvel korábban is fény derült, amikor Bruce c
A világ földgázpiaca amerikai szakértők szerint egy darabig még egyensúlyban lehet, de 2024 végétől komoly pótlólagos kínálat jelentkezik. Így 2025-ben komolyabb áresés, hosszabb medvepiac is jöhet. Emellett vannak, akik a nemesfémek újabb csúcsainak elérésében bíznak, mások inkább lassú lecsorgást várnak az árupiacokon.