2024. január 4. csütörtök

jan. 4
13:06
A legjobbak közt lehet a magyar növekedés már idén is (Mandiner)
Az új évben 2,4, 2025-ben pedig már 3,6 százalékkal növekedhet a magyar GDP az EU előrejelzése szerint, ami a legdinamikusabban növekvő uniós gazdaságok közé sorol minket. Ám ezek a várakozások még óvatosak is, mert nem tükrözik a decemberben bejelentett magyar–EU-s megegyezést a források felszabadításáról. Így akár már 2024-ben elérhető az unió és
jan. 4
13:06
A világ élvonalában: vállalatirányítási verseny dobogójára kerültek a Széchenyi-egyetem hallgatói (Autószektor)
Egy kanadai szervezésű nemzetközi versenyen vett részt nemrégiben a Széchenyi István Egyetem több mesterszakos hallgatója, akik az SAP vállalatirányítási rendszer használatával működtettek egy céget szimulációs környezetben. A résztvevőknek kiváló alapot adott az intézményben oktatott kurzus, ahol megismerték, hogy az SAP hogyan támogatja az üzleti
jan. 4
13:08
Balatoni termelők nyerték a Magyar Bor Nagydíjat (Magyar Hírlap)
Most először történt, hogy nem fehér-, hanem vörösborral vitte el a nagydíjat a Badacsonyi borvidék.
jan. 4
13:12
Tavaly novemberben nőtt a termék-külkereskedelmi többlet (ProfitLine)
Tavaly novemberben 1,7 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 1,0 százalékkal nőtt, míg az importoldalon 5,0 százalékkal csökkent - közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
jan. 4
13:12
Fényesen felragyoghat Warren Buffett csillaga (Portfolio)
2023-ban a Csodálatos Hetes néven ismert big tech részvénycsoport dominálta az amerikai részvénypiacot, az ide tartozó nagyvállalatok részvényárfolyamának szárnyalása kellett ahhoz, hogy hatalmas emelkedéssel zárják az évet a vezető tengerentúli részvényindexek. Egyes elemzők szerint azonban ha csak részben is, de véget ért a hét nagyágyú menetelés
jan. 4
13:12
Megtagadták a belépést a zaporizzsjai atomerőmű egy részébe (Demokrata)
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrei számára megtagadták a belépést az orosz ellenőrzés alatt álló atomerőmű egyes részeibe.
jan. 4
13:12
Sátánt hívó átoktáblát találtak a régészek (Magyar Nemzet)
A kutatók szerint a lelet egy középkori átoktábla.
jan. 4
13:12
Már a használt autókat sem veszik a magyarok (Villanyautósok)
Az új autók piacánál is nagyobb a visszaesés a használtautó-importban.
jan. 4
13:12
Frontálisan ütközött két autó Mosonudvarnál (Telex)
A mentők két férfit szállítottak a mosonmagyaróvári kórházba.
jan. 4
13:12
7 dolog, amit 1924-ben jósoltak 2024-re (AC News)
Gyakran elgondolkodunk azon, hogy milyen lesz az utódaink élete 100 év múlva. Ezt megtették száz évvel ezelőtt elődeink is.
jan. 4
13:12
Január 12-én búcsúztatják Dózsa Lászlót (Telex)
A színész 81 éves korában, decemberben halt meg.
jan. 4
13:12
Szuper hírt kaptunk: Briney Spears megígérte, nem tér vissza (naphire.hu)
Egyre több amerikai médium számolt be arról, hogy Britney Spears dalszerzőket keres a 10. stúdióalbumához. Az énekesnő cáfolta a híreket, sőt, azt ígérte, hogy soha nem fog visszatérni a zeneiparba.
jan. 4
13:14
Újra feloszlott a Rage Against The Machine, nem pótolják az európai koncerteket (Telex)
A dobos Brad Wilk tisztázta végül a zenekar körüli bizonytalan helyzetet.
jan. 4
13:18
Hihetetlen, mekkorát brüsszelezett az államtitkár (Menedzsment Fórum)
Brüsszel rossz döntéseket hoz, rosszul kezeli a migrációs válságot és a háborút, az EU pedig veszít versenyképességéből - mondta Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.
jan. 4
13:18
Bukta álmai szilveszterét egy család, mert egy egycentis szakadás volt az egyikük útlevelében (Blikk)
Egy család Spanyolországban szerette volna tölteni a szilvesztert, ez végül fuccsba ment, mivel a Ryanair nem fogadta el az egyikük útlevelét.
jan. 4
13:18
A Tesla vezér is változást vár az uniós politikában (HírTV)
Elon Musk amerikai milliárdos is változást sürget az uniós politikában.
jan. 4
13:18
Megkavarta az európai kötvénypiacokat az infláció visszatámadása (Portfolio)
Az eurózóna kötvényhozamai emelkednek, mivel Franciaországban és Németországban is enyhén visszagyorsult az infláció – számolt be a Reuters.
jan. 4
13:18
Nyugdíjemelés 2024: sok idős kaphat plusz 13 ezer forintot januártól, másnak egy fillér se jár (Pénzcentrum)
Nyilvánosságra hozta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mekkora volt az öregségi nyugellátás átlagos havi összege novemberben. A friss adatok szerint 1 millió 995 ezer nyugdíjas átlagosan 217 494 forintot kapott tavaly a nyugdíjkorrekciót követően. Előtte, októberben 210 940 forint volt átlagnyugdíj, vagyis a juttatás átlagos összege 3,1 százal
jan. 4
13:18
Kiderült, mi lett valójában Kulcsár Edina 28 milliós Porschéjával, amit ajándékba kapott G.w.M-től (Ripost)
G.w.M nem csak a zenéhez, de az autóeladáshoz is ért.
jan. 4
13:18
A szomszédunkban már visszaállítanák a sorkatonaságot (vg.hu)
Szerbia 2010-ben szüntette meg a kötelező sorkatonai szolgálatot.
jan. 4
13:18
Heidi Klum bikinifelső nélkül strandol, és magasan tesz a véleményedre (Glamour)
Az 50 éves szupermodell úgy döntött, nem húz bikinifelsőt, miközben férjével élvezi a napsütést a homokos tengerparton. Simán bevállalta, hogy csupán egy szál bugyiban mártózik meg az óceánban - még a lesifotósok sem zavarták!
jan. 4
13:18
Gáspár Zsolti kitálalt, igazából ilyen a kapcsolatuk testvérével, Győzikével (BorsOnline)
A showman ma ünnepli 50. születésnapját.
jan. 4
13:18
Ezzel a természetes módszerrel javítható a hallás (Magyar Hírlap)
A hallásjavító légzőgyakorlat ébredés után, reggel végzendő, minél fesztelenebb testtel igyekezzünk végrehajtani.
jan. 4
13:20
Zelenszkij Hitlerhez hasonló magatartást mutat (Magyar Hírlap)
Az ukrán elnök kezd elszakadni a valóságtól.
jan. 4
13:21
Megvan az időpont, mikortól igényelhetik a cégek a kedvezményes hitelt (Piac és Profit)
Január 15-től igényelhetik a vállalkozások a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram korábbinál is kedvezőbb finanszírozási feltételekkel kínált termékeit.
jan. 4
13:24
Szita Zoltán visszatért a Wisla Plock kézilabdacsapatához (Magyar Hírlap)
A lengyel klub csütörtökön számolt be a 25 éves játékos leigazolásáról.
jan. 4
13:24
Lesz még hó télen? Németh Lajost is meglepte az idei időjárás (Magyar Nemzet)
A meteorológus elmagyarázta a folyamatokat.
jan. 4
13:24
Vadiúj vonatot vásároltak a románok, tíz másodperc alatt lerobbant (Mandiner)
A Krónika úgy tudja, hogy ez az első új szerelvény, amit az ország az elmúlt 20 évben vásárolt.
jan. 4
13:24
Botrány a stúdióban: Lánya szüzességének elvesztéséről kezdett beszélni Nagy Feró élő adásban (Nyugati Fény)
A műsorvezetőnek kellett közbeszólnia.
jan. 4
13:24
Lovasi András: Sokszor ütköztem falakba (Media1)
Lovasi András, a Kispál és a Borz és a Kiscsillag Kossuth-díjas frontembere, zeneszerzője és szövegírója volt Szatmári Róbert vendége a radiocafé Enyhe katarzis című műsorában, ahol szóba kerültek a Kispál és a Borz zenei és társadalmi gyökerei, az akkori és a jelenlegi pop és rockzene között lévő hasonlóságok és különbségek, a rock and roll életér
jan. 4
13:24
A Honor gondoskodik az újévi appokról! (Digital Hungary)
Megjött az új év, megtettük újévi fogadalmainkat, tele vagyunk reményekkel, ötletekkel és lendülettel! Talán bele se gondoltunk, hogy mindebben számos hasznos alkalmazás segíthet, így okostelefonunk már az év első napjaitól is hű szövetségesünk lehet. Íme 4 alkalmazás a HONOR-tól, amik segíthetnek 2024 beindításában!
jan. 4
13:26
Bill Clinton és a két Bush is szerepel Jeffrey Epstein listáján (Magyar Hírlap)
A pedofilbotrány főszereplője több ezer oldalnyi iratot hagyott hátra, amit most elkezdtek nyilvánosságra hozni.
jan. 4
13:26
Milák Kristóf fizetéséről felháborodva beszélt klubja ügyvezető elnöke (Magyar Nemzet)
Gergely István: Vízben még nem volt, de szárazföldi edzésekre, gyógytornára jár.
jan. 4
13:30
A norovírus-fertőzés kialakulása, rizikófaktorai és megelőzése (WebBeteg)
A norovírus-fertőzés egy akut gyomor-bélrendszeri megbetegedés, melyet az azonos nevű vírus okoz. Heves hányással és erős hasmenéssel jár. A panaszok többnyire néhány nap alatt, maradandó károsodás nélkül lecsengenek, azonban kisgyermekekre és idős emberekre nézve veszélyes lehet a vele járó nagymértékű folyadékvesztés miatt.
jan. 4
13:30
Fantasztikus hírt kaptak a legkisebb keresetűek (ATV)
A napokban érkeznek a legkisebb keresetűek első, jelentősen megemelt fizetései annak köszönhetően, hogy decembertől a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 10 százalékkal emelkedett. A béremelés közel 1 millió dolgozót érint és a magasabb keresetekre is emelő hatást gyakorol - közölte csütörtökön az MTI-vel a Nemzetgazdasági Minisztériu
jan. 4
13:30
Itt vannak a bankok CSOK Plusz ajánlatai, nagy versenyfutás kezdődik (vg.hu)
Van olyan bank, ahol a CSOK Plusz THM-je se éri el a 3 százalékot.
jan. 4
13:30
Összeszedték Orbán Viktor öt legerősebb mondását (Magyar Hírlap)
A miniszterelnök legújabb TikTok-videójába a 2023-as beszédeiből és felszólalásaiból került be válogatás.
jan. 4
13:30
Meghaladta a hárommillió darabot a BYD autógyár éves globális értékesítése (Demokrata)
A kínai vállalat decemberben jelentette be, hogy Szegeden építi meg első európai üzemét.
jan. 4
13:32
II. Margit dán királynő utoljára kocsikázott ki aranyozott hintóján a trónról való távozása előtt (Magyar Hírlap)
Helyszíni beszámolók szerint ezrek vonultak az utcára, hogy köszöntsék a népszerű királynőt.
jan. 4
13:36
Aggasztó hírek érkeztek Franz Beckenbauer állapotáról (Infostart)
Lothar Matthäus szerint súlyos bajok vannak a 78 éves futball-legenda egészségével.
jan. 4
13:36
Január 15-től igényelhetőek a Baross Gábor Újraiparosítási hitelprogram termékei (ProfitLine)
Január 15-től igényelhetik a vállalkozások a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram korábbinál is kedvezőbb finanszírozási feltételekkel kínált termékeit - tájékoztatta az Exim Magyarország csütörtökön az MTI-t.
jan. 4
13:36
Cáfolják Hernádit: nem is túl drága a horvát tranzitdíj? (Portfolio)
Nem az eheti volt az első eset, hogy Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója felszólalt a szerinte méltánytalanul magas horvát tranzitdíjak ügyében, most azonban a horvát olajvezetékeket üzemeltető Janaf reagált a vezető kijelentéseire.
jan. 4
13:36
Brutális akciókkal indul az év: ebben az üzletben most komoly összeget megspórolhatunk (Ripost)
Segítünk egy picit többet költeni ugyanannyiból.
jan. 4
13:36
A demencia figyelmeztető jelét már a kezünkön is észrevehetjük (Life)
Miközben egyre több idős ember él olyan egészségügyi problémákkal, mint a demencia, van néhány figyelmeztető jel, amelyet felismerhetünk.
jan. 4
13:36
Nem sportolni ment, hanem lopni (Magyar Hírlap)
A nyomozás adatai alapján egy, a rendőrök által korábbi bűncselekményekből jól ismert férfira terelődött a gyanú.
jan. 4
13:36
Szijjártó Péter részvétét és együttérzését fejezte ki a japán külügyminiszternek (Magyar Nemzet)
Bízunk benne, hogy újjáépítési erőfeszítéseik sikeresek lesznek és az élet hamarosan visszatérhet a normális kerékvágásba – írta a külgazdasági és külügyminiszter.
jan. 4
13:36
Előrukkoltak a bankok a CSOK Plusz ajánlataikkal (Üzletem)
Az igénylés feltételei eltérnek néhány ponton, a kamatokban és THM-ekben is megindult a verseny a hitelintézetek között.
jan. 4
13:36
Áll a bál: Tucker Carlson brutálisan nekiment az Izrael-párti jobboldalnak (naphire.hu)
Carlson az óév utolsó napjaiban a konzervatív Saagar Enjetinek, a "Breaking Points" című népszerű websorozat házigazdájának adott interjúja során brutálisan beleszállt az amerikai konzervatívok Izrael-barát szárnyába. Kitört a belháború.
jan. 4
13:38
A mesterséges intelligencia piaci hatásait vizsgálja a versenyhivatal (Magyar Nemzet)
Az új technológia robbanásszerű terjedése torzíthatja a versenyt a digitális ágazatokban és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja a fogyasztókat.
jan. 4
13:39
Nincs haszontalanabb a szőnyeg alatt tartott pénznél - Klasszis podcast (Privátbankár)
Sok opció van, de valamelyikre rá kell indulni Horváth Zsófia, az MBH öngondoskodási szakértője szerint. A Klasszis beszélgetésében a nyugdíj és az egészségirányú megtakarításokról is beszélgettünk a pénzintézet szakértőjével, ahogy piaci kitörés lehetőségeiről is. Egészségügyi bajok kezeléséről, gyerekvállalási megfontolási célokról is faggattuk p

Keresés