A Dawson és a haverok sztárja november elején sokkolta rajongóit, amikor bejelentette, hogy vastagbélrákkal küzd. James Van Der Beek, aki hatgyerekes édesapa, mindenáron le akarja küzdeni a gyilkos kórt.
A Fővárosi Törvényszék felfüggesztette a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) július 23-i küldöttgyűlésén hozott határozatok végrehajtását, köztük az elnök és az elnökség megválasztását is, azaz a szövetségnek jelenleg nincs vezetősége – írta a Nemzeti Sport Online (NSO).
Egy friss felmérésük során a kutatók az időskor, a testi erő és az egyensúlyérzék összefüggését vizsgálták meg - írja az IFLScience. Kiderült: néhány pofonegyszerű mozduattal meghatározható, milyen idős pontosan a testünk.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt egy év – végrehajtásában négy év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a vádlottat, aki előkészítő ülésen bűnösséget beismerő nyilatkozatot tett és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.
Fordulat jelei körvonalazódnak a kiadók lakások piacán a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb, októberi adatai szerint. Már szeptemberben látható volt a lassulás, majd októberben az országos átlagos lakbérek 0,5 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz viszonyítva. A fővárosban pedig 0,1 százalékkal nőttek, lényegében stagnáltak. Az éves drágul
Mentsd el a receptet karácsonyra: Pillekönnyű krumplis pogácsa A vajpuha krumplis pogácsát a legtöbbünk kedvence, alig tudjuk abbahagyni az evését, szinte kapkodjuk őket befelé a legfinomabb még jó melegen, sütés után. Ezért ajánlatos sokat készíteni belőle. Konyhánkban, spejzünkben megtalálható alap élelmiszerekből készül ez a mennyei finomság. Aj
Megszavazta az úgynevezett childfree (gyerekmentességi) ideológia nyilvános propagálását tiltó törvénymódosítás-tervezeteket kedden második és harmadik, végső olvasatban kedden az orosz parlament alsóháza.
Elon Musk és Vivek Ramaswamy üzletembereket jelölte a kormányzati hatékonyságért felelős új amerikai minisztérium vezetésére Donald Trump leendő elnök kedden.
Felemás mozgásokat láthattunk ma reggel Ázsiában, ezt követően pedig Európában igy vegyes hangulatban indult a nap a tőzsdéken. Gazdasági események szempontjából a hazai és európai építőipari adatokra, illetve a délutáni amerikai inflációs közlésre lesz érdemes figyelni szerdán.
A londoni székhelyű fintech cég, a Revolut, bejelentette, hogy a Revolut X nevű kriptokereskedési platformját kibővíti, és mostantól 30 új európai piacon is elérhetővé teszi a tapasztalt kereskedők számára. „A Revolut X bővítésével célunk, hogy valódi hatást érjünk el a kriptokereskedelem területén, és erős alternatívát kínáljunk a már bejáratott p
A szokatlanul hosszú, hatnapos, keddtől-péntekig tartó karácsonyi hosszú hétvége miatt két szombat is (december 7. és 14.) hivatalosan munkanap lesz. A felnőtteknek dolgozni, a diákoknak pedig iskolába kell menni, amennyiben arról nem rendelkezik másképp az intézmény.
A mesterséges intelligencia segítségével lopják el közismert emberek hangját, hamisítanak videókat, minisztériumi honlapokat, hogy rávegyék a gyanútlan áldozatokat a vásárlásra. Nehogy megadjad nekik az adataidat!
A német kormányválságból csakis a konzervatív CDU/CSU pártszövetség profitálhat. A következő kancellár egy legyengült gazdaságot örökölhet meg Scholztól.
Látszólag minden rendben, mégis fejfájós lettem az utóbbi időben, mitől lehet ez? A fejfájás sokrétű tünet – táplálkozási szakértőnk ebben a cikkben az életmódbeli, hibákra étkezési okokra hívja fel a figyelmet.
Érezted már úgy, hogy bár minden holmid a helyére került, mégsincs igazán rend? Erről sokszor az apró részletek tehetnek, amiket a te szemed egy idő után megszokhat, de a vendégek azonnal észrevesznek. Most el is hoztuk azt az X dolgot, amitől még a legtisztább lakás is rendetlen hatást kelt!
Donald Trump kedden megnevezte a leendő védelmi miniszterét, aki nem más lett, mint Pete Hegseth. A döntést a november 5-i elnökválasztás győztese közleményben hozta nyilvánosságra. Jelöltjéről azt írta, hogy kemény, okos és igazán hisz az "Amerika az első" alapvetésben. Kiemelte, hogy a leendő védelmi miniszter szószólója a veteránok ügyének, és e
A Fővárosi Törvényszék felfüggesztette a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) július 23-i küldöttgyűlésén hozott határozatok végrehajtását, köztük az elnök és az elnökség megválasztását is, azaz a szövetségnek jelenleg nincs vezetősége - írta a Nemzeti Sport Online (NSO).
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) havi rendszerességgel nyilvános elemzést készít az inflációs folyamatok értékeléséről és a középtávú inflációs hatások mértékéről – írja honlapján az MNB.
Új dokumentumfilm fedi fel a híres zenész és színész küzdelmeit. Elvis Presley nem volt kibékülve azzal a képpel, amit Hollywoodban kialakítottak róla, de nem volt beleszólása.
Az 1970-es években régészek egy ősi temetőt találtak Belgiumban, amiről azt gondolták, egy egyszerű, római temetkezési hely volt. Az itt megtalált csontváz azonban az új vizsgálatok alapján rengeteg, eddig nem észlelt furcsaságot tartogatott.
Egy Ethereummal foglalkozó kutató tett közzé nemrégiben egy olyan posztot az X-en, ami komoly spekulációkat indított be a blokklánc skálázhatósági kihívásainak lehetséges megoldásáról. A Consensys vezérigazgatója, Joe Lubin azt jósolta előzetesen, hogy ez magában foglalhatja a sharding koncepció felélesztését a skálázhatóság megoldására. Maga a sha
A végső döntést követően akár három éven belül rendelkezésre állhatnak a kollégiumi férőhelyek a Budapest IX. kerületébe tervezett diákvárosban – közölte a kulturális és innovációs miniszter szerdán a TV2 reggeli adásában.
Az Egyesült Királyság egykori miniszterelnöke, Boris Johnson szerint Nagy-Britannia kénytelen lehet katonai erőt küldeni Ukrajnába, amennyiben Donald Trump elnöksége alatt csökkenne az USA támogatása. Johnson felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugati szövetségek egységes támogatása kulcsfontosságú, különben egy megerősödő Oroszország az európai biz
Dávid Kornél az egyetlen magyar NBA-játékos, 1999 és 2001 között 109 mérkőzésen játszott az észak-amerikai profi kosárlabdaligában. A korábbi 127-szeres válogatott kosaras beszélt a nevét viselő akadémia, a DKKA működéséről, céljairól, valamint arról, hogy milyen módon lehetne több fiatal magyar játékosnak játéklehetőséget biztosítani az NB I-ben.
A király visszatér: nemsokára feltámaszthatják a Ferrari egyik leghíresebb modelljét, a hátsókerék-hajtású F40-et. A nyolcvanas-kilencvenes évek felejthetetlen sportautója limitált példányszámban kerülhet piacra, és várhatóan borsos árat kérnek majd érte.