Azt csinálnak, amihez kedvük van, és úgy, hogy már nem csak a közönség, hanem a hirdetők is felfigyeltek rájuk. Ezzel büszkélkedett Hajós András és Linczényi Márkó, akiket meglátogattunk a Probléma Hajóssal és Márkóval podcast-stúdiójában. Leültünk a keverőpult másik oldalára, hogy a két tapasztalt műsorvezető bevezessen bennünket ebbe a varázslato
A kormány döntése alapján 2025-ben is velünk marad számos extraprofitadó, köztük a bankok, biztosítók és kiskereskedelmi vállalatok pótadói, míg más ágazatok, például a gyógyszergyártók és a távközlési szektor megszabadulhatnak a különadóktól. A Magyar Közlönyben éjjel megjelent friss kormányrendelet pontos részleteket szab meg az adók mértékéről,
A bankcsoport elindította a legfeljebb 5%-os éves kamatozású, folyósítási és hitelbírálati díj nélküli jelzáloghitel-konstrukció kialakítását, amely 2025. április 1. és 2025. október 31. között lesz elérhető. Az új konstrukció a fiatal célcsoport számára kedvező finanszírozási lehetőséget biztosít majd.
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő elárulta, hogy indult a karrierje. Kovács Kati sosem tervezett semmit, a Ki mit tud?-ra is édesanyja nevezte be.
Budapestet is elérte a havazás, ahogyan korábban beszámoltunk róla, számos járat és villamos közlekedés akadályozta a reggeli órákban. Karácsony Gergely főpolgármester azt írja friss Facebook-bejegyzésében, hogy éjszaka óta folyamatosan takarítják Budapest közúthálózatát.
Orbán Viktor péntek reggeli Kossuth Rádiónak adott interjújában sok szó esett az ukrajnai háború várható eszkalációjáról, miután az Egyesült Államok engedélyezte a nagy hatótávolságú rakéták használatát Kijevnek, Moszkva pedig jelentősen módosította a nukleáris doktrínáját, ami a magyar kormányfő szerint komoly figyelmeztetés.
Igazi sztárparádé volt a Futni mentem című film premierjén, ahol az alkotás szereplői – Udvaros Dorottya, Tenki Réka, Lovas Rozi és Ember Márk –, valamint Herendi Gábor rendező számos kulisszatitkot osztottak meg a Femcafe.hu-val az új romantikus komédia kapcsán.
Ott Tanak kényelmesebb előnyre tett szert a Japán Rally pénteki délutáni szakaszain, miközben Thierry Neuville műszaki hiba miatt már szinte csak a vasárnapi pontokban bízhat.
A svájci pénzügyi piacfelügyelet (FINMA) aggodalmát fejezte ki a kriptoszektorban növekvő pénzmosási kockázatok miatt. A FINMA 2024-es Risk Monitor jelentésében részletezett figyelmeztetés rávilágít a digitális eszközökkel, például a kriptovalutákkal és a stabilcoinokkal való növekvő visszaélésre. A jelentés alapján a stabilcoinokat egyre gyakrabba
Harry herceg elég sokáig azzal volt elfoglalva, hogy feltárja a királyi szétválás miatt érzett fájdalmát. Most azonban, úgy tűnik, fordult a kocka.A sussexi herceg október 24-én csendben kiadta a Spare című memoárjának paperback változatát − mindezt olyannyira csendben, hogy még a leglelkesebb királyi megfigyelőknek is megbocsátható, ha nem hallott
A karácsony világszerte sok országban ünnepelt esemény, különösen azokban, ahol erős a keresztény hagyomány vagy jelentős a keresztény közösség. Amikor közeledik a december, a világ számos részén megkezdődik a karácsonyi készülődés. A díszes utcák, az ünnepi fények, az ajándékozás öröme és a készülődés izgalmai ilyenkor mindenkit lázas izgatottságg
Az őszi időszak végére hazánkban a legtöbb kártevő, kórokozó elvonul „melegebb éghajlatra”, vagy pedig nyugalmi állapotban igyekszik átvészelni a hideg téli hónapokat. Vannak ugyanakkor olyan állatok is, amelyek nem alszanak téli álmot és még a tél folyamán is képesek akár durva mértékű károk előidézésére.
Jelentős késéseket és fennakadásokat okozott csütörtökön a hóvihar Párizsban, a Charles-de-Gaulle repülőtéren (CDG), ahol a hatóságok arra kérték a légitársaságokat, hogy töröljék járataik 10 százalékát.
Az eddigi legrosszabb autóból az idei legjobb lett, és Lewis Hamilton nem teljesen érti, mitől. A Mercedes versenyzője nagy formában kezdett Las Vegasban – már csak az a kérdés, tartani is tudja-e a tempót.
Legalább egy Netflix-előfizető annyira csalódott volt a múlt pénteki Jake Paul és Mike Tyson közötti mérkőzés akadozó élő közvetítése miatt, hogy bíróság elé vitte az ügyet.
A brit fegyverekkel való rakétatámadás egy nappal azután történt, hogy Kijev amerikai fegyverekkel Oroszország területén belülre mért csapást. Az oroszok hiperszonius interkontinentális rakétával válaszoltak. Putyin brutális fenyegetést küldött.
A kisfeszültségű rendszerekben a Pfc (Power Factor Correction) néven ismert reaktív teljesítménykompenzáció döntő szerepet játszik a költségek optimalizálásában és az eszközök hatékonyságának javításában. A motorok, transzformátorok vagy világítási rendszerek által generált reaktív teljesítmény túlterheléshez, leállásokhoz, a berendezések megnöveke
Az NBA történetének egyik legkiemelkedőbb hármasa, James Worthy kísérte 11 ezer kilométeres útján az Emirates NBA Kupa trófeát, amely a kosárlabda-bajnokság megnyitójának napján érkezett meg a John F. Kennedy nemzetközi repülőtérre
Nehéz eldönteni, hogy Agatha Christie tette híressé Poirot-t, vagy Poirot tette híressé Agatha Christie-t, de az biztos, hogy a különc belga detektív a krimi királynőjének legismertebb szereplője. Azonban rajta kívül is sok emlékezetes személy született Christie képzeletében, őket vesszük sorra cikkünkben.
A szépség és fiatalság megőrzésének vágya mindig is az emberi természet része volt. Bár a szépségideálok koronként és kultúránként változnak, a fiatalos megjelenés és az egészséges test iránti vágy örök. A modern tudomány fejlődésével ez az álom egyre elérhetőbbé válik – de az anti-aging nem csupán a kozmetikai ipar ígéretes termékeit vagy egy-egy