Pep Guardiola marad, de új kihívásokkal kell szembenéznie: vereségsorozat, idősödő játékosok és a pályán kívüli problémák sem tántorították el a menedzsert attól, hogy kitöltse tizedik évét a klubnál.
Munkácsy Mihály viaszmásának “társaságában" leplezték le a festőóriás eddig ismeretlen remekművét. A Virág Judit Galéria Ausztráliában talált rá Munkácsy egyik portréjára. A festmény szépségében az elmúlt évtizedekben kizárólag a kép tulajdonosai gyönyörködhettek. A festmény most hazatért, hogy decemberben elárverezzék, ám előtte a Madame Tussauds
Jámbor András szerint a baloldali liberális szavazókra is szüksége lesz Magyar Péternek a rendszerváltáshoz, és ő mindenképp elindul az átalakítás előtt álló józsefvárosi–ferencvárosi választókerületben. A Szikra Mozgalommal kampányt indítottak a biztonságos közterekért, amit nem gondolnak rendpárti kérdésnek. Az országgyűlési képviselő szerint mos
Egész nap a gép előtt görnyedni nagyon megerőltető a testünk számára, de nem kell, hogy az ülőmunka egyet jelentsen a hátfájással! Már azzal is sokat tehetünk magunkért, ha pár perc mozgást beiktatunk a sűrű munkanapokba.
Amerikában csökkentek az árak, Európában viszont vegyes mozgásokat lehetett látni a csütörtöki kereskedési napon a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,2 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab 0,9 százalékkal, a repce pedig 2 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zá
A meteorológiai előrejelzéseknek megfelelően pénteken hajnalban erős szél kíséretében megérkezett a havazás, a Lenti-Várpalota-Balassagyarmat tengelyen számos helyről kérték elakadt, árokba csúszott járművek, közlekedést akadályozó, kidőlt fák miatt a tűzoltók segítségét - tájékoztatott pénteken reggel a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Októberben új rekord született a magyar használtautó-piacon: az év kilencedik hónapjában összesen 81 100 személyautó cserélt gazdát, ami az előző év azonos hónapjához képest 12 százalékos növekedést jelent. De miért ennyire népszerűek a használt autók Magyarországon, és mely márkákat övezi most a legnagyobb érdeklődés?
"Ellenzek mindenfajta fegyelmet és szigorúságot" – Leonora különc kislány volt, a saját útját járta, felnőttkorára az egyik legismertebb szürrealista művész vált belőle. Életrajzát közeli barátja, Elena Poniatowska írta meg – most beleolvashatsz!
Jámbor András szerint a baloldali liberális szavazókra is szüksége lesz Magyar Péternek a rendszerváltáshoz, és ő mindenképp elindul az átalakítás előtt álló józsefvárosi–ferencvárosi választókerületben. A Szikra Mozgalommal kampányt indítottak a biztonságos közterekért, amit nem gondolnak rendpárti kérdésnek. Az országgyűlési képviselő szerint mos
Az előttünk álló három napban változó időjárás várható: pénteken borult, csapadékos idő után estétől fokozatosan csökken a felhőzet, szombaton többnyire napos, helyenként hózáporos idő várható élénk széllel, vasárnap pedig délen naposabb, északon felhősebb, de jellemzően csapadékmentes lesz az idő.
A bűnüldöző szervek és a pénzintézetek arra figyelmeztetnek, hogy a legtöbb esetben magán a felhasználón múlik, hozzáférnek-e a csalók az adataihoz, pénzéhez.
Az ügyfélszámlák csaknem kétharmada már olyan konstrukció, amelyekkel a kapott hozam és kamat adómentessé tehető - derül ki a brókercégek adataiból. A befektetési szolgáltatóknak az idén is hatalmas profitot termelnek, de a Bank360.hu elemzése szerint elmaradhatnak a tavalyi csúcstól, aminek az egyik oka, hogy egy nagy piaci szereplő beolvadt az ír
Óriási volt az öröm a TV2 stúdiójában, amikor kiderült, hogy Farkasházi Réka és a fia fix 2 milliót nyertek. Ám az anya-fia páros bevállalta, hogy tovább játszik, s egészen az 5 milliós kérdésig jutottak. Végül az utóbbi összeget vitték haza, mert úgy döntöttek, megállnak, hogy ne bukják el a pénz egy részét.
Budapesten az utak hókásásak, csúszósak, az útviszonyok miatt több BKK-járat nem, vagy terelve közlekedik - olvasható a BKK Info Facebook-oldalán pénteken.
A történet 2007-ig nyúlik vissza, amikor a fénytechnikus, Vona Károly és az énekesnő akkori menedzsere együtt dolgoztak a NOX turnéján. Vona állítása szerint azonban a munkájáért járó fizetséget sosem kapta meg, ezért fordult bírósághoz.
„Politikai halálos ítélet – és nemcsak személyesen a Nemzeti Tömörülés frontembere, hanem a több millió francia szavazópolgár ellen is” – hangsúlyozta a TF1 csatornán az ügyészség által javasolt és ily módon kilátásba helyezett büntetésre reagálva Marine Le Pen.
A komolyzene világát gyakran misztifikálják, pedig rengeteg érdekességet rejt. De vajon te mennyire ismered a legnagyobb zeneszerzőket és műveiket? Íme 8 műveltségi kérdés, amelyek a klasszikus zenére vonatkoznak – lássuk, hányra tudsz helyesen válaszolni!
A Samson Agro és az Apollo Tyres mélyreható gumiabroncs-tesztet végzett Viborg területén Dániában, hogy feltérképezzenek olyan módszereket, amelyek hatékonyabbá teszik a szervestrágya-felhasználását és kezelését. Ez az együttműködésen alapuló teszt a
Argentína jelenleg hatalmon lévő elnöke, Javier Milei hírhedten neves támogatója a világ legismertebb kriptovalutájának, és ezt nemcsak szavakkal, hanem politikai elképzeléseivel is alátámasztja. Milei szerint a bitcoin forradalmi megoldást jelenthet az ország évtizedek óta fennálló gazdasági problémáira, különösen az infláció és az állami pénzügyi
Az LG Electronics és a Tenstorrent kibővíti együttműködését mesterséges intelligencia-megoldások fejlesztésére, különös figyelmet fordítva az SoC-k tervezésére, hogy versenyképes AI-chipeket kínálhassanak a globális piacon.
Élelmesek az értékpapírokba fektető magyarok: az ügyfélszámlák csaknem kétharmada már olyan konstrukció, amelyekkel a kapott hozam és kamat adómentessé tehető – derül ki a brókercégek adataiból.
A Magyar Távmunka Szövetség húsz éves fennállását ünnepelte 2024. november 13-án a “Mérlegen a hibrid munkavégzés – Trendek és vállalati jó gyakorlatok a távmunka új korszakában” jubileumi szakmai konferenciával. Az eseményen nagyvállalati vezetők és szakértők osztották meg tapasztalataikat, bemutatva olyan munkáltatói példákat, akik már a pandémia
Egy jó leves tökéletes előétel lehet, miközben a téli hidegben felmelegít és tele van egészségesebbnél egészségesebb összetevőkkel. A TasteAtlas most 42 ezer szavazat alapján összegyűjtötte a világ 100 legjobb levesét, és bár az első 5-be tipikusan magyar fogás nem került be, de így sincs okunk panaszra: a lista 16. helyén ugyanis rögtön ott szerep
A csütörtöki forintesésből nem tudott talpra állni péntek reggelig a forint, így az euróval szemben 411 felett, a dollárral szemben 393-nál indul a nap, utóbbi kétéves forintmélypontot jelent.
Novemberben nagy utazásra invitálja a nézőket a Spektrum. A Hogyan működik az ellátási lánc? legújabb részeiben az Amerikai Egyesül Államoktól kezdve az Atacama-sivatagon át egészen Németországig követheti a néző a fogyasztási cikkek útját; a Kalandozások az Amazonas mentén adásaiban Robson Green átkel a világ legnagyobb őserdején, míg A nácik fele
Amióta 2001-ben, 14 évesen bemutatkozott a profik között, Nadal elképesztő győzelmeket és pénzdíjakat ért el. Az ATP Tour adatai szerint pályafutása során összesen 134 946 100 dollárt keresett.
Képünk illusztráció Fotó: police.hu A közlés szerint bejelentések folyamatosan érkeznek, a tűzoltók egymás után vonulnak az esetekhez. A kora reggeli tájékoztatás alapján a havazás nyomán a 2-es főút 45-ös kilométerénél, Szendehelynél, és a 52-es kilométerénél, Pusztaszántó közelében is keresztbe fordult egy-egy kamion az úttesten. A 8-as főút 31-3
Az idén számomra is eljött Gánt ideje. Jó sokat vártam rá! Talán azért, mert a Vértest összességében kicsit "laposnak" találtam. De a színek végül legyőzték a viszolygásomat. A "Mars földje" már régóta csalogatott... csak a nap süssön, és minden szép lesz – főleg vöröses!
Mint azt a naphire.hu is megírta, péntek reggelre megérkezett a havazás az országba, van, ahol másfél óra alatt 10 centi hó hullott. Arról is írtunk, hogy a fél országot megbénította a havazás, a Lenti-Várpalota-Balassagyarmat tengelyen számos helyről kérték elakadt, árokba csúszott járművek, közlekedést akadályozó, kidőlt fák miatt a tűzoltók segí
Felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően pedig emelkedéssel indult a nap Európában. Az aranynak eközben 2023 októbere óta a mostani lehet a legerősebb hete, mivel a piaci szereplőket aggasztja az ukrajnai háború eszkalációjának veszélye. Érdemes eközben a bitcoinra is figyelni, az árfolyam már közelíti a 100 000 dollár
A befektetési szolgáltatóknak az idén is hatalmas profitot termelnek az ügyfelek, de ez elmaradhat a tavalyi csúcstól, aminek az egyik oka, hogy egy nagy piaci szereplő beolvadt ír anyacégébe.
Péntekig minden választópolgárnak meg kell kapnia Tolna vármegye 2-es számú választókerületében a január 12-i időközi országgyűlési választás kitűzéséről szóló értesítőt, a kampány szombaton kezdődik, a jelöltek ettől az időponttól kezdve gyűjthetik a választók ajánlásait.