Az utóbbi évek felmérései azt mutatták, hogy ugyan foglalkoznak a magyar, magántulajdonú vállalkozások a generációváltás témájával, nem a téma fontosságának megfelelő súllyal teszik azt. Azonban a legfrissebb kutatás alapján a trend fordulni látszik. Egyre nyitottabbak és felkészültebbek a vezetőváltás kapcsán, ami üdvözítő, hiszen a magyar foglalk
Az egészségtelen ételek és italok negatívan befolyásolhatják a kognitív funkciókat. Bár nem kell teljes mértékben elkerülni ezeket (bár hátrányod biztosan nem származna belőle), mindenképp érdemes korlátozni őket. Válaszd a teljes, friss ételeket tartalmazó diétát, hogy jobban támogasd az agyad egészségét!
Az izraeli kormány úgy döntött, hogy minden kapcsolatot megszakítanak a Haaretz című izraeli napilappal. A kabinet azután hozta meg a döntését, hogy "számos olyan cikk jelent meg a lapban, amely megsértette Izrael legitimitását és megkérdőjelezte az önvédelemhez való jogát".
A Melbourne-i Egyetem biomérnökei kifejlesztettek egy új, nagy sebességű 3D bionyomtatót, amivel lehetőség nyílik emberi szövetek precíz modellezésére. Ez az új bioprinting technológia radikálisan átalakíthatja a regeneratív orvostudományt, mivel jelentősen
A Vidéki Otthonfelújítási Program 2025 elejétől 2026 közepéig kínál legfeljebb 3 millió forintos támogatást és 6 millió forintos kedvezményes hitelt az 5000 fő alatti településeken élő, gyermeket nevelő családoknak lakásfelújításra.
Több mint egy évszázadon keresztül a történészek azt hitték, hogy Stonehenge ikonikus Oltárköve a nyugat-walesi zord hegyekből származik, csatlakozva a többi „kék kőhöz” egy 180 mérföldes ősi utazásban. Azonban egy áttörést hozó új tanulmány szerint lehet, hogy teljesen rossz helyen kerestük.
Hétfőn egyes helyeken akár tartósabban is megmaradhat a köd, máshol azonban napos időre számíthatunk. A meteorológusok hat vármegyére kiadták a riasztást.
A külföldre költözés mindig csábító gondolatnak tűnik, hiszen ki ne vágyna egy kis környezetváltozásra és kalandra? De a puszta gondolat, hogy az egész életünket be kell dobozolnunk hozzá, a legtöbbünket elriaszt.De mi történik akkor, ha fizetnek azért, hogy költözzünk? Nos, a világ számos országa ad pénzt az odaköltözésért. Ezek között az országok
Egy szeptember végi vasárnapon láttam meg őt először. Akkor történt, hogy a mama felküldött ebéd után a szobámba hangos olvasást gyakorolni. Épp odaléptem az ablakhoz, hogy engedjek be egy kis fényt, amikor megpillantottam. A háztömbünk előtt ült egy régi, kopott pad közepén, barna szövetkabátban és kalapban, szájából pipa lógott. Karczag Bernadett
Az életben számos olyan helyzet van, amikor különféle választások által előnyösebbé tehetjük a külsőnket, vagy szimplán kiemelhetjük a szépségünket, míg másokkal kevésbé szerencsés összképet érhetünk el. Tipikusan igaz ez a frizuránkra is, ami elképesztően sokat dobhat a külsőnkön, de ronthatja is a megjelenésünket. Toka esetén például különösen ér
A magnézium-hidroxid és a takarmánybaltacim-pellet is bekerült az Európai Unió nyilvántartásába, mint növényvédelmi hatású egyszerű anyag. A hivatalos értékelés során meghatározzák, hogy mekkora dózisban, és milyen növénykultúrában alkalmazhatók.
"Ha nem beszélünk róla, nem lesz változás – én viszont változást szeretnék. Olyan rendőrséget, amelyre lehet számítani, és olyan bíróságot, amely igazságos ítéletet hoz."
Megnyitotta kapuit a Techxpo 2024, Közép-Európa legnagyobb tech csúcstalálkozója Budapesten. A négynapos rendezvény fajsúlyos nemzetközi konferenciaprogrammal indult, melynek nyitóelőadását Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter tartotta a Digitális Állampolgárság témájában. Előadott még a konferencián többek között Gerd Leon
Az ország demográfiai képének jelentős átformálódása miatt törvényileg előírt kötelezettsége az Országgyűlésnek átszabnia a választókerületek határait. Annak érdekében, hogy az egyes körzetekben élő választópolgárok számára az egyenlő választójog alkotmányos alapelve minél jobban érvényesüljön. A sebtében benyújtott fideszes módosító indítvány azon
Az eSzemélyi – egy olyan kártyaformátumú 2016. január 1-jétől kiállított, és chippel rendelkező igazolvány – amely nemcsak Magyarországon, hanem az EU-ban is számos funkciót kínál. Segítségével gyorsan és egyszerűen lehet igazolni a személyazonosságot, hozzáférni digitális szolgáltatásokhoz, vagy akár utazni is. Cikkünkben bemutatjuk, hogy mire has
Idén is elkészítették a Német-Magyar Barométer elnevezésű tanulmányt. A hazai felmérést végző Nézőpont Intézet igazgatója az InfoRádióban elmondta: az elmúlt években sokat romlottak a kétoldalú kapcsolatok, társadalmi szinten azonban megmaradt az egymás iránti tisztelet. Mráz Ágoston Sámuel szerint új helyzetet teremthet, ha a várakozások szerinti
A legkisebb bérek jövő évi emelése mintegy 100 milliárd forinttal gazdagítja a költségvetést. Már a közepes cégek is milliós tétellel fizetnek többet majd havonta. A vállalkozásokat pedig terheli még például a megemelt tranzakciós illeték, amit a bérek után is beszed az állam.
A fenti idézet éppenséggel egy századelős népies műdal részlete is lehetne, ha nem egy ausztrál feminista aktivistától származna, akinek a neve Irina Dunn. De miért is akarna biciklizni egy hal? Segítek, a feladvány megoldása nem a vízibicikli.
Gyakran előfordul, hogy a kismamák édesanyja vagy nagymamája is hasonló problémával küzdött, de évtizedekkel ezelőtt kevesebb figyelmet fordítottak erre a súlyos pszichiátriai betegségre, így annak diagnosztizálása és kezelése is ritkábban történt meg.
Miközben a világ vezetői november 11. és november 29. között Azerbajdzsánban a COP29 éghajlatváltozási konferencián próbáltak közös megoldásokat találni, a tudományos közösség egyre nagyobb aggodalommal figyeli a globális felmelegedés alakulását.
Gyakori tévhit, hogy a fűszernövények kizárólag ételeink ízesítésére/fűszerezésére alkalmasak. Pedig ez távolról sem igaz. Legnagyobb részük tökéletesen megállja a helyét egy-egy fogás fő elemeként, különleges gasztronómiai termékként, fizikai és mentális egészséget támogató alapanyagként. Például így.
Hosszú idő után beszélt ismét a Forma-1-ről a versenyek korábbi népszerű magyar kommentátora, Palik László. Mennyire követi a sportot azóta, hogy 14 éve kilépett a közvetítői stábból, és vágyik-e a visszatérésre?
Mint azt a naphire.hu is megírta, a Hatos lottón már augusztus óta nem volt telitalálat, így a játék történetének egyik legnagyobb nyereményét kínálta ezen a hétvégén. Egy szerencsés magyar pedig örülhet, ugyanis a Szerencsejáték Zrt. szerint a vasárnapi sorsolásán született egy telitalálatos szelvény, ami azt jelenti, hogy valaki közel 2 milliárd
A szexuális jellegű álmok függetlenül attól miről szólnak, valamilyen lelki állapotra utalnak illetve jelzik, hogyan látjuk az életet. Ismerd meg a leggyakoribb szexuális álmokat és jelentésüket.
Ami a jelszavakat illeti, az emberiség nem túl kreatív, de még komolyabb probléma, hogy féltve őrzött titkainkat a külvilágtól elválasztó réteg hacker-tudomány nélkül is könnyen megfejthető, feltörhető, javaink pedig eltulajdoníthatók. Változatlanul az „123456” a király, de a „jelszó” is tömeg kedvenc.
Az amerikai elnökválasztás látványtechnikai tűzijátéka után néhány héttel érdemes talán kissé eltöprengeni azon, hogy akkor most mi is történt valójában.
Felpörögtek az események így év végén az extraprofitadók kapcsán. Miután csütörtökön egy kormányrendeletből kiderült, hogy mely ágazati extra sarcok hogyan maradnak fent 2025-ben, ugyanekkor vált elérhetővé a 2025-ös költségvetés fejezeti kötete. Ennek kitekintő államháztartási táblázatából pedig kiolvasható, hogy 2026-ban már tényleg lemondana a k
"Fel kell tennünk a kérdést nekünk, vezetőknek, hogy olyan cégeket építünk-e, amilyenekben a következő generációk szívesen dolgoznának." Az elmúlt évek súlyos válságai a mindennapokban és a gazdasági környezetben is kihívásokat állítanak az európai kis- és középvállalkozások elé: a Generali, a Bocconi Egyetemmel közös kutatásából többek között az i
Különbséget kell tenni a májban ritkábban kialakuló elsődleges (primer) daganatok és a máshol kialakult tumorokból a májba eljutó másodlagos áttétek (metasztázisok) között.
Az idei év számos megpróbáltatás elé állította a királyi család tagjait: Katalin hercegné és Károly herceg is súlyos egészségügyi problémákkal küzd, miközben Vilmos és Harry herceg között elmérgesedett a testvéri kapcsolat. Szakértők szerint már rég volt ennyire népszerűtlen az uralkodóház, aminek orvoslásával a palota Katalint és Vilmost bízta meg
Ez jelentős visszaesést jelent az európai autógyártók azon törekvésének, hogy csökkentsék a kínai beszállítóktól, például a CATL-től és a BYD-től való függőségüket.
Trump azt a Matt Gaetzet jelölte a legfőbb ügyész szerepét is ellátó igazságügyi miniszternek, aki ellen kiskorúakkal folytatott szexuális viszony vádjával folyt kongresszusi etikai vizsgálat. Gaetz kész lett volna lefejezni az igazságügyi tárcát, de eléggé nyilvánvalóvá vált, hogy saját pártján belül sem támogatja mindenki. Az egész ügy azt is mut
A teszten győztes kóla tartós buborékjaival, frissítően édes ízével és citrusos fűszerességével győzte le a két nagy riválist. Habár a kóláról a legtöbbünknek először a két gigavállalat jut eszébe, valójában
A zsűri szavazata döntött arról, hogy a maradék három veszélyzónás közül ki távozik, és ki kap még egy esélyt. 2-2-es döntetlennél végül Molnár Ferenc Caramel voksa döntött.