Călin Georgescu a szavazatok huszonkét százalékát szerezte meg, Európa-párti és szociáldemokrata riválisa, a jelenlegi miniszterelnök Marcel Ciolacu húsz százalékkal a második helyen áll.
Aki szeret meleg gyógyfürdőben csobbanni, annak Európa számos olyan helyet kínál, ahol forró gyógyvizek bugyognak elő a föld mélyéről és várják a fürdőzőket. Fürdés a város felett a dél-angliai BathbanA dél-angliai Bathban már a rómaiak is használták a termálvíz gyógyító erejét. Az ősi fürdőkomplexum Bathban szemet gyönyörködtető, az Unesco 1987-be
Mivel jövőre több okból is a forgalom további emelkedésére számítunk, ez olyan helyzetet teremt, amelyben az eladók ceruzája is vastagabban fog, könnyebben eshetnek túlzásba. Élénkülő forgalomban pedig csökken az alkuszint is - mondta el a Növekedésnek Lipták Zsuzsa, a zenga.hu ügyvezetője.
Már harmadik hete, hogy élőben követhetik az érdeklődők a Hell Boxing Kings bokszversenyt az RTL képernyőjén. A miskolci DVTK Arénában megrendezett ökölvívó-mérkőzések eddig is színvonalasak voltak, ám vasárnap egy különleges szereplőért is szoríthatott a nagyérdemű. Ugyanis a népszerű magyar műsorvezető, a Sztárbox tavalyi évadának versenyzője, Is
Továbbra is marad a hideg, borongós, téli időjárás. Többfelé jóval fagypont alá zuhanhat a hőmérséklet, s ma éjszaka egyes területeken akár -6 fokot is mérhetnek a hőmérők. Hóval egyelőre nem kell számolni, legfeljebb eső, néhol pedig záporok alakulhatnak ki. Ám többfelé kell számolni jelentős és tartós köddel.
A következő három évben a minimálbér kilenc, tizenhárom és tizennégy százalékkal növekszik, a garantált bérminimum pedig jövőre hét százalékkal fog emelkedni, így a várható három-négy százalékos infláció mellett dinamikus lesz a bérnövekedés - közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi újság című m
Ha különféle háztartási cikkekről, dekorelemekről van szó, sokan tesszük le a voksunkat bizonyos termékek mellett azért, mert szimpatikus a kinézetük, az illatuk, esetleg korábban már beváltak. Egy toxikológus viszont nemrégiben arra figyelmeztetett, hogy jóval több veszély leselkedhet ránk a közönséges háztartási termékek használata közben, mint a
2024. november 19-én a Parlamenthez benyújtották "Magyarország 2025. évi központi költségvetésének megalapozásáról" szóló törvényjavaslatot, amely megemelné az európai egészségbiztosítási kártya kapcsán fizetendő igazgatási szolgálati díjat. Az alábbi cikkben összefoglaljuk az európai egészségbiztosítási kártyára vonatkozó azon módosításokat, amely
Tina Turner legendás amerikai énekesnőt sokan a „rock 'n' roll királynőjeként” emlegetik a mai napig. Tavaly májusban hunyt el, idén november 26-án töltötte volna be 85. életévét. Hetünket egy tőle származó motivációs idézettel indítjuk, és több gondolatát is megosztjuk az olvasókkal.
Európa egyre intenzívebb orosz hibrid hadviselés célpontja, amely szabotázst, dezinformációt és kiberakciókat foglal magában. A NATO és az EU azonban lassan és megosztottan reagál, miközben egyes tagállamok, például Magyarország és Törökország, Oroszországgal szembeni szimpátiája tovább nehezíti az összehangolt fellépést. Az orosz agresszió fokozód
Svájcban új rekordot állítottak fel Európa első működő hyperloop tesztpályáján, amelyet az EPFL technológiai intézet, a Vaud-i Műszaki Főiskola és a Swisspod Technologies közös, Limitless nevű projektje keretében fejlesztettek. Az
A Nyugat számára szánt figyelmeztetés volt az Ukrajnában az új Oresnyik hiperszonikus rakétával végrehajtott csapás - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorában.
A névválasztás nagyon fontos része életünknek, hiszen a szépen csengő, dallamos nevek nemcsak különleges hangzást, hanem mélyebb jelentést is takarnak. Nézzük, kik ünnepelnek az előttünk álló héten! 1. November 25. – Katalin A Katalin név klasszikusan elegáns és időtlen, hiszen már az Árpád-kor óta jelen van Magyarországon. Eredete a görög "katharo
Idén már 11. alkalommal került megrendezésre az Év kutyabarát helye kampány, melyben egy hónapig népszerűsítik a kutyabarát szolgáltatásokat, majd kiválasztják az ország legjobb kutyabarát szállásait, vendéglátóhelyeit és munkahelyeit.
A bitcoin árfolyama péntek délután 99 588 dollárig emelkedett, a hétvége során viszont 95 700 dollárig esett, mielőtt ismét emelkedni kezdett volna. A százezres álomhatár átlépése tehát egyelőre még várat magára, ám az amerikai elnökválasztási rally kezdete óta így is 46%-os plusznak örülhetnek a BTC tulajdonosok. Elemzők szerint a bitcoin jelenleg
A lakásfelújítás gondolata sokakat foglalkoztat, hiszen az építőanyagok és munkadíjak árnövekedése ellenére még mindig olcsóbb lehet egy meglévő otthon korszerűsítése, mint új ház építése. Ennek ellenére rengetegen visszariadnak, mert tartanak az előre nem kalkulált költségektől, a megbízhatatlan szakemberektől, vagy attól, hogy a végeredmény nem a
Bár az alaptámogatás területalapon nyugszik, de számos előíráshalmaznak és feltételnek kell egyszerre teljesülnie ahhoz, hogy a gazdálkodók részt vehessenek benne.
A fiatal édesanya számára külön öröm volt, hogy egy viking jelmezébe bújhatott az Álarcos énekesben, hiszen tudta, hogy gyermekének ezzel hatalmas boldogságot okoz majd.
A szülők legyenek annyira közel, hogy tudjanak segíteni, de velük egy fedél alatt élni nem szeretnének a fiatalok - összegzi tapasztalatait Bognár Katalin a GDN Ingatlanhálózat - GARDEN City irodájának vezetője. A fővárosban és az agglomerációban évek óta alacsony a kereslet a nagy, több generációnak is alkalmas, családi házakra. Mi ennek az oka és
A budapesti központtal rendelkező Austin AI Europe olyan egyedülálló alumíniumhulladék-válogató technológiát kínál, ami komoly érdeklődést vált ki az alumíniumipar szereplői körében, hiszen segíti a karbonkibocsátás csökkentését és a költséghatékony feldolgozást, ráadásul a megtérülési ideje rendkívül rövid. Dr. Jeney Judit ügyvezető mutatta be a f
Szeretek a fény adta lehetőségekkel játszani, történeteket mesélni, reflektálni a számomra fontos pillanatokra. Az alkotás állandó tanulásra, játékra, fejlődésre és értékteremtésre inspirál – vallja Ajkai Dávid portré-, divat- és konceptuális fotós, aki a Xiaomi legújabb Xiaomi 14T sorozatába tartozó Xiaomi 14T Pro készülék professzionális Leica op
A TISZA Párt – az előzetesen kiszivárgott hírek ellenére – nem szavazza meg Karácsony Gergely jelöltjeit a főpolgármester-helyettesi posztra. Amíg nem változik a TISZA elképzelései szerint a közgyűlés szervezeti és működési szabályzata (SZMSZ), addig nem lesznek új helyettesek – szól a frakció ultimátuma.
Az RMDSZ számára a második forduló december elsején van és a harmadik forduló van december 8-án - utalt Kelemen Hunor a december elsején esedékes parlamenti választásokra.
Az online társkeresők világában a döntések gyorsan születnek. Pillanatok kérdése, hogy valaki jobbra, vagy ballra húzunk-e. De mi kell ahhoz, hogy jobbra húzzon minket valaki? Egy nő érdeklődését felkelti például egy félmeztelen férfitest?
A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai foglyokról és kényszermunkásokról emlékezik meg az országgyűlés hétfőn, az e heti, ötnapos ülésének első napján. A parlament ma dönthet a momentumos Fekete-Győr András országgyűlési képviselő összeférhetetlenségének kimondásáról, továbbá négyórás időkeretben megvitatja a lakhatási helyzetet. Kilenc előterjes
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Melyik évben vezették be az egységes társadalombiztosítási járulékot? Melyik építészeti stílus jelenik meg a 200 eurós bankjegyen? Hány uniós tagország hivatalos fizetőeszköze az euró 2024-ben? Hány méter magas az Európai Központi Bank frankfurti toronyháza? Ha úgy érzed, jártas vagy a pénzügyekben, itt az idő, hogy próbára tedd tudásod: töltsd ki
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
"Néhány éve már minden új járműben kötelező a nappali menetfény. Ez nagy előny – hiszen így legalább az első világítást nem lehet elfelejteni" – mondta Marion Seidenberger, az ÖAMTC közlekedéspszichológusa. Az automata világítás azonban nem mindig úgy működik, ahogy szeretnénk. A sofőrök gyakran elfelejtik, hogy nem minden jármű van ezzel felszere
Tizenhat évig vezette Drávaszerdahelyt Alpár György, aki idén el sem indult a választásokon, mert elege van abból, hogy "a polgármestereknek csendben kell maradniuk" és "meg kell felelniük a Fidesznek". A baranyai faluban évekkel ezelőtt minden megvolt a hozzájuk érkező iparűzési adóból, mostanra viszont az új polgármester szerint már 50 millió for
A jelenlegi állás szerint Karácsony ragaszkodik Kiss Ambrushoz, a Tisza pedig a saját feltételeihez, és egyik fél sem hajlandó engedni. A főváros így egyelőre főpolgármester-helyettes nélkül marad, ami hosszú távon komoly működési problémákat okozhat.
A vendégek Tommaso Pobega kiállítása miatt fogyatkoztak meg a 35. percben, s bár sokáig megvédték kapujukat a góltól, az utolsó 25 percben a rómaiak háromszor is betaláltak.
Carlo Ancelotti, a Real Madrid edzője biztos benne, hogy a taktikai döntése, miszerint Kylian Mbappé és Vinicius Jr. helyet cseréltek, kifizetődött, mivel a francia sztár megszakította gólképtelenségét a vasárnapi, Leganes elleni 3-0-s győzelem alkalmával.
Még nem volt szívem lecserélni az őszi dekort a teraszon, annyira gyönyörűen idesüt a nap. Azonban a balkon rengeteg különleges lehetőséget kínál, ha kibontakoztatnád a kreativitásodat a hideg hónapokban. Nézd csak!
Az őszi hónapokban a lakásba bejutó poloskák sokaknak okoznak bosszúságot. Behúzódnak az ajtó és ablakrésekbe, apró repedésekbe és ha sikerül ott megbújniuk, jó eséllyel akár az egész telet is átvészelhetik. De vajon mit tehetünk ellenük?