2024. november 26. kedd

nov. 26
15:45
A brit miniszterelnök szerint nem működik az Egyesült Királyság – reformokat ígért Starmer (vg.hu)
Starmer szerint egy "működésképtelen" országot örökölt.
nov. 26
15:45
Megérkezett az új Audi Q5 Sportback (Autószektor)
Az októberben bemutatott, harmadik generációs Q5 kínálatát tükrözve, a sportosabb Q5 Sportback 204 lóerős lágy hibrid benzines, és dízel négyhengeresekkel (2.0 TFSI) és 2.0 TDI), valamint 367 lóerős V6-os benzines változatban is elérhető (utóbbi az SQ6 erőforrása) lesz. Várhatóan kb. 1,2 millió forint lesz a felára a Sportback-nek a normál Q5-öshö
nov. 26
15:45
Meghalt John Tinniswood, világ legidősebb férfija (Nyugati Fény)
Szép kort élt.
nov. 26
15:45
Új elnökkel és részben új elnökségi tagokkal folytatja működését a Neumann Társaság (ICT Global)
Tisztújító Közgyűlést tartott 2024. november 25-én a Neumann Társaság, Magyarország legrégebbi, 1968-ban alapított informatikai társasága, amely új elnökkel, Prof. Dr. Kovács Leventével, az Óbudai Egyetem rektorával, és részben új elnökségi tagokkal bővülve kezdi meg következő három évét.
nov. 26
15:48
Fontos hét előtt áll Katalin hercegné: gyógyulását követő talán legsűrűbb napjai jönnek (BorsOnline)
A királyi család fontos vendéget fogad.
nov. 26
15:48
Oroszország "elfogta" Ukrajna fontos szövetségesét (Magyar Hírlap)
Ha Olaf Scholz kormánya nem kap bizalmi szavazást december 16-án, akkor február 23-án előrehozott parlamenti választásokat tartanak.
nov. 26
15:51
Kiemelt figyelem a nemzetközi értékpapír-juttatási programokon (ProfitLine)
Egyre elterjedtebb munkavállalói javadalmazási forma hazánkban is az értékpapír-juttatás, aminek egy változata a külföldi anyavállalatok részvényjuttatási programjából származó jövedelem biztosítása. Ezek a juttatási programok a multinacionális vállalatok körében igen népszerűek, mert kiválóan alkalmasak nemcsak a munkavállalók hosszú távú lojalitá
nov. 26
15:51
Évi több százezer bevándorlóra van szüksége a német gazdaságnak egy friss tanulmány szerint (Portfolio)
A német gazdaság jövője szempontjából kulcsfontosságú kérdéssé vált a bevándorlás mértéke. Egy friss tanulmány szerint az országnak évente több százezer migránsra lesz szüksége az elöregedő társadalom negatív hatásainak ellensúlyozására. A jelentés megjelenése tovább élezi a témáról folyó, egyre hevesebb vitát - írta a Bloomberg.
nov. 26
15:51
Hallgassa vissza – Miklósa Erika Napi jegyzete (hirado.hu)
Ebben a részben Miklósa Erika Magyar Szent István-renddel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar koloratúrszoprán opera-énekesnő mondja el gondolatait.
nov. 26
15:51
Lázár János Kőbánya-Kispesten találkozott a hétköznapi valósággal (444.hu)
A DK-s Arató Gergellyel tekintette meg a helyszínt, aminek a fejlesztését korábban a miniszter akadályozta meg.
nov. 26
15:51
"Leestem az ágyról, amikor rájöttem, hogy én nyertem meg a lottót" (Ripost)
A házaspár a mai napig nem tudja felfogni, mennyi pénzt nyertek a lottón.
nov. 26
15:51
A debreceni irányító és a váci átlövő – elsőbálozók az Eb-keretben (m4sport.hu)
Két újonc is bekerült a magyar női kézilabda-válogatott Eb-keretébe: Csíkos Luca és Tóth Nikolett is egyaránt az első Európa-bajnokságára készülhet. A csütörtökön rajtoló kontinenstorna előtt, ebben a cikkben igyekszünk bemutatni a válogatott két friss "igazolását".
nov. 26
15:51
Csütörtökig földrengések lesznek Pest megyében (AC News)
Többen is jelentették, hogy Alsónémedi, Dabas, Ócsa környékén földrengéseket észleltek. De nincs ok az aggodalomra: ezek robbantások voltak.
nov. 26
15:53
Az IMF szerint tovább csökkenhet a cseh alapkamat (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb értékelése szerint a cseh jegybank előtt még nyitva áll a lehetőség további kamatcsökkentésekre. A szervezet úgy véli, ezzel 2025 közepére elérhető lenne a 3% körüli semleges irányadó kamatláb szintje.
nov. 26
15:57
Ez az újítás mindent megváltoztat az elektromos autók piacán (Agroinform)
A Stellantis globális járműipari konszern forradalmi újításával a jövő elektromos autói képesek lesznek rugalmasan kezelni az eltérő töltési feszültségeket.
nov. 26
15:57
Sokkoló: máris elengedték a magyar horrortanyákon állatokat kínzó nőt? (ATV)
Megdöbbentő fordulat történt az Ausztriában elfogott, állatkínzással és illegális kutyakereskedelemmel vádolt nő ügyében: információk szerint szabadlábra helyezték, és már Magyarországon tartózkodik. Az állatvédők, akik korábban borzalmas körülmények között tartott állatok százait mentették meg, értetlenül állnak a fejlemények előtt, és arra számít
nov. 26
15:57
A sors és a siker dívája: Tina Turner, aki megírta a saját legendáját (hirado.hu)
November 26-án ünnepelné 84. születésnapját a többszörös Grammy-díjas amerikai énekesnő, a rock ’n’ roll királynőjeként ismert Tina Turner.
nov. 26
15:57
Nem csak Orbán Viktor állítja: Londonban és Washingtonban is fényes jövőt jósolnak a magyar gazdaságnak (vg.hu)
Megnéztük, megállja-e a helyét Orbán Viktor miniszterelnök azon állítása, hogy fantasztikus évnek nézünk elébe.
nov. 26
15:57
Olaszországban szigorították a KRESZ-t, zéró toleranciát léptetnek életbe a drogfogyasztással és a mobilozással szemben (Tiszta Jövő)
Zéró toleranciát vezet be a kábítószeres befolyásoltság alatti gépkocsivezetés ellen a római parlamentben megszavazott új közúti törvény, amely tiltja a mobiltelefonok vezetés közbeni használatát is, és szigorítja az elektromos rollerekét, amelyek esetében is kötelező lesz a biztosítás.
nov. 26
15:57
Kiderült, hogy a varjú az egyetlen állatfaj, amely az ember mellett képes erre (Helló Magyar)
Az egyetlen állat aki az ember mellett képes hangosan számolni
nov. 26
15:57
Kétharmados a csőd aránya a mémcoinok világában (BitcoinBázis)
A gyors meggazdagodást ígérő befektetések a legtöbb esetben fenntarthatatlanok. Nincs ez másképp a mémcoinok világában sem. Egy új elemzés szerint az 1500 vizsgált mémcoin kétharmada mára teljesen elértéktelenedett. További egytizedüknek értéke 90%-nál is nagyobb zuhanáson van túl. A coinoknak csupán 1%-a érte el a legalább tízszeres növekedést a b
nov. 26
15:57
Hatályon kívül helyezné egy javaslat a lex CEU-t (Telex)
A Közép-európai Egyetemet elűző jogszabályrészt törölné egy Semjén Zsolt által benyújtott salátatörvény-tervezet, aminek egyelőre nem tudni az okát.
nov. 26
15:57
Ennyi pénzért vásárolhatunk bejglit a nagyobb üzletekben idén (in.hu)
Idén is vegyesen alakulnak az árak.A Business Blog körképében összehasonlította, mennyibe kerülnek a nagyobb élelmiszerboltokban vásárolható bejglik 2024-ben, melyet a 24.hu szemlézett.Az összehasonlítás egyik nehezítő tényezőjét jelentették az eltérő kiszerelések – vannak 300, 400 és 500 grammos bejglik is –, valamint megtévesztőek lehetnek a máko
nov. 26
15:57
Földrengést éreztek Budapest határában, de valami egészen más történt (naphire.hu)
A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumhoz több bejelentés is érkezett arról, hogy földmozgást lehetett érezni Alsónémedi, Dabas és Ócsa környékén. A bejelentések után a szervezet a Facebook-oldalán közölte, hogy nem természetes eseményről van szó.
nov. 26
15:57
Mr. Beast újra lecsap: a tévétörténelem legmagasabb fődíjáért, 5 millió dollárért versenyezhet 1000 ember, akik közül páran már feljelentést is tettek (Sassy)
A Youtuber korábban is a gigantikus nyereményeivel lett ismert, a sort pedig nem töri meg, inkább folytatja. Mr. Beast észbontó új játékműsora 100 millió dollárba került, hamarosan pedig az első két rész be is rúgja a televíziózás történelmének ajtaját.
nov. 26
15:57
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a menekült családok beilleszkedését is segíti (vasárnap.hu)
Menekült családok százainak magyarországi beilleszkedését segíti uniós támogatással folytatódó integrációs programjában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – tájékoztatott róla a szervezet. A szeretetszolgálat integrációs programja harmadik alkalommal nyert el forrást a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi beilleszkedését elősegítő, a Belü
nov. 26
15:57
5 ember, aki kicselezte a halált: hihetetlen igaz történetek (Bien)
Nem gondolnánk, hogy életben maradhat az, aki kiesik egy repülőgépből, vagy eltalálja egy meteorit, de néha igenis túl lehet élni.
nov. 26
16:00
14 év után visszatér a Győzike Show! Ekkor indul a Gáspárék (SzMo)
A szállóigékké vált beszólások, a harsány viták és a valószínűtlenül drámai fordulatok garantáltak. A TV2 azt ígéri, hogy a nézők továbbra is úgy fogják élvezni Gáspárék életének őskáoszát, mintha ők maguk ülnének az asztalnál.
nov. 26
16:00
A 3 legmagabiztosabb csillagjegy: a falon is átmennek, hogy érvényesüljenek (Life)
A magabiztosság rendkívül fontos erény, ha az élet különböző területein boldogulni szeretnénk. Tanulás útján is elsajátítható, azonban vannak olyan csillagjegyek, akik rendkívül szerencsés helyzetben vannak, ugyanis születésüktől fogva rendelkeznek azzal az erénnyel, hogy a magabiztosság ott csörgedezik az ereikben.
nov. 26
16:00
Felpörgött a belföldi használtautó-piac (MMonline)
Újabb havi rekordot döntött a hazai használtautó-piac: októberben az előzetes adatok szerint 81 100 személygépkocsi cserélt gazdát. Ez a szám csaknem 12 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőtti szintnél. Már novemberben megdőlhet az éves rekord is, amelyet a használtautó-piac 2022-ben állított be 825 ezres értékkel. „A használtautó-piac rekordmér
nov. 26
16:00
"Hamarosan kitör a harmadik világháború" (Magyar Hírlap)
A nyugati országok azon gondolkodnak, hogy közvetlenül is belekeveredjenek-e az ukrán konfliktusba.
nov. 26
16:00
Izrael kiterjedt légicsapásokat hajt végre Libanon fővárosában (Demokrata)
Benjámin Netanjahu összehívta a biztonsági kabinetet a Hezbollahhal megkötendő libanoni tűzszüneti javaslat elfogadására.
nov. 26
16:03
Új hatóság érkezik - A Temu blokkolása is eszköz lehet (Portfolio)
Új fogyasztóvédelmi hatóságot állít fel a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság néven. Az új hivatal 2025. január 1-én indul, vezetője Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság korábbi elnöke Pintér István lesz. Egyik fő céljuk az online visszaélések visszaszorítása lesz. A Temu ellen közös európai fellépés kész
nov. 26
16:03
Fizetésképtelen és csődöt jelent a KTM (vg.hu)
Az osztrák motorgyártó beállt a bokszutcába.
nov. 26
16:03
Eltűnik a Westend Bevásárlóközpont ikonikus része, ez lesz a helyén (Forbes)
A fővárosi Westend Bevásárlóközpont új, innovatív szórakoztatóipari attrakcióval bővül.
nov. 26
16:03
Édesburgonya termesztése otthon: egyszerű módszerek és hasznos tanácsok (Magro)
Az édesburgonya, vagy más néven batáta termesztése egyre népszerűbbé válik, hiszen nemcsak finom, hanem tápláló is. Mielőtt azonban belekezdenél a saját édesburgonya termesztésébe, érdemes megismerni a leggyakrabban felmerülő kérdéseket és az azokra adott válaszokat.
nov. 26
16:06
Betették a kapszulát a Hungaroringen (Infostart)
Időkapszulát helyeztek el a Forma-1-es Magyar Nagydíjnak otthont adó Hungaroring készülő új főépületének alapjában kedden.
nov. 26
16:06
Közleményt adtak ki a Házasság első látásra című műsorról (Metropol)
Házasság első látásra: Miki kijelentette, hogy nem fog Ramihoz költözni.
nov. 26
16:06
Most kaptuk: összeomlott a vonatközeledés, késésekre kell készülni (BorsOnline)
Egy-egy járat kimaradhat.
nov. 26
16:06
Ausztria választásai (Demokrata)
Az országos és tartományi választások sora Ausztriában egyelőre lezárult, mégis érdekes, miként alakul a pártok támogatottsága.
nov. 26
16:09
Felsővezeték-hiba miatt nem járnak a vonatok, pótlóbuszok és késések várhatók ezen a vonalon (Portfolio)
Felsővezeték-hiba miatt átmenetileg nem közlekedhetnek a vonatok Pusztaszabolcs és Dunaújváros között - közölte a Mávinform kedd délután az internetes oldalán.
nov. 26
16:09
A hangok parancsolták, hogy gyilkoljon - Hátborzongató vallomást tett Róbert (Ripost)
Róbert hátborzongató vallomást tett.
nov. 26
16:09
Siralmas karácsonyi szezon elé néz a Best Buy (vg.hu)
A Trump hivatalba lépésével kezdődő vámháború sem segíti az üzletet.
nov. 26
16:09
Hivatalos: négy hónapig nem kap fizetést Gyurcsány Ferenc (Telex)
Kövér László 14 millió forintra büntette a DK elnökét, mert árulónak nevezte Orbán Viktort és a kormányt.
nov. 26
16:15
Kifulladt a forint, de szenved az euró, a peso és a kanadai dollár is (vg.hu)
Megállíthatatlan az amerikai dollár.
nov. 26
16:15
Különkiadással jelentkezik a Nyerő Páros (Márkamonitor)
A csatorna közleményéből kiderül: a Barátok közt hét egykori színésze költözik be párjával a villába.   Ők: Németh Kristóf (Kertész Géza) és felesége, Németh-Szikriszt Zita, Solti Ádám (Bokros Ádám) és felesége, Solti Berni (ők hat éve már részt vettek a Nyerő Párosban), Kiss Péter Balázs (Illés Peti) és szintén színész felesége, Kulcsár Viktória,
nov. 26
16:15
Órákon belül bejelenthetik a libanoni tűzszünetet (Telex)
Az is erre utal, hogy Izrael szokatlanul hevesen, kvázi az utolsó pillanatban támadja a Hezbollah állásait.
nov. 26
16:15
21 Kutatóközpont: Az ellenzéki szavazók többsége szerint a Tisza egyedül is győzhet 2026-ban (Telex)
A többség szerint javítaná Magyar Péter esélyeit, ha összefogna Hadházy Ákossal. A felmérést a Momentum rendelte meg, ők nem szerepeltek túl jól a közvélemény-kutatásban.
nov. 26
16:15
Az évad művészei három zseniális koncerten kápráztatnak el a Müpában (Roadster)
Három lenyűgöző koncert, két zseniális művész: Snétberger Ferenc és Kelemen Barnabás előadásai elhozzák a klasszikus és jazz zene csodáit a Müpa színpadára.
nov. 26
16:15
Ötödször is Családbarát Munkahely a Bridgestone (Gyártástrend)
A Bridgestone Tatabánya 2024-ben ismét elnyerte a Családbarát Munkahely címet „Vállalati értékvállalásunk a mindennapokban is jelen van” című pályázatával.

Keresés