A vegetáriánus kutyától a sétáló konyhai felszerelésig a világ egykor rengeteg furcsa és ősi vadászkutya otthona volt, akik aztán eltűntek a történelemben.
Thierry Neuville rögös úton ért el álma beteljesüléséig, a rali világbajnoki címig. Karrierje elején volt, hogy alig volt pénze, és még édesanyja is az autóversenyzés ellen volt, később azonban el tudott indulni a világbajnoki cím felé vezető úton.
Három napja indult a polgárháború friss fejezete, a felkelők mostanra Aleppó nagy részét is bevették. Az offenzíva felett Törökország szemet hunyt, a rezsim szövetségesei is mással vannak elfoglalva. Kérdés, meddig nyomulhatnak előre a milíciák az orosz légicsapásokkal megsegített Bassár el-Aszad erőivel szemben.
Orbán Viktor miniszterelnök a hagyományos Kossuth Rádióbeli interjújában be, hogy Varga Mihály jelenlegi pénzügyminisztert jelölti a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élére. A kormányfő kiemelte: olyan vezetőt keresett, aki jelentős gazdaságpolitikai tapasztalattal bír, és végül a "legkiszámíthatóbb és legnyugodtabb" jelölt mellett döntött. Az ATV Híradó ö
A Vendée Globe története 35 évvel ezelőtt kezdődött, amikor 1989. november 26-án elrajtolt az első nonstop szóló földkerülő Les Sables d’Olonne-ból. Azóta 200 vitorlázó – férfiak és nők vegyesen – nézett szembe a rendkívüli kihívással, küzdöttek meg az elemekkel, és éltek hónapokig néhány négyzetméterre szorítva, miközben sok tízezer kilométer hajó
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) mind a 106 egyéni választókerületben jelöltet állítana, a közösségi oldalukon azt írták, hogy a céljuk az, hogy bejussanak a parlamentbe és frakciót alakítsanak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az utóbbi években számos olyan applikáció és oktatási platform jelent meg, amelyek új dimenziókat nyitottak a tanulók előtt és az iskolán kívül is hatékony segítséget nyújthatnak a tanulásban.
Játsszunk el a gondolattal, hogy vajon hogyan boldogult az Újszövetségből ismert beteg, aki harmincnyolc évet várt a Bethesda-tó mellett a gyógyulására, és Jézus váratlanul megadta neki? Mi lett, mi lehetett azután, hogy a férfi felvette az ágyát, és elindult? Dr. Prezenszki Zsuzsanna pszichiátert, pszichoonkológust, az Összehangolva Alapítvány vez
Egy új tanulmány szerint a labdarúgásban gyakran alkalmazott fejelések nagyobb mértékű agykárosodást okozhatnak, mint azt korábban gondolták. Az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság kutatói azt vizsgálták, hogy milyen kapcsolat áll fenn a fociban szokványos gyakorlatnak számító fejelések és a krónikus traumatikus enkefalopátia (CTE) vagy más neurode
Aggodalmát fejezte ki a Szíriában a lázadók és a kormányerők között a héten kiújult harcok, a konfliktus "veszélyes eszkalációja" miatt az iráni és a török külügyminiszter szombaton orosz hivatali kollégájukkal folytatott telefonbeszélgetésük során – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség.
Egy nemzetközi kutatócsoport 1,5 millió éves fosszilis lábnyomokat fedezett fel Kenya területén, egy hajdani tó partvidékén. Ez az első ismert példa arra, hogy két különböző, az emberfélék (hominin) családjába tartozó egyed egy időben hagyta nyomát ugyanazon a felszínen, ami fontos betekintést nyújt őseink viselkedésébe és társas kapcsolataiba. Fos
Egyre több rá a bizonyíték, hogy a globális energiaszektor üvegházhatásúgáz-kibocsátása már közel lehet a csúcsához, ami után remélhetőleg csökkenésnek indul az emisszió. Ez azt jelenti, hogy hamarosan fordulóponthoz érhetünk, majd a fosszilis alapú termelés esésének korszakába léphetünk - legalábbis az áramszektorban -, de egyelőre még nem tartunk
Amikor ízületi vagy gerinc probléma gyötör bennünket, az nagyon megtudja nehezíteni a mindennapokat. Nem érdemes sokat várni a szakember felkeresésével akkor, ha a panaszok újra és újra visszatérnek vagy ha esetleg krónikussá válnak. A gyógytorna segíthet a mozgásszervi problémákon! Manuálterápia és ízületi problémák: hogyan zajlik a fájdalomcsökke
Pénteki kijelentése után újabb lehangoló nyilatkozatot tett Katarban idei formájával kapcsolatban Lewis Hamilton, aki nem tudja garantálni, hogy a Ferrarihoz átszerződve újra megtalálja-e régi, ellenállhatatlan gyorsaságát.
Egy könnyed kis esti böngészés, olvasgatás, görgetés a mobilon lefekvés előtt nem árthat, gondoljuk sokan. Pedig lehet, hogy ezzel éppen a szexuális életünket ássuk alá. A mobilozás a hálószobában több fronton is támadja az intimitást, és nem csak azért, mert nem lehet olvasgatni és szexelni egyszerre.
A Hollandiában immáron nyolc éve sikeresen működő Eyle (Equestrian Young Leaders Europe) program 2024. novemberében Magyarországon is elindult Lovas Apród Program néven.
Nincs olyan szeglete hazánknak, ami ne rejtene valamilyen értéket, felfedeznivalót vagy megismerésre méltó színfoltot. Ha másból nem, hát az ezeket bemutató természetfilmekből ez egyértelműen kiderül. Még az ember által súlyosan megsebzett tájakon is utat tör magának a természet, és képes még a legnehezebb körülmények között is kincseket teremteni.