Egy új javaslat került a parlament elé a paksi beruházás jogi feltételeinek módosításáról. Tordai Bence ellenzéki országgyűlési képviselő szerint ez a törvényjavaslat arról szól, hogy a csillagos égig drágulhat az orosz atomerőmű. Aszódi Attila egyetemi tanár, energetikai szakértő ennél sokkal óvatosabb szakértői véleményt közölt.
Ahogy a kriptopiac soha nem látott szintre emelkedik, a befektetők a robbanásszerű növekedési potenciállal rendelkező tokeneket keresik. Az egykor csupán internetes viccnek tekintett mémérmék ma már komoly versenyzők a magas hozamokért folytatott versenyben. Az emberek a következő olyan tokenből szeretnének bevásárolni, amely az iparágon végigsöprő
Megkezdték az Ötöslottó 2024/48. heti nyerőszámainak sorsolását, melyet ezúttal is élőben közvetít a Pénzcentrum. Várhatóan 19:35-re az is kiderül, elvitte-e valaki az 1 milliárd 230 millió forintos főnyereményt.
A Harrods egykori dolgozója szerint a szexuális erőszakkal vádolt néhai milliárdos ezekkel a játszmáival olyan szervezeti kultúrát teremtett, amelyben rejtve maradhattak súlyos zaklatási ügyei.
A feltörekvő vállalkozásoknak szervezett, az Európai Unió által támogatott EIT Jumpstarter startup-verseny Budapesten tartott döntőjében két magyar csapat is az élvonalban végzett - közölte a versenyt létrehozó Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT).
Nestor El Maestro, a DVSC vezetőedzője a Diósgyőr elleni 3–1-es vereség után elmondta, a pontrúgásoktól eltekintve nem volt ez rossz mérkőzés, s biztos benne, hogy előbb-utóbb elkezdenek jönni a győzelmek.
A magyar válogatott alaposan visszavágott az olimpián elszenvedett vereségért, és a csoportelsőség szinte biztos a hétgólos sikerrel. A négy közé jutás felé is nagy lépést tettek Simon Petráék.
Az izraeli hadsereg figyelmeztette a libanoni állampolgárokat, hogy ne térjenek vissza az ország déli részén fekvő 60 faluba. Mindez három nappal a Hezbollah síita terrorszervezettel folytatott, több mint egy éve tartó harcok utáni tűzszünet után történt.
A fekete péntek és a cyber hétfő után jön egy nap, amelyen a legjobb utazási ajánlatok között válogathatunk.A black friday (fekete péntek) kifejezést, amelyet a hálaadás utáni, karácsony előtti nagy bevásárlási roham kezdetére használnak, az 1950-es és 1960-as években találták ki az Egyesült Államokban. Ez egykor azt jelentette, hogy a kora reggeli
A legfiatalabb áldozata 10 éves volt, de több száz kiskorúról őrzött pornográf tartalmú felvételt. A képeket és videókat beszélgetés útján szerezte meg a kislányoktól, de magáról is küldött képeket. Egy 12 éves lány azonban jelezte, hogy mit kíván tőle a férfi. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a nyírbátori férfivel
A berlini fal leomlása és Németország újraegyesítése után az egykori szocialista autóipari fellegvárakat megszállták a nyugati márkák, de korábban arra is volt példa, hogy a keletiek, és nemcsak németek einstandoltak klasszikus autógyárakat. A második világháború után a szovjet megszállási övezetbe tartozó Eisenachban a Wartburgok előtt BMW készült
Átadták az Agroszika Kft. új telephelyét a debreceni déli ipari övezetben pénteken, a beruházás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (Ginop Plusz) pályázatán elnyert 209,13 millió forint feltételesen visszatérítendő támogatásból valósult meg.
Nem volt lyukas poszt a magyar női kézilabda-válogatottban szombaton – jelentette ki Golovin Vlagyimir, aki kereste a szavakat a Svédország elleni óriási győzelem után.
630.000 forintot kért egy nő egy vőlegénytől egy gyémántgyűrűért, azonban a férfi hiába utalta el pénzt a kereskedőnek, a gyűrűt nem kapta meg. Kiderült, a nőnek esze ágában sem volt a gyűrűt beszerezni, a szerelmes vőlegény így hoppon maradt. Az ügyből büntetőeljárás lett.
Az alkoholos italok felfedezésével kapcsolatban nincs pontos időpontunk, sem helyszínünk, sem feljegyzett történetünk. Ezért csak feltételezzük, hogy a véletlen is jócskán besegített.
Nagyon fordultak az erőviszonyok a Katari Nagydíj hétvégéjén a szombati időmérőre, hiszen a sprint kvalifikációján és versenyén még küszködő Max Verstappen váratlan pole-pozíciót szerzett.
A gazdasági akcióterv részeként a kormány a gyermekek után járó adókedvezmény megduplázását tervezi két ütemben: 2025 júliusától és 2026 januárjától – közölte a kormany.hu.
Miközben koncertjei tízezreket vonzanak, ő gyakran mégsem érzi az eufóriát. A hirtelen jött népszerűség súlya és a Z generáció tempója formálja karrierjét.
Az elektromos autók (EV-k) technológiája az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül, de az értékesítések növekedése világszerte lassulni látszik. Miközben a klímavédelem és a fenntarthatóság érdekében egyre több ország támogatja az EV-k elterjedését, az emberek többsége még mindig a belső égésű motorral hajtott járműveknél marad. Melyek a
December 1-től 24-ig minden nap új ablakot nyithatunk ki a Rossmann mobilappon található adventi kalendáriumban. A drogéria izgalmas kedvezményekkel, kuponokkal, valamint a fődíjakért való részvételi lehetőséggel ajándékozza meg a résztvevőket. A főnyeremények között egy 1 millió forint értékű Dyson csomag is szerepel.
825 nevezett csapat közül első helyezést ért el az Okostányér – Országos Diák Tudáspróba országos döntőjén a Nyíregyházi Bem József Általános Iskola csapata. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (Mdosz) és az Auchan Alapítvány támogatásával idén ősszel második alkalommal szervezte meg az "Okostányér® Országos Diák Tudáspróba"-t a 6-7. évfolya
Az egyik gyógyszerész szerint létezik egy olyan fűszernövény, amelynek segítségével 24 óra alatt le lehet győzni a megfázást. Ehhez azonban fontos, hogy időben elkezdjük a házi gyógymódot.