2024. november 5. kedd

nov. 5
13:18
Készenlétben a Nemzeti Gárda: vérontásra készül Amerika (AC News)
Az Egyesült Államokban két állam is megerősítette, hogy készenlétbe állították a Nemzeti Gárdát. Zavargásoktól tartanak a választásokat követően.
nov. 5
13:18
Az algériai történelem sötét időszakát ábrázoló regényért járt idén a Goncourt-díj (kultura.hu)
Kamel Daoud író kapta hétfőn a rangos francia irodalmi kitüntetést, a Goncourt-díjat Houris (Hurik) című művéért, amely 1992 és 2002 között játszódó, Algéria történelmének „sötét évtizedén” alapuló fikciós regény.
nov. 5
13:20
"Már nem akartam hozzászólni" – házassági válságáról vallott a magyar sztárpár (BorsOnline)
Éveken át nem tudtak belőle kilábalni.
nov. 5
13:20
Angelina Jolie bevallotta: a gyerekei kicsit sem olyanok, mint ő vagy az apjuk, Brad Pitt (Life)
Angelina Jolie és Brad Pitt gyerekei nem rajonganak a rivaldafényért, és bár közülük van, aki már belekóstolt az iparágba, a színésznő szerint koránt sem biztos, hogy ott képzeli el a jövőjét.
nov. 5
13:21
Megalakult a Közlekedési Dolgozók Magyarországi Uniója (ProfitLine)
Öt közlekedési szakszervezet részvételével megalakult a Közlekedési Dolgozók Magyarországi Uniója (Kdmu), az erről szóló alapszabályt hétfőn írták alá a felek - közölte az MTI-vel az egyik alapító, a Vasutasok Szakszervezete.
nov. 5
13:21
Milyen szerepük lehet probiotikumoknak gombás fertőzések kezelésében? (WebBeteg)
Számos mikroorganizmus okozhat fertőzéseket, és ezek alól a gombák sem kivételek. A gombák egyes fajtái (pl. bizonyos élesztőgombák) természetes állapotban is megtalálhatók a szervezetben, és a baktériumokhoz hasonlóan jótékony hatással bírnak.
nov. 5
13:21
Már a Burger King is túl drága? Egyre többen esznek inkább otthon (Portfolio)
A Restaurant Brands International, a Tim Hortons, a Burger King és a Popeyes éttermek tulajdonosa, a vártnál gyengébb negyedéves bevételről számolt be. A vállalat teljesítményét negatívan befolyásolta a csökkenő kereslet kulcsfontosságú üzletágaiban és nemzetközi piacain.
nov. 5
13:21
Folytatódik a magyarok lakáshitel-őrülete: két kézzel hordják haza a pénzt a bankokból (Pénzcentrum)
Szeptemberben is bőven 100 milliárd forint felett alakult az újonnan kihelyezett lakáshitelek szerződéses összege derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) frissen publikált adataiból. Ez azt jelenti, hogy zsinórban hatodik hónapja sikerült meghaladni az említett bűvös összeget, ráadásul az új szerződések összege a valamivel gyengébb augusztusi eredmény
nov. 5
13:21
"Tisztelethiányban szenvednek..." - egyre több a botrány az RTL-nél (Ripost)
Nem ez az első alkalom...
nov. 5
13:21
Hill: Azt sosem mondtam, hogy Verstappen nem egy nagyszerű versenyző (m4sport.hu)
Keményen kritizálta Max Verstappent a Sao Pauló-i Nagydíj előtt Damon Hill, ám a győzelme után ő is kalapot emelt a holland előtt.
nov. 5
13:21
"Kérem önöket, ne adják a sorsunkat a Trump-félék kezébe": Elmagyarázzuk, miért nem csak az amerikai nők életét teheti kockára, ha Donald Trump nyeri az… (Glamour)
Egy esetleges újabb Donald Trump győzelem szövetségi abortusztilalom veszélyét hordozza magában, sőt, nem csak az amerikai nők életét teszi kockára.
nov. 5
13:23
Vagyonnyilatkozati rendszer: erősebb jogkört kér az Integritás Hatóság (Portfolio)
Az Integritás Hatóság örömmel fogadja a törvénymódosítást, amely ismét lehetővé teszi, hogy minden magyar diák részt vehessen az Erasmus-programban, a munkatársaink pedig mindent megtesznek, hogy ennek az új törvényi kötelezettségnek is megfeleljenek – értékelte Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság elnöke azt a hétfőn elfogadott törvénymódosítást
nov. 5
13:23
Két újonccal és Ádám Martin nélkül készül a válogatott Hollandia és Németország ellen (m4sport.hu)
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 24 fős keretét az együttes novemberi 16-i, Hollandia, valamint a három nappal későbbi, németek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre.
nov. 5
13:24
Pocsék helyzetben a britek, egy éve nem volt ennyire rossz a gazdaság helyzete (Piac és Profit)
Csaknem egy éve nem mért mélypontra csökkentek a brit gazdaság aktivitásának mérőszámai októberben.
nov. 5
13:24
Most nem keres olyan jól Oroszország a kőolaj- és földgázeladásokkal (Infostart)
Egy háromhavonta egyszer kötelezően befizetendő adó hatására októberben jócskán megugrott az orosz költségvetés olaj- és gázbevétele szeptemberhez képest, de így is jelentősen elmaradt tavaly októberhez viszonyítva.
nov. 5
13:24
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Minden új harcjárművel erősödik Magyarország biztonsága (Demokrata)
A Gidránok Magyarországon kapják meg a fegyvereket, illetve a nem fegyver jellegű eszközöket.
nov. 5
13:24
Gazdagodik, silányul, vagy egyszerűen csak átalakul a nyelv? (Magyar Nemzet)
Versekkel, zenével ünneplik a magyar nyelv napját Balatonfüreden.
nov. 5
13:24
Sokkoló látvány tárult a sofőrök elé: egy félmeztelen nő feküdt az M7-es autópálya leállósávján (naphire.hu)
Különös bejelentés érkezett a 112-es segélyhívó számra november 3-án, vasárnap este. A nem mindennapi történet szerint ugyanis egy félmeztelen nő feküdt az M7-es autópálya leállósávján parkoló autóban.
nov. 5
13:24
Victoria Beckham: A gyerekeink nem tudták, az apjuk milyen jó futballista, amíg tavaly meg nem nézték róla a filmet (Sassy)
Hihetetlen családi titkokat fecsegett ki Victoria Beckham, a gyermekeit is kínos helyzetbe hozva.
nov. 5
13:24
Jön az a különleges fesztivál, amelyen minden ízében megélheted a Márton-napi hagyományokat (Roadster)
A libától a borokig.
nov. 5
13:24
Az álomképeket nem érdemes túl komolyan venni, de az üzenetüket igen! (Bien)
Az álmoskönyvekben részletes leírást kaphatsz azokról a képekről, melyek álmodban jelennek meg. Ezek a képek sokszor félelmetesek, érthetetlenek és megmagyarázhatatlanok is lehetnek.
nov. 5
13:25
Itt vannak a Zwack legfrissebb számai (Portfolio)
Közzétette legfrissebb, idei második negyedéves számait a Zwack. A cég a nettó árbevétel szintjén kétszámjegyű növekedésről, míg eredmény szinten csökkenésről számolt be, ráadásul nagykereskedelmi szinten azonban továbbra is folytatódott a forgalom csökkenése.
nov. 5
13:26
Marco Rossi újra frissít, a Ferencvárosból is hívott be újoncot (Magyar Nemzet)
Novemberben Hollandia és Németország ellen játszik a nemzeti csapat.
nov. 5
13:27
Nagy forgalommal emelkedik a Richter (Portfolio)
Halvány emelkedésekkel várják az amerikai választási eredményeket a vezető európai indexek, a BUX hasonlóképp pluszban áll a keddi kereskedésben. A blue chipek közül a Richter áll az élen, az átlagosnál jóval nagyobb forgalommal emelkedik a részvény.
nov. 5
13:27
Az UniCredit megvásárolta az Alpha Bank Romania többségi részvénycsomagját (TőzsdeFórum)
Az UniCredit megvásárolta az Alpha Bank Romania többségi részvénycsomagját. Írja az economedia.ro az olasz pénzügyi csoport közleménye alapján. A tranzakció értéke 255 millió euró, plusz az UniCredit romániai leányvállalata, az UniCredit Bank SA alaptőkéjének 9,9 százaléka, aminek fejében az UniCredit megszerezte az Alpha Bank Romania SA részvényei
nov. 5
13:27
Mit vegyünk figyelembe, amikor helyszínt választunk az őszi csapatépítőre? (Márkamonitor)
A csapatépítők nemcsak a munkahelyi együttműködést erősítik, hanem lehetőséget biztosítanak arra is, hogy a kollégák jobban megismerjék egymást egy lazább környezetben. Ahhoz, hogy egy ilyen esemény igazán sikeres legyen, az egyik legfontosabb lépés a megfelelő helyszín kiválasztása. Az ősz különleges hangulatot kölcsönöz a programnak, ám érdemes n
nov. 5
13:27
Vádat emeltek a 7. leggazdagabb magyar ellen (Forbes)
Vádiratot nyújtottak be Jellinek Dániel ellen, aki a Forbes legfrissebb listáján a 7. leggazdagabb magyar. A költségvetésnek kb. 4,5 milliárd forint kárt okozó, kiterjedt áfacsalási ügyben ötven emberrel szemben emeltek vádat. Mi történt? Vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség Jellinek Dániel milliá
nov. 5
13:28
Harris megválasztása közelebb hozná a harmadik világháborút (Magyar Nemzet)
Az oroszok szerint hiába áll jól Trump, a demokraták mindent be fognak vetni, hogy megakadályozzák a győzelmét.
nov. 5
13:29
Benzin csapdája – búcsút inthetünk a 600-as üzemanyagáraknak? (TőzsdeFórum)
Az elmúlt héten ismét nyomás alá került a forint árfolyama, amely a dollárral szemben egészen a 378-as szintig emelkedett. Az olaj világpiaci ára az elmúlt egy hét alatt szintén folyamatos emelkedést mutatott. Hétfőn például közel 2 százalékkal drágult, amit az OPEC+ döntése váltott ki. Az OPEC+ szövetség bejelentette, hogy a korábban tervezett ter
nov. 5
13:30
Fekete retek: epeproblémákkal nem javallott! (Agrofórum)
A fekete retek kevés erőfeszítéssel termeszthető a kertben. Antibakteriális és nyálkaoldó hatású összetevőinek köszönhetően kiváló gyógyhatású növény a megfázásos időszakban. Kis cukorral és mézzel köhögés elleni szirup készíthető belőle.
nov. 5
13:30
Aranyláz 2.0 – Elveszítette hegemóniáját a fedezet nélkül nyomtatott dollár (Demokrata)
A jegybankok igyekeznek immár inkább aranyban tartani tartalékaik tekintélyes részét.
nov. 5
13:31
DéliBUX 2024. november 5. – Erősödés a börzén (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,31 pontos nyitás után erősödött kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 74 471,28 ponton állt, ami az előző, hétfői záró értékéhez képest 633,5 pontos, 0,86 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 633,19 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 2,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mo
nov. 5
13:33
Ellenőrzést tartott a Nébih – több esetben is zárolás vagy megsemmisítés lett a vége (Agroinform)
A piacokon található termékek jelentős része nem felel meg a 2003. évi LII. törvény előírásainak.
nov. 5
13:33
Mostantól egyszerűbb lesz vonatozni a kutyákkal (444.hu)
A 20 kilósnál kisebb állatoknak elég lesz a póráz és a szájkosár is a helyjegyes vonatokon.
nov. 5
13:36
Sokkoló részletek: 35-ször szúrta meg Tamás az Rtl volt sajtófőnökét – Exe előtt akart végezni magával Révész Zsuzsa gyilkosa (Blikk)
Újabb döbbenetes részleteket tudtunk meg a tragikus sorsú Révész Zsuzsa, az RTL egykori kommunikációs vezetőjének haláláról. Az 51 éves asszonyt a fiatalkorú lányának volt barátja, a 18 esztendős Sz. Tamás végezte ki az autójában ülve szombat este. A gyilkosnak elrendelték a letartóztatását.
nov. 5
13:36
Amerika elnököt választ (HírTV)
A témában élőben kapcsoltuk Fekete Rajmund, Amerika-szakértőt és kollégánkat, Bugnyár Zoltánt.
nov. 5
13:36
Ma lépett érvénybe a változás a hazai benzinkutakon: ennek nem minden autós fog örülni (BorsOnline)
Az új árak már a mai naptól érvényések.
nov. 5
13:36
A retro balatoni hangulat beköltözött Budapestre – nézd meg, mi vár rád a Budapest Retro Élményközpontban (SzMo)
A helyszín minden részlete a retró balatoni életérzést idézi, így, ahogy belépsz, egy csapásra átjár a régi strandolások és a balatoni büfék világa.
nov. 5
13:36
Új ingatlant vásároltál? Ne feledkezz meg a lakásbiztosításról! (Life)
Miért is kiemelten fontos egy új ingatlanra azonnal lakásbiztosítást kötni?
nov. 5
13:36
Ezek a chiamagok egészségügyi kockázatai (Magyar Hírlap)
Több okból is óvatosnak kell lenni.
nov. 5
13:36
Új BYD-modellek mutatkoztak be Budapesten (Telex)
A budapesti Millenárison mutatták be a BYD új plug-in hibrid és elektromos modelljeit, a SEAL U DM-i-t és a TANG-ot.
nov. 5
13:36
Még hatékonyabb napelemet fejlesztettek a németek (Gyártástrend)
A perovszkitot tartalmazó napelem fantasztikus energiaátalakítási hatékonyságot ért el.
nov. 5
13:38
Barcelonát sem kíélte a vihar Spanyolországban (HírTV)
A Hír TV-t Tóth Brigitta tudósította, Murciából.
nov. 5
13:38
Marco Rossi keretet hirdetett (Magyar Hírlap)
Gruber és Szabó Levente is meghívót kapott.
nov. 5
13:39
Döbbenetes számok érkeztek Budapest új traffipaxairól (Portfolio)
A fővárosban október 30-ától huszonhat új, fix telepítésű sebességmérő készüléket helyeztek üzembe, az első néhány nap eredményei pedig megdöbbentőek voltak - közölte a Police.hu-n az ORFK Kommunikációs Szolgálata.
nov. 5
13:39
"Nehéz csodás eredményekre számítani" - Marco Rossi nem kertel a következő meccsek kapcsán (Ripost)
Hollandia és Németország ellen készülünk.
nov. 5
13:39
Lidl: kihirdették az Élemiszerhősök verseny nyerteseit (Márkamonitor)
Sikerrel zárult a Lidl Magyarország Élelmiszerhősök versenye, amit az élelmiszer-pazarlás elleni világnap alkalmából szervezett felső tagozatos általános iskolásoknak a diszkontlánc. Az online tudáspróbára több mint 1000 kitöltés érkezett országszerte. Az egyéni díjazáson felül a legjobban teljesítő osztály is elismerésben részesült. A Kónyi Deák F
nov. 5
13:40
Amerika ma választ: Az egész világ feszülten figyeli a voksolás eredményét (HírTV)
Feszülten figyel a világ az amerikai elnökválasztásra.
nov. 5
13:42
Meghallgatják az újonnan felálló Európai Bizottság biztosait (HírTV)
A helyszínen volt kollégánk, Németh Andrea.
nov. 5
13:42
"Te, ez nem is volt rossz… Ez kimondottan pocsék volt!" - Forgács Gábor emlékére (SzMo)
Akik ismernek, tudják, hogy pályámnak két fontos szála van. Műfordító vagyok, illetve író-humorista. Ironikus módon a fordítói szál vezetetett el a Szeretlek Magyarországhoz 7 évvel ezelőtt, de az írói az, ami végül itt tartott, és amiért ezeket a sorokat is leírhatom. Ez az utóbbi szál pedig talán nem lenne, ha nincs a most elhunyt Forgács Gábor.

Keresés