Közös sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor kormányfő Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével és az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel a diplomáciai csúcs második napján.
A gyengén nyitó Bronny James a tervek szerint ingázni fog a South Bay Lakers és a Los Angeles Lakers között. A csapat edzője szerint minden a terv szerint halad, és tesztalanyként hivatkozott LeBron James fiára.
Kiderültek az idei Online Video Audio Awards (OVA) nyertesei: az Index szerkesztőségének munkáját aranydíjjal jutalmazták. A szakmai megmérettetést a Kreativ.hu médiapiaci kiadvány hirdeti meg évről évre, hozzáértő zsűri összehívásával, akik a 2024-es év Szórakoztató/életmód kategória győztesének az Index.hu podcastját, a Márkó és Barna Síkideget í
Eszter után újabb versenyzőt pécéztek ki maguknak a séfjelöltek. Ezúttal Dínó munkáját nehezítik meg azzal, hogy folyamatosan beszólogatnak neki, megpróbálva ezzel kizökkenteni a Séfek Séfe mai munkájából.
A Bács-Kiskun vármegyében intenzíven terjedő, magas patogenitású madárinfluenza járvány következtében a járványügyi hatóság kiterjesztette a védő- és megfigyelési körzeteket Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben.
Az a cél, hogy minél hamarabb teljes mértékben megszűntessük az orosz olaj- és gázimportot az Európai Unióban, és a hivatalba lépésem után 100 napon belül közzéteszünk majd ennek érdekében egy cselekvési tervet – többek között ezeket, a Magyarország számára is fontos üzeneteket mondta az Európai Parlamentben a leendő energiaügyi biztos a napokban.
Ha van belőle haszon, akkor az internetes bűnözők be fogják vetni ezt a népszerű Telekomos átverést. Oda kell figyelned, ha nem akarsz pénzt bukni miatta.
Kedden publikálja harmadik negyedéves gyorsjelentését a Richter, az elemzői várakozások alapján a bevétel szintjén kétszámjegyű növekedést könyvelhetett el a magyar gyógyszergyártó, és minden eredményszinten emelkedhetett a nyereség.
Hosszú, kellemes őszünk volt, és csak sokára, novemberre érte el éjszaka a hőmérséklet a fagypontot a fővárosban. Ez az, amit már nem szeret a balkonládák tágtűrésű királynője, a muskátli. Ha egyszer megérinti a fagy, akkor szinte menthetetlen a helyzet, ám még most sem késő lemetszeni a virágokat, leveleket és felkészíteni a muskátlit a teleltetés
Orbán a budapesti EU-csúcs végén az Európai Bizottság elnöke mellett állva hangsúlyozta, hogy komoly politikai vitáik vannak, de itt a téma miatt sem voltak, elfogadták a "budapesti nyilatkozatot" az EU versenyképességéről.
Lehet, hogy hamarosan megemelik az ingyenes készpénzfelvétel összegének felső összeghatárát a jelenlegi 150 ezerről 250 ezer forintra - ehhez már csak egy törvénymódosításnak kell átmennie az Országgyűlésen. A lapunknak nyilatkozó CIB Bank szerint a limit megemelése hátrányosan érintheti a digitális átállást, valamint az otthon tárolt készpénzmenny
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala péntek reggel jelentette be, hogy Izrael Amszterdamba küldi a légierő két repülőgépét állampolgárainak hazaszállítására.
Kétszer küldték el az MTK-tól, kétszer tért vissza, de a Honvédon kívül az összes fővárosi nagy klubban szerepelt. Félt, amikor az édesapja lett az edzője, de Pakson teljesedett ki. Bognár István ezekről is beszélt az m4sport.hu-nak adott interjúban.
Hazánkban közel 80-90 poloskafaj él a Nébih felmérései szerint. A poloskák a hideg idő beálltával a balkonokon és a házakban keresnek menedéket. Ha pedig betolakodnak, akkor annak, „első tűzvonalként”, a balkonnövényeink látják kárát.
Nagyon erős értékrend szerint mond igent vagy nemet valamire Jakupcsek Gabriella, hiszen túl sokszor tapasztalta meg, milyen a megalkuvásokkal teli élet.
Mérsékelt áremelkedést mutatnak a Duna House értékesítési adatai a főváros pesti kerületeinek használtingatlan-piacán, ahol átlagosan 824 ezer forintos négyzetméteráron, 50,3 millió forint értékben szerződtek az otthonteremtők az idei évben.
Sikerült elfogadnunk egy versenyképességi paktumot, ami öt évig az Európai Unió fókuszában lesz – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Tanács budapesti informális csúcstalálkozóján. Mint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint Charles Michel, az Európai Unió Tanácsának leköszönő elnöke ismertette, a tőkepiaci unió te
A Budapesti nyilatkozat az Új Európai Versenyképességi Egyezményről az Európai Unió vezetőinek közös válasza a gazdasági, geopolitikai és környezeti kihívásokra. A nyilatkozat célja az EU gazdasági versenyképességének és innovációs képességének erősítése, valamint az energiafüggetlenség és klímasemlegesség elérése 2050-re. Az EU vezetői elkötelezet
A Reuters tudósítása alapján a kínai hadsereg katonai célokra használja a Llama egy korábbi kiadását, a modellt fejlesztő Metánál rögtön be is vetették a híres Chewbacca-védelmet.
Az ókori Egyiptom legnagyobb rejtélyei közé tartozik Tutanhamon fáraó halála. Egy új felfedezés most megváltoztathatja azt, amit eddig tudtunk a fiatal uralkodó életének végső szakaszáról. A halotti maszk titka Tutanhamon halotti maszkja az ókori Egyiptom ikonikus jelképe. Azonban Joann Fletcher egyiptológus szerint egy apró részlet, amelyet eddig
Pályázati Felhívás - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Vagyongazdálkodási Osztálya (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.) kétfordulós, nyilvános pályázat keretében Bérbeadás Útján Történő Hasznosításra Meghirdeti az alábbi ingatlanokat.