Egyértelműen a francia gyártókról szólt az idei Párizsi Autószalon, ahol többek között a Citroen C5 Aircross új generációját is előre vetítették egy látványos koncepcióval. Először a haszonjárművek kapták meg a franciák retro-futurisztikus formavilágát, ami úgy tűnik, hogy a személyautókon is elképesztően jól fog mutatni. Különösen vadul bántak a t
Csütörtökön tartották meg az Európai Politikai Közösség találkozóját, pénteken pedig informális EU-csúcs lesz Budapesten. Az utóbbin Olaf Scholz német kancellár is részt vesz.
Kerkez Milos már az ő irányítása alatt érkezett a klubhoz. Iraola stratégiája sokáig nem működött, a vezetőség hitt benne, ez pedig meghozta a gyümölcsét.
A szimpátiaszavazáson a többi párosnak döntenie kellett: kit tartanának szívesebben a versenyben. Az ítélet egyhangú volt: mindenki Visváderék maradása mellett voksolt, így Hujberék kénytelenek voltak elhagyni a játékot.
Mint ismert, a király felfüggesztette kezelését azért, hogy kötelességei szerint részt vehessen egy körúton. Kiderült azonban, hogy az orvosainak közbe kellett lépnie, ugyanis Károly király jóval hosszabb utazást tervezett.
Megfelelő ellátás hiányában több ezer szülő kénytelen egyedül gondozni súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekét. Hatan közülük 2017-ben még pert is indítottak az állam ellen, amiért az nem nyújt támogatott lakhatást a gyerekeiknek. Azután sem adták fel a küzdelmet, hogy évekig tartó pereskedés után a Kúria tavaly végül ellenük ítélt. Elhatározták,
A 30 másodperc alatt leütött legtöbb zongorabillentyű számát növelte 495-ről 500-ra. Amennyiben hitelesítik ezt a teljesítményt, Thurzó négyszeres világrekorder lesz.
Az aszályos nyár ellenére javultak a magyar élelmiszergazdaság kilátásai, jelentősebb drágulás idén már nem is várható, a termelők a korábbiaknál sikeresebb évet zárhatnak - mondták az MBH csütörtöki rendezvényének szakértői Budapesten.
Mikor jár egy alkalmazott számára a garantált bérminimum? Ki határozza meg, hogy mennyi a jegybanki alapkamat egyáltalán miért fontos, hogy legyen jegybanki alapkamatunk? Milyen esetben nevezünk egy céget multinacionális vállalatnak, azaz "multinak"? Mikor jelent egy ország államcsődöt? Vigyázat! Ezek a pénzügyi kérdések egyszerűnek tűnnek, azonban
A fiatalok 77 százaléka rendszeresen használ bankkártyát, ami a mindennapi tranzakciók legfőbb eszközévé vált számukra. A digitális banki szolgáltatások egyre elterjedtebbek, a megkérdezettek 53 százaléka használ mobilbankot, míg 43 százalékuk internetbankot – közölte a K&H a 19-29 évesek körében az idei harmadik negyedévben végzett kutatás eredmén
Az összeesküvés-elméletek titokzatos világa mindig is izgatta az embereket, de a közösségi média korában a rejtélyek és spekulációk fénysebességgel válnak globális beszédtémává.
Gratulált Vlagyimir Putyin orosz államfő Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson elért győzelméhez csütörtökön a Valdaj nemzetközi vitaklub élőben közvetített plenáris üléséről. Putyin kérdésre válaszolva kijelentette, hogy kész a párbeszédre Trumppal. "A magam részéről nem tartom restellnivalónak, hogy felhívjam, egyszerűen nem teszem, mert a
Gratulált Vlagyimir Putyin orosz államfő Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson elért győzelméhez csütörtökön a Valdaj nemzetközi vitaklub élőben közvetített plenáris üléséről.
Sosem tartozott az alapszereplők közé, inkább csak vissza-visszatérő epizodistaként színesítette a gárdát, ugyanakkor a hetvenes évek alkonyán saját spin-off szériát is kapott a Gary Ewingot megformáló Ted Shackelford.
A Ferencváros emberelőnyét kihasználva 4-0-s győzelmet aratott Hamburgban a Dinamo Kijev vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában, csütörtöki sikerével pedig megerősítette a továbbjutó helyét.
A kormány módosította az igazgatási szünetre vonatkozó rendeletet. Ez azt jelenti, hogy jövőre minden december 26. utáni eső munkanapra az állami hivatalok dolgozóinak szabadságot kell kiadni. Eddig ez nem szerepelt rendeletben, csupán annyi, hogy a kormány nyári és téli igazgatási szünetet rendelhet el, pontos dátum nem volt megjelölve benne.
Pascal Jansen vezetőedző szerint a védelmi struktúrát kellett rendbe tenni a második félidőre ahhoz, hogy a Ferencváros az emberelőnyét kihasználva 4-0-ra felülmúlja a Dinamo Kijevet a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Egy új kutatás alapján nem sok minden választ el minket egy új fizikától, miután sikerült megmagyarázni elméletben legalábbis, hogy a Hawking-sugárzás milyen meglepő következményekkel járhat. Például kitörölheti a fekete lyukakat a létezésből.
Megfelelő ellátás hiányában több ezer szülő kénytelen egyedül gondozni súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekét. Hatan közülük 2017-ben még pert is indítottak az állam ellen, amiért az nem nyújt támogatott lakhatást a gyerekeiknek. Azután sem adták fel a küzdelmet, hogy évekig tartó pereskedés után a Kúria tavaly végül ellenük ítélt. Elhatározták,
Tűz keletkezett egy négyemeletes panelház egyik lakásában Budapest XX. kerületében - közölte honlapján a katasztrófavédelem csütörtökön éjszaka. A Lajtha László utcai négyemeletes ház első emeletén csaptak fel a lángok - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Magyar Péter csütörtök délután bejelentette, hogy több európai állam- és kormányfővel fog tárgyalni az Európai Politikai Közösség budapesti csúcstalálkozójának apropóján. Bár eleinte nem volt publikus, hogy kikkel fog beszélni, később ő maga posztolta ki közösségi oldalára, hogy első két tárgyalópartnere Emmanuel Macron francia elnök és Karl Nehamm
Vlagyimir Putyin orosz elnök a Valdaj Nemzetközi Vitaklub ülésén tartott beszédében a világ jelenlegi helyzetéről, valamint az általa új világrendnek nevezett folyamatokról beszélt, melyek szerinte egyre nagyobb hatással vannak a nemzetközi kapcsolatokra. A régi, az Egyesült Államok dominálta világrend szerinte megszűnőben van, és egy olyan új kors
Mozgalmas napokon vannak túl a tőzsdék, az elnökválasztás után emelkedett a piac, majd tegnap még egy Fed-kamatdöntés is érkezett, amelyen a várakozásoknak megfelelően 25 bázispontot vágott az amerikai jegybank. Eközben itthon is pörögnek az események, az OTP és a Mol is közzétette hajnalban a negyedéves számait. A bank gyakorlatilag minden fontosa
Négy nehéz év után 2025-től jövőre a pandémia előtti időszak növekedési üteméhez térhet vissza a magyar gazdaság, amihez megfelelő alapot biztosít a fegyelmezett fiskális politika - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten, a 25 éves Figyelő Top 200 gálaestjén. A tárcavezető ismertette: az Országgyűlésnek hétfőn benyújtandó költs