2024. november 5. kedd

nov. 5
7:36
Nem hisz majd a szemének, ha meglátja, mennyit ér a forint (Menedzsment Fórum)
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 5
7:36
Megtörtént az első támadás az ukrán és az észak-koreai katonák között (Infostart)
Lapértesülés szerint az ukrán fegyveres erők először csaptak le a Kurszki területre érkezett észak-koreai csapatokra. Volodimir Zelenszkij és washingtoni illetékesek szerint tízezernél is több észak-koreai katona van már az orosz seregben. Később az ukrán védelmi miniszter osztott meg részleteket az esetről.
nov. 5
7:36
Karácsony Gergely az egyszemélyes fővárosi cégeknél az igazgatóságok megszüntetését javasolja (Blikk)
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere kezdeményezte, hogy szüntessék meg az összes egyszemélyes fővárosi cégnél az igazgatóságokat, a testületek eddigi jogköreit pedig gyakorolja a Fővárosi Közgyűlés.
nov. 5
7:36
Orbán Viktor Kirgizisztánban (Magyar Hírlap)
A miniszterelnök a Türk Tanács csúcstalálkozóján vesz részt.
nov. 5
7:36
Igéretdömping az amerikai választásokon: A két dolláros benzinártól a gyógyszerár-csökkentésig (Növekedés)
Alacsony gyógyszer- és benzinárak, több millió új munkahely, adócsökkentés, árcsökkentés - rengeteg beválthatatlan ígéret hangzott el az amerikai kampányban. Az elnökválasztás előtti utolsó napon a közvéleménykutatási adatok rendkívül szoros eredményt jósolnak, és félő, hogy az eredmények késhetnek, vagy vitatottak lesznek.
nov. 5
7:39
Elkezdődhet az egyeztetés a pedagógusok béremeléséről (HR Portál)
Egyeztetést kezdett a Belügyminisztérium köznevelési államtitkársága a 2025. évi pedagógusbér-emelésről a Nemzeti Pedagógus Karral és a szakszervezetekkel - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.
nov. 5
7:39
Eljött az amerikai elnökválasztás napja - Mutatjuk, mit csinálnak a tőzsdék (Portfolio)
Az amerikai elnökválasztáson ma a világ szeme, a tőzsdéket egyelőre kiváró hangulat jellemzi. Az amerikai indexek csökkenéssel zárták a hétfői kereskedést, Ázsiában a japán és a kínai piacon viszont jelentősebb emelkedéseket látni, az európai tőzsdék pedig vegyes mozgásokkal kezdték a napot.
nov. 5
7:42
Elhalasztja a külföldi utazását, ha meglátja, mennyit ér a forint (Privátbankár)
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 5
7:42
Közlekedési armageddon jön csütörtökön Budapesten, hatalmas lezárások lesznek az uniós csúcs miatt (SzMo)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.
nov. 5
7:42
A pillanat, amikor Forgács Gábor és Vujity Tvrtko életútja örökre összeforrt (naphire.hu)
Mint azt a naphire.hu is megírta, hétfő reggel 76 éves korában meghalt Forgács Gábor színész, humorista, szinkronszínész. Vujity Tvrtko a Facebook-oldalán búcsúzott el Forgács Gábortól, és azt írta, hogy a humorista volt az ő személyes hőse.
nov. 5
7:42
Ez a videó meghozza a kedved egy athéni adventhez (Roadster)
Nem a legszokványosabb karácsonyi úti cél, de többek között ettől is izgalmas.
nov. 5
7:45
Egyre több észak-koreai katona van az ukrán határ közelében (444.hu)
11-12 ezer észak-koreai lehet már Oroszországban.
nov. 5
7:48
Megbénul majd Budapest, már most elképesztően sok parkolási tilalom lépett életbe - lista (Infostart)
Delegációk közlekedése miatt 2024. november 8-ig megváltozik a forgalmi rend Budapest több kerületében. Sok parkolási tilalom már kedden reggel életbe lépett, ezt tetézik majd a forgalmi korlátozások, útlezárások.
nov. 5
7:48
A legnagyobb zsenik kvíze: csak az a bizonyos egy százalék tud 10/10-et, azaz maximális pontot elérni (Promotions)
Ez tényleg nehéz lesz.
nov. 5
7:48
Novemberrel Palik Lászlóval tér vissza a Legyen Ön is milliomos! (MMonline)
November 18-án visszatér a Legyen Ön is milliomos! a TV2 képernyőjére. A legendás vetélkedőben ismert emberek és civil játékosok is kipróbálják tudásukat. Többek között Gryllus Dorka és Simon Kornél, valamint Marsi Anikó és Gönczi Gábor is válaszol majd a kvízkérdésekre. Akár 50 millió forintot is nyerhetnek, ha helyesen válaszolnak. A világhírű ve
nov. 5
7:48
Észak-koreai katonákkal csaptak össze az ukrán erők (Magyar Hírlap)
A koreaiak többsége tapasztalatlan, alacsony rangú katona.
nov. 5
7:51
Megvan a megállapodás, véget érhet a hetek óta tartó sztrájk a Boeingnél (Portfolio)
Véget érhet a Boeing hét hete tartó sztrájkja, miután a dolgozók elfogadták a Boeing legújabb ajánlatát.
nov. 5
7:51
Téli körülmények között is tesztel hidrogénes buszt a Volánbusz (autopro)
Visszatér a Volánbusz zalaegerszegi és győri vonalaira a hidrogén-üzemanyagcellás tesztautóbusz.
nov. 5
7:51
Hajas László mesterfodrász örökérvényű tanácsa, ha csodás hajra vágysz (Glamour)
Idén már ötödik alkalommal rendezték meg a Budapest Hair Show-t, melynek keretein belül a hazai sztárfodrászok újra megcsillogtatták tehetségüket. Hajas László, a L'Oréal Professionnel nagykövete avatta be a GLAMOUR-t, hogyan készült a csapat a rendezvényre, és persze az aktuális hajtrendekről is mesélt.
nov. 5
7:54
Egy sminkfüggő vallomása: Szorongok, hogy észreveszik a valóságot, és utána mást gondolnak rólam (WMN)
Mi van akkor, ha olyan szinten eggyé válik valaki a sminkelt arcával, hogy anélkül már nem mer mutatkozni? Ha nincs elég bátorsága vállalni a pőre arcát, ha úgy érzi, a közvetlen környezete is inkább a "mázolt" verzióját ismeri és szereti? És hogyan segíthet ebben az oly sokat szapult közösségi média?
nov. 5
7:54
Nem ma lesznek óriási izgalmak, mutatjuk, milyen idő lesz - részletes időjárás előrejelzés (Promotions)
Időjárás előrejelzésünk a mai keddi napra.
nov. 5
7:54
A hollandiai szervezetek negyede nincs felkészülve kibertámadásra (Mínuszos)
Hollandiában a közepes és nagyvállalatok negyede nincs felkészülve egy esetleges kibertámadásra – jelentette hétfőn az NLTimes című holland hírportál a KPN holland távközlési vállalat megrendelésére készült felmérésre hivatkozva, amelyben kiemelik az egészségügyi szektor veszélyeztetettségét is. A Motivaction piackutató cég felmérése szerint az egé
nov. 5
7:54
A magyarok egyik kedvenc horvát városának elege van turistákból (Hamu és Gyémánt)
A szomszédos Horvátország az elmúlt években igazi turistaparadicsommá vált, ahová a statisztikák szerint évente 14 millió külföldi látogat el. Az ideérkezők egyik kedvence nem más, mint Split, amely évi 530 ezer látogatót fogad. Ez persze nem csoda, hiszen a homokos tengerpart, a történelmi emlékekkel tűzdelt belváros és a gasztronómiai élmények tö
nov. 5
7:54
Az AI segítségével teszi hatékonyabbá az energetikai rendszerek felügyeletét a Ganz (newtechnology.hu)
Új, mesterséges intelligencia alapú szakértői megoldást fejlesztett ki a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. A Ganz Intelligent Solutions Expert System a villamosenergia-ipari eszközök, különösen teljesítmény transzformátorok, motorok és generátorok
nov. 5
7:54
A Bitget felmérése szerint egyes felhasználók a kereskedési döntések meghozatalához az influenszer videókat részesítik előnyben a fehérkönyvekkel szemben (BitcoinBázis)
A Bitget, az egyik vezető kriptotőzsde és Web3-as vállalat kampányt indított a 16. Bitcoin Fehérkönyve Napja (Bitcoin Whitepaper Day) alkalmából, melynek sziporkázó témája az volt „Ki olvas még fehérkönyveket?”. A kezdeményezés célja, hogy a kriptoközösségen belül beszélgetéseket indítson el a fehérkönyvek jelenlegi szerepéről a blokklánc projektek
nov. 5
7:54
Sokkoló ezt látni, még mindig mélyponton van a forint: ennyibe kerül most az euró (naphire.hu)
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 5
7:54
Léteznek női incelek? Bizony, íme 10 őszinte vallomás (Bien)
Az incel az a férfi, aki nem tud becsajozni, ezért utálja a nőket. Nem is gondolnánk, de ennek a jelenségnek is van női verziója, a "femcel."
nov. 5
7:54
Az MI íráskészsége még a kanyarban sincs (ICT Global)
Az emberi kreatív írás sokkal érdekesebb, mint amire a mesterséges intelligencia képes - derül ki egy, a Berkeley Egyetemen végzett kutatásból.
nov. 5
7:56
Történelmi mérföldkő: Kriptovaluta kiállítást rendez Argentína jegybankja (BitcoinBázis)
Az Argentínai Központi Bank (BCRA) történelmi pillanathoz érkezett: olyan egyedülálló művészeti kiállítást rendezett, amely nem mást, mint a kriptovaluták, a mesterséges intelligencia és a gazdaság jövőjének kérdéseit vizsgálja.  A „Művészet, mesterséges intelligencia és a gazdaság jövője” című kiállítás célja, hogy a látogatók betekintést nyerjene
nov. 5
7:57
A retró jegyében idézték meg a kubai szivar klasszikus formavilágát (Igényesférfi.hu)
A Padrón nevű nicaraguai gyártó egy különleges, a régmúlt nemes szellemét híven megidéző szivarkollekcióval ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját.
nov. 5
7:57
Így látják az alkotók a digitális szabadságot (Márkamonitor)
Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált
nov. 5
8:00
Áldatlan helyzet felé robog Budapest, nagy változtatást javasolt Karácsony Gergely (Infostart)
Korábban azt javasolta, hogy jelentősen csökkenték a fővárosi cégek igazgatóságainak számát és létszámát, de a főpolgármester szerint most már ennél nagyobbat kell lépni, különben a budapestieknek nyújtott közszolgáltatások kárára mehet a helyzet.
nov. 5
8:00
Elkezdték felújítani a Keleti pályaudvar váltóit a két kisiklásos baleset után (Telex)
Augusztusban és októberben is történt kisiklás a pályaudvaron, a MÁV vezérigazgatója szerint ezért kellett hamarabb kezdeni a munkát.
nov. 5
8:00
Felbocsátották az első fából készült műholdat (Telex)
A japán eszköz a tervek szerint hat hónapig marad az űrben, és monitorozza saját magát.
nov. 5
8:00
Hailey Bieber őszi manikűrjét akarjuk mi is azonnal (in.hu)
Bízhatunk benne, ha szezonális manikűr inspirációról van szó. A Hailey Bieber által létrehozott szépségmárka, a Rhode Instagram-fiókján nemrég posztolt képeken az eddigi leghangulatosabb manikűr látható. Bieber egy túlméretezett eszpresszó színű, bolyhos kardigános kinézetét egy mézes-bronzos árnyalatú, mázas barnacukros manikűrrel párosította.
nov. 5
8:06
A karácsonyi hal árával kapcsolatban érkeztek hírek: ezeknek sokan örülnek majd (Blikk)
Közeleg a karácsony, azaz a hazai halpiac főszezonja. A magyar halászok lázasan dolgoznak a Hortobágyon, hogy a megfelelő minőségű halat szolgáltassák a vásárlóknak idén is. Van olyan háztartás, ahonnan nem hiányozhat az ünnepi asztalról a hal: nekik jó hírrel szolgálhatunk, ugyanis a legnépszerűbb fajták nem drágulnak a piacon.
nov. 5
8:06
Molnár Anikó őszinte vallomása: Ádámmal nagyon jól megértjük egymást, barátok vagyunk, de ebből még bármi lehet (SzMo)
Egy kapcsolat számomra akkor válik komollyá, amikor már vannak közös tervek és mondjuk egy gyűrű. Ő lenne a legboldogabb, ha már beszámolhatna egy ilyen kapcsolatról.
nov. 5
8:06
Ejtőernyős-blokk a kurszki régióban (Magyar Hírlap)
Keddre virradóra az orosz a légideszant erők aknazárral blokkolták az ukrán fegyveres erők áttörési útvonalát.
nov. 5
8:06
Fülöp Attila: A magyarok bátorsága örökre példát mutat a világnak (Demokrata)
"1956 szelleme hív minket, hogy legyünk méltók az előttünk járók áldozatához" – húzta alá az államtitkár.
nov. 5
8:06
Háború: Már több mint 10 ezer észak-koreai katona érkezett Kurszkba, Zelenszkij kifakadt (Növekedés)
.
nov. 5
8:06
Tepertőkrém tojással (Street Kitchen)
A tepertőkrém jó. A tojáskrém szintén. Akkor miért ne ötvözhetnénk a kettőt? Én már megtettem, és nem is vagyok rest megosztani veled a siker titkát. Íme!
nov. 5
8:09
Egy teljesen új termékkel kísérletezget az Apple (Portfolio)
Az Apple vizsgálja az okosszemüvegek piacra dobásának lehetőségét, amivel a vállalat egy újabb területet hódíthat meg, és a Meta hasonló eszközével versenyezne. A cég belső tanulmányokat folytat a jelenleg piacon lévő termékek elemzésével - jelentette a Bloomberg.
nov. 5
8:12
Felpörgött a MÁV: Nem várják meg a harmadik kisiklást (Menedzsment Fórum)
Indul a Keleti program.
nov. 5
8:12
Felrobbanhat a héten a német kormánykoalíció: az FDP elnöke szerint így nem mehet tovább (Infostart)
Az már egyáltalán nem számít rendkívülinek, hogy hétről hétre csökken a hárompárti német kormánykoalíció támogatottsága, és az Olaf Scholz kancellár vezette, a szociáldemokrata SPD-ből, a Zöldek Pártjából és a szabad demokrata FDP-ből álló koalíció felbomlása kevesebb mint egy évvel a jövő őszi parlamenti választások előtt szinte állandóan napirend
nov. 5
8:12
Nagyágyúk a színpadon: Almási Kitti – Zacher Gábor – Krasznai Zsolt az érzelmeink kezeléséről beszélgetnek (Digital Hungary)
A legtöbben éreztük már azt, hogy az érzelmeink irányítanak minket, ahelyett, hogy mi irányítanánk őket és sokan küzdenek az önbecsülés hiányával, vagy érzik úgy, hogy elborítja őket a stressz. November 5-én este a téma nagyágyúi segítenek abban, hogy megtaláljuk a harmóniát és a lelki békét a mindennapi rohanás közepette.
nov. 5
8:15
Veszélyes a kivárás a cégektől, perek fognak indulni a pihenőidőről - írja a munkajogász (HR Portál)
Hiába bőkezű a magyar jog a 48 órás heti pihenőidővel, előtte a napi pihenőidőt ki kellene adni egy EU bírósági döntés szerint. Ennek alapján pénteken 13 óra után már a legtöbb munkavállaló rendkívüli munkaidőben dolgozna. Ezért pedig plusz pénz - 50 százalék pótlék - járna visszamenőleg is. Négy éve húzódik az ügy, a közelmúltban két Kúria-határoz
nov. 5
8:15
Vegyesen mozgott a forint kedd reggel a nemzetközi devizapiacon (Pénzcentrum)
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az árfolyamok aktuális alakulása a Pénzcentrum árfolyam oldalán is nyomon követhető.
nov. 5
8:18
Fontos bejelentést tett a Máv: a nagy port kavart kisiklások után felújítások kezdődtek a Keleti pályaudvaron (Blikk)
Hegyi Zsolt, a MÁV Csoport vezérigazgatója egy Facebook-bejegyzésében jelentette be, hogy elindult a Keleti-program, amely a 140 éves Keleti pályaudvar jelentős korszerűsítését célozza. Az elmúlt időszakban a pályaudvar két különböző váltóhibából fakadó siklás miatt került a hírek középpontjába. Ezek az események ártottak az utasok biztonságérzetén
nov. 5
8:18
Amerika ma választ - így dől el, hogy Donald Trump vagy Kamala Harris lesz a következő elnök (SzMo)
Kevés olyan bonyolult választási rendszer van, mint az amerikai. Előválasztás, csatatér-államok, elektorok - segítünk értelmezni a folyamatot és a legfontosabb kifejezéseket. Választási kisokos.
nov. 5
8:18
Fából tákolt hodályok lesznek a jövő adatközpontjai? (Bitport)
Nem azért, mert huzatosabbak, hanem mert kevesebb beton kell a felépítésükhöz. De mi lesz az erdőkkel?

Keresés