2024. november 5. kedd

nov. 5
9:30
Ennyi pénzt kapnak karácsonyra az árvízi védekezésben részt vevők az államtól (Promotions)
Pénzjutalmat kapnak a szeptemberi árvízi védekezésben részt vevő állami alkalmazottak.
nov. 5
9:30
Bezuhantak a lakásépítések (Növekedés)
2024 I–III. negyedévében 8709 új lakás épült, 19%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 14 551 volt, 2,3%-kal elmaradt a 2023. I–III. negyedévitől - írja a Központi Statisztikai Hivatal.
nov. 5
9:30
Románia háztáji baromfiállományban jelentett H5N1 madárinfluenzát (Magyar Mezőgazdaság)
Románia baromfiállományban megjelent madárinfluenzát jelentett – közölte október 29-én az Állategészségügyi Világszervezet (Woah).
nov. 5
9:30
A TEK cáfolta Rétvári Bence állítását: nem ők zárták le a kiskőrösi vasúti átjárót Szijjártó és Mészáros Lőrinc találkozójára (Telex)
Rétvári szerint a TEK a felelős, a TEK szerint ők ugyan nem, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság se tud semmiről, a MÁV pedig egyelőre hallgat.
nov. 5
9:30
Nyíregyházi játékos a válogatottban - döntetlen a fehéroroszok ellen (Nyíregyháza)
Szabó Lajos is pályára lépett a nemzeti csapatban.
nov. 5
9:36
Furcsa kormányközeli szerződések az államosított meddőségi szektorban (Menedzsment Fórum)
A hazai meddőségi helyzetért felelős Humánreprodukciós Intézet rengeteg pénzért szerződött le kormányközeli cégekkel, miközben a meddőségi hazai helyzete egyre rosszabb hatásfokon működik.
nov. 5
9:36
Szexbotrány a hágai Nemzetközi Bíróságon: a főügyészt vádolják, a magyar kormány levelet is írt az ügyben (Blikk)
Zaklatási vádak kerültek napvilágra a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze ellen. A magyar kormány sürgeti az ügy mihamarabbi kivizsgálását, mivel álláspontja szerint a nemzetközi szervezet tekintélye csorbulhat, ezért bíróság sérthetetlenségének megőrzése érdekében létfontosságú lenne a vádak mihamarabbi független kivizsgálása
nov. 5
9:36
Migráns késelt meg egy kalauzt (Magyar Hírlap)
Sztrájkolnak az olasz vasutasok.
nov. 5
9:36
Kívül tágasabb (Demokrata)
Alig kezdődött el a migránsok áttelepítési programja Olaszországból Albániába, máris le kellett állítani azt. Mi történt?
nov. 5
9:36
A kormány megüzente Brüsszelnek, hogy mit tervez a nyugdíjakkal (Telex)
Továbbra is lesz 13. havi nyugdíj, maradnak a korhatárok és a Nők40 program is. Magyarország megértette az OECD ajánlásait, de tartja magát a saját terveihez.
nov. 5
9:36
Új zenélő út készül Hatvan és Jászberény között (Telex)
A Jászkunsági gyerek vagyok című népdal szól majd az arra közlekedők kereke alól.
nov. 5
9:39
Itt a Goldman Sachs jóslata az amerikai elnökválasztásra (Portfolio)
Megtette tétjeit a Goldman Sachs az amerikai elnökválasztásra, és jóslatokat adott arra is, hogy melyik szcenárió esetén merre mozdulhatnak az amerikai tőzsdék - derül ki egy posztból az X-en.
nov. 5
9:39
Végre tiszta vizet öntöttek a pohárba: megszólalt a kormány a nyugdíjak ügyében (Pénzcentrum)
Semmilyen nyugdíjreformot és nyugdíjváltoztatást nem tervez a kormány - tűnik ki a kabinet középtávú strukturális tervéből. "A nyugdíjrendszerbe való beavatkozás az elkövetkezendő évtizedben nem indokolt" - írja a kormányzati jelentés. Nem emelkedik a nyugdíjkorhatár, marad a 13. havi nyugdíj és nem változik a Nők40 sem- írja a Portfolio.
nov. 5
9:39
Valami fontos történik a Keleti pályaudvarnál (ATV)
A MÁV-csoport vezérigazgatója kedden a Facebook-oldalán bejelentette, hogy megkezdődtek a Keleti pályaudvar váltókörzetének felújítását célzó munkálatok: a hónap végéig közel kétszáz faalj cseréjét hajtják végre a pályaudvar váltóiban.
nov. 5
9:39
Hatalmasat zuhant Budapesten a lakásépítési engedélyek száma (444.hu)
Lejtmenetben vannak a lakásépítések, és ez egy darabig még így is lesz.
nov. 5
9:39
Lékai-Kiss Ramóna címlapon mutatta meg tíz évvel fiatalabb húgát: a ritkán látott Debóra tündöklő szépség (Femcafe)
Lékai-Kiss Ramóna mindig is rendkívül szoros viszonyt ápolt imádott húgával, ám - ahogy az a testvérpár friss interjújából is kiderül -, volt idő, amikor kapcsolatukat próbára tette a sors.
nov. 5
9:39
Hónapokkal a letartóztatása után mondott le mandátumáról a korrupcióval vádolt MSZP-s alpolgármester (Nyugati Fény)
Időközi választás lesz.
nov. 5
9:39
Ki nem találnád melyik két magyar kapta a legtöbb EU-s agrártámogatást (Forbes)
Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc is elképesztő mértékű uniós agrártámogatásokat zsebelt be, ezzel az európai toplistára is felfértek. Mi történt? Csányi Sándor Bonafarm Zrt.-je és Mészáros Lőrinc Mezort Zrt.-je is szerepel azok között a cégek között, amelyek a legtöbb támogatást kapták az Európai Uniótól a közös agrárpolitikai (KAP) keretein belül
nov. 5
9:41
Kis emelkedéssel kezd a BUX (Portfolio)
Az irányadó európai tőzsdéken felemás elmozdulásokkal indul a nap, a DAX és a CAC-40 minimálisan emelkedik, az FTSE-100 esik, az átfogó európai index, a Stoxx 600 pedig tegnapi záróértékén áll. A BUX kis emelkedéssel kezd.
nov. 5
9:41
Pedagógus béremelés 2025: ennyi pénzt ígér jelenleg a kormány (Pénzcentrum)
A tervek szerint a pedagógus gyakornokok minimum bruttó 630 ezer forintot fognak keresni - írja az Eduline. A kormánnyal folytatott egyeztetésekről a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ)  is beszámolt a közösségi oldalán.
nov. 5
9:42
Ha eddig nem volt elég, újabb kijózanító igazság látott napvilágot Magyarországról (Piac és Profit)
Csökkent az expot és az import is. 1,2 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet szeptemberben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
nov. 5
9:42
Utolsó heteit már hospice házban töltötte Forgács Gábor (Infostart)
Színész kollégája még szilveszteri műsorra akarta elhívni.
nov. 5
9:42
A Schaeffler német autóalkatrészgyártó 4700 munkahelyet szűntet meg Európában (HírTV)
A Magyarországon is jelen lévő német Schaeffler AG, a világ egyik vezető autóalkatrészgyártója létszámleépítést jelentett be.
nov. 5
9:42
Ancelotti: Abba kell hagyni a futballt a spanyolországi áradások miatt (Magyar Hírlap)
A címvédő Real este az AC Milant fogadja a Bajnokok Ligájában. Ancelotti szerint ezt a mérkőzést sem szabadna lejátszani.
nov. 5
9:42
Vegyes képet mutat a külkereskedelmi mérleg (Növekedés)
2024. szeptemberben az export euróban számított értéke 5,0%-kal, az importé 4,0%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. A termék-külkereskedelmi egyenleg 187 millió euróval romlott. A külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 15, míg az importoldalon 7,8%-kal magasabb volt az előző havinál.
nov. 5
9:42
Letartóztattak egy nőt Iránban, mert fehérneműre vetkőzött, miután zaklatták őt a hidzsáb hiánya miatt (Telex)
Az Amnesty International követeli a nő szabadon engedését, és hogy Irán vizsgálja ki az esetet.
nov. 5
9:42
Újra elszabadulhat a pokol Iránban: letartóztattak egy egyetemista nőt, aki levette a hidzsábot a fejéről (naphire.hu)
Emberi jogi aktivisták felszólították az iráni hatóságokat, hogy engedjenek szabadon egy nőt, akit a minap őrizetbe vettek, miután egy egyetemen levetkőzött, és ezzel tiltakozott a kötelező hidzsábtörvények ellen.
nov. 5
9:42
Gyógyszert szedek, egy pohár bort azért megihatok? A szakgyógyszerész válaszol (EgészségKalauz)
Vannak bizonyos gyógyszerek, amelyek esetében komoly problémát okozhat még egy pohár bor is.
nov. 5
9:48
Mindjárt tél van! Magyarországon röpködnek a mínuszok, itt -7 fokot mértek hajnalban (Blikk)
Éjjel jégvirágok nyíltak Zabarban, csípős hideg volt a térségben kedd reggel. Már a küszöbön vannak a mínuszok, az ország egyes területein pedig már bekopogtattak a jeges reggelek. A fagyos éjjel ellenére azonban napközben verőfényes napsütés lesz az országban, csak néhol takarja majd fátyolfelhő az eget.
nov. 5
9:48
Októberben nőtt a kínai szolgáltatóipar teljesítménye (Demokrata)
A Caixin szolgáltatóipari BMI mutatója októberben 52 pontra nőtt a szeptemberi, egyéves mélypontról.
nov. 5
9:48
2024 nem a lakásépítés éve (Üzletem)
2024. Iii. negyedévben 2682 új lakás épült, 22 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban; az első három negyedévben 19 százalékos volt az éves szintű visszaesés.
nov. 5
9:48
Társasházi töltés helyesen – 197 Voltie töltő egyetlen mélygarázsban (Villanyautósok)
Ilyen társasházi töltőrendszer mellett bátran le lehet cserélni az autókat elektromosra.
nov. 5
9:51
Rossz hangulatban zajlott a kereskedés a nyugat-európai piacokon hétfőn; stagnált a BUX (ProfitLine)
Mérséklődtek a nyugat-európai piacok hétfőn, a Stoxx 600 0,3%-os csökkenéssel zárt, a technológiai részvények 1,1%-os esésének vezérletével.
nov. 5
9:51
Visszaszóltak Orbánnak - Nem akarnak Romániába költözni, azok, akiket felszólított erre (ATV)
Orbán Viktor a Parlamentben és közösségi oldalán is keményen odaszúrt az ellenzéknek, mondván: azok, akik szerint a románok "elhúznak mellettünk", költözzenek oda. Az egyik megszólított politikus visszaszólt a miniszterelnöknek: nem akar elköltözni. Egy másik országgyűlési képviselő viszont a kormányfőt küldte el.
nov. 5
9:51
EU-s e-autós támogatást sürgetnek a franciák (autopro)
Az egész Európai Unióra kiterjedő, az elektromos autók vásárlását ösztönző támogatást sürgetnek a franciák.
nov. 5
9:51
Nincs semmilyen ételérzékenységed, mégis mentesen táplálkozol? Erre számíthatsz (Glamour)
Glutén-, tej-, tojás-, mogyoró-, mandula-, és laktózérzékenység. A mai modern társadalomban rengetegen küzdenek egyik vagy másik betegséggel, de előfordulhat, hogy valaki halmozottan érintett. Sokan saját magukat diagnosztizálják, aminek következtében elkezdik elhagyni az egyes alapanyagokat, a glutént, a tejet, a tojást, esetleg a cukrot. Pedig ne
nov. 5
9:51
Amikor már kihaltnak hitték az őslakos sárkányokat, egy lány különös tojást talált – Olvass bele! (Könyves Magazin)
Két ​gyökeresen eltérő világ ütközik a sárkánylovas akadémián, ahol nem a sárkányok leheletének hatalma a legveszélyesebb.  Fotó: Angelina Rose
nov. 5
9:54
Vége a Boeing hét hetes keserves sztrájkjának (Piac és Profit)
Véget ért a Boeing dolgozóinak sztrájkja.
nov. 5
9:54
A tervezettnél korábban indult el a Keleti-program, megfiatalodik a főpályaudvar (Infostart)
A MÁV vezérigazgatója bejelentette, hogy korábban, már a mai napon elkezdték a Keleti pályaudvar nagyszabású felújítását, kezdve az utóbbi időben sok fejfájást okozó váltórendszerrel. Hosszú munka lesz.
nov. 5
9:54
Forgács Gábor lánya megszólalt elhunyt édesapja végakaratáról (SzMo)
A színész lánya elmondta, hogy édesapja temetésének részleteiről időben adnak majd tájékoztatást, de az biztos, hogy nyilvános lesz, hiszen Forgács Gábor is ezt szerette volna.
nov. 5
9:54
Lemondott mandátumáról Czeglédy Gergő (Magyar Hírlap)
Az időközi választást előreláthatólag február közepén tartják meg.
nov. 5
9:54
Magyar illusztrátor képeivel érkeznek a Disney produkciók gyűjtői kiadásai (MMonline)
December 3-tól négy népszerű Lucasfilm és Marvel sorozat jelenik meg 4K UHD gyűjtői verzióban, egyedi SteelBook csomagolással és Szarka Attila, magyar illusztrátor művészi borítóképeivel. A már előrendelhető darabok exkluzív tartalmakat, lenyűgöző látványvilágot és magával ragadó, filmes hangzást kínálnak. A The Walt Disney Company bejelentette, ho
nov. 5
9:54
Mit is jelentenek valójában a kriptó világának kedvenc szavai és kifejezései? (BitcoinBázis)
A kriptovaluták világában gyakran találkozhatunk olyan kifejezésekkel, amelyeket sokan használnak, de valójában rejtett jelentéssel bírnak. Ez az útmutató segít megérteni, mit is jelent valójában, amikor egy kriptós azt mondja: „DYOR” vagy „to the moon”. DYOR – „Do Your Own Research” A DYOR, azaz a „végezz saját kutatást” rövidítése arra utal, hogy
nov. 5
9:54
Összefog öt hazai közlekedési szakszervezet, közösen akarnak fellépni a közelgő bértárgyalásokon (Telex)
Vasutas és HÉV-es érdekképviseletek álltak össze.
nov. 5
9:54
Carlo Ancelotti szerint akkora a baj, hogy fel kellene függeszteni a meccseket (naphire.hu)
Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője szerint fel kellene függeszteni a labdarúgó-mérkőzések megrendezését a spanyolországi áradások miatt.
nov. 5
9:54
6 ok, amiért minden nap egyél körtét + 2 isteni körtés recept (Bien)
Szereted a körtét? Édes, zamatos gyümölcs, aminek nehéz ellenállni. Azon kívül azonban, hogy nagyon finom, számtalan olyan tulajdonsága van, amiért minden nap enned kéne. Íme, 6 olyan dolog, amiért a körte az ősz egyik legegészségesebb gyümölcse.
nov. 5
9:56
Csaknem ötezer munkahely szűnik meg Európa-szerte (Magyar Hírlap)
A Schaeffler német autóalkatrészgyártó bejelentette, hogy leépít.
nov. 5
9:57
Zöld utat kaphat a Vodafone gigafúziója, de van ennek egy feltétele (Portfolio)
A brit versenyhatóság feltételesen jóváhagyta a Vodafone és a Three egyesülését, amennyiben a cégek vállalják a mobilhálózat fejlesztését és az ügyfelek védelmét. A 15 milliárd font értékű fúzió révén az Egyesült Királyság legnagyobb mobilszolgáltatója jönne létre, ami jelentősen átalakíthatja a piacot - számolt be a Bloomberg.
nov. 5
9:57
Trump vagy Harris? Ezt jósolja a mesterséges intelligencia (ATV)
Egy friss, mesterséges intelligenciával készült elemzés szerint nagyobb eséllyel nyerhet Kamala Harris, a demokrata párt elnökjelöltje, mint a republikánus Donald Trump a mai választáson.
nov. 5
9:59
Így írják át az életünket a fizetési megatrendek (Portfolio)
A fizetések világa az elmúlt öt évben többet változott, mint az elmúlt 50 évben. A fogyasztók elvárásai, szokásai, viselkedése radikálisan megváltozott, sokkal inkább, mint az előző évtizedekben, és a változás gyorsul – mondta Sármay Bence. A Visa Magyarországért felelős területi vezetője Banking Technology konferenciánk nyitóelőadásán a fizetési p

Keresés