2024. november 7. csütörtök

nov. 7
8:21
Meddig számít frissen gyártottnak egy gumiabroncs? (Autószektor)
Az akár ötéves abroncs is lehet új – megfelelő tárolás mellett A Continental álláspontja szerint az az abroncs, amely akár három-öt éve készült, újként értékesíthető és megfelel minden előírásnak, amennyiben megfelelően tárolták és nem állnak fent olyan külső tényezők, amelyek gyorsíthatják az öregedést. Ez azt jelenti, hogy az abroncsokat száraz,
nov. 7
8:21
Elkezdődött: Orbán a Donald Trumppal közös titkos terveivel hencegett (Nyugati Fény)
Putyinbérencek egymás között.
nov. 7
8:23
A kínai elnök felhívta Trumpot? Óriási a titkolózás a beszélgetésről (ATV)
Hszi Csin-ping, Kína elnöke állítólag telefonon gratulált Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztási győzelméhez – jelentette a CNN névtelen forrásokra hivatkozva. A kínai nagykövetség Washingtonban azonban nem kommentálta az értesülést.
nov. 7
8:24
80 százalékot esett a BMW nyeresége (Villanyautósok)
Sokba került a visszahívás, de a kínai eladások is 30 százalékkal csökkentek.
nov. 7
8:24
Rejtett jelek, hogy a legjobb barátod kezd beléd zúgni (Bien)
Neked is van egy igazán jó barátod, akivel nagyon egy hullámhosszon vagytok? Tulajdonképpen nem is érted, miért nem alkottok egy párt, egyszerűen csak így alakultak a körülmények? Nos, könnyen előfordulhat, hogy ő is éppen azon tanakodik, miért nem léptek tovább egy szintet… Ezekből a rejtett jelekből felismerheted, hogy kezd beléd zúgni!
nov. 7
8:24
Szorongó alkat? Ezek az alapvitaminok segíthetnek (EgészségKalauz)
A kutatók érdekes eredményekre jutottak azzal kapcsolatban, hogy mely vitaminok segíthetnek a szorongás enyhítésében.
nov. 7
8:27
Villanyszerelő szakembereinek képzésére létesített tanműhelyt az MVM Salgótarjánban (HR Portál)
Az MVM Csoport új tanműhelyt hozott létre Salgótarjánban a jövő villanyszerelő szakembereinek képzésére; az idei tanévben 12 tanuló kezdte meg tanulmányait a duális képzés keretében, amelyben a helyi iskolák is aktív szerepet vállalnak - közölte a cégcsoport szerdán az MTI-vel.
nov. 7
8:27
Trump győzelmét emésztgeti a forint, de ma sem lesz könnyű napja (Portfolio)
Az elemzők várakozása az volt, hogy egy esetleg Trump-győzelem után a forint tovább gyengülhet, és ennek láttuk is jeleit, 412 fölé is benézett a jegyzés. Innen visszajött 410 alá, és a csütörtök reggelt is ez alatt kezdi. Ám a mai nap is mozgalmas lesz, ma tartja kamatdöntő ülését ugyanis az amerikai jegybank.
nov. 7
8:27
Joe Biden meghívta Trumpot a Fehér Házba (ATV)
Joe Biden amerikai elnök telefonon gratulált hivatali elődjének és egyben leendő utódjának, Donald Trumpnak ismételt megválasztásához szerdán, és meghívta hivatalába a hatalomátadás részleteit megvitatni.
nov. 7
8:30
Szmogveszély! Tökölön és Békéscsabán egészségtelen lett a levegő (Blikk)
Romolhat a levegő minősége az elkövetkező napokban, mivel csak nagyon enyhe lesz a légmozgás, igy a szennyező anyagok feldúsulhatnak a levegőben. Több városban kifogásolható a levegőminőségi index - írja a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) honlapja.
nov. 7
8:30
Jelentés: az orosz nukleáris fegyverek jelentős része az ukrán drónok látótávolságán belül van (Infostart)
A Foreign Affairs által közölt jelentés szerint a körülbelül 5580 robbanófejből álló orosz nukleáris arzenál mintegy 30 százalékára képesek lennének lecsapni az ukrán drónok.
nov. 7
8:30
Vigyázz: így mérgez a gyöngyvirág! (Agrofórum)
Az egyik legszebb, tündérmesébe illő virágunk, amely tavasszal porcelán-fehér, harangalakú, apró virágokat hoz. Hosszú élénkzöld levelekkel rendelkezik, amelyek körülölelik a frissen szedett gyöngyvirágcsokrot. Ki gondolná, hogy épp ez az éteri küllemű virág az, amitől félni kell?
nov. 7
8:30
Létezik egy könyv, amit soha senki nem olvasott, mert nem is lehet elolvasni (Rakéta)
Könyv vagy csak egy betondarab? A kutatók évek óta próbálják megfejteni a Betonbuch titkát, de eddig nem jártak sikerrel.
nov. 7
8:30
Az étkezés közbeni beszélgetésnek vannak egészségügyi előnyei (Magyar Hírlap)
Az "Evés közben nem beszélünk" közhely ugyanis nem állja meg a helyét.
nov. 7
8:30
A gyenge forint ellenére tízezer autót vettek külföldön a magyarok egy hónap alatt (Növekedés)
Októberben a DataHouse adatai szerint 10 724 import használt személyautó kapott hazai rendszámot. Ez a havi érték idén először emelkedett 10 ezer fölé, miközben a tavaly októberi 9 334-es mennyiséget közel 15 százalékkal haladta meg. A kiugró adat ellenére a JóAutók.hu éves szinten csak mérsékelt, 5 százalék körüli bővülésre számít ebben az autópia
nov. 7
8:30
Aszálykár enyhítése: ideje beadni a kérelmet (Mezőhír)
Megjelentek a segédletek a kárenyhítési juttatás kiszámolásához.
nov. 7
8:30
Agrárium: a kisgazdaságok pár éven belül eltűnhetnek (Agrárágazat)
Nagybirtok-rendszer a magyar mezőgazdaságban: rohamosan fogy a kisebb, nő a nagygazdaságok száma az utóbbi 10 évben.
nov. 7
8:30
Több, mint 60 előnevező az Árpádtető Rallyra (Racingline)
Vasárnap rendezik az Árpádtető Rallyt, mely elsősorban sprint verseny, azonban a rendezvényen sok licences versenyző is rajthoz áll.
nov. 7
8:30
Új szolgáltatás a Pátriában a Konica Minolta nyomdagépével (Transpack)
A nyomdatechnológia egyfajta forradalmát hozza a Konica Minolta új gépe, ami kis és közepes nyomdáknak is új lehetőség.
nov. 7
8:30
Majdnem 17 évnyi átlagfizetés kell egy új lakás megvásárlásához Budapesten (Telex)
2015 óta országszerte meredeken emelkedik, hogy hány havi fizetésre van szükség egy új lakás megvásárlásához, Budapesten az új és a használt lakások ára is jelentősen nőtt.
nov. 7
8:33
Elkezdődött a Trump-rali? Mutatjuk, mit csinálnak ma a tőzsdék (Portfolio)
Az amerikai elnökválasztást követően valóságos Trump-ralit láthattunk az amerikai tőzsdéken, az irányadó amerikai indexek új történelmi csúcson zártak. Az ázsiai tőzsdéken vegyes ma reggel a kép, a kínai és a hongkongi tőzsde erősödik, megütötték viszont az ázsiai elektromos autógyártók részvényeit az amerikai elnökválasztás eredményeire reagálva.
nov. 7
8:33
Macskaevés? - Sokkolt a kutyapártos Kovács Gergely (ATV)
Kovács Gergely, a MKKP elnöke és Hegyvidék újdonsült polgármestere szereti meghökkenteni a követőit.
nov. 7
8:33
Drágábban veszi meg a kormány a Városliget mellett felhúzott NER-irodaházakat (444.hu)
Szakértők szerint az eredeti ajánlat is erősen túlárazott volt.
nov. 7
8:33
Luxus lett mára a Márton-napi libavacsora? Ennyit kérnek érte a népszerű vidéki éttermek (Pénzcentrum)
Márton-nap közeledtével ismét szóba kerül a libafogyasztás, amely azonban hazánkban meglehetősen alacsony, és leginkább az ünnepekhez vagy éttermi gasztronómiához kötődik. Míg libából mindössze 70-80 dekát, kacsából valamivel többet, mintegy 3 kilogrammot fogyasztunk évente fejenként, a libás fogások népszerűsége továbbra is a vendéglátásban érvény
nov. 7
8:33
Lehet, hogy Orbán most pezsgőzik, de a magyar gazdaságnak nagyon fájhat Trump győzelme (444.hu)
Orbán, a politikus nyilván profitálni fog Trump győzelméből. De az új elnök protekcionista politikája mélyütés is lehet a már most megroggyant magyar gazdaságnak. Az első, 20 milliárd forintos és 410 eurós aggasztó jel már szerdán látszott. A két vezető közötti szép barátságban kritikus pontok is akadnak.
nov. 7
8:36
Szmogveszély: Tökölön és Békéscsabán egészségtelen lett a levegő (Blikk)
Romolhat a levegő minősége az elkövetkező napokban, mivel csak nagyon enyhe lesz a légmozgás, így a szennyező anyagok feldúsulhatnak a levegőben. Több városban kifogásolható a levegőminőségi index – írja a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) honlapja.
nov. 7
8:36
Joe Biden telefonon gratulált Donald Trumpnak és meghívta a Fehér Házba (HírTV)
Joe Biden amerikai elnök telefonon gratulált hivatali elődjének és egyben leendő utódjának, Donald Trumpnak ismételt megválasztásához szerdán, és meghívta hivatalába a hatalomátadás részleteit megvitatni.
nov. 7
8:36
Bakács Tibornak nem vált be az idősgondozói munkája, most csomagpakolóként dolgozik (SzMo)
Az egykori kritikusnak rá kellett jönnie, hogy nem bírja az öregeket. Most naponta hat órát pakol a futószalag mellett.
nov. 7
8:36
Nyugat-balkáni országokkal köt együttműködési megállapodást London (Magyar Hírlap)
Az embercsempészet felszámolása a cél.
nov. 7
8:36
Kovács Zoltán: Nagykövet Úr, savanyú a szőlő, ugye? (Demokrata)
A politikus reflektált az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének nyilatkozatára.
nov. 7
8:36
2024. november 7. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
nov. 7
8:38
Nyilvános beszédben ismerte el választási vereségét Kamala Harris (HírTV)
Elismerte választási vereségét Kamala Harris demokrata elnökjelölt, és az eredmény elfogadására kérte támogatóit egy washingtoni egyetemen tartott beszédében szerdán.
nov. 7
8:42
Varga Judit visszatér? Német diplomatákkal találkozott a volt miniszter (Blikk)
Az egykori igazságügyi miniszter Olaszországban vett részt egy konferencián – szúrta ki a Blikk.
nov. 7
8:42
13 hete halmozódik a nyeremény a hatos lottón, komoly összeg találhat gazdára a héten (Blikk)
Már mintegy 1.7 milliárd forint várja szerencsés gazdáját a hatos lottó hétvégi sorsolásán. A népszerű játékban idén már volt olyan nyertes, aki kétmilliárd forintos jackpotnak örülhetett.
nov. 7
8:42
Orosz külügyminisztérium: Moszkva együtt fog működni Washingtonnal (Demokrata)
"Feltételeink változatlanok és Washingtonban jól ismertek" – hangzott az állásfoglalás.
nov. 7
8:42
Kitört a káosz Szegeden: 56 ezer háztartás maradt áram nélkül egy baleset miatt (naphire.hu)
Szerda délután váratlanul elment az áram 56 ezer szegedi háztartásban. A helyiek közül volt, aki aról számolt be, hogy csak pillanatokra maradtak áram nélkül, míg másoknál tovább is elhúzódott a probléma. Közben kiderül az is, hogy mi áll a különös áramkimaradás mögött.
nov. 7
8:42
A Nemzetgazdasági Minisztérium extra igényei miatt 20 milliárd forinttal drágult a Dürer Park (Telex)
Nagy Márton minisztériuma és több, a tárca alá tartozó cég jelentős változtatásokat kért a beruházótól.
nov. 7
8:42
Megerősödni a szolgálatban (Gyulatelevízió)
Lelkigyakorlatot tartottak a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász önkénteseinek a Bács-Kiskun vármegyei ÁGOTA Falván. A kétnapos rekollekció alkalmával a lelki gondozás mellett lehetőség nyílt a karitász szolgálattal kapcsolatos tapasztalatcserére és a jó gyakorlatok elsajátítására is. Hosszú évek óta hagyomány már, hogy a Szeged-Csanádi Egyházme
nov. 7
8:44
A kínai elnök is gratulált Donald Trump győzelméhez (Demokrata)
A kínai elnök továbbá sürgette a két országot, hogy találjanak helyes utat az új korszakban.
nov. 7
8:45
Meglepte az elemzőket a KBC, jöhet az időközi osztalék (Portfolio)
A belga KBC Csoport csütörtökön felülmúlta a harmadik negyedéves eredményvárakozásokat, amihez hozzájárult a magasabb nettó kamatbevétel, a biztosítási bevételek növekedése, valamint a magasabb nettó díj- és jutalékbevételek – írja a Reuters. A KBC részvényeinek árfolyama ennek ellenére a nyitás előtti kereskedésben egyelőre 0,81%-os mínuszban álln
nov. 7
8:48
Nem fognak unatkozni a sportműsorok kedvelői - sport a tévében (Infostart)
Ma is és pénteken is lesz bőven izgalmas sprotközvetítés a televízióban.
nov. 7
8:48
"Hadd mondjak valamit ezekről a sz*rháziakról" – Tom Hanks durván kiakadt a filmkritikusokra (Blikk)
Tom Hanks nem tartja túl sokra a filmkritikusokat. Nemrég egy interjúban beszélt a filmkritika "változó természetéről", közben pedig keményen kiosztotta a kritikusokat. Kirohanásának apropója a legújabb, Here című filmjére érkezett negatív visszajelzések lehettek, amelyben a Forrest Gump másik sztárja is szerepel.
nov. 7
8:48
Donald Trump győzelme polgárháború rémével fenyegeti az Egyesült Államokat Puzsér Róbert szerint (Promotions)
Kegyetlen következményekkel járhat Trump visszatérése, teljesen kifordultak magukból az amerikaiak Puzsér szerint.
nov. 7
8:48
A kínai elnök is gratulált Donald Trump győzelméhez (Magyar Hírlap)
Sürgette a két országot, hogy találjanak helyes utat az új korszakban.
nov. 7
8:48
Nyilvános beszédben ismerte el választási vereségét Kamala Harris (Demokrata)
Kamala Harris választási vereséget elismerő beszédét Joe Biden a Fehér Házból hallgatta.
nov. 7
8:48
A Meta bedobta mesterséges intelligenciáját a közösbe (BitcoinBázis)
A közösségi média gigásza, a technológiai óriáscég Meta (avagy a jó öreg Facebook) bejelentette, hogy nyílt forráskódú Llama AI modelljeit az amerikai védelmi ügynökségek és kapcsolódó szerződött partnerek rendelkezésére bocsátja, A cél, hogy így támogassa a nemzetbiztonságot és erősítse Amerika pozícióját az AI versenyben. A Llama a védelmi és nem
nov. 7
8:48
Őszi vagy tavaszi gyümölcsfaültetés? Az ideális időpont nyomában (Magro)
A gyümölcsfa-ültetés gondos tervezést és az oltványok kiválasztását igényli, hiszen a megfelelő oltvány típusa, az ültetés időzítése és a termesztési körülmények meghatározóak a facsemeték fejlődésében és későbbi termésmennyiségében. Ültetésre, a kora tavaszi időszak mellett, a késő őszi időjárás is ideális.
nov. 7
8:51
Bezuhant a kiskereskedelem (Portfolio)
Rendkívüli mértékben zuhant a magyar kiskereskedelmi forgalom szeptemberben az előző hónaphoz képest, ebben ugyanakkor szerepe volt az árvízi védekezésnek is - derül ki a KSH friss jelentéséből.
nov. 7
8:51
Megint egész Kubában elment az áram, most a Rafael hurrikán miatt (444.hu)
Legalább 70 ezer embert telepítettek ki otthonaikból.
nov. 7
8:51
Alapjoggá válhat Magyarországon a közösségi közlekedés (autopro)
Az ÉKM minden magyar számára alapjoggá teszi a közösségi közlekedéshez való hozzáférést.

Keresés