2024. november 9. szombat

nov. 9
18:39
Kitört a botrány: Betámadták Hosszú Katinkát, szélhámosnak nevezték az úszót (Nyugati Fény)
Áll a bál.
nov. 9
18:42
Miért a Dogen lehet a legkiemelkedőbb projekt 2024-ben? (BitcoinBázis)
A kriptók gyorsan fejlődő világában egy új versenyző készül arra, hogy 2024-ben potenciálisan felrázza a piacot. Az innovatív projektben képes lehet arra, hogy felülmúlja versenytársait és újradefiniálja a piaci dinamikát. DOGEN: Mémcoin az igazi alfák számára, akik mindig nyernek! Engedd szabadjára a benned rejlő belső alfát a DOGEN-nel, azzal a m
nov. 9
18:45
Napvilágra került II. Erzsébet utolsó naplóbejegyzése: senki nem gondolná, miről írt a királynő a halála előtt (Femcafe)
II. Erzsébet halála pillanatáig vezetett naplót, most pedig kiderült, mi volt a tartalma utolsó sorainak.
nov. 9
18:48
Megvan a Biden-Trump találkozó időpontja, és lehet Trump-Zelenszkij egyeztetés is (Infostart)
Ukrán ügyben még folynak az egyeztetések.
nov. 9
18:48
Orbán Rudolf lett a 13. versenyző a Megasztárban, pedig páran csalással is próbálkoztak (SzMo)
A közönség elárasztotta szeretettel, amiért nagyon hálás. Elárulta, miért volt nehéz neki a párbaj, ami után a zsűri nem őt választotta.
nov. 9
18:51
Hamarosan eléri Magyarországot is a hidegörvény: jönnek a kemény éjszakai hidegek (Pénzcentrum)
A kontinens nagy részének időjárását egy hatalmas kiterjedésű anticiklon határozza meg, melynek középpontja Kelet-Közép-Európa fölött található. Ennek hatására Európa nagy részén nyugodt, száraz, napos, viszont főként az Alpoktól és a Kárpát-medencétől északabbra fekvő területeken tartósan ködös, rétegfelhős az idő - közölte a HungaroMet.
nov. 9
18:54
Ügynökségi óradíjfelmérést készített a PR-szövetség (Kreatív Online)
Az anonim, reprezentatívnak tekinthető adatsor 25 magyarországi ügynökség óradíjait összesíti. Segítheti a tendereztetés, illetve az éves büdzsétárgyalások során a kiírók és a pályázók elképzeléseinek közelítését, ezáltal hosszabb távon az ügynökségi szektor fenntarthatóságát.
nov. 9
18:54
Fotók: Üzbegisztán kulturális estje a Magyar Állami Operaházban (Helló Magyar)
November 8-án Budapesten került megrendezésre egy kulturális est, amelyet Üzbegisztán kultúrájának és művészetének szenteltek.
nov. 9
18:54
Rengetegen indulhatnak Kanadába Trump győzelme után, készültségben a határőrség (Telex)
Az amerikai társadalomból kiábrándultak, valamint az engedély nélkül Amerikában tartózkodók is megpróbálhatnak bejutni Kanadába, akár a csonttá fagyott zöldhatáron.
nov. 9
18:54
Államtitkokat árult kriptóért, csúnyán ráfázott (KriptoMagazin)
Egy kínai közalkalmazottat, Wang Moumou-t, 2024. november 8-án életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, miután kiderült, hogy államtitkokat adott el külföldi ügynököknek, hogy kriptobefektetési veszteségeit fedezze. A Bíróság ítélete szerint Wang több mint 1 millió jüant kapott kriptovaluta-tranzakciók révén az általa átadott bizalmas információké
nov. 9
18:54
Szivargyújtós fűtés az autóba: olcsó, de mit tud valójában? (Hóvége)
Van, akinek megérheti a szivargyújtós fűtés autóba? Elmondjuk a pro és kontra érveket, jó-e valamire vagy teljes pénzkidobás?
nov. 9
19:00
Dunaferr: az állam megelégelte a Liberty üzengetéseit, nem akar teljesen balekká válni (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 9
19:06
Magyar Péter reagált a Tisza Pártot ért vádakra: "A fideszes pofátlanságnak tényleg nincs határa" (SzMo)
A politikus szerint a "Raskó György sem jelöltje, sem tagja nem volt a TISZA Pártnak soha. A Fidesznek viszont igen". Majd írt az idősek helyzetéről is.
nov. 9
19:06
Lakásban található iroda: milyen költségeket lehet elszámolni? (Adózóna)
Amennyiben a cég székhelye és irodája egyben a tulajdonos lakása is, akkor a vásárolt eszközök, mikrosütő, íróasztal, szék, mobilklíma, ülőgarnitúra hogyan számolhatók el költségként? Sajnos nem lehet egy szobát elkülöníteni, hogy csak a vállalkozás tárgyai legyenek benne. Esetleges NAV-ellenőrzésnél mit vizsgálnak? – kérdezte olvasónk. Gyüre Feren
nov. 9
19:06
Az FTX-botrány újabb fejezete: Börtönbe vonult az Alameda Research korábbi vezetője (BitcoinBázis)
Caroline Ellison, aki korábban az FTX összeomlásában játszott szerepéről tett tanúvallomást, most megkezdte kétéves börtönbüntetését. A Sam Bankman-Fried egykori barátnője a szövetségi ügynökség információi szerint Connecticutban tölti majd le büntetését. Mérsékelt büntetés a tanúvallomásért cserébe A szövetségi hivatal közleménye szerint Ellison a
nov. 9
19:09
Közel száz vasúti kocsi felújítása kezdődött el a Máv-nál (Autószektor)
Nagy Bálint a projektet azzal indokolta, hogy a közlekedési akcióterv egyik legjelentősebb részét képező, csaknem 800 milliárd forintos infrastruktúrafejlesztés mellett szükség van járműfejlesztésre is. Az új járművek beszerzése ugyanakkor hosszú folyamat, egy most megvásárolt vasúti jármű legjobb esetben 2028-ra állhat forgalomba. Érdemes tehát az
nov. 9
19:21
Neked milyen jegyben áll a Szaturnuszod? Elárulja, milyen félelmeid és kihívásaid lesznek az életed során (Glamour)
A Szaturnusz a fegyelmet, a felelősséget és a struktúrát szimbolizálja az asztrológiában. A születési képletben azt mutatja meg, hogy milyen kihívásokkal és felelősséggel kell szembenéznünk az életünk folyamán. Ez a bolygó felel a karrierünkért is, megmutatja, melyik életterületen lehetnek félelmeink, és hol vagyunk képesek hosszútávú eredményeket
nov. 9
19:21
Lefizetett kereskedők? Piszkos játékot űznek az autógyártók a kárunkra (Autószektor)
Az Európai Autógyártók Szövetségének (Acea) elemzése szerint szeptemberben 4,2%-kal csökkent az új autók regisztrációja Európában. A negatív rekorderek: Franciaország (-11,1%), Olaszország (-10,7%), Németország (-7%). A leginkább érintett a Stellantis, amely 26%-kal kevesebb autót értékesített, mint az előző hónapban. E számadatok és a színfalak mö
nov. 9
19:24
Aggódnak Pekingben: fogy a kínai népesség! (Infostart)
Kínában, amely immár nem a világ legnépesebb országa, drámai módon visszaesett az idén a házasságok száma. Mindezek nyomán felmerült, hogy a romló születési kedvet pénzbeli ösztönzőkkel kellene megtámogatni.
nov. 9
19:24
Kacsamelles szendvics céklával – egészséges és finom (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
nov. 9
19:24
A bikapiac új éllovasai: Az ADA és a SOL szárnyalása felkeltette a befektetők figyelmét (BitcoinBázis)
Az ADA és a SOL vezetik a jelenlegi kriptopiaci emelkedést, tranzakciós volumenük jelentős növekedést mutat. A regisztráció nélküli kriptováltást kínáló ChangeNOW platform szerint ez a két token egyre több befektetőt vonz, köztük nagyobb piaci szereplőket is, akik kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra. A tranzakciók növekvő száma arra utal, ho
nov. 9
19:30
Újdonság a Dancing with the Stars-ban: családtagok érkeznek a versenyzőkhöz – Lissák Laura a testvérével táncolt (SzMo)
A műsor kezdése előtt kiderült, hogy mi lesz az új tematika, amivel a versenyzőket alaposan meglepik.
nov. 9
19:30
Újabb felismerés az alma keserűfoltosságának okairól (Magyar Mezőgazdaság)
A Michigan Állami Egyetem kutatói szerint az alma keserűfoltosság megelőzésében a kezelések idejének is döntő jelentősége van. Az USA-ban a népszerű Honeycrisp hajlamos erre az élettani betegségre, ezért több egyetemen is keresik a megoldást.
nov. 9
19:30
Ausztráliában megtiltanák a 16 éven aluliaknak, hogy közösségi médiát használjanak (Telex)
A szülői engedély sem számít majd. Ilyen szigorú szabályozást még sehol sem vezettek be.
nov. 9
19:30
Hosszú Katinka: Etikus egy nőt, édesanyát és olimpiai bajnokot jogtalanul szélhámosnak nevezni? (Telex)
Arra reagált az úszónő, hogy kritikák szerint utánpótlás vízilabdacsapata gyanúsan nagy arányú vereségeket szenved.
nov. 9
19:30
A Kaffa egy imádni való kávézó, ahol mennyei a sütőtökös latte (Street Kitchen)
Ha szeretitek a különleges ízestésű kávékat, amik többek annál, mint hogy egy cukros szirupot raknak bele, akkor ez a hely nektek is tetszeni fog. Sőt, remek sütiket és péksütiket is készítenek!
nov. 9
19:33
Ez a szakma teljesen megszűnhet (Portfolio)
Teljes automatizálás előtt áll a könyvelés, a kis- és középvállalkozások esetében 2040-re szűnhet meg ez a feladat, nem sokkal később pedig a könyvvizsgálat - vetíti előre friss bejegyzésében a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE). Azt is hozzátették: a nagyobb vállalatoknál ez az időpont 2050-re tehető.
nov. 9
19:39
Az Ötöslottó nyerőszámai a 45. játékhéten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 2024/45. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. A 45. játékhéten nem volt telitalálat, így tovább halmozódik az ötös lottó főnyereménye. Jövő héten már 815 millió forint lesz a tét!
nov. 9
19:39
Megszólalt Trump tanácsadója: Ukrajna egyedül maradhat (ATV)
Donald Trump megválasztott elnök főtanácsadója szerint a hivatalba lépő kormány az ukrajnai háborúban a béke megteremtésére fog összpontosítani, nem pedig a területek visszaszerzésére.
nov. 9
19:42
A világon először árvereztek el humanoid robot által készített műalkotást (Infostart)
Az Ada Lovelace brit matematikusról elnevezett robot a szemébe épített kamerák, valamint tudósok által kifejlesztett algoritmus segítségével rajzolja le azt, amit lát. Az általa készített Alan Turing-portré 389 millió forintért kelt el egy aukción.
nov. 9
19:48
Újabb írásbeli kérdések megválaszolására kötelezték Várhelyi Olivért (HírTV)
Megérkeztek Várhelyi Olivér újabb írásbeli válaszai az Európai Parlamentbe. Ahogy arra számítani lehetett, a magyar uniós biztosjelölt politikai támadások kereszttüzébe került szerdai meghallgatásán.
nov. 9
19:48
Vinicius sziporkázott, a Real nyert, de óriási bajba került (naphire.hu)
Mesterhármassal üzent az Aranylabdától elesett brazil sztár, de a Real nem lehet felhőtlenül boldog.
nov. 9
19:54
Tűz ütött ki egy pécsi szórakozóhelyen (Demokrata)
Tűz ütött ki egy pécsi belvárosi szórakozóhelyen, a füsttel telt épületet huszonhat embernek kellett elhagynia.
nov. 9
19:54
Nyíri Katalin: Akarjátok tudni? (Telex)
"Tamara a jobb kezét nyújtja, de az asszony a bal oldalára mutat. A szív felőli kell, mondja. Megfogja a lány kezét, feltolja a pulóver ujját, a keskeny csuklót vizsgálja. Hunyorogva nézi, forgatja, közelebb húzza magához, az utcalámpa alá." E heti novellánk két, buszra várakozó fiatal nő és egy alacsony, övtáskás asszony kora hajnali találkozását
nov. 9
19:54
A Nem versz át alkotóinak misztikus thrillere pont újévre érkezik (in.hu)
A Netflix és a Nem versz át című sikersorozat alkotói egy új, kihagyhatatlan sorozatot ígérnek nekünk, a Missing You-t (Hiányzol). A bestselleríró Harlan Coben egy gyilkosság és egy eltűnt − majd évekkel később egy társkereső alkalmazáson újra felbukkanó − vőlegény körüli rejtélyeket tárja fel a történetben.A főszerepben az Utolsó befutók színésznő
nov. 9
19:54
Elrabolták Kanada egyik legmenőbb kriptócég vezérigazgatóját (KriptoMagazin)
A torontói székhelyű kripto cég, a WonderFi Technologies vezérigazgatóját, Dean Skurkát állítólag elrabolták, és 1 millió dolláros váltságdíjat követeltek érte – jelentette a CBC 2024. november 7-én. Elrablás a belvárosban Skurkát november 6-án, a csúcsforgalom idején kényszerítették be egy járműbe Toronto belvárosában. A CBC-nek nyilatkozó, a nyom
nov. 9
19:57
Össztűz alá kerül a Temu (Azenpenzem)
Összehangolt európai fellépés indul a Temu-val szemben – tudatta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A közlemény szerint ennek következtében Európa fogyasztóvédelmi hatóságai rákényszeríthetik a kínai alapítású online piactér üzemeltetőjét, hogy hozza összhangban kereskedelmi gyakorlatait a vonatkozó uniós szabályozásokkal.
nov. 9
19:57
Váratlan fordulat: Illés Boglárka megtörte a csendet a fideszes ped0filbotrányok ügyében (Nyugati Fény)
Furcsa dolgokról beszélt a volt Fidelitas-elnök.
nov. 9
20:06
A Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára lett Karikó Katalin (Infostart)
A miniszter úgy fogalmazott, egy magyar egyetem univerzálisan gondolkodik és patriótán cselekszik. Az egész világnak akar hasznot hajtani, miközben a magyarok tudását és erejét hirdeti.
nov. 9
20:06
Ötöslottó: itt vannak a szombati nyerőszámok, őrületesen sok pénzt értek (Promotions)
A szombat legfontosabb számai.
nov. 9
20:06
Államtitkok kriptovalutáért? Miért is ne, gondolta egy kínai tisztviselő (BitcoinBázis)
Egy kínai tisztviselőt életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek államtitkok eladásáért, amivel több mint egymillió jüant szerzett kriptovalutában. Wang Moumou, aki jelentős veszteségeket szenvedett el saját kriptobefektetésein, külföldi ügynököknek árulta az információkat, hogy pénzügyi helyzetét javítsa. Wang Moumou kémkedési ügyének részletei Nov
nov. 9
20:09
Vezettük: Peugeot e-5008 (Autószektor)
A Magyar Év Autója 2025 díjra jelölt Peugeot e-5008 a Stellantis közepes platformjára épült, Franciaországban gyártják (Souchaux) az akkumulátorával együtt (Douvrin), teljes mértékben európai igények szolgálatában. A 2,9 méteres tengelytáv jóvoltából egy 4,79 méter hosszúságú, rendkívül tágas autó született. Bálint Zsófia márkavezető, Mocsai Zolt
nov. 9
20:12
250 millió évvel ezelőtt a Föld legnagyobb kihalási eseménye során az élet majdnem megszűnt létezni (Helló Magyar)
A Föld eddig összesen öt tömeges kihaláson van túl, és egyes tudósok szerint épp egy hatodik van kibontakozóban. A legpusztítóbb azonban minden kétséget kizáróan a perm-triász esemény volt.
nov. 9
20:15
Szúnyogháló tetőablakra szerelve – esztétikus védelem egész évben (Tiszta Jövő)
A szúnyogok nem a legkellemesebb társbérlők, így természetes, hogy mindenki szeretné őket a lakáson kívül tudni. Bár jelenlétük elsősorban a nyári időszakban okoz problémákat, hasonlóan bosszantó társaik a év más időszakaiban megjelenhetnek. Ideje tehát kiépíteni a védelmet.
nov. 9
20:18
Irán tagadja, hogy merényletet akartak volna szervezni Donald Trump ellen (Telex)
Az iráni külügyminiszter harmadrangú vígjátékok forgatókönyvéhez hasonlította Washington vádjait.
nov. 9
20:21
Átadták a Bethlen Gábor Alapítvány idei díjait (ProfitLine)
Kabay Barna filmrendező, forgatókönyvíró, producer, valamint Petényi Katalin forgatókönyvíró, rendező, vágó kapta az idei Bethlen Gábor-díjat, az elismerést szombaton adták át a Pesti Vármegyeháza dísztermében.
nov. 9
20:21
A szélsőséges időjárás mellett néhány jó dolgot is hoz a klímaváltozás (Infostart)
Figyelni kell a valószínűségekre és bizonytalanságokra, és ezeknek megfelelően érdemes jelezni az esetleges természeti csapásokat, hangsúlyozta Timár Gábor geofizikus. az MTA doktora az akadémia Földtudományok Osztályának tudományünnepi előadóülésén. Pongrácz Rita meteorológus a többi között arról beszélt, hogy a hosszútávú előrejelzések szerint a
nov. 9
20:21
10 női sztár, aki egy jól sikerült frizuraváltásnak köszönheti, hogy igazán sikeres lett (Joy)
A haj nem csupán külsőségről szól – különösen a sztárvilágban, ahol egy jó frizuraváltás karriereket emelhet új szintre.
nov. 9
20:21
Illés Fanni: "Minden nap eldöntheted, milyen életet szeretnél élni, hiszen minden nap egy új esély" (Glamour)
Illés Fanni paralimpiai, világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó a GLAMOUR huszadik születésnapja alkalmából mesél karrierről és sikerekről, családról és anyaságról, szépségápolásról, és azt is elárulja, hogyan sikerült újra megerősödnie egy-egy mélypont után.
nov. 9
20:30
Terefere lúdul: tényleg beszélnének egymással a vadludak? (Magyar Mezőgazdaság)
A Nils Holgersson mesék világhírűvé és ismertté tették a nagy lilikeket. Ez a kijelentés ténylegesen megállja a helyét, mert a rajzfilm olyan ornitológiai, etológiai ismereteket mutat be a vadludakról, amilyeneket csak egyetemen tanítanak.

Keresés