2024. november 1. péntek

nov. 1
13:00
Egységes színek az erős Amazone márkaidentitásért (GépMax)
Az Amazone csoport a színséma egységesítésével tovább kívánja erősíteni a márka piaci jelenlétét világszerte.
nov. 1
13:00
Gabona: az áremelkedés miatt a gyárak szünetet terveznek (Agrárágazat)
Nőnek a gabonaárak a mezőgazdaságban, drágul a búza, a kukorica és a napraforgó, a szomszédban gyárleállás is lehet.
nov. 1
13:00
Ki vagy te, Szent Tamás? (Magyar Nemzet)
Ez a dűlő úgy hódítja meg a borisszát, hogy valójában észre sem vesszük.
nov. 1
13:03
Szijjártó Péter is belépett végre a TikTok világába: "Na, ez is eljött, nem gondoltam volna" (ATV)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalosan is megjelent a TikTokon, amit első videójában meglepetésként értékelt.
nov. 1
13:06
Máté Péter rejtélyes halálnak okát csupán három ember ismeri, de sosem fog kiderülni a titok (Promotions)
Megőrzik a titkot, egyikőjük sem árulta el, mi vezetett a legendás énekes korai halálához.
nov. 1
13:06
Nem sokáig tartott ki az elvei mellett a Kamala Harrist támogató rapper (Magyar Nemzet)
Kamala Harris nemrég azt mondta, hogy ő semmit sem tenne másként, mint Biden.
nov. 1
13:06
Papp Gergőt végtelenül megrázta Hadas Kriszta halála: "életünk minden fontos pillanatánál egymás mellett voltunk" (naphire.hu)
Papp Gergő megrendülten búcsúzott Hadas Krisztától, akit egész életében ismert. "Ahogy ő a babakocsimat, nekem a koporsóját kell majd cipelnem" – fogalmazott.
nov. 1
13:06
Ez a legegyszerűbb módja, hogy segítsünk valaki fájdalmán (in.hu)
Hihetetlen pszichológiai és fiziológiai ereje van.A kutatások szerint a kézfogás elegendő ahhoz, hogy csökkentse valakinek a fájdalmát, és még a légzést és a szívverést is szinkronizálja."Minél empatikusabb a partner, és minél erősebb a fájdalomcsillapító hatás, annál nagyobb a szinkronizálás kettejük között, amikor megérintik egymást"– mondta Dr.
nov. 1
13:09
Rossz képet fest a brit gyáripar aktivitási mutatója (vg.hu)
A brit feldolgozóipar aktivitási mérőszáma április óta először jár a visszaesés és a növekedés határát jelző 50-es érték alatt.
nov. 1
13:09
Itt a fordulat: Kivonul Európából a kínai akkumulátorgyártó óriás (Nyugati Fény)
Csalódtak.
nov. 1
13:12
November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a a halottak napja a keresztény világban. (Infostart)
Mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum) a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor. A halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való megemlékezéssé.
nov. 1
13:12
Újra berobbant a koronavírus (Magyar Hírlap)
November végén érkezhet a covid elleni oltóanyag.
nov. 1
13:12
Amerika szavaz (Magyar Nemzet)
És el ne felejtsék: Georgiában voltak tisztességtelenek a választások…
nov. 1
13:12
Ez a négy token tehet milliomossá? A Dogen potenciálja lehet a legnagyobb (BitcoinBázis)
Egy kis befektetésből milliós vagyont csinálni elsőre álomnak tűnhet. Mégis, ha megtaláljuk a megfelelő tokeneket, az álom hamar valósággá válhat. Egyesek úgy gondolják, hogy a Dogen hatalmas növekedési potenciállal rendelkezik. A cikk bemutatja, hogy ezek az olcsó tokenek hogyan kövezhetik ki az utat a potenciális vagyongyarapodáshoz. DOGEN: Mémco
nov. 1
13:12
November 6-ig lehet pályázni az Európai Hulladékcsökkentési Hétre (Öko-drive)
November 6-ig lehet pályázni akciókkal a november 16. és 24. között rendezendő Európai hulladékcsökkentései hétre, amelynek fő témája az élelmiszer-pazarlás lesz - közölte az Energiaügyi Minisztérium vasárnap az MTI-vel.
nov. 1
13:12
Vajna Timi: "Szeretek a temetőben lenni, olyan nyugalom van" (Sassy)
Vajna Tímit idén különös látogató várta Andy Vajna sírjánál.
nov. 1
13:12
Borzalmas látvány: Letaglózó videó jött a spanyolországi ítéletidő pusztításáról (Most Hír)
Ép ésszel nehéz felfogni, amit a videón látunk. Szörnyű természeti katasztrófa sújtotta Spanyolországot az elmúlt napokban.
nov. 1
13:15
Itt a legújabb kutatás, így áll a Tisza és a Fidesz (ATV)
A Republikon Intézet hétfőn hozza nyilvánosságra új kutatásának eredményeit, de Horn Gábor már pénteken elárult néhány fontos részletet az ATV Start című műsorában.
nov. 1
13:15
Meghan Markle a válást fontolgatja: ez az oka annak, hogy a hercegné bármelyik pillanatban elhagyhatja Harryt (Femcafe)
A hírek szerint talán bármikor eljöhet az a pont a közeljövőben, hogy Meghan úgy dönt, elválik férjétől, ez pedig egy bizonyos dolog miatt van így a szakértő szerint.
nov. 1
13:15
Leálltak a viharjelzők (Autószektor)
Képünk illusztráció Fotó: police.hu Az országos viharjelzőrendszert a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság üzemelteti, a viharjelzéseket és az időjárás előrejelzéseket az OMSZ Siófoki Viharjelző Obszervatóriuma adja ki. A katasztrófavédelem az idén is fokozottan felügyelte a rendszer üzemeltetését, a rendszer a teljes viharjelzési időszakba
nov. 1
13:18
Vedd fel a harcot a penész ellen 5 hatásos módszerrel! (Life)
A penész alattomos és veszélyes, és ha egyszer megjelent, nagyon nehéz tőle végleg megszabadulni A penész ellen folytatott küzdelem azonban ennek ellenére sem lehetetlen. Megosztunk veled 5 hasznos tippet!
nov. 1
13:18
Csónakos fejfák, kőszívek és Szent Mihály lova a Skanzenben (Magyar Hírlap)
November 2-án és 3-án sétálójeggyel látogatható a Skanzen.
nov. 1
13:18
Egy világbajnokság már elmenekült a katasztrófa sújtotta Valenciából, elfeledett pályát talált helyette (Racing)
Hatalmas áradások sújtják Valencia térségét Spanyolországban, emiatt pedig a Ricardo Tormo versenypályára a közeljövőben tervezett több rangos sportesemény sorsa is kérdésessé vált.
nov. 1
13:18
Továbbra is zuhanórepülésben a forint, rossz ránézni a magyar valutára (naphire.hu)
Esik a forint, már 409-nél az euró.
nov. 1
13:18
Kecskeméten két hidrogén üzemanyagcellás autóbusz beszerzését támogatja a HUMDA (Öko-drive)
Két modern, környezetbarát autóbusz beszerzésére nyert lehetőséget Kecskemét a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pályázatán, a Zöld Busz Programban - közölte a HUMDA az MTI-vel.
nov. 1
13:21
Teszten a Toyota benzinpárán járó UFO-ja: ha unalmas kocsira vágysz, nem ezt keresed (Pénzcentrum)
Jól sikerült a második felvonás, a Toyota C-HR új generációja pontosan ott folytatja, ahol az előző abbahagyta: a futurisztikus crossovert plug-in hibrid hajtással teszteltük, ezt a legújabb Priusból kapta meg, és a gyártó legmodernebb benzines erőforrása. Egy töltéssel 70-80 kilométert is el tud menni, és így megelégszik 100 kilométeren kb. 2 lite
nov. 1
13:21
Az amerikai elnökválasztás és a kötvénypiac lázadása (Portfolio)
Október végére 4,3% fölé emelkedett az amerikai 10 éves kötvény hozama, ami szeptember közepén még csak 3,6% volt, azaz mintegy 70 bázispontos hozamemelkedés tanúi lehettünk alig több, mint egy hónap alatt. Történt mindez annak ellenére, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) megkezdte a kamatvágási ciklusát és azonnal a k
nov. 1
13:21
Kirgizisztánban drukkol majd Donald Trumpnak Orbán Viktor (444.hu)
Az informális EU-csúcs előtt utazik el.
nov. 1
13:21
Kőgazdag Metta: "Egyetlen egyszer voltam apukám sírjánál, a temetésekor" (Ripost)
A TV2 sztárja elárulta, hogy mit gondol a halottak napjáról.
nov. 1
13:21
Sárközi Ákos rajongói nekitámadtak Rácz Jenőnek A Konyhafőnök miatt (Femcafe)
Ez lehet egyik Michelin-csillagos séfnek sem esik jól, mivel a műsoron kívül nagy barátságban vannak egymással. Azonban Sárközi Ákos rajongói ismét fellázadtak.
nov. 1
13:21
Pucér halloween: Demi Moore ikonikus meztelen fotóját alkotta újra Kylie Jenner (Glamour)
Kylie Jenner egyszerűen megoldotta a kérdést, mit is vegyen fel idén halloweenra. A válasz: semmit! A 27 esztendős modell Demi Moore 1996-os Sztriptíz című filmjéhez készült pucér fotóját alkotta újra.
nov. 1
13:24
Tele van a gáztárolónk (Menedzsment Fórum)
November elején is célérték feletti a hazai gáztárolók töltöttsége. Az uniós elvárás szerinti 90 százalékos mutató már az ősz elejére teljesült.
nov. 1
13:24
Kerkezék a címvédő Manchester Cityt fogadják (Magyar Hírlap)
A két fél eddigi 17 találkozóján egy döntetlen mellett 16 City-siker született.
nov. 1
13:24
Kovács István maradt a Bokszvilágszervezet európai vezetője (Demokrata)
Kovács Istvánt újabb négy évre a Bokszvilágszervezet (WBO) alelnökévé választották.
nov. 1
13:24
Lenyűgöző fotósorozattal jelentette be a Gossip Girl fenegyereke, hogy feleségével első közös gyermeküket várják (Sassy)
Apa lesz Ed Westwick, boldogságáról pedig feleségével közös posztban adott hírt. Nézd meg a képeket!
nov. 1
13:27
Az oroszok elfoglaltak újabb három települést Donyeckben (vg.hu)
.
nov. 1
13:30
A Frontex eltörlését követelik a civil szervezetek (HírTV)
A Frontex eltörlését követelik a civil szervezetek. Azzal vádolják az uniót, hogy ők a felelősek azok haláláért, akiknek nem sikerült eljutnia Európába.
nov. 1
13:30
Mindenszentek napján kiderül: ilyen lesz a tél, ennyi hó várható (BorsOnline)
Mindenszentek napja is időjósló nap.
nov. 1
13:30
Immár hivatalos: megkezdődött a karácsonyi időszak, Mariah Carey személyesen gondoskodott róla (SzMo)
Az énekesnő ledobta halloweeni jelmezét, bedurrantotta az All I Want for Christmas Is You-t, így nem kérdés, hogy megkezdődött a visszaszámlálás az ünnepre.
nov. 1
13:30
Orbán Viktor és Gerhard Schröder Bécsben (Magyar Hírlap)
Schröder szerint a német és francia vezetőknek Orbánt kellene követniük.
nov. 1
13:30
Új fapados légitársaság indít járatokat Budapestre (Roadster)
Komoly terjeszkedésbe kezdenek.
nov. 1
13:36
Az Alteo 100 százalékra növeli részesedését az Fe-Group Invest Zrt.-ben (Alternatív Energia)
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. 100 százalékra növeli részesedését az Fe-Group Invest Vagyonkezelő, Tanácsadó és Nagykereskedelmi Zrt.-ben - közölte az Alteo csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (Bét) honlapján.
nov. 1
13:36
Újabb tanú vallott a Lakatos Márk-ügyben (Magyar Nemzet)
Az ismert homoszexuális férfi ügyében egyelőre emberkereskedelem gyanújával nyomoznak, de több más bűncselekmény is felmerülhet.
nov. 1
13:36
Hadas Kriszta utolsó képei (AC News)
Az egész országot megrázta Hadas Kriszta halálhíre. A népszerű riporter megdöbbentően fiatalon, tragikus hirtelenséggel távozott. Ma előkerültek a róla készült utolsó képkockák.
nov. 1
13:36
Emily Ratajkowski szexi miniruhája egy filozófialeckével is felér (in.hu)
Emily Ratajkowski számos miniruhával örvendeztetett már meg minket az évek során − volt köztük áttetsző, csillogó, fodros −, de még soha nem viselt olyan darabot, amely művészetből és filozófiából adott volna leckét, mint legújabb outfitje.A modell a WSJ Innovator Awards díjátadón vett részt szerda este a New York-i Museum of Modern Artban. A csill
nov. 1
13:38
Szoboszlai Dominik lesz az egyik, aki a különbséget jelenti a Liverpool szombati bajnokiján (Magyar Nemzet)
Arne Slot szerint nem furcsa, hogy három napon belül másodszor játszanak a Brighton ellen a Vörösök.
nov. 1
13:39
A Lidl visszahozza idén a magyarok nagy kedvencét, a játékkonyhát (Portfolio)
Idén is lesz játékkonyha a Lidl-ben, és már készülnek az akcióra - tudta meg a cégtől a Pénzcentrum. Pontos dátum, ár egyelőre nincs, de ha az előző évekből indulunk ki, akkor a játékok november közepétől kerülhetnek a boltokba, az áruk pedig valahol 25 ezer forint környékén mozoghat.
nov. 1
13:42
Az Európai Parlament egyik képviselője szerint lehetetlen biztosítani Ukrajna győzelmét (Magyar Hírlap)
"Washington számára Ukrajna nem stratégiai prioritás".
nov. 1
13:42
Letarolta a vihar Spanyolországot: drámai részletek derülnek ki a katasztrófáról (Magyar Nemzet)
A dél-európai országban pusztító viharnak már 205 halálos áldozata van.
nov. 1
13:42
Meghan Markle áldását adná, hogy Lilibet és Archi találkozzanak Károllyal, egy feltétellel (Sassy)
Senki ne gondolja, hogy valami önzetlen jóság szállta meg Meghant.

Keresés