2024. március 12. kedd

márc. 12
9:18
Bántják a forintot az uniós források blokkolásának hírére (Portfolio)
Kedd reggel esni kezdett a forint az euróval szemben, miután az Európai Parlament jogi szakbizottsága beperli az Európai Bizottságot a Magyarországnak még tavaly felszabadított, több mint 10 milliárd eurós kohéziós forrás felszabadítása miatt. Az elinduló pernek elhúzódó hatásai lehetnek a magyar EU-s pénzek folyósítására, ez pedig a forint árfolya
márc. 12
9:18
Tovább dagad a botrány Budapest legnagyobb lakóparkjában: állami támogatásukat is bukhatják a vevők (Pénzcentrum)
A bizonytalan jogi helyzet miatt nem folyósítja a hitelét az OTP Bank azoknak a vevőknek, akik a XIII. kerületi Duna Terasz Grande lakóparkban vásároltak lakást, de a beruházó Duna Terasz Grande Kft. (DTG) és a kivitelező KÉSZ Zrt. vitája miatt nem tudnak beköltözni. A bank szerint nem tudnak mit tenni, ameddig a hitelező jelzálogjoga bizonytalan,
márc. 12
9:18
Harmadával esett vissza a műtrágya ára, mégsem nőtt a kereslet (Agroinform)
A tápanyag-utánpótláson takarékoskodnak a gazdák.
márc. 12
9:18
A DK képviselője lesz az ellenzék közös polgármesterjelöltje Pesterzsébeten (Telex)
Az MSZP, a Párbeszéd-Zöldek, a Momentum és az LMP is Fekete Katalint támogatja.
márc. 12
9:18
Reading in English: a Kölcseyben egészen jól olvasnak angolul! (Nyíregyháza)
A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium nyolc tanulója sikeresen szerepelt a Reading in English elnevezésű angol nyelvű olvasási verseny eddig lezajlott fordulóiban
márc. 12
9:21
Vatikán: A tárgyalások első feltétele az orosz agresszió leállítása (HírTV)
Az ukrajnai háború lezárására irányuló bármilyen tárgyalások legelső feltétele, hogy az orosz agressziót le kell állítani - jelentette ki egy kedden megjelent interjúban Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár.
márc. 12
9:21
Keretet hirdet Marco Rossi, folytatódnak a BL nyolcaddöntői - sport a tévében (Infostart)
A Barcelona a Napolit, az Arsenal a Portót fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi mérkőzésein, negyeddöntőt játszanak a Német Kupában - élő közvetítések a sportcsatornákon kedden.
márc. 12
9:21
Nem múló migrén gyötörte a férfit, iszonyatos, milyen élőlényeket találtak az agyában az orvosok (Femcafe)
Az 52 éves páciens erős fejfájásra panaszkodott. Halálra rémült, amikor megtudta, valójában mi okozza a hétköznapinak tűnő jelenséget.
márc. 12
9:21
Az Oscar-díjas American Fiction beavat egy bonyolult gyászfolyamat részleteibe (Könyves Magazin)
Cord Jefferson első játékfilmje nyerte a legjobb adaptált forgatókönyv kategória Oscarját. Utánajártunk, melyik regény volt az alapanyaga, és eláruljuk, hogy tetszett nekünk a Magyarországon egyelőre csak a Prime Video kínálatában elérhető mozi.
márc. 12
9:24
K. Endre beletolatott a stáb autójába, a "családi barátja" pedig a sajtó embereire támadt... kivonult a rendőrség is (Blikk)
K. Endre ismerőse rátámadt a Gulyáságyú Média stábjára. Mindezt ráadásul videóra is vették.
márc. 12
9:24
Ritmikus fényvillanások és recsegő hangok gyógyíthatják az Alzheimer-kórt? (Magyar Hírlap)
Áttörő és újszerű terápia az az Alzheimer-kór gyógyításában.
márc. 12
9:24
Egyre több hazai friss zöldség kerülhet az asztalra - megtérültek az emúlt évek beruházásai (Növekedés)
A hajtatott paprika és paradicsom ma már egész évben megtalálható a boltok polcain, április közepétől pedig az ágazat teljes egészében nemcsak a hazai, hanem az exportpiacokat is friss, egészséges áruval. A fejlesztések ütemét ugyan megtörte a múlt évi kedvezőtlen gazdasági környezet, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség Gyümölcs Sza
márc. 12
9:24
V10-es Benettonnal fog száguldozni a MotoGP-legenda fia (Racingline)
Jack Doohan apjával, az ötszörös világbajnok Mick Doohannel osztozik majd a pályán, aki motorra pattan a jeles évforduló alkalmából.
márc. 12
9:24
A Honor Magic6 Pro az első okostelefon, ami öt Dxomark 2024 Golden Label címet nyert el (Digital Hungary)
A Honor ismét szintet lépett legújabb csúcskategóriás telefonjával, a Honor Magic6 Pro-val. A készülék lett ugyanis az első okostelefon, ami öt 2024 Gold Label címet nyerhetett el a Dxomark-tól. Ez egyértelműen szemlélteti, hogy az eszköz minden tekintetben kiemelkedő: kitűnő hátlapi és szelfi kameráival, magával ragadó hangélménnyel, élénk kijelző
márc. 12
9:30
Rejtélyes üzenet: aggódnak a barátai és ismerősei a korábbi miniszterért - megszólalt a rendőrség az ügyről (Blikk)
Nagyon aggódnak az egykori sportminiszterért, Jánosi Györgyért, az MSZP alapítójáért, miután furcsa üzenetet írt a közösségi média oldalán.
márc. 12
9:30
Ezt már követni is nehéz, ide-oda mozog a forint, ennyit ér most a pénzünk (ATV)
Vegyesen, csekély mértékben változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 12
9:30
Ennyibe fog kerülni a vécézés a Westendben: ezért is fizetni kell, így lehet rendezni a számlát (Pénzcentrum)
Április elsejétől fizetős lesz a vécézés a Westendben ennek a részleteiről ír a 444.
márc. 12
9:30
Zelenszkijt meglepi Orbán Viktor politikája (Magyar Hírlap)
Trupnak szóló üzenete maga a homály.
márc. 12
9:30
Fekete Katalin az ellenzék közös polgármesterjelöltje Pesterzsébeten (Nyugati Fény)
Fekete Katalint, a DK képviselőjét támogatják
márc. 12
9:33
Hatalmas bajban Ukrajna - az oroszok szovjet bombákat átbarkácsolva okoznak eddig nem látott veszteségeket (Promotions)
Nem mosógépet használnak az átszereléshez, és rettenetes pusztítást okoz a fegyver.
márc. 12
9:36
Bartóki-Gönczy Balázs az Arénában: új űrverseny kezdődött, és Európa nem áll túl jól (Infostart)
A világűr lehet az új Vadnyugat? A nemzetközi jog egyelőre még csak tapogatózik a világűr ásványkincseinek kereskedelmi célú kiaknázása ügyében, többpólusú űruralom van kirajzolódóban – erről is beszélt Bartóki-Gönczy Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos dékánhelyettese, a Világűrjog és Politika Kutatóintézet vezetője az InfoRádió Aré
márc. 12
9:36
Meghalt Eric Carmen (Blikk)
Eric Carment álmában érte a halál hétvégén. A The Raspberries énekese 74 éves volt.
márc. 12
9:36
Pattan az OTP az egyhavi mélypont után (Portfolio)
Jó hangulatban indul a nap a magyar tőzsdén, az emelkedést a nagypapírok közül a Telekom vezeti, de pattan az OTP is, miután tegnap egyhavi mélypontra esett a bank árfolyama.
márc. 12
9:36
Gyorstöltőket telepít az Ikea (autopro)
Az Ikea azt tervezi, hogy 2025-től több mint ezer új gyorstöltőt telepít.
márc. 12
9:36
Rögbi: Centenáriumi mérkőzés lesz az Albert Kupáért (Magyar Hírlap)
Száz esztendeje Magyarországon lejátszották az első hivatalos mérkőzést a sportágban, a Cambridge-i Egyetem csapatának ellenfele a Millenárison a Rosslyn park együttese volt.
márc. 12
9:36
Hihetetlen: Az EP szerint Magyarország megalapozatlanul kapta meg az EU-s forrásokat (Forbes)
Egymásnak estek az uniós intézmények a magyar pénzek kérdése fölött. Ilyen még nem volt az EU történetében. Mi történt? Az Európai Parlament jogi szakbizottsága hétfőn este zárt ajtók mögött szinte egyhangúan úgy döntött, hogy beperli az Európai Bizottságot amiatt, mert tavaly karácsony előtt megalapozatlanul szabadított fel 10,2 milliárd euró kohé
márc. 12
9:36
Fontos hír érkezett húsvét előtt: ennek örülni fognak a magyarok (naphire.hu)
Húsvétra 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, vagyis a vásárlók az előző évhez képest harmadával olcsóbban juthatnak az ünnephez tartozó egyik kiemelt alapélelmiszerhez - derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből. A hazai termelők képesek alkalmazkodni az ilyenkor megnövekvő igényekhez, ennek ellenére célszerű lehet idő
márc. 12
9:36
Ismét lesz Strandfoci Fesztivál Sóstón (Nyíregyháza)
Még négy női csapat nevezhet.
márc. 12
9:42
Alig változott kedd reggelre a forint árfolyama (ProfitLine)
Vegyesen, csekély mértékben változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 12
9:42
Az Európai Parlament jogi szakbizottsága megszavazta az Európai Bizottság beperlését a magyar uniós pénzek feloldása miatt (444.hu)
Még az elnökök testületének is szavaznia kell a per tényleges megindításáról.
márc. 12
9:42
A nőket jobban veszélyezteti az alkohol (Magyar Hírlap)
A nők alacsonyabb alkoholbevitel esetén is komoly egészségügyi kockázatokkal néznek szembe.
márc. 12
9:42
Nagy a szakadék az európai elit és az európai emberek között (Demokrata)
Ez tetten érhető az elmúlt időszak farmersztrájkjaiban is – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára.
márc. 12
9:42
Stoltenberg megelégelte, hogy mindenki össze-vissza beszél: konzultációra hívta Macront (Mandiner)
Vajon a lengyel külügyminiszterrel is kénytelen lesz egyeztetni?
márc. 12
9:44
Singapore Smash – Búcsúztak a magyarok (Magyar Hírlap)
A játékosok ugyanakkor nem elégedetlenek, mert értékes pontokat gyűjtöttek az olimpiai kvótáért zajló versenyfutásban.
márc. 12
9:44
Így juthat ki az olimpiára a magyar férfi kézilabda-válogatott! (Mandiner)
Hazai pályán, Tatabányán szerepel a héten az olimpiai kvalifikációs tornán Chema Rodriguez csapata, a szövetségi kapitány elárulta, mi lesz sorsdöntő.
márc. 12
9:45
Végre egy jó hír húsvét előtt, de aztán nem lesz megállás (Infostart)
A hazai termelők képesek alkalmazkodni az ilyenkor megnövekvő igényekhez, ennek ellenére célszerű lehet időben, 1-2 héttel húsvét előtt beszerezni a szükséges mennyiséget.
márc. 12
9:48
A Solana is brutál rallyt csinál a Bitcoin mellett, egy új mém-coin a Kangamoon 125%-ot ugrik és még van benne akár 100X (ProfitLine)
A piac jelentős számú vezető kriptovalutája között a bikapiac optimista hangulatát mutató Solana (SOL) és Bitcoin (BTC) hívja fel leginkább most a szakértők figyelmét. Ennek oka az elmúlt hetekben mutatott lenyűgöző árfolyam teljesítményük.
márc. 12
9:48
Betiltaná az Orbán-kormány az energiaital-fogyasztást a 18 éven aluliak számára (ATV)
A szülők 98 százaléka egyetért a szigorítással.
márc. 12
9:48
Kijev megadja magát (Magyar Hírlap)
Az ukrán szakember szerint így nem lesz EU-tagság.
márc. 12
9:48
Ezek a furcsa régészeti felfedezések átírták a történelemről alkotott képet (Helló Magyar)
A régészet a kulcs a múlt kincsesládájának kinyitásához.
márc. 12
9:48
Jön az első igazi blokklánc alapú bankkártya (BitcoinBázis)
A Mastercard segítségével teszteli a MetaMask az első blokklánc-alapú fizetési kártyát. A CoinDesk birtokába jutott marketinganyagok tanusága szerint ez lenne
márc. 12
9:48
Balog Zoltán lemondását követelik egy belvárosi önkormányzathoz köthető kuratórium éléről (Telex)
A Tiéd a Belváros ellenzéki frakció a képviselő-testület elé terjeszti a visszahívásról szóló javaslatot.
márc. 12
9:48
Nagyhatalmi versenyfutás indult Európa legszegényebb országában az ukrajnai háború árnyékában (Telex)
Elnökválasztásra készül Moldova, amelynek vezetése az EU-hoz közeledne, közben azonban két olyan térsége is van, amelyen keresztül Moszkva igyekszik fenntartani befolyását az egykori szovjet tagállamban.
márc. 12
9:48
Hoppá! Courteney Cox csúnyán összeveszett a lányával egy londoni reptéren (Sassy)
A Heathrow-n kapták őket lencsevégre, miközben valamiben nagyon nem értettek egyet. Pedig az anya-lánya páros egyébként nagyon jó kapcsolatot ápol.
márc. 12
9:51
Háború Ukrajnában és Izraelben: Ferenc pápa mihamarabbi béketárgyalásokat sürget (HírTV)
Horváth József, biztonságpolitikai tanácsadó élőben elemezte a legfrissebb háborús híreket.
márc. 12
9:51
Al Pacino bejelentette, memoárja még idén megjelenik (Igényesférfi.hu)
Sonny Boy címmel, idén októberben jelenik meg Al Pacino memoárja - jelentette be az Oscar-díjas és többszörös Emmy-, Tony- és Golden Globe-díjas színész.
márc. 12
9:51
Használtautó-piac 2003: érdekességek a legnépszerűbb színektől a futásteljesítmény-csalási statisztikákig (Márkamonitor)
Bár a használt autók piaca az utóbbi években egyre átláthatóbbá vált, van még hova fejlődnie. A gépjárműadatok gyűjtésével foglalkozó carVertical kutatása szerint a platformon megtalálható Bmw-k fele sérült. 17,7%-os arányával a tolvajok körében is népszerű célpontnak számít. 2023-ban a platformon ellenőrzött járművek 7,5%-ának módosították a futás
márc. 12
9:53
Dunda György: A toborzótisztek folyamatosan elvetik a sulykot (HírTV)
Elképesztő videón, ahogy egy toborzótiszt durván bántalmaz egy férfit egy kávézóban.
márc. 12
9:54
Ugrik a Telekom! (Portfolio)
Felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, Európában azonban emelkedéssel indult a nap, és Amerikában is pluszban nyithatnak a tőzsdék. Ami a gazdasági eseményeket illeti, a hét legfontosabb napja lesz a mai: érkezik az amerikai inflációs adat. Fontos, hogy az amerikai óraátállítás miatt az adatot magyar időpont szerint a szokottnál
márc. 12
9:54
Ételek, amelyek hatásosak lehetnek a stressz leküzdésében (Magyar Hírlap)
Helyes táplálkozással csökkenthető a kockázat.

Keresés