Örök téma a hazai kis- és középvállalkozások beruházási kedve. A pénz most megvan, ez mégsem elég. Miért olyan nehéz a beruházás? Mi történt? A Magyar Nemzeti Bank elemzése szerint közel 20 ezer milliárd forintos a vállalatok készpénz és a banki betétek állománya. A likvid eszközök elmúlt években megfigyelt jelentős növekedése a nagyvállalatokra és
Autóval, majd később futva menekült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei elől egy fiatal férfi, akit ezer doboz magyar zárjegy nélküli cigarettával csíptek nyakon Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyénél.
A Volkswagen új ID.7 Tourer modelljének előértékesítésével bővíti kínálatát, bemutatva ezzel az első teljesen elektromos kombiját, amely tágas belső teret, 607 km-es hatótávolságot ígér, valamint bőséges alapfelszereltséget. Az új modell indulóára Németországban 54 795 euró, azaz 21,6 millió forint - közölte a Volkswagen.
Bár Donald Trumpnak fontos lenne Elon Musk szimpátiája a kampánytámogatás miatt, egy dologban mégsem tud vele egyet érteni: ez pedig nem más, mint az elektromos autók.
Százezer váltóra számít a lakásbiztosítási kampányban az alkuszszövetség. Aki eddig kalkulált és váltott 20-25 százalékkal alacsonyabb díjat ért el ugyanolyan vagy jobb szerződési feltételek mellett.
Kiegészítő tevékenységű átalányadózó egyéni vállalkozó bérbe adná a magánszemélyként tulajdonolt ingatlanát egy kft.-nek. Kiadható-e az egyéni vállalkozás keretein belül az ingatlan, s milyen feltételekkel? Milyen bizonylatolási kötelezettségek vannak? Illetékfizetési kötelezettség van-e? Az ingatlant be kell-e jelenteni a NAV-hoz? Amennyiben megsz
A törvényhozók arra kérik a szenátusi elnököt, hogy indítson vizsgálatot a hadiipari szereplők ellen, ugyanis nagy az esélye, hogy Ukrajna kapcsán háborús nyerészkedést folytatnak. Az ötlet az 1941-es Truman-bizottság munkáján alapul – akkor dollármilliárdokat mentett meg a vizsgálat.
A kenyér esetében az a legnagyobb probléma, hogy hamar kiszárad, valamint meg is penészedik, főleg akkor, ha rosszul tároljuk. Cikkünket mutatunk egy trükköt arra vonatkozólag, miben érdemes tartani a frissen vásárolt péksüteményt!
Az influenszer ezen a héten is lehúzta a vizes lepedőt a közélet szereplőiről. Volt szó a Trumphoz látogató Orbánról, Karácsony "Pókember" Gergelyről és a kormány legújabb titkos fegyveréről: a botrányos transznemű tiktokerről, aki besározta Osváth Zsoltot.
Az MNB vizsgálata nyomán összesen 28,5 millió forint bírságot szabott ki az MFB Bankra a vállalatirányítás, hitelkockázat, modell alapú értékvesztés módszertana, tőkemegfelelés, illetve az IT-biztonság terén megállapított hiányosságok miatt. A feltárt problémák mielőbbi kiküszöbölésére van szükség - közölte jegybank.
A magyar kormány minden olyan bizonyítékot benyújtott, amelyet az Európai Bizottság kért az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban, és mivel szigorú határidő kötötte a brüsszeli testületet a helyzet értelmezésére, ezért kötelessége is volt elfogadni azt a határozatot, amely tavaly karácsony előtt kimondta, hogy teljesült az igazságügyi h
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint az új vidékfejlesztési pályázatok ismét lendületet adhatnak a növényházi zöldségtermesztésben tervezett beruházások megvalósításának.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése újabb négy évre, egyhangúlag választotta meg Nagy Eleket a testület elnökének - közölte a szervezet.
Bár Bernie Ecclestone maga is célpontja a Felipe Massa által indított eljárásnak, a FOM korábbi elnöke szerint helyesen jár el a brazil. Eközben korábbi versenyzők Massa kifigurázásába kezdtek.
A BOM a Magyar Sportért Alapítvány Berzeviczy Albert Ösztöndíjasainak névsora 30 élsportolóval bővül, akik összesen 31 millió forint támogatásban részesülnek tanulmányaik ideje alatt. A már jelenleg is a BOM Alapítvány támogatásával tanuló sportolók száma így 65 főre emelkedik.
Húsvétra 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, vagyis a vásárlók az előző évhez képest harmadával olcsóbban juthatnak az ünnepkörhöz tartozó egyik kiemelt alapélelmiszerhez – derül ki az Agroinform.hu elemzéséből. A hazai termelők képesek alkalmazkodni az ilyenkor megnövekvő igényekhez, ennek ellenére célszerű lehet időben, 1-2 hét
Az Egyesült Királyság pénzügyi felügyeleti hatósága (FCA) nem ellenzi a kriptovaluta alapú ETN-ek létrehozására irányuló kérelmeket. A bejelentés része a
Egy felmérés szerint az amerikai válaszadók naponta három és fél órát töltenek közösségi média-oldalakon lefekvés előtt, gyakran az alvás rovására. A rossz alvásban sok tényező játszhat szerepet, azonban a probléma széles körű: a Huawei és az Ipsos tavalyi kutatása szerint a megkérdezettek 35 százaléka szenved alvási nehézséggel, és ugyanennyien sz
A megújult Tippmixprón 2024-ben első ízben lehetett fogadni az Oscar-díj várományosaira. A játékosok több mint 20 jelölési kategória közül válogathattak, a legnagyobb érdeklődés természetesen a Legjobb film kategóriát övezte, amelynek nyertese az Oppenheimer volt.
Kristen Stewart felszabadította a mellbimbóit: a színésznőt tegnap kapták lencsevégre, amikor egy sokat sejtető meztelenfelsőben jelent meg New Yorkban. Az Alkonyat sztárja épp a Stephen Colbert Late Show felvételére igyekezett ebben a zseniális szettben.
Tengerparti vakációt tervezel? Olyan úti célt keresel, ami elérhető távolságban van, könnyen megközelíthető, de lenyűgöző látványt, izgalmas gasztronómiai élményt kínál? Ez a horvát tengerpart Európa rejtett gyöngyszeme, ami csak arra vár, hogy felfedezd: tökéletes úti cél, ha turistamentes övezetre vágysz.
Felcsillanni látszik némi reménysugár a hosszúra nyúlt nehéz időszak után a sertéstenyésztők számára: a takarmány-alapanyagok ára normalizálódott és a felvásárlási ár is optimális.
A BOM a Magyar Sportért Alapítvány Berzeviczy Albert Ösztöndíjasainak névsora 30 élsportolóval bővül, akik összesen 31 millió forint támogatásban részesülnek tanulmányaik ideje alatt. A már jelenleg is a BOM Alapítvány támogatásával tanuló sportolók száma így 65 főre emelkedik.