2024. március 12. kedd

márc. 12
12:27
Vad teória terjed: Cillian Murphy összemelegedett híres kolléganőjével az Oppenheimer forgatása alatt? (Joy)
Cillian Murphy karrierje csak úgy szárnyal az Oppenheimer című filmben nyújtott alakítása óta, amelyben egyik régi kolléganőjével, Emily Blunttal alkottak egy párt.
márc. 12
12:27
A csökkenő orosz búzaárak nyomják el az amerikai eladásokat (Agrofórum)
Amerikában vegyes összképet, míg Európában határozottan emelkedő árakat lehetett látni hétfőn a terménypiacokon.
márc. 12
12:27
Végre kiderült: ezért kap Novák Katalin havi 5 millió forintot, muszáj volt ezt a döntést meghozniuk (Promotions)
Elkerülhetetlen volt a hatalmas összeg kifizetése, ami jövőre akár még ennyivel emelkedhet is.
márc. 12
12:30
Elemzők: a vártnál lassabban kapaszkodik ki a gödörből a magyar gazdaság, az uniós pénzekre is szükség lenne (Menedzsment Fórum)
Több tényező hátráltathatja a várt bővülést - ezt várják idénre az Erste szakértői.
márc. 12
12:30
Csák János: sokkal vonzóbbá vált az egyetemi felvételi (Demokrata)
A tárcavezető elmondta, hogy 2024-ben 121 ezren adtak be jelentkezést egyetemre és főiskolára.
márc. 12
12:30
Elárulta Vitézy Dávid, mikor jelenti be, lesz-e főpolgármester-jelölt (Mandiner)
Legalábbis többen is unszolják, hogy induljon a választáson, de még maga az egykori közlekedési államtitkár sem döntött arról, hogy jelöltesse-e magát.
márc. 12
12:30
Duplaannyiba kerül ma egy albérlet, mint kilenc éve: Budapesten 250 ezer, Miskolcon 100 ezer az átlaglakbér (Telex)
Székesfehérvár a legdrágább megyeszékhely 210 ezer forintos átlaggal.
márc. 12
12:30
Márciusban irány a (n)agyvilág! (Digital Hungary)
Az emberi agy semmihez sem hasonlítható és lenyűgöző tulajdonságai kimeríthetetlen kutatási területet biztosítanak a szakembereknek. Az egyik legújabb felfedezés, amely az agy plaszticitására, azaz rugalmasságára, fejleszthetőségére vonatkozik, áttörő változást hozott a tanulási nehézséggel küzdők, a tehetséggondozásban résztvevők és a traumás agys
márc. 12
12:33
A Momentumos politikus a jogállamiságra hivatkozva kampányol a források visszatartása mellett (HírTV)
Ahogy arról korábban beszámoltunk: beperelné az Európai Parlament az Európai Bizottságot, amiért tavaly 10,2 tized milliárd eurót szabadított fel Magyarországnak.
márc. 12
12:36
Harmadával csökkenti e-autói töltését a Volvo (autopro)
Mintegy harminc százalékkal lehet rövidebb a Volvo új elektromos autóinak töltési ideje.
márc. 12
12:36
Szijjártó Péter: Minden nehézség ellenére a tavalyi abszolút rekordév volt a külgazdasági mutatókat tekintve (Magyar Hírlap)
A tárcavezető kiemelte, soha ennyi megállapodást külföldről Magyarországra érkező beruházás tekintetében nem kötöttünk.
márc. 12
12:36
Kiderült hány cég tervez fizetésemelést idén - Örülhetnek a munkavállalók (Növekedés)
Idén az év elején tízből hat cég tervez fizetésemelést adni, erre leginkább a fizikai munkaerőt foglalkoztató nagyvállalatok dolgozói számíthatnak - közölte a Profession.hu legfrissebb kutatása alapján.
márc. 12
12:36
Az Európai Bizottság bejelentette: javasolják a csatlakozási tárgyalások megkezdését Bosznia-Hercegovinával (Mandiner)
Szarajevónak egy év alatt sikerült teljes mértékben igazodnia az uniós kül- és biztonságpolitikához az Európai Bizottság elnöke szerint.
márc. 12
12:36
Mi folyik itt? Brutális részletek derültek ki a kétségbeesetten menekülő Balog Zoltánról (Nyugati Fény)
Magyarázkodik, hogy megtarthassa
márc. 12
12:36
A VanEck bejelentése megváltoztatja a Bitcoin ETF tájképet (BitcoinBázis)
A VanEck befektetési cég legutóbbi döntése alapjaiban fogja megingatni a Bitcoin ETF tájképet. A vállalat ugyanis úgy döntött, hogy nullára
márc. 12
12:36
Hivatalos: itt van a LED mátrix frissítés a régi Teslákra (Villanyautósok)
Ingyenes frissítéssel érkezik a máshol sok százezres extra az arra alkalmas autókba.
márc. 12
12:36
Tovább dúl az erőszak Haitin, lemondott a miniszterelnök, aki hetek óta be se tud lépni az országba (Telex)
Ariel Henry jelenleg Puerto Ricóban tartozkódik, innen jelentette be azt is, hogy lemond, amint feláll az átmeneti tanács.
márc. 12
12:36
A jegybank 28,5 millió forintra bírságolta az MFB-t (Telex)
Elég hosszú és sokrétű a hiányosságok listája.
márc. 12
12:38
Jól ment az Oscar-gála a tippmixprón (Magyar Hírlap)
Megérte kockáztatni.
márc. 12
12:39
Óriási céláremelés magyar részvényre, újra itt az infláció mumusa? (Privátbankár)
A tőzsdék kezdenek magukhoz térni, a forint viszont nem, fontos amerikai inflációs adatokra vár a piac. Hatalmas céláremelés jött a Telekomra. Erősödtek az inflációs várakozások, de a recesszió réme is ólálkodik. Ingatlan vagy államkötvény érte meg jobban? Egy kiló aranyat vagy egy bitcoint választana?
márc. 12
12:39
Svédország után most éppen a spanyolokkal készülünk összeakasztani a bajszunkat (Piac és Profit)
Miközben a fejlett világ azon igyekszik, hogy minél transzparensebbek, átláthatóbbak legyenek a gazdasági folyamatok, addig a Fidesz-kormány azon mesterkedik, hogy megkerülje ezt a tendenciát. Ennek egyik legizgalmasabb bimbózása a magántőkealapok létrehozása.
márc. 12
12:42
Bajban a törökök: hatalmas a munkanélküliség - Mit csinál Erdogan? (ProfitLine)
Törökországban az előző két hónapban jegyzett 8,9 százalék után januárban 9,1 százalékra ugrott a munkanélküliségi ráta a török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu - Tüik) hétfői közlése szerint.
márc. 12
12:42
Nagy levegőt vett a részvénypiac: folytatódhat az emelkedés? (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,14 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 65 903,21 ponton állt, ami az előző, hétfői záróértékéhez képest 303,72 pontos, 0,46 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 302,58 ponttal magasabb.
márc. 12
12:42
Kulcsfontosságú inflációs adat érkezik - Feszülten figyelnek a befektetők! (Portfolio)
Felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, Európában azonban emelkedéssel indult a nap, és Amerikában is pluszban nyithatnak a tőzsdék. Ami a gazdasági eseményeket illeti, a hét legfontosabb napja lesz a mai: érkezik az amerikai inflációs adat. Fontos, hogy az amerikai óraátállítás miatt az adatot magyar időpont szerint a szokottnál
márc. 12
12:42
"Az elkövetők az utolsó vérükig tagadnak" – Ha elindul az eljárás, szinte biztos, hogy börtön vár K. Endrére (ATV)
Mint azt az atv.hu is megírta, az RTL Házon kívül című műsora rejtett kamerás felvételt készített arról, hogy K. Endre, a köztársasági elnöki kegyelmet kapott volt igazgatóhelyettes egy korábbi, a bicskei gyermekotthonban nevelt fiút próbál rávenni arra, hogy változtassa meg a vallomását. Gatter László ügyvéd, a Fővárosi Bíróság korábbi elnöke az A
márc. 12
12:42
Trump győzelme a "rémálom-forgatókönyv"? (Magyar Hírlap)
Retteg a német lap.
márc. 12
12:42
Hajnali kettőkor harangoztak Szegeden, de miért? (Mandiner)
A város történetének legnagyobb természeti katasztrófájára emlékeznek kedden.
márc. 12
12:42
Nevet vált és megújul az Ifka (Üzletem)
Átalakulva és újjászervezve, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. (Mgfü) néven segíti a kis és közepes vállalkozásokat a Nemzetgazdasági Minisztérium háttérintézménye – jelentette be Nagy Márton miniszter.
márc. 12
12:42
Tovább folytatódik a botrány: kiderült, hogy Balog Zoltán a kegyelmi döntés előtt találkozott K. Endrével (naphire.hu)
Balog Zoltán személyesen találkozott K. Endrével még azelőtt, hogy azt javasolta volna Novák Katalinnak, adjon kegyelmet a férfinak.
márc. 12
12:42
Austin Butler elmondta, kik inspirálták karakterét a Dűne második részében (Sassy)
Legendás gonosztevők megformálóinak köszönheti a sikert.
márc. 12
12:45
Bírálja az energiaátállás megvalósításának menetét a német szövetségi számvevőszék (Tiszta Jövő)
A villamosenergia-ellátás terén az energiaátállás nem halad a helyes irányba, veszélybe került az ellátás biztonsága, a villamosenergia túl drága, és a szövetségi kormány képtelen átfogóan felmérni az energiaátállás tájra, természetre és környezetre gyakorolt hatását - állapítja meg a német szövetségi számvevőszék, a Bundesrechnungshof legfrissebb
márc. 12
12:45
Mélyrepülés a pornó világába? – A Szuperszex feléleszti Roccót, az olasz legendát (SzMo)
Rocco Siffredi neve ikonikus erővel bír egy bizonyos közösségen belül. Most a Netflix megpróbálja a mindennapjainkba behozni ezt a hatalmas… nevet. A pornó mélységes bugyrai helyett inkább Rocco családi drámáját láthatjuk, de vajon megéri megnézni?
márc. 12
12:45
Le kellene állni vele, hogy emberi keresztneveket osztogatunk a gépeknek (Bitport)
Nem tudni, hogy mi alakult volna másképp, ha C-3PO-t Lacinak hívják, de az ember-gép interakciót rossz irányba viheti az MI-eszközök erőltetett antropomorfizálása.
márc. 12
12:48
Túl sok békát esznek a franciák, veszélybe került a populáció (Blikk)
Aggódnak az állatvédők és a tudósok, hogy a franciák túlzott békefogyasztása miatt visszaszorulhat a békapopuláció. Emmanuel Macronhoz fordultak segítségért.
márc. 12
12:48
Nébih: nem jelölt allergén miatt visszahívott egy terméket a SPAR (Portfolio)
Nem jelölt allergén (szója) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a SPAR VEGGIE snidlinges szendvicsfeltétet - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
márc. 12
12:48
Ez a mindennapi rossz szokás növelheti a cukorbetegség, hosszútávon a daganatok kialakulását (Magyar Hírlap)
A kutatócsoport több mint 247 000 brit felnőtt alvási szokásait és étrendjét vizsgálva jutott el eredményeikhez.
márc. 12
12:48
Megosztja az olasz iskolákat a rengeteg muszlim tanuló (Demokrata)
A hivatalos adatok szerint a mintegy 60 millió lakosú Olaszországban több mint 2,7 millió a muszlimok száma.
márc. 12
12:48
Mi történt? Rémisztő búcsúüzenetet írt a magyar exminiszter a Facebookjára (Nyugati Fény)
Jánosi György egykori miniszter az információk szerint kórházba került.
márc. 12
12:48
EuroSkills 2025 ipari robotika és autószerelő válogató (Szakmát Szerzek)
Még lehet jelentkezni az EuroSkills 2025 versenyének hazai válogatójára ipari robotika és autószerelő szakmában. EuroSkills 2025 Az EuroSkills 2025 versenyre való kvalifikáció kivételes lehetőséget kínál Európa-szerte a fiatal szakemberek számára. Az esemény 2025 szeptember 9-13. között kerül megrendezésre az Herningben, Dániában. Ez nem csupán egy
márc. 12
12:54
Vitézy Dávid a főpolgármester-jelöltségről (Magyar Hírlap)
"Arról soha nem is volt szó", hogy kizárólag az LMP jelöltje legyen.
márc. 12
12:54
Kincsem születésének 150. évfordulójára bocsátott ki emlékérmet az MNB (Növekedés)
Kincsem megnevezéssel 15 ezer forint névértékű ezüst és 3 ezer forintos címletű színesfém emlékérméket bocsátott ki kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az 1874. március 17-én világra jött kivételes magyar versenyló születésének évfordulója alkalmából - tájékoztatott a pénzitézet.
márc. 12
12:54
A hazai sertéságazatnak sem ígér jót az orosz fordulat (Agrárágazat)
Az európai mezőgazdaságnak, a sertéságazatnak nagy kihívást jelent – ha egyáltalán sikerül – megtartani ázsiai piacait.
márc. 12
12:54
Ennyit kell fizetned a lakáshiteled után márciusban (Forbes)
Hónapokon keresztül csökkenő trend volt megfigyelhető a lakáshitelek piacán. Márciusban fordulóponthoz érkeztünk, mutatjuk mennyibe fog kerülni a piaci hiteled! Mi történt? Márciusban megállt a lakáshitelek árának csökkenése: a Bankmonitor által vizsgált esetekben a februárival megegyező kondíciókra számíthatnak a hiteligénylők – olvasható a Bankmo
márc. 12
12:54
Újabb fotó készült Katalin hercegnéről –  most Vilmossal együtt (in.hu)
A walesi hercegnét Vilmos herceggel fotózták le, amint együtt távoztak a windsori kastélyból, néhány órával azután, hogy bocsánatot kért a vasárnap kiadott, némileg megszerkesztett fotójáért.Vilmos walesi herceg hétfő délután a londoni Westminster Apátságba tartott a Nemzetközösségi Nap alkalmából tartott éves istentiszteletre, oldalán Katalin wale
márc. 12
12:54
Vállalati tech az Ai-on túl: az optimalizálás és a kockázatkezelés kerülnek előtérbe idén (Digital Hungary)
Miközben világszerte a nagyvállalatok közel 90%-a jelenleg is a digitális átállás útján halad, a (költség)hatékonyság növeléséhez fűzött remények nem feltétlenül válnak teljes mértékben valóra. Az érintett cégek saját bevallásuk szerint a várt bevételnövekedés 31%-át, míg a becsült költségmegtakarítás mindössze 25%-át érték el. 2024 emiatt az óvato
márc. 12
12:54
A passzív biztonsági eszközöket ellenőrzik a rendőrök (Gyulatelevízió)
Kedd délelőtt, a Karácsonyi János utcában készültek ezek a felvételek. A Gyulai Rendőrkapitányság munkatársai a passzív biztonsági eszközök alkalmazását ellenőrzik, elsősorban a biztonsági övre fókuszálva, de a gyermekbiztonsági rendszert és a bukósisak viselését is figyelték. A kiemelt ellenőrzés-sorozat hétfőn kezdődött és hat napon át, egészen s
márc. 12
12:57
Szójamentesnek hirdetett termékben találtak szóját (Piac és Profit)
Nem jelölt allergén (szója) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a SPAR VEGGIE snidlinges szendvicsfeltétet - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
márc. 12
12:57
Sportverzió készülhet a Lexus elektromos szabadidőjárművéből (Agrofórum)
A Lexus a közelmúltban levédette az Rz F elnevezést. A márka történetéből kiindulva ez egyetlen dolgot jelenthet: egy nagyon erős, jól vezethető modellváltozat érkezését.
márc. 12
13:00
Ezen az előfizetésen spórolnak most rengeteget az élelmesek: elkerülik a bújtatott rezsit (Pénzcentrum)
Az európai fogyasztók nagy része magabiztos a pénzügyi helyzetét illetőleg, azonban sokaknak, különösen a fiatalabb korcsoportok számára nehézséget okoz a megtakarítás és a havi költségek nyomon követése. A fogyasztók többsége igyekszik olcsóbb élelmiszerüzletekben, vagy olcsóbb helyettesítő terméket vásárolni, valamint mellékállást vagy jobban fiz
márc. 12
13:06
A miniszter elárulta: ekkor avatkozik be az üzemanyag árakba a kormány (ATV)
Az üzemanyagáraknak a régiós középmezőnybe kell tartozniuk, ezt a kormány folyamatosan ellenőrzi - jelentette ki Nagy Márton egy mai sajtótájékoztatón.

Keresés