2024. március 12. kedd

márc. 12
13:12
Szíjjártó a magyar cégek regionális sikereiről beszélt - vajon melyik cég eseményén volt mindez? (ProfitLine)
Az elmúlt tizennégy év nemzeti érdeken alapuló gazdaságfejlesztési stratégiájának nyomán mára több hazai vállalat is regionális éllovassá tudta kinőni magát különböző kulcsiparágakban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
márc. 12
13:12
Párizsi olimpia: ígéretet tett a francia belügyminiszter (Portfolio)
Az olimpia alatt Párizs lesz a legbiztonságosabb hely a világon - jelentette ki a francia belügyminiszter a Le Journal du Dimanche-nak adott nyilatkozatában.
márc. 12
13:12
4 friss Oscar-díjas film, amit már Most otthonról nézhetsz (Mafab)
Hajnalban kiosztották az idei Oscar-díjakat és ismét lett az estnek hazai díjazottja is, a magyar filmes szcéna legnagyobb örömére! De lássuk, mely díjazott filmeket érhetitek el a magyarországi streamingszolgáltatók műsorkínálatában.
márc. 12
13:12
Sírban rejtegették a kábítószert, elfogták őket (Magyar Hírlap)
Egy bélapátfalvai 37 éves férfi rendszeresen nagy tételben vásárolt speedet és extasyt, amiket aztán Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében értékesített.
márc. 12
13:12
Mazsihisz-elnök: Nagyra értékeljük a hazai vezetők Izrael és a zsidóság felé tett gesztusait (Mandiner)
Grósz Andor szerint Magyarországon a zsidók jelenleg békében élnek a kormány zéró toleranciájának köszönhetően, amely nemcsak szavakban, hanem tettekben is megnyilvánul.
márc. 12
13:15
Marozsán Fábián nem kertelt: ma este ismét megverné Carlos Alcarazt (Infostart)
Marozsán Fábián a nyolcaddöntőben a címvédő és volt világelső spanyol ellen mérkőzik az Indian Wells-i keménypályás tenisztornán. A világranglistán 58. magyar játékos azt mondta, reméli, hogy ellenfele fejében megfordul, hogy tavaly kikapott tőle a római salakpályás versenyen és és ebből előnyt tud kovácsolni.
márc. 12
13:15
A 61 éves Demi Moore akkora dekoltázst villantott, hogy arra szavak sincsenek (Metropol)
Elképesztő fotók érkeztek Bruce Willis volt feleségéről.
márc. 12
13:15
Kalózvadászatra indul Oroszország, Kína és Irán (vg.hu)
Oroszország felkészül a kalózok elleni harcra.
márc. 12
13:15
A tudomány bebizonyította: nem a harcolj-menekülj az egyetlen reakció, amit a stresszre adhatunk (Glamour)
Amikor a stresszre gondolunk, gyakran az harcolj-menekülj válasz jut az eszünkbe - az az ősi túlélési mechanizmus, amely felkészíti a szervezetünket a fenyegetéssel való szembenézésre vagy a menekülésre. A pszichológia területén végzett kutatások azonban egy másik, lenyűgöző stresszválaszra is fényt derítettek, amelyet angolul "tend and befriend"-n
márc. 12
13:18
Többé nem titok: a 4 legerősebb zodiákus, akik elsöprő energiákkal rendelkeznek (Joy)
Hogy mit jelent igazán erősnek lenni, egy kicsit mindenkinek mást takar. Ez lehet mentális, lelki, vagy akár fizikai erő is, egy biztos; az alábbi csillagjegyek a topon vannak!
márc. 12
13:18
Óriási meglepetés a magyar boltok kasszáinál: ennek rengeteg nyugdíjas fog örülni (Pénzcentrum)
2024 februárjában a fogyasztóiár-index 3,7 százalékos, míg az élelmiszerek árindexe már csak 2,2 százalékos volt 2023 azonos időszakához képest. Az árak emelkedésének lassulása tehát folytatódott, miközben a januári nyugdíjemelés után februárban a 13. havi nyugdíj is megérkezett. Mindez azt jelentette, hogy a múlt hónapban a nyugdíjasok kétszer akk
márc. 12
13:18
16 éves csúcson a Telekom! (Portfolio)
A kereskedési idő felénél a Magyar Telekom vezeti a blue chipek emelkedését. Az árfolyam a mostani ralinak köszönhetően 2008 januárja óta nem látott szintre emelkedett.
márc. 12
13:18
Nagy Márton azt mondja, nem szoktak beszélni Matolcsy Györggyel (444.hu)
Az intézmények közötti együttműködés fontosabb, mint az, hogy az emberek között milyen a kapcsolat.
márc. 12
13:18
Kórházba került a gyönyörű színésznő (hirado.hu)
Kate Beckinsale egy kórházi ágyból jelentkezett be.
márc. 12
13:18
"Hálásak vagyunk az embereknek, nélkülük nem sikerült volna..." - Hazaköltözhet a 8 gyermekes tűzkárosult család (Ripost)
Még decemberben lett a tűz martaléka a házuk.
márc. 12
13:18
Annyi pénzt keresnek az ukrán háborún a fegyvercégek, hogy vizsgálat lehet a vége (Magyar Hírlap)
Levelükhöz a szenátorok konkrét adatokkal alátámasztott indoklást is fűztek.
márc. 12
13:18
Most ismerték be: Orbitálisat kamuztak Osváth Zsoltról Orbán propagandistái (Nyugati Fény)
Osváth Zsoltot
márc. 12
13:18
Elfogadhatatlan a pedagógusbérek ellen lobbizni (Magyar Nemzet)
A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint kiszámítható életpályára van szükség.
márc. 12
13:18
Egy elemző a mémérmék kilövését jósolja: ki kerül a listára? (BitcoinBázis)
A mémérmék gyors kitörési képességükkel hívják fel magukra a befektetők figyelmét. Az egyik elemző a mémérmékhez kapcsolódó eszközök felfutását jósolja,
márc. 12
13:18
Vadul vizelő kabócák testi erőből nyomják le a fizikát (Telex)
Ahhoz, hogy valami sugárban pisiljen, és nem cseppekben, keményen meg kell dolgozni.
márc. 12
13:18
Al Pacino a meglehetősen fura Oscar-prezentálásáról: A producerek döntése volt, hogy ne olvassam fel a jelölteket (Telex)
A színészt sokan kritizálták, amiért átugrotta a jelölteket, és egyből a lényegre tért. Aztán a nyertes nevét is érdekesen bökte ki.
márc. 12
13:18
Győzike lánya soha nem halott titkáról rántotta le a leplet (naphire.hu)
Gáspár Evelin bevallotta a közösségi oldalán, hiába csak 29 éves, már hosszú évek óta őszül, így kénytelen festetni a haját.
márc. 12
13:18
50 ezernél több, tisztán elektromos autó közlekedik Magyarországon (Öko-drive)
Kettős rekorddöntést hozott a február a környezetkímélő autózásban, zöld rendszámos járműből 90 ezernél, tisztán elektromosból 50 ezernél több fut már Magyarországon - írja az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteki Facebook bejegyzésében.
márc. 12
13:18
Sajátos dologra figyelt fel a kulturális minisztérium a dán városokban (Roadster)
Néhány évtizeden belül nagyon másképp fognak festeni a települések.
márc. 12
13:20
Nébih: Snidlinges szendvicsfeltétet hívott vissza a SPAR (Magyar Hírlap)
A SPAR üzletbe visszavihetők a szendvicsfeltétek, amelyek árát visszatérítik.
márc. 12
13:20
Lopnak és felgyújtják a vécépapírt – ezért olyan undorító a nyilvános mosdó az autópálya mentén (Magyar Nemzet)
A rendőrség nyomoz.
márc. 12
13:21
Nagyon komoly pálinkafőző berendezést árul a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Piac és Profit)
Akár a legjobb aperitifet is el lehet készíteni a több mint 6 millió forintot érő, 100 liter űrtartalmú pálinkafőzővel, amit már a kikiáltási ár feléért is elvihet a nyertes licitáló a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következő árverésén.
márc. 12
13:21
Horner: 16 versenyző várja, hogy a Red Bullba ülhessen jövőre (m4sport.hu)
Miközben Max Verstappen tudtára próbálta adni, hogy hol a helye a csapaton belül, Christian Horner felfedte, milyen kapós a 2025-ös ülésük.
márc. 12
13:23
Egy újonc és több visszatérő Marco Rossi márciusi keretében (m4sport.hu)
Újabb Dárdai mutatkozhat be a válogatottban.
márc. 12
13:24
Szijjártó Péter: Az energiabiztonság nem kerülhet veszélybe senki politikai vagy ideológiai kívánságai miatt (hirado.hu)
Aláhúzta, hogy Magyarország nem az eddigi beszállítók kizárását érti "diverzifikáció" alatt, hanem az újabb források bevonását.
márc. 12
13:24
Emlékérmét bocsátott ki az MNB Kincsem születésének 150. évfordulója alkalmából (Magyar Hírlap)
Kincsem, a verhetetlen csodakanca Magyarországon, Blaskovich Ernő ménesében tenyésztett angol telivér volt, a magyar lósport és lótenyésztés büszkesége.
márc. 12
13:24
Kincsemet ünnepli a Magyar Nemzeti Bank (Magyar Nemzet)
Százötven éves Kincsem.
márc. 12
13:24
Hivatalos: fontos poszton avathat újoncot a szövetségi kapitány – íme, Marco Rossi legfrissebb kerete! (Mandiner)
Dárdai Pál fia először húzhatja magára a magyar labdarúgó-válogatott mezét.
márc. 12
13:24
Lassabban indul újra a magyar gazdaság, mint vártuk (Forbes)
Lassú menetelés vár a magyar gazdaságra. Meg kellene elégednünk azzal, hogy a tavalyi évvel ellentétben idén már növekszik a gazdaság? Mi történt? A korábban kalkulált 3,2 százalékkal szemben már csak 2 százalékos GDP bővülést várnak az idei évre az Erste elemzői – foglalja össze a Forbes.hu-hoz eljuttatott közleményében Magyarország gazdasági hely
márc. 12
13:24
A fejtámla a bizonyítéka, mennyire szenvedett Bearman első ferraris versenyén (Racing)
Kívülről nézve úgy tűnt, játszi könnyedséggel vezette el a Ferrarit Oliver Berman a hetedik helyig első Forma-1-es futamán. De ha belülről, belső kamerából nézzük a versenyét, jobb képet kapunk az ifjú brit küzdelmeiről.
márc. 12
13:26
Szereti a tojást? Van egy jó hírünk (Mandiner)
A tavalyinál harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás.
márc. 12
13:27
Egy újonc is bekerült Marco Rossi Törökország és Koszovó elleni keretébe (Infostart)
Marco Rossi szövetségi kapitány 25 játékost hívott meg a férfi A-válogatott idei első keretébe.
márc. 12
13:27
DéliBux 2024 március 12. – Felhőtlen a hangulat a hazai börzén (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,14 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 65 903,21 ponton állt, ami az előző, hétfői záróértékéhez képest 303,72 pontos, 0,46 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 302,58 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 2,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a R
márc. 12
13:27
Pálinkafőzőre licitálhatunk a NAV árverésén (vg.hu)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendszeresen elárverezi a lefoglalt eszközöket.
márc. 12
13:27
Halász Rita Mély levegő című könyvét angolra és franciára is lefordítják (Könyves Magazin)
Halász Rita Margó-díjas, eredetileg 2020-ban megjelent regényének jogait egy párizsi és egy New York-i kiadó is megvette, számolt be róla az író.
márc. 12
13:27
Gyenge csírázóképességű vetőmagok kerülnek forgalomba Európában (Agrofórum)
Már egy ideje érzékelhető, hogy idén szűkösek lesznek a vetőmagkészletek, egyes fajták pedig hiánycikknek számítanak. Emiatt az Európai Bizottság jobb megoldás híján hozzájárult, hogy a gyengébb minőségű áru is piacra kerüljön.
márc. 12
13:29
Áll a német vasút, már a húsvéti csúcs is veszélyben forog (vg.hu)
Már a húsvéti szrájk lehetőségét is meglengette a Német Mozdonyvezetők Szakszervezete.
márc. 12
13:30
Már százezrek telepítettek napelemet otthonaikba Magyarországon: mégis, mit tudhatnak? (Pénzcentrum)
2021 végéhez képest duplájára nőtt a hazai napelemes rendszerek beépített teljesítménye - közölte az Energiaügyi Minisztérium a Facebookon.
márc. 12
13:30
Németh Szilárd rendkívüli bejelentést tett, minden magyar család örülhet (ATV)
Európában 2024 februárjában is - az egy évtizede bevezetett rezsicsökkentésnek köszönhetően - a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamosenergiát és földgázt - írta a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos kedden Facebook-oldalán.
márc. 12
13:30
Svájc háborús bűnök miatt pert indít a szíriai elnök nagybátyja ellen (hirado.hu)
A most 86 éves Rifát el-Aszad a néhai Háfez Asszad szíriai elnök öccse.
márc. 12
13:30
Újabb funkcióval erősít a Viber (MMonline)
A Rakuten Viber elindítja a csevegőmappákat, amelyek lehetőséget nyújtanak a felhasználók számára, hogy gyorsan megtalálják a konkrét beszélgetéseket, és javítsák a kommunikációjuk kezelését. A felhasználói kényelmet szem előtt tartva tervezett csevegőmappák egyszerűsítik a csevegések szervezését azáltal, hogy lehetővé teszik a témák, csoportok vag
márc. 12
13:30
Nyilvánosságra került Matthew Perry végrendelete (Magyar Hírlap)
Kiderült, kit nevezett meg a néhai színész hagyatékának kezelőivé.
márc. 12
13:30
Ii. Nőnapi futás – Nincs szépség egészség nélkül (Nyíregyháza)
Második alkalommal szervezett Nőnapi futást az Élet Forrása Egyesület az Erdei Tornapályán. A résztvevők több táv közül is választhattak, a futás előtt vagy után pedig több program is várta őket a helyszínen. A rendezvény mottója a "Nincs szépség egészség nélkül", így a rendezvény minden programeleme az egészségmegőrzést szolgálta.
márc. 12
13:32
Katar: Hosszú távú fegyverszünet a cél (hirado.hu)
Reményét fejezte ki mindazonáltal, hogy a felek a március 11-én kezdődött iszlám böjti hónap, a ramadán idején egyezségre jutnak.
márc. 12
13:32
Újszülöttmentés Szolnokon (Magyar Hírlap)
Csecsemőt helyeztek el a baba inkubátorban.

Keresés