2024. március 19. kedd

márc. 19
10:15
A kriptobálnák ezt a 3 altcoint vásárolják most (BitcoinBázis)
Miközben a Bitcoin körüli spekuláció a 70 000 dollár feletti emelkedő trend körül kavarog, már más jelentős aktivitás is hullámzik
márc. 19
10:15
Szijjártó Péter hatalmas bejelentést tett: mostantól közvetlen járattal mehetünk Bangkokba (naphire.hu)
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bangkokban.
márc. 19
10:15
Forradalmi szezonnyitás a Sóstói Múzeumfaluban (Nyíregyháza)
Forradalmi szezonnyitásra készült a Sóstói Múzeumfalu, március 15-én nyitotta meg ismét a kapuit a látogatók előtt. Az ország egyik legnagyobb szabadtéri néprajzi múzeuma rengeteg programmal készült a téli szünet utáni nyitó hétvégére. Az ünnepi megemlékezést játékossággal és népi elemekkel színesítették, volt többek között ágyúdörrenés, huszárkodá
márc. 19
10:17
Ceglédit a náci bevonulásra emlékezteti Karácsony posztja, amivel Vitézy indulására reagált (Mandiner)
A főpolgármester azt írta: "A szabad Budapest a menekülőket befogadja, a betolakodókat legyőzi."
márc. 19
10:18
Közvetlen légijárat indul Bangkok és Budapest között (Infostart)
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bangkokban.
márc. 19
10:18
Botrányos lakásépítés: reagált és kemény lépéseket ígért a Duna Terasz Grande (Blikk)
A bíróság napokon belül kikényszerítheti, hogy levonuljon a szerződésszegésért elbocsátott generálkivitelező.
márc. 19
10:18
Hamarosan az arizonai nyugdíjrendszer része lehet a spot Bitcoin Etf (Kripto Akadémia)
Pozitív hírek érkeztek Arizona államból, ami a spot Bitcoin ETF-eket illeti. Néhány szenátor ugyanis állásfoglalást nyújtott be, amelyben arra kérik az állami nyugdíjrendszer hivatalát, hogy fontolják meg a Bitcoin ETF-ek felvételét az állami nyugdíjportfólióba.  A HCR 2041 számú állásfoglalást bő egy hete terjesztették az arizonai szenátus elé töb
márc. 19
10:18
Fordulat a magyar piacon: durván kiárazták a befektetők az MNB nagy kamatvágásait (Portfolio)
Néhány nap alatt komoly változás történt a határidős magyarországi kamatpiacon, miután - ahogy a Portfolio megírta - befektetői háttérbeszélgetésen magyarázta el a várható kamatpályát a Magyar Nemzeti Bank. Ennek hatására durván kiárazták a befektetők a távolabbi futamidőkre várt jelentős kamatvágásokat, és ez átmenetileg a forintot is erősítette i
márc. 19
10:18
Új high tech traktorgyárat adott át az orosz Rostselmash +Videó (Agroinform)
Hasonló traktorgyár az elmúlt fél évszázadban nem épült Oroszországban.
márc. 19
10:21
Most úgy néz ki, hogy az autósok rémálma válik valóra a benzinkutakon (Privátbankár)
Előállt az a helyzet, ami a lehető legkedvezőtlenebb az autósok nézőpontjából. Egyszerre húzza az olaj árát az erős kereslet és tolja a gyenge kínálat, aminek hatása már látszik a tőzsdei jegyzéseken.
márc. 19
10:21
Németország belebukott a háborúba, másokat is magával ránthat (Magyar Hírlap)
Soha nem látott mértékű csődöt jelentettek a helyi cégek.
márc. 19
10:21
Egy bankóriás az év végére már 150 ezer dolláros BTC árfolyamot vár (BitcoinBázis)
A Standard Chartered globális banki óriás 150000 dollárra emelte előrejelzését a bitcoin 2024 végére vonatkozó árfolyam-előrejelzését. Ez azért jelentős ugrás
márc. 19
10:21
Olcsón vetted a pólódat? Ez igazából nagyon szomorú (Telex)
Az EU-ban az egy főre jutó átlagos textilfogyasztás évente 400 négyzetméter földet, 9 köbméter vizet és 391 kg alapanyagot igényel. Pedig az egyszeri vásárló is tudna ez ellen tenni.
márc. 19
10:21
Vilmos herceg ezzel a nővel csalhatja évek óta Katalint – ez állhat a hercegné eltűnése mögött? (Sassy)
Nem kizárt, hogy Vilmos félrelépése és a szeretője terhessége miatt tűnt el Katalin hercegné a nyilvánosság elől.
márc. 19
10:24
Winston Churchillhez hasonlította Vlagyimir Putyint a volt orosz szóvivő (ATV)
Szergej Markov szerint Churchill küzdelme a hitleri Németország ellen pontosan ugyanolyan, ahogy Putyin küzd Ukrajnával és a Nyugattal.
márc. 19
10:27
Ez a magyarázat, miért nem hordja Vilmos herceg a karikagyűrűjét (Glamour)
Vilmos herceg nem viseli a jegygyűrűjét, és állítólag ennek semmi, de semmi köze ahhoz, hogy Katalin hercegné egyik napról a másikra eltűnt a nyilvánosság szeme elől. Oké, de akkor mi ennek az oka?
márc. 19
10:27
Az üvegházi zöldségtermés 6 százalékkal elmarad a tavalyitól Németországban (Agrofórum)
Németországban 2023-ban az üvegházi zöldségtermés 6 százalékkal csökkent az előző évhez képest, összesen 10 900 tonnára. A paradicsomot kisebb területen termesztették, míg az uborkatermesztés megduplázódott a teljes üvegházi területen. Ezek a változások kihívások elé állítják a helyi gazdákat.
márc. 19
10:27
Ha öszeomlik a forint, elkerülhetetlennek tűnik a 400-as euró, de mégis mekkora a baj? (Promotions)
A pénzügyi szakértők válaszoltak, érdemes megfontolni a meglátásaikat.
márc. 19
10:27
Több tízezren nem használnak biztonsági övet (Magyar Hírlap)
A magyar rendőrség egy héten át a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrizte.
márc. 19
10:27
Sóhaj atomháború előtt (Mandiner)
Macron ötlete a NATO pusztulását jelentheti. A francia elnök a ló túloldalán mindent egy lapra tesz fel, hogy maradandót alkosson. Csak épp nem a saját kaszájával esik neki a csalánnak a kertben, hanem odafüttyent mindenkit, akit tud, aztán a kerítésnek támaszkodva bólogat, "ugye milyen expeditívek vagyunk így együtt, mes amis?".
márc. 19
10:27
Visegrádra tervez ázsiai hangulatú luxusvillákat a NER kedvenc szállodaépítője (Forbes)
Visegrádra ázsiai hangulatú luxusvillák építését tervezi a NER kedvenc balatoni szállodaépítője, Szepesi Richárd, aki egy másik projekt keretében 22,5 milliárd forintból hozná el Balatonfüredre a francia riviéra hangulatát.
márc. 19
10:27
Csak pár centin múlt egy hatalmas baleset a CODASUR szezonnyitóján (Racing)
A paraguayi Rally Trans Itapúa versennyel kezdődött meg a CODASUR-bajnokság idei szezonja, azonban az egyik pályán csak centiken múlt egy nagy baleset.
márc. 19
10:27
Zöldkötvényt bocsátott ki az MFB (Magyar Mezőgazdaság)
Élénk érdeklődés kísérte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) első zöldkötvény kibocsátását: a Budapesti Értéktőzsdén lebonyolított aukció eredményeképpen csaknem 11 milliárd forint összegű forrást gyűjtött az MFB.
márc. 19
10:27
Meghosszabbítható-e a határozott idejű munkaviszony? (Üzletem)
A munkaviszony általában határozatlan időre jön létre. A munkáltató és a munkavállaló érdeke azonban azt is diktálhatja, hogy határozott idejű munkaszerződést kössenek. Mi a teendő, ha a munkavállalóra az eredetileg tervezettnél hosszabb ideig van szükség? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
márc. 19
10:27
Karácsony egy Orbánnal és Novákkal közös képpel reagált Vitézy főpolgármester-jelölti indulására (Telex)
A főpolgármester azt írta, Vitézyt korábban szakmai feladatra nem engedték el, most politikaira küldik.
márc. 19
10:30
Új szerepben Ördög Nóra (Blikk)
Ördög Nóra idén először lesz látható a GLAMOUR Women of the Year gála háziasszonyaként, ahol az év vállalkozója kategória jelöltjeként is izgulhat majd. Nóra a magazin aktuális számának címlapinterjújában őszintén vallott arról, milyen a férjével, Nánási Pállal egyszerre házas- és üzlettársakként is működni.
márc. 19
10:30
Milliárdos bajba került Donald Trump (Blikk)
Bírósági keresetben jelezték Donald Trump ügyvédei, hogy képtelenek előteremteni a volt elnök ellen megítélt 464 millió dollár, azaz kb. 180 milliárd forintnyi bírság fedezetét, amit a fellebbezés idejére kellene letétbe helyezni.
márc. 19
10:30
Kiadta a figyelmeztetést a WHO, Magyarország is érintett (ATV)
A levegőminőségi szabványoknak nem felel meg Magyarország.
márc. 19
10:30
Európa legmagasabb tornyát építhetik Budapestre (444.hu)
Ezek szerint magasabb lehet a 310 méteres Varsói Toronynál is.
márc. 19
10:33
Bejelentették: fiatalok elhelyezkedését támogató program indul (Piac és Profit)
Áprilisban indul a kormány 200 milliárd forintos keretösszegű, 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz programja - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára
márc. 19
10:33
Max Verstappen is tiltakozik: "jelentősen átléptük a határt" (Infostart)
Nemtetszésüknek adtak hangot a Forma-1-es pilóták a 24 futamosra felduzzasztott versenynaptár miatt.
márc. 19
10:33
Megjelent az első videó Katalin hercegnéről (Magyar Hírlap)
Vidám és egészséges.
márc. 19
10:33
Rétvári Bence: Magyarország jól tudta felhasználni az uniós forrásokat (Demokrata)
A fejlesztések meghozták eredményeiket – mondta az államtitkár.
márc. 19
10:33
Márki-Zay tudomásul veszi, ha kiderül, hogy Korányiék hazudtak (Demokrata)
Márki-Zay szerint nem meglepő, ha Soros György is az A4D-féle milliárdok adományozói között van.
márc. 19
10:33
A lakása ablakában állva, meztelenül önkielégített a pécsi férfi, az iskolások szeme láttára (Mandiner)
A 33 éves férfi ellen eljárás indult.
márc. 19
10:33
Máris hevesen bírálják a Forma-1-es pilóták a sűrű versenynaptárt (Autószektor)
"Az az érzésem, hogy máris jelentősen átléptük a határt. Fiatal vagyok még, de biztosan nem fogok még tíz évig 24 versenyen elindulni" – jelentette ki a háromszoros világbajnok, jelenlegi címvédő Max Verstappen, a Red Bull sztárja. A hétszeres vb-első Lewis Hamilton a minőség és a mennyiség összefüggéséről, illetve az F1 jelentette terhelésről besz
márc. 19
10:33
Az F1-es szezon eddigi legnagyobb vesztese aláírta a versailles-i szerződést (Racing)
No nem arról van szó, hogy bárki is békediktátumra kényszerítette volna Pierre Gaslyt, ellenben a francia a Forma-1 után egy másik sportba, a labdarúgásba is beszállt!
márc. 19
10:33
Csak két utónevet lehet bejegyeztetni a jövőben egy törvénymódosítás szerint (Telex)
Navracsics Tibor minisztériuma változtatna az "ä" betűt tartalmazó családnevek szabályozásán is.
márc. 19
10:33
Ilyen sem volt még: Nagy Ervin három lánya egy videóban látható! (Sassy)
Nagy Ervin Instagramján soha nem látott felvételen szerepel mindhárom gyermeke, bár a színész eddig különösen ügyelt a nyilvánosság elkerülésére, ha a lányokról van szó.
márc. 19
10:33
Jóga és étkezés: így erősítik testünk öngyógyító folyamatait (Life&Body)
Gondoltad volna, hogy a jóga és az étkezés milyen sok ponton függ össze? Mi több, ha helyesen csináljuk, sikeresen támogatják egymást. Az aszanák ugyanis nem csak az izmainkra, de szerveinkre is hatást fejtenek ki, segítve többek között az emésztést, beindítva és támogatva méregtelenítést és az öngyógyító folyamatokat. Ahogy a jól megválogatott éte
márc. 19
10:36
Kámforrá vált a lélegeztetőgép-biznisz egyik nagy nyertese (Menedzsment Fórum)
Nagy értékű csalás és a befektetők megtévesztése miatt feljelentést tettek kisbefektetők a lélegeztetőgép-bizniszből ismert OTT-One Nyrt. ügyében.
márc. 19
10:36
Imádják a magyar turisták Thaiföldöt, ezért közvetlen repülőjárat indul Budapest és Bangkok között (Blikk)
Ősszel az AirAsia közvetlen légi járatot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bangkokban.
márc. 19
10:36
Czomba Sándor: áprilisban indul a 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz program (HR Portál)
Áprilisban indul a kormány 200 milliárd forintos keretösszegű, 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz programja - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 csatorna kedd reggeli adásában.
márc. 19
10:36
Visszagyengült a forint (Portfolio)
A hét első napján a forint gyakorlatilag visszaadta az euróval szembeni pénteki erősödését, így ismét a 395-ös szint környékéről indul a kereskedés. A makronaptárra tekintve a devizapiacot kevés új információ mozgathatja ma, a "hangulati alapú" kereskedés lehet a meghatározó.
márc. 19
10:39
Charles Michel: Ha békét akarunk, készüljünk a háborúra (HírTV)
Publicisztikát írt az Euractivnak Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, amiben kifejtette, hogy szerint Oroszország nem áll meg Ukrajnánál, úgyhogy elő kell venni az európai pénztárcákat.
márc. 19
10:39
Vezérigazgatót vált a Hertz (autopro)
A sikertelen, nagy értékvesztést eredményező elektromosautó-offenzíva után a Hertz autókölcsönző cég vezérigazgatót váltott.
márc. 19
10:39
Így reagált Karácsony Gergely arra, hogy Vitézy Dávid indul a főpolgármester-választáson (SzMo)
Karácsony leírta, hogy főpolgármesterré választása után szakmai feladatra kérte fel Vitézy Dávidot. Azt mondta, nem tudja vállalni, mert nem engedte meg neki Orbán Viktor, és ő nem szeretne olyan katona lenni, aki Észak-Koreából menekül Dél-Koreába, de hátulról lelövik az övéi.
márc. 19
10:39
Idén is jön a Prexa, elindult a nevezés (MMonline)
Ismét is meghirdette PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét a Magyar PR Szövetség (MPRSZ), amelyre már lehet jelentkezni 2023-ban megvalósított kampányokkal. Az MPRSZ célja a versennyel, hogy kiemelje és díjazza a kommunikációs iparág azon példaértékű megoldásait, amelyek kiemelkedő koncepcióval, megvalósítással és hatással rendelkeznek. A v
márc. 19
10:39
Pácban vannak Orbánék: Keményen odapörkölt az EU a brutális leszámolásra készülő hivatal miatt (Nyugati Fény)
A bizottság szerint
márc. 19
10:39
Látványos drónvideó a Tesla Gigafactory Berlin gyárából (go2fly)
A Gigafactory Berlin, a Tesla első európai gyára két évvel ezelőtt nyílt meg. Itt készül a márka legkelendőbb típusa, a Model Y, valamint amerikai elektromos autók számára akkumulátorok. A létesítményt

Keresés