Bár szörnyű betegsége miatt az elmúlt években visszavonult Bruce Willis, így is elképesztő életutat hagyott maga mögött: a Die Hard-filmekből ikonikussá vált, feszes, izmain feszülő, koszos atlétájával ő lett a világ macsója, de eközben mégsem felejtett el szerető apa maradni.
A "kedvezőtlen külső gazdasági hatásokra" hivatkozva 4,5 százalékra emeli a 2024-es hiánycélt. A pénzügyminiszter a Költségvetési Tanács elnökével tárgyalt a 2025-ös büdzséről is.
Király Linda nem hétköznapi módon ünnepelte meg a születésnapját: egy repülőn töltötte, ugyanis az Egyesült Államokba utazott, hogy együtt ünnepeljen az unokaöccsével, Kaijal.
A hazai munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott keresi új munkahelyét vagy várja, hogy a jó lehetőség szembe jöjjön vele és válthasson - derült ki a Profession.hu felméréséből. Az álláskeresők közel harmada munkahelyével együtt az ágazatot is elhagyná, amelyben jelenleg dolgozik, a munkahelyválasztásnál pedig a bér mértéke és a lokáció szá
A jelenlegi városvezető szerint a BKK egykori vezetője, a korábbi közlekedési államtitkár sokkal nagyobb veszélyt jelent Szentkirályi Alexandrára, aki vélhetően nem is fogja végigcsinálni a kampányt – fogalmazott Karácsony Gergely.
A Nógrád vármegyei rendőrök továbbra is rendszeresen, a hét minden napján végeznek sebesség-ellenőrzést a közutakon. A preventív rendőri jelenlét célja a közlekedési balesetek számának csökkentése és a szabálytalanul közlekedők kiszűrése a forgalomból. Munkatársaink március 15-én 13 óra 59 perckor mérték be azt a sofőrt, aki autójával a 21-es főúto
Gyenge kezdés után erős visszaeséssel fejezte be 2023-at a perifériák szegmense. A szállítások éves alapon több mint 15 százalékkal estek az ünnepi szezonban.
Áprilisban több fesztiváldíjas film és a friss Oscar-díjas Robert Downey Jr. új minisorozata is megérkezik az HBO Maxra.Sorozatok terén végre megérkezik A szimpatizáns (The Sympathizer, 04.15, heti egy epizód)! Viet Thanh Nguyen Pulitzer-díjas regénye alapján készült 7 részes minisorozat főbb szerepeiben Hoa Xuande, Fred Nguyen Khan, az Emmy-díjas
A Vitesco Technologies, a fenntartható mobilitást szolgáló modern hajtástechnológiák vezető nemzetközi gyártója közzétette a 2023-as évre vonatkozó konszolidált pénzügyi beszámolóját. Az előzetes adatokat már 2024. február 23-án ismertették, a riport szerint a vállalat minden kulcsfontosságú pénzügyi mutató tekintetében teljes mértékben elérte – és
Magyar Péter szerint a kormány már fél évvel az ügyészségi gyanúsítás előtt tudott a Völner-ügyről, emellett a korábbi igazságügyi államtitkár, Völner Pál tudott arról is, hogy megfigyelik, mert a kormány figyelmeztette őt erre.
Egyre brutálisabb a helyzet Haitin, ahol a tomboló bandaháború teljesen kezelhetetlenné vált; már a biztonságosabbnak számító városokban is holttestek hevernek szerte az utcán.
Kőkemény matekkal és számolgatással jár a vásárlás egy többgyermekes családban, és nem a szülők fizetnek mindent, amit szeretnének megszerezni a gyerekek.
Vlagyimir Putyin 87 százalékos választási győzelme nagyjából megfelel az orosz szavazói szándéknak – mondta Seremet Sándor az InfoRádió Aréna című műsorában. A Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója beszélt az oroszok rangidős vezető iránti történelmi vágyáról, az orosz média működéséről, a Kreml bástyáiról és arról is, hogy rövid távon a szankciós
Tavaly a járműipar szinte egyedüliként volt képes növekedést felmutatni az egyébként túlnyomórészt recesszióba süllyedő feldolgozóipari ágazatok között. A szektor motorját a folyamatosan érkező nagyberuházások hajtják, a keresleti oldalon ugyanakkor kihívásokkal néz szembe az autópiac. Az új autók értékesítését a jövőben egyre inkább felfutó nyílt
Divatba jött manapság a görög joghurt Magyarországon is, krémesebb állaga és előnyös beltartalmi tulajdonságai miatt. Kevesen tudják, hogy van azért hátránya is az előállításának.
A hétvégén immár 30. alkalommal rendezték meg a havas sportok nagy szezont lezáró eseményét, a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján a sportversenyek mellett egy közös ünnepi lecsúszást is megrendeztek, melyen több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.
Egy autótolvaj bemutatta, hogyan lehet ellopni egy méregdrága Range Rover SVR-t mindössze néhány másodperc alatt egy 15 000 fontos (kb. 7 millió forint), az Egyesült Királyságban legálisan kapható eszközkészlet segítségével, ami rávilágít a modern autólopások aggasztó könnyűségére és a kulcs nélküli technológiák biztonsági réseire - jelentette a Da
Hiába drágultak az utasbiztosítások, még mindig alig több mint ezer forintból ki lehet hozni a biztosítást egy hosszú hétvégére, ha városnéző túrára megyünk például Ausztriába vagy Szlovéniába. De akkor sem kell túl mélyen a zsebünkbe nyúlni, ha autós asszisztenciát is kérünk. A különbségek azonban hatalmasak lehetnek a díjak között, ezért mindenké
Ősszel az AirAsia közvetlen légi járatot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között.A hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be kedden. Hozzátette, hogy az idegenforgalmi adatok is megduplázódtak, tavaly így több mint tízezer thai t
Nagy álmot válthatott valóra a Szerencsejáték Zrt. a tavaly ősszel meghirdetett lakásnyeremény-játékával. A Játékoskártya lottózói hűségprogramot népszerűsítő akció keretében a nemzeti lottótársaság – az OTP Bank csoporttal együttműködésben – egy 110 millió forint értékű fővárosi lakást sorsolt ki. Az akció keretein belül további, összesen 27 milli