2024. március 19. kedd

márc. 19
7:54
Kiszivárgott a titok: rejtélyes Taurus-ülés volt a Bundestagban (Infostart)
A nyilvánosságnak eddig arról sem volt tudomása Németországban, hogy egyáltalán létezik egy ilyen testület. Most azonban megtudhatta, hogy "forró" témákról rendszeresen ülésezhet a Bundestag meghívott vendégekkel kibővített védelmi bizottsága, amely ezúttal a Taurus cirkálórakéták kérdését vitatta meg.
márc. 19
7:54
Meghalt a Hamász egyik katonai vezetője (444.hu)
Marwa Issa a Hamász katonai szárnyának, az Izzedine al-Kasszam Brigádoknak volt a helyettes parancsnoka.
márc. 19
7:57
A kormány tartózkodása mellett fogadták el az európai békekeret ötmilliárd eurónyi értékű bővítését (HírTV)
Újabb 5 milliárd eurót, azaz csaknem kétezer milliárd forintot különített el az uniós Külügyek Tanácsa az európai békekeret részeként Ukrajna katonai támogatására - jelentette hétfőn az Európai Unió külügyminisztereit tömörítő testület.
márc. 19
7:57
Szánthó Miklós: Trump az egyetlen, aki békét teremthet (Magyar Nemzet)
Az Alapjogokért Központ főigazgatója rámutatott, hogy a novemberi elnökválasztás során változásra van szükség a Fehér Házban.
márc. 19
7:57
Hét ország felel meg mindössze a WHO levegőminőségi ajánlásainak (Telex)
A világ legszennyezettebb országa Pakisztán, de Európa legtöbb állama sem teljesíti a WHO irányelveit.
márc. 19
7:57
Valószínűleg te is helytelenül távolítod el a körömágybőrödet (in.hu)
Az alábbi 4 egyszerű lépés sokkal szebb végeredményt hoz.Az olyan trendeknek köszönhetően, mint az orosz manikűr, egyre többen akarják teljesen eltávolítani a körömágybőrüket. Ez a bőr azonban nem véletlenül van ott, célja a fertőzéseket okozó baktériumoktól való védelem. Éppen ezért olyan fontos a helyes eltávolítás. Ezt mutatjuk meg alább.A köröm
márc. 19
7:57
Prexa 2024: elindult a nevezés (Digital Hungary)
A Magyar PR Szövetség (Mprsz) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (Prexa) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet jelentkezni. Az Mprsz célja a versennyel, hogy kiemelje és díjazza a kommunikációs iparág azon példaértékű megoldásait, amelyek kiemelkedő koncepcióval, megvalósítással és hatással rendelkeznek.
márc. 19
8:00
Jövőre 21 százalékos átlagos pedagógusbér-emeléssel számol a kormány (HR Portál)
Jövőre 21 százalékos átlagos pedagógusbér-emeléssel számol a kormány, vagyis 2022 és 2025 között átlagosan 93,5 százalékkal nő a tanárok és az óvónők fizetése - mondta el Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára a hétfői Országgyűlésen.
márc. 19
8:00
Gyászol Tolvai Reni: "Örökké a szívemben leszel" (Ripost)
Erre nincsenek szavak...
márc. 19
8:03
Az izraeli háború 165. napja – Justin Trudeau és egész Kanada aggódik az ártatlan civilekért (vg.hu)
Kanada kiáll az önálló palesztin állam létrehozása mellett.
márc. 19
8:03
Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál Szegeden (Magyar Hírlap)
A nevezéseket május 31-ig várják.
márc. 19
8:03
"Hamarosan" – sejtelmes posztot közölt Vitézy Dávid (Mandiner)
Vajon mi következik?
márc. 19
8:05
Csökken Budapest népessége, de vannak kivételes kerületek (Mandiner)
A XI., a XIII. és a XIV. kerületben tavaly is bővült a lakosság.
márc. 19
8:06
Joe Biden: ez vörös vonal (Infostart)
A gázai háborúról egyeztetett telefonon Joe Biden amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn, ami több mint egy hónapja az első közvetlen kommunikáció a két vezető között.
márc. 19
8:09
Összezavarta a rajongóit Tóth Gabi: ez a magyarázat az új külsejére (BorsOnline)
Sokakat meglepett a váltás.
márc. 19
8:09
Magyar Péter: váláskor mindketten sírtunk, aztán elmentünk koktélozni, megbocsájtottunk egymásnak (SzMo)
Arra a kérdésre is válaszolt, hogy miként lehet elkerülni azt, hogy "politikai Mónika show" legyen az ügyből. Szerinte azt kell megvizsgálni, hogy kinek az érdeke volt az, hogy ez az ügy előkerüljön.
márc. 19
8:09
Jégkorong Erste Liga: újra előnybe került a Csíkszereda (Magyar Hírlap)
Szeredában nem a hatodik, hanem az ötödik mérkőzésére készült a Sportklub és a Bjahc, mivel a második csatájuk eredményét bírói műhiba miatt törölték.
márc. 19
8:09
Trump nem tudja letétbe helyezni a 464 millió dolláros bírság fedezetét (Demokrata)
Nem találtak olyan biztosítótársaságot, amely ekkora összegre kiadna záloglevelet.
márc. 19
8:12
Síelés közben szenvedett balesetet a magyar színész, ilyen állapotban van most (BorsOnline)
A színész Ausztriában siklott a havon, amikor megtörtént a baj. Pesák Ádám jobb karja csúnyán megsérült.
márc. 19
8:12
A kriptó szakértők most a Cardano (ADA) és Pepe (Pepe) coinokra figyelnek, miközben KangaMoon (Kang) kilőtt az űrbe 125% nyerővel (ProfitLine)
A kriptovaluta piac állandó mozgásban van. Miközben szakértők folyamatosan figyelik a Cardano-t (ADA) és a Pepe-t (Pepe), egy friss új jelenség tűnik fel - a KangaMoon (Kang). Ez a 3. fázisú előértékesítési csillag hirtelen bukkant fel, hogy hullámokat verjen a mém-coin piacon. A 125%-os árfolyamemelkedésével az elemzők azt jósolják, hogy ez lesz a
márc. 19
8:12
Hszi az orosz–ukrán békéről is tárgyalna Párizsban (444.hu)
No meg Kína létfontosságú európai befektetéseiről.
márc. 19
8:15
Ezeknek a csillagjegyeknek nem úgy alakulnak a dolgaik, mint tervezték (Metropol)
Ma egy tervével kapcsolatosan egy kis késedelmet szenvedhet el, ez lehet vásárlás, vagy munkahelyi ügy.
márc. 19
8:15
Napi horoszkóp: A Bakra változás vár, a Kosnak több lesz a pénze - március 19. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
márc. 19
8:15
Magyar Péter: Soha nem bántottam a feleségemet, gyermekeim anyját (SzMo)
Arra a kérdésre is válaszolt, hogy miként lehet elkerülni azt, hogy "politikai Mónika show" legyen az ügyből. Szerinte azt kell megvizsgálni, hogy kinek az érdeke volt az, hogy ez az ügy előkerüljön.
márc. 19
8:15
Katalin saját maga beszél egészségi állapotáról: elmondja a teljes igazságot (Life)
A britek úgy vélik, a hercegi pár túl régóta titkolózik Katalin műtétével és felépülésével kapcsolatban.
márc. 19
8:15
Nincs tévedhetetlen kiberbiztonsági csapat (Bitport)
Az online fenyegetéseket egyik szervezetnél sem lehet teljesen kivédeni. Az IT-biztonsági csapat munkáját ezért inkább az incidensek kezelésének minősége alapján érdemes értékelni - tanácsolja a Gartner.
márc. 19
8:15
Új ügyfél a MITTE-nél (MMonline)
A DVM-Greenfield a MITTE-t választotta kommunikációs ügynökségének.A MITTE feladatai a logó és weboldal elkészítése, valamint a sajtómenedzsment és a LinkedIn profil kezelése. Az ügynökség korábban már számos hasonló projekt arculattervezéséért és brandépítéséért felelt, úgy, mint a Skanska Magyarország, az S IMMO és a Convergence.
márc. 19
8:15
Agrárminisztérium: Meg kell védenünk a mezőgazdasági piacainkat (Demokrata)
Szélsőséges zöld ideológiát szabadított rá Brüsszel az európai mezőgazdaságra.
márc. 19
8:15
Mi történt? Döbbenetes, miért nem tudták ellátni a fulladó kisfiút a váci ügyeleten (Nyugati Fény)
Az új ügyeleti rendszerrel kapcsolatban
márc. 19
8:15
Lesújtó eredménye lett a biztonsági öv használatát vizsgáló akciónak (Autószektor)
A Roadpol Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) éves ellenőrzési terve alapján a Magyar Rendőrség 2024. március 11. és 17. között az ország egész területén ellenőrizte a passzív biztonsági eszközök használatát. Ennek során a rendőrök 15449 esetben tapasztalták a biztonsági öv használatának elmulasztását,
márc. 19
8:15
Ezt az öt film a nagybeteg Bruce Willis kedvence (Magyar Nemzet)
A sztár ma ünnepli 69. születésnapját.
márc. 19
8:15
Melyik kriptó fog jól járni az Ethereum bizonytalan árfolyama miatt? (BitcoinBázis)
A Bitcoin közelmúltbeli esése után sok szakértő gondolkodik azon, hogy vajon hamarosan újra 70 ezer dollár fölé fog-e emelkedni a
márc. 19
8:15
Nem mozdul a forint, de jó ez nekünk? Ennyiért válthat most eurót (naphire.hu)
Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 19
8:17
A cseh rendőrök már nem fognak szolgálni a magyar-szerb határon (Demokrata)
Nem segítenek tovább ellenőrizni a magyar-szerb határt a cseh rendőrök.
márc. 19
8:18
Bravúros műtétet végeztek el Szolnokon (Infostart)
Különleges tüdőműtéten esett át egy hagyományos technikával nem operálható idős beteg a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben. Magyarországon jelenleg két sebészeti klinika mellett csak a szolnoki kórházban végeznek ilyen beavatkozásokat - közölte a Tisza-parti intézet.
márc. 19
8:18
Az Eu megegyezett a Navalnij meggyilkolásáért felelősök szankcionálásában (Blikk)
Az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő hétfőn bejelentette, hogy az Európai Unió Külügyek Tanácsa megegyezett a február közepén elhuny orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij meggyilkolásáért felelősök szankcionálásában.
márc. 19
8:18
Új “civiltörvény"? Lánczi szigorítana a “mikroadományokon", a külföldi pénzeket külön tüntessék fel szerinte (ATV)
Az adománygyűjtés szabályai “nagyon lazák", ezen szigorítani kell, a civil szervezetnél be kell vezetni egy értékhatárt a készpénzes adományoknál - jelentette ki Lánczi Tamás, hozzátéve: a külföldi adományokat külön kelljen feltüntetni. Ez az egyházakra nem vonatkozna - mondta a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke.
márc. 19
8:19
Hölvényi György: Március 15-e összetartja a magyarokat mindenhol a világon (Demokrata)
A nemzeti ünnep az összetartozás érzését erősíti a brüsszeli magyarság körében is.
márc. 19
8:21
Népszerű volt a hosszú hétvége a síelők körében, csak havat nem nagyon találtak (Femcafe)
Miután hetek óta nem havazott a hazánkhoz közeli magas hegyekben, a várva-várt hosszú hétvége nem sok jóval kecsegtetett a sírajongók számára. Kivétel azért persze így is akadt...
márc. 19
8:21
A Manchester City kulisszái mögé vezet a Netflix vadonatúj sorozata (Igényesférfi.hu)
Hallatlanul eseménydús, sikerekben gazdag év áll az angol Premier League egyik éllovasának számító együttes mögött. A Netflix most egy hatrészes miniszériában tekint vissza a Manchester City 2023-as idényére.
márc. 19
8:21
Káromkodni kezdtek a hollywoodi sztárok? (Márkamonitor)
Eddie Murphy olcsó szo**ért fizetne, Robert Downey Jr. pedig arról mesél, milyen fontos elcsípni a f*****t. A tíz éves magyar Paramount Network az indokolatlan cenzúra videók mintájára egy interaktív játékban teszteli a filmrajongók piszkos fantáziáját.   Az interneten villámgyorsan terjedtek azok a videók, ahol ismert sorozatokból és filmekből a n
márc. 19
8:21
Kim Dzsong Un haragja féktelen: óriási kellemetlenség érte az észak-koreai diktátort (Promotions)
Több milliárdos projektje dőlt be, a fél világ a megalázott diktátoron röhög
márc. 19
8:21
Új kereskedelmi igazgatóval erősít a Marquard Group Hungary (MMonline)
Szabó Zsolt a Marquard Group Hungary új kereskedelmi igazgatója. Zsolt személyében egy tapasztalt szakember csatlakozott a prémium brandeket felvonultató médiacéghez. Szabó Zsolt a médiás karrierjét 2005-ben kezdte. A Pesti Est, majd a Sanoma Budapest után, 2009-ben igazolt az Index.hu csapatához. Ezt követően a CEMP Sales House ügynökségi értékesí
márc. 19
8:21
Manapság már nem "mumus" a fogorvos (Magyar Hírlap)
A fogászati beavatkozások között az esztétikai és a kozmetikai fogászat különleges helyet foglal el.
márc. 19
8:21
Magyarország náci megszállását követő eseményekre emlékeznek a képviselők (Demokrata)
A parlament napirendjén számos pénzügyi szektort érintő törvénymódosítás is szerepel.
márc. 19
8:21
Mészáros Lőrinc cége kiírt egy közbeszerzést. Kitalálod ki nyerte? (Forbes)
Mészáros Lőrinc és cégei szintet léptek : mostmár nemcsak sorra nyerik, hanem ők is írják ki a közbeszerzéseket. És akkor ez történik.
márc. 19
8:21
Koránt sincs vége: Izzani fog a levegő a parlamentben, komoly vitákra kell készülni (Nyugati Fény)
Több fontos téma is terítékre kerül
márc. 19
8:21
Mesterséges intelligencia segíti a hígtrágya precíziós kijuttatását (Magyar Mezőgazdaság)
588,3 millió forint vissza nem térítendő támogatás révén fejleszt mesterséges intelligencián alapuló precíziós hígtrágya-kijuttatási technológiát az AJG Agrogép Jármű- és Gépgyártó Kft. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem alkotta konzorcium.
márc. 19
8:21
Bejelentette együttműködését a Nissan és a Honda (Villanyautósok)
A kínai elektromosautó-gyártók erősödése állhat az összefogás hátterében.
márc. 19
8:24
Szijjártó: A kormány nem kockázatként, hanem lehetőségként tekint a kelet-nyugati együttműködésre (hirado.hu)
Rámutatott, hogy az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt szankciók nyomán nagy ütést kapott az eurázsiai együttműködés.

Keresés