A Disney az elmúlt években több animációját is újraalkotta élő szereplős formában, a legújabb dobásuk a Herkules lesz, amiről egyre több minden derül ki. Íme minden, amit eddig tudunk.
A fejlett világban a recessziómentes inflációcsökkentés nem lefutott történet, az árstabiiltáshoz vezető utat mindkét irányba elnézhetik még a jegybankok - mondták a Concorde szakértői a mai sajtótájékoztatójukon. Egy sikeres menedzselés újabb lendületet adhat az egyre inkább csak az Nvidia által vezetett amerikai részvénypiacnak. Csak idő kérdése
A múlt évben közel 12 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus. Ez nominális növekedést jelent csupán, az elmúlt évek jelentős inflációja miatt a reálérték nem éri el a pandémia előtti felhasználások után keletkezett, 2020-ban kifizetett jogdíjakét. Azzal együtt sem, hogy újabb jelentős növekedés volt a digitál
Egy jól megválasztott lakásbiztosítás olyan esetekben is segítséget jelenthet, illetve olyan tárgyakra is fedezetet nyújthat, amelyekre elsőre nem is gondolnánk. Ezek közül gyűjtött össze pár jellegzetest az Allianz, megkönnyítve azok dolgát és döntését, akik szeretnének élni a lehetőséggel, hogy márciusban – a szerződési évfordulótól függetlenül –
Két magyarországi helyszínen megindultak a próbafúrások egy speciális erőmű, szivattyús tározós erőmű előkészítő munkálatai során, és a cél az, hogy egy 500-600 MW körüli, tehát egy paksnyi blokk kapacitásának legalább megfelelő energiatároló létesüljön 5-10 éves időtávon, ami az energiatárolás fokozott hazai kihívását kezelni tudja – jelezte a pro
Március 21-én van a tiramisu világnapja. Ebből az alkalomból mutatunk 7 mennyei receptet a klasszikustól az epresig, hogy kiválaszthassátok a kedvenceteket.
Boris Pistorius ezt az úgynevezett Ukrajna-védelmi kontaktcsoport értekezletén jelentette be, amelyet Ramsteinben, az amerikai légierő bázisán tartottak.
"Magyar Péter egyike volt azoknak az – általam nem kedvelt – embereknek, akik a rendszertől nulla munkáért horribilis pénzeket bezsebelve nézték némán a demokrácia leépítését" – így értékeli Magyar Péter múltját és ezzel jelenlegi politikai megnyilvánulásait Hadházy Ákos független képviselő.
Miközben a nagyméretű, kereskedelmi célra termelő magyarországi napelemparkok állománya jelentős mértékben tovább bővült, a hazai háztartási méretű naperőművek kapacitásának növekedése alaposan lelassult 2024 elején. A napenergia magyarországi helyzetéről és kilátásairól is szó lesz a Portfolio április 11-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáj
A lakásbiztosítási kampány első hetéhez képest a másodikban 27 százalékkal nőtt a szerződéskötések száma a Netrisknél, ez pedig éves szinten közel tizenegyszeres növekedést jelent az egy évvel korábbi, kampány nélküli héthez képest.
Februárban a DataHouse adatai szerint 77800 személygépkocsi cserélt gazdát, 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ezzel megdőlt a havi forgalomra vonatkozó eddigi 76 ezres rekord.
Jens Eskelund, az Európai Unió Kínai Kereskedelmi Kamarájának elnöke szerint az európai és kínai kereskedelmi feszültségek tovább nőhetnek, mivel Kína stratégiai iparágakban olcsóbban képes termelni, ami aggodalomra ad okot Európában - tudósított a Cnbc.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 345 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a máltai bejegyzésű és ottani szerencsejáték-felügyeleti engedéllyel rendelkező Lottoland cégre, mert szándékosan megtévesztette a fogyasztókat, amikor gyakorlatilag egy az egyben, vagy minimális névváltoztatással lemásolta a Szerencsejáték Zr
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. 2024 első fél évében telefonon, online és személyesen is megkeresi ügyfeleit adategyeztetés céljából a gördülékeny ügyintézés érdekében - tájékoztatta az állami tulajdonú energetikai cég az MTI-t hétfőn.
Az Egyesült Államokban teljes tilalom lépett életbe az azbeszt-tartalmú anyagok használatára hétfőn, miután a szövetségi Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) az utolsó felhasználási területen is megtiltotta azt.
Újra igényelhetnek támogatást illegális hulladéklerakók felszámolására önkormányzatok, civil és gazdálkodó szervezetek, valamint egyházak is - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára hétfőn reggel a közmédiának nyilatkozva.
Felkészülten vágnak neki az álláskeresésnek az aktív munkakeresők: kérdések összeírásával, vázlatok készítésével és a cég áttekintésével készülnek egy-egy állásinterjúra a jelentkezők, akiknek a többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi Állásbörze által készített o